2011. február 17. csütörtök

febr. 17
8:15
Lisztes még szerződést sem kapott a Vasastól (Sport365)
Szóban már megegyezett a klub és a játékos, de írásos megegyezés még nem született. Lisztes emiatt nem aggódik.
febr. 17
8:15
Állást kereső munkanélkülieket csapott be egy férfi (HR Portál)
Állást kereső munkanélkülieket csapott be egy csaló Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; a nyomozás eddigi adatai szerint 23 embert károsított meg - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.
febr. 17
8:17
Márciusban eldől a pedagógusok sorsa (HR Portál)
Március 9-én kerülhet kormány elé az új közoktatási törvény és a pedagógus-életpályamodell koncepciója a jogszabályokban szereplő ütemezés szerint. Jövő kedden a Közoktatás-politikai Tanács rendkívüli ülést tart a témában.
febr. 17
8:18
Gombi veréssel fenyegette barátnőjét (Blikk)
Budapest - A féltékenység miatt került a padlóra az utóbbi hetekben a ValóVilág szépfiúja, Gombi (27).
febr. 17
8:21
18 halott – még mindig érdemes beadatni a védőoltást (HírTV)
Hatan haltak meg influenzavírus miatt a múlt héten, ezzel 18-ra emelkedett a halálos áldozatok száma – közölte az Országos Tisztifőorvosi Hivatal. Az elhunytak egyike sem kapott védőoltást, és 14-en több krónikus betegségben is szenvedtek. Az ÁNTSZ tájékoztatása szerint az influenzajárvány továbbra is terjed, de már az elmúlt hetekhez képest lassabban, a védőoltás beadatását azonban még mind...
febr. 17
8:21
A leendő orvosoknak két, a jogászoknak egy tárgyból kell emelt szintű érettségi (Gondola)
Az orvosnak készülőknek kettő, a leendő jogászoknak, politológusoknak, szociális munkásoknak egy emelt szintű érettségi vizsga lesz kötelező 2013-től - közölte egy készülő kormányrendelet alapján a Magyar Nemzet
febr. 17
8:21
Hová mehetnek majd a vakok? (Alternatív Energia)
Nyolc, nemrég nyílt elemi látásrehabilitációs központ működése került veszélybe, mert a fejlesztésükre nyert uniós támogatás február 28-án elfogy - írja a Népszabadság. , mert a fejlesztésükre nyert uniós támogatás február 28-án elfogy - írja a Népszabadság.
febr. 17
8:21
Az elemzők nagy kedvence lett a JP Morgan (Portfolio)
Az idei évben a Dow komponensek közül az elemzők kedvence a JP Morgan, összesen 28-an javasolják vételre a papírokat, és 5-en tartásra. A szakértők 85%-a úgy véli a részvények az elkövetkező 12...
febr. 17
8:21
Újabb áldozat: tovább terjed az influenza + videó (ATV)
Igaz, már kisebb erővel.
febr. 17
8:23
Béremelést segítő paragrafusok (HírTV)
Jogalkotással oldaná meg az egykulcsos adó bevezetése nyomán kialakult bérvitát, az elmaradt béremelések kérdését a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). A szervezet elnökétől, Parragh Lászlótól a Magyar Nemzet megtudta, hogy az MKIK a mostani problémát is rendező jogszabály kidolgozására tett javaslatot a kormánynál. Az indítványról csak annyit mondott, hogy olyan paragrafusokra van szükség,…
febr. 17
8:23
Hátat fordítottak a részvényeknek az alapkezelők (Portfólió-ajánlók) (Portfolio)
A portfólió-ajánlókhoz megkérdezett alapkezelők még óvatosabbá váltak februárra, mivel a januári kitörő optimizmus még tovább fokozódott. Ezt már végképp túlzottnak minősítették a hazai alapkezelők,...
febr. 17
8:25
ING: egyelőre semmi jele korrekciónak (Portfolio)
ING Alapkezelő "Az alapvetően erős 2010 után, 2011-ben is inkább pozitív hangulatban kezdtek a tőzsdék. A fejlett piacok 5-10%-os pluszban vannak, míg fejlődő társaik kis pluszban, vagy pedig kis...
febr. 17
8:27
2011 a megújulás éve lesz (Privátbankár)
Egy felmérés szerint az átalakításokra a munkanélküli segélyek, a nyugdíjrendszer, az oktatás, az egészségügy, a hivatali ügyintézés területein van főleg igény
febr. 17
8:27
K&H: a globális növekedési kilátások egyre jobbak (Portfolio)
K&H Alapkezelő "Továbbra is elsősorban kockázatos eszközökben tartjuk a portfólió jelentős részét. Véleményünk szerint a globális növekedési kilátások egyre jobbak, s ebből adódik, hogy...
febr. 17
8:29
Dialóg: ismét az államadósság kerülhet a figyelem középpontjába (Portfolio)
Dialóg Alapkezelő "A következő egy hónapra a fokozott óvatosságot célszerű a befektetőknek szem előtt tartani. Bár az amerikai gyorsjelentési szezon ismét a várakozásoknál jobb lett - zsinórban a...
febr. 17
8:31
Budapest: a jól teljesítő fejlett piacokon is érik a korrekció (Portfolio)
Budapest Alapkezelő "A részvénypiaci elemzéseket és kommentárokat ezekben a napokban két téma dominálja: (1) a fejlett piacok fejlődő piacokhoz képesti, elmúlt időszakban látott felülteljesítése,...
febr. 17
8:33
Aberdeen: a befektetők az inflációs kockázatokra fókuszálhatnak (Portfolio)
Aberdeen Alapkezelő "A fejlett országok legfrissebb beszerzési menedzser indexei a továbbra is erős ipari termelés mellett a szolgáltató szektor gyorsuló felzárkózását vetítik előre. Ez...
febr. 17
8:35
Pioneer: a közel-keleti események tovább hajthatják a nyersanyagárakat (Portfolio)
Pioneer Alapkezelő "Összességében februárra kockázatcsökkentést hajtottunk végre a portfólióban. A korábban felhalmozott hazai kötvénykitettséget, amely kiválóan teljesített, csökkentjük és...
febr. 17
8:36
Így még sohasem láttad Liptai Claudiát! (Blikk)
Tíz év után újra színpadra lép a színésznő, egy bohózatban szerepel péntektől.
febr. 17
8:37
Raiffeisen: hazai kötvények permanensen vonzóbbak lettek (Portfolio)
Raiffeisen Alapkezelő "Modellportfoliónkban jelenleg kiegyensúlyozott arányt valósítunk meg a kockázatos (részvények és alternatív befektetések) és a kevésbé kockázatos (pénzpiaci és...
febr. 17
8:39
Hatodszorra sikerült az Arsenalnak (HírTV)
Hatodik próbálkozásra már sikerült legyőznie az Arsenalnak a Barcelonát az európai kupaporondon, a londoni csapat a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén 2-1-re verte a katalán együttest ez Emiratesben.
febr. 17
8:39
Népszava: Bokros szerint a korrupció tovább él Magyarországon (Gondola)
Korrupció tekintetében egyelőre nem változtak a dolgok Magyarországon, sőt tovább romlott a helyzet, holott válság idején az lenne a kívánatos, hogy javuljon - mondta Bokros Lajos EP-képviselő a Népszavában közölt interjúban
febr. 17
8:39
Kinek lesz arányos az új választási rendszer? (Alternatív Energia)
Csak a Fidesz és az MSZP nyújtott be eddig javaslatot a választási rendszer reformjáról, mindkét párt még tavaly májusban. Az LMP egyelőre dolgozik a saját előterjesztésén - írja a Népszabadság.
febr. 17
8:39
Allianz: közeleg az újabb amerikai likviditásbővítés (Portfolio)
Allianz Alapkezelő "Egyelőre megállíthatatlannak tűnik a fejlett részvénypiaci rally. A fejlett régiókba invesztáló befektetési alapokba töretlenül érkezik a friss, elköltendő pénz, mely jól...
febr. 17
8:39
Vegyes hangulat mutatkozik az ázsiai piacokon (ProfitLine)
Vegyesen alakultak a csütörtöki kereskedési napon az ázsiai részvénypiacok, az optimizmust egyrészt a kedvező vállalati eredmények és a Fed legutóbbi ülésének tegnap közzétett jegyzőkönyve erősítette, ugyanakkor a kínai piacon az ingatlanpiacot érintő további szigorítások csökkenést eredményeztek.
febr. 17
8:39
Erőt merítettek a piacok a jegybankárok szavaiból (Portfolio)
A nyitást követően az amerikai piacok lendülete alábbhagyott, az indexek a tegnapi zárószintek közelébe korrigáltak vissza. A Fed január végi kamatdöntéséről készült jegyzőkönyv azonban ismét erőt...
febr. 17
8:39
Mobilon is vehetünk majd vonatjegyet? (Pénzcentrum)
Mobil-jegyértékesítésre vonatkozó közbeszerzési tendert írt ki a MÁV-Start Zrt....
febr. 17
8:39
4 halott, 100 sérült: lecsapott a tüntetőkre a bahreini rendőrség (ATV)
Könnygázt és gumilövedékeket vetett be a bahreini rendőrség az el-Manáma főterén táborozó tüntetők feloszlatására csütörtökre virradóra. A támadásban legalább négy tiltakozó életét vesztette.
febr. 17
8:41
Letagadott privatizáció: vizsgálóbizottság előtt indokolt a MÁV volt illetékese (HírTV)
Megmagyarázta a MÁV volt illetékese a parlamenti vizsgálóbizottságban, hogy miért adták el az előző ciklusban az állami vasúttársaság debreceni járműjavítóját. A privatizációt megelőzően készült értékbecslés szerint a cég 2011-ben már nyereségesen működhetett volna.
febr. 17
8:41
Ma lezárják az alkotmánykoncepció általános vitáját (Gondola)
Az Országgyűlés ma folytatja és lezárja az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslat kedden megkezdett általános vitáját, amelyben az LMP és az MSZP nem vesz részt
febr. 17
8:41
Kalapács alatt a híres lemezkiadó cég (Portfolio)
A világ negyedik legnagyobb lemezkiadó cége, az EMI újra eladósorban van, miután hitel-visszafizetési problémák miatt kicsúszott a Terra Firma magántőke társaság kezei közül. Utóbbi cég 2007-ben...
febr. 17
8:41
Phylaxia - személyi változás, és alaptőke-emelés a Műsor-Hang Nyrt.-nél (ProfitLine)
A PHYLAXIA 1912. Holding Nyrt. tájékoztatása szerint a Holding 73,89 százalék arányú tulajdonában álló, a Gazdasági Rádiót működtető MŰSOR-HANG Műsorszolgáltató Nyrt. Igazgatótanácsának elnöke, dr. Móré Attila 2011. február 15. napján igazgatótanácsi tagságáról és elnöki megbízatásáról lemondott - olvasható a BÉT honlapján.
febr. 17
8:41
Szinte mindenki az egészségügy reformját várja a kormánytól (Portfolio)
Reformváró hangulatban van a magyarok többsége és leginkább az egészségügy átalakítását várják a kormánytól - derül ki Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből. Érdekesség, hogy mind a hat vizsgált...
febr. 17
8:42
Egervári: Huszti megosztó személyiség, nincs szükség rá (Sport365)
A magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya, Egervári Sándor szerint Hollandia legyőzhető, Szalai hiányozni fog, Huszti viszont nem, de nyitva áll előtte az ajtó.
febr. 17
8:43
5 százalék felett a Freesoft Nyrt. a Pannon-Flax Nyrt.-ben (ProfitLine)
A FreeSoft Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság 2011. február 15-én az eddigi 200 millió forint névértékű a HIGHTECH Vagyonkezelő, Fejlesztő és Szolgáltató Kft.-ben meglévő üzletrészéhez további 200 millió Ft névértékűt vásárolt. Ennek következtében a FreeSoft Nyrt.-nek a High-Tech Kft.-ben a tulajdoni aránya 23,7%-ról 47,3 %-ra, a befolyása (szavazati aránya) 18,7%-ról 37,3 %-ra nőtt -…
febr. 17
8:43
A kivárás jellemezte az ázsiai piacokat (Portfolio)
A japán és az ausztrál tőzsde felfelé vette az irányt köszönhetően a gyengülő jennek továbbá a jó vállalati gyorsjelentéseknek. A kínai és a hongkongi börzék a szigorodó pekingi ingatlan várásási...
febr. 17
8:44
Beindult a nagyüzem: szerződés hosszabbítás, franchise tag (Sport365)
Az NFL-ben szereplő Oakland Raiders új szerződést kötött a védő falember Richard Seymourral, míg a Kansas City Chiefs franchise taget adott a sackkirálynak Tamba Halinak.
febr. 17
8:48
Tiltakozik a Mozdonyvezetők Szakszervezete (HR Portál)
A Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) tiltakozik a MÁV-Trakció Zrt. mozdonyvezetői létszámpolitikája ellen, mivel a részvénytársaság a létszám növelését és a munkaidő csökkentését tervezi - tájékoztatta a vasutas érdekképviselet ügyvivő bizottsága szerdán az MTI-t.
febr. 17
8:57
Ronaldo máris fontos tisztséget kapott (Infostart)
A 2014-es labdarúgó-világbajnokság egyik rendező városának, Sao Paulónak a szervezőbizottságában kap munkát Ronaldo, a brazilok hétfőn visszavonult aranylabdása.
febr. 17
8:57
Kalapács alatt a híres lemezkiadó (Portfolio)
A világ negyedik legnagyobb lemezkiadó cége, az EMI újra eladósorban van, miután hitel-visszafizetési problémák miatt kicsúszott a Terra Firma magántőke társaság kezei közül. Utóbbi cég 2007-ben...
febr. 17
8:57
Retteg a médiahatóságtól a magyar műsorvezető (ATV)
Rázós témákkal foglalkozik.
febr. 17
8:59
Plotinus: már csak 4%-nyi saját részvény maradt (Portfolio)
A Plotinus bejelentette, hogy 2011.02.16-án a Budapesti Értéktőzsdén keresztül 23 000 db saját részvényt értékesített 1636 Ft/db átlagáron, az Equilor közreműködésével. A tranzakció után a társaság...
febr. 17
8:59
Pálinkás elmondta, miért nem állt ki társai mellett jobban a támadások idején (ATV)
A Magyar Tudományos Akadémia idei májusi közgyűlésen vélhetően mindössze egyetlen névjegytáblát kell lecserélni, mivel a tavaly ősszel kezdődött jelölési folyamat azzal az eredménnyel zárult, hogy a jelenlegi vezetők nem kapnak kihívót, így újabb három évre Pálinkás József lesz az MTA elnöke és Németh Tamás a főtitkár - adta közre információját csütörtöki számában a Népszabadság.
febr. 17
9:01
Harminc éve nem látott munkanélküliség a stressztesztekben (Portfolio)
Több mint 11 százalékos munkanélküliségi rátával is számol a 19 amerikai nagybank stressztesztje - tudta meg a Bloomberg. A bankoknak múlt hónapban kellett leadniuk legalább három eltérő gazdasági...
febr. 17
9:03
270 forint alatt az euró (Privátbankár)
Kicsit változott a forint árfolyama csütörtök reggel az előző estéhez képest, az eurót 270 forint, a svájci frankot pedig 207 forint alatt jegyzik jelenleg. (Valósidejű devizaárfolyamok itt a Privátba...
febr. 17
9:03
Rekordra tör Anja Paerson (Agroinform)
Világversenyeket tekintve a 20. érmét szeretné megszerezni Anja Paerson, aki a norvég Kjetil Andre Aamodt rekordját állítaná be ezzel.
febr. 17
9:03
Jogszabállyal bírnák rá a cégeket a béremelésre (Portfolio)
Jogszabállyal oldaná meg az idei adóváltozásokkal beállt nettó kereset-csökkenés kérdését a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). Parragh László, az MKIK elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, a...
febr. 17
9:05
Mától teherautó-ellenőrzés az utakon (Privátbankár)
Fokozottan ellenőrzi a teherautókat a rendőrség csütörtöktől az egész országban a TISPOL-akció keretében, az ellenőrzések szombatig tartanak - közölte a rendőrség a honlapján. A közlemény szerint a T...
febr. 17
9:05
Rántással indult a forint - Próbálkozik a frank (Portfolio)
Több napig a 270-es szint közvetlen közelében járt a forint euróval szembeni árfolyama, ma reggel az aktív kereskedés kezdetén hirtelen e szint alá rántották az árfolyamot 269,5 körülig. A nemzetközi...
febr. 17
9:07
"Májusig kitarthat a részvénypiacok lendülete" (Portfolio)
Bár amerikai tegnap emelkedett, az ázsiai piacok felemás képest mutatnak ma reggel, így a hazai piacon sem vár érdemi elmozdulást a nyitást követően Éder Tamás, a Solar Capital üzletkötője. A...

Keresés