Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön megbeszélést folytatott Dan Meridor izraeli miniszterelnök-helyettessel. A találkozón áttekintették a kétoldalú kapcsolatok állását és az általános közel-keleti helyzetet.
Az Európai Parlament (EP) csütörtökön úgy döntött, hogy elhalasztja a szavazást a magyar médiatörvényről készülő állásfoglalásról - erősítette meg az EP sajtószolgálata, a weboldalán nyilvánosságra hozott közleményben. A halasztás oka, hogy a magyar kormány garanciát adott Neelie Kroes biztosnak, hogy médiatörvényt módosítani fogja.
Immáron negyedik alkalommal teszi közzé a Skanska irodapiaci kutatását, melyben elsősorban az irodapiaci szükségletekről, és a bérlők elvárásairól gyűjtik az információkat. A kutatás legfontosabb...
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2010. március 1. - december 15. között folytatta le nagyszabású ellenőrzését, melyben részt vett az NFH valamennyi regionális felügyelősége is. Ennek eredményeképpen 426 esetben került sor bírság kiszabására, összesen 22.620.000 forint értékben....
Tudjuk jól: Ferrariból sosem elég, még ha az a családnak szánt praktikus változat is. A 612-t leváltó négyüléses FF kissé kombikra hajazó formavilágával, amely talán a BMW Z3 Coupé-hoz hasonlítható leginkább, sokakat megbotránkoztatott.
Feljelentést tesz a Fővárosi Főügyészségen a Jobbik a ferihegyi repülőtéren található taxiállomások üzemeltetése kapcsán hűtlen kezelés gyanúja miatt - jelentette be az ellenzéki párt budapesti elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Egy 16 éves fiú találta meg a kairói Egyiptomi Múzeumból a kormányellenes tüntetések alatt ellopott egyik felbecsülhetetlen értékű fáraószobrot – közölte csütörtökön az egyiptomi antikvitásokért felelős Zahi Hawass. A Kairóban január 25-én kezdődött kormányellenes tüntetések első napjaiban több értékes műtárgyat is elloptak a múzeumból, miután fosztogatók törtek be az épületbe és több tárgya...
Erős eredménytermelő képességről árulkodnak a K&H ma közzétett éves és negyedéves számai. A pénzintézet egyike annak a kis számú hazai banknak, melyek képesek voltak tavaly nyereségesen működni. A...
A moszkvai rendőrség a Kijevska vasútállomáson szerdán négy gyanús csecsen merénylőt tartóztatott le. A rendőrség egy bejelentés alapján kapta el az állítólag merényletre készülő nőt és a három férfit.
Egy felmérés szerint az átalakításokra a munkanélküli segélyek, a nyugdíjrendszer, az oktatás, az egészségügy, a hivatali ügyintézés területein van főleg igény
A gép legyőzte az embert, legalábbis az IBM szuperszámítógépe megverte a "Jeoparady!" amerikai műveltségi vetélkedő két korábbi győztesét a tv show egy különkiadásában. A szuperszámítógép...
Bár a magyar vállalatvezetők bizakodóak a jövőt illetően, a hazai cégek nagy része még most is napi likviditási gondokkal küzd miközben nehezen jut hitelhez
A hvg.hu reálhozam-kalkulátor használatához be kell írni az évente a nyugdíjpénztárba befizetett (a munkáltató által átutalt összegeket). Ezeket a munkavállaló lekérheti attól a nyugdíjpénztártól, amelyiknek tagja volt. De nem kell megijedni: az is tudja használni a kalkulátort, aki nem tudja, mekkora összeget utalt át foglalkoztatója a magánnyugdíjpénztárnak. Összefoglaljuk a legfontosabb…
A korábbi hírekkel ellentétben enyhe büntetésre számíthat Gennaro Gattuso, a Milan futballistája, aki kedden, a Tottenham elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős mérkőzés végén lefejelte Joe Jordant, az angolok másodedzőjét.
Magánkihallgatáson fogadta XVI. Benedek pápa az orosz elnököt. A katolikus egyházfő mintegy fél órán beszélgetett Dmitrij Medvegyevvel a pápai könyvtárszobában, nagyra értékelve az orosz államfő vatikáni látogatását
Támogatja a gyermekek utáni szavazati jog megadását a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE). Márki László, a szervezet korábbi elnöke igazságtalannak tartja, hogy az állampolgárok ötödének képviselete nincsen megfelelően biztosítva.
Öt embert gyanúsít a rendőrség azzal, hogy januárban Hajdúhadházon brutálisan bántalmazott, majd kifosztott otthonában egy 81 éves asszonyt és 60 éves fiát. Mindkettőjüket életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba a mentők. Az öt támadó előzetes letartóztatásban van.
Eheti globális stratégiájában a vállalatok jövedelmezőségének alakulását vizsgálta meg a Nomura, a profitráták jelenleg rekord közeli szinten vannak, így a befektetők nem alaptalanul tartanak a...
Jelentősen nőtt a magyar katonák biztonsága Afganisztánban a nemrégiben beszerzett harci-technikai eszközöknek köszönhetően; megkezdődött a magyar tábornak is otthont adó Baglán tartományból a lázadók fokozatos kiszorítása - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
Hiába győzte le az Arsenal a Barcelonát, a londoniak menedzsere szerint továbbra sem az együttese számít a továbbjutás esélyesének. A francia edző kockáztatása bejött, remek húzása is kellett ahhoz, hogy a csapat fordítson a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A Barcelonánál az idegenben szerzett gólt tartják fontosnak.
Egyértelműen nem számítanak jegybanki kamatemelésre hétfőn a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők; a konszenzus egyhangúan 6,0 százaléknál alakult ki. Ezzel együtt az év végéig is alacsonyabb...
A SEAT további két évvel, azaz a Londoni Olimpiát követő időszakig meghosszabbította együttműködési szerződését a sokszoros olimpiai ezüstérmes, Világ- és Európa-bajnok úszóval Cseh Lászlóval.
A K&H Bankcsoport 27,2 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el 2010-ben, a bankcsoport 15 milliárd forint bankadót fizetett tavaly - mondta Hendrik Scheerlinck, a csoport vezérigazgatója csütör...
A K& H Bankcsoport 27,2 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el 2010-ben, a bankcsoport 15 milliárd forint bankadót fizetett tavaly - mondta Hendrik Scheerlinck, a csoport vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Demokratikus rendszerváltást és a vezetők vagyonának befagyasztását szorgalmazza az Európai Parlament Egyiptomban a strasbourgi plenáris ülésen csütörtökön elfogadott állásfoglalás szerint.
Egyre távolabb kerül a magyar euróbevezetés: egy hónap leforgása alatt két évvel kerültünk messzebb az euróövezeti csatlakozástól - derül ki a Reuters legfrissebb, február 14-16. között készített...
A HM arra nem tért ki, hogy milyen eszközökről van szó, de Hende Csaba a tavalyi év végén bejelentette, hogy tíz új MRAP harcjárművet kapott a honvédség. Megemlítette azt is, hogy mintegy 500 új kevlár sisakot is vásároltak az afganisztáni missziónak.
Számos vállalatnak kell, vagy érdemes áttérnie a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok alkalmazására, ám ez az átállás alapos felkészülést is igényel
Közös gazdasági társaságot hoz létre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Talentis Group a Talentis Program megvalósítása érdekében, az erről szóló szándéknyilatkozatot csütörtökön írta alá Fellegi Tamás fejlesztési miniszter és Kenyeres Sándor, a Talentis Group alapítója, az igazgatóság elnöke.
A tavaszi idényben is fogadhatja ellenfeleit a Szolnok a Tiszaligetben. Tóth Dénes klubigazgató bízik a sikeres tavaszban, és ennek reményében erősít. A Tisza partján folytatja a debreceni Máté Péter.
Múlt héten 25 ezerrel több, összesen 410 ezer újonnan beérkezett munkanélküli segélykérelmet regisztráltak az Egyesült Államok munkaügyi hivatalaiban, mint egy héttel korábban. Az elemzői konszenzus...
Az utóbbi négy év legerősebb napkitörése zavarhatja a távközlési rendszereket - állítják szakemberek, akik szerint az erőteljes napszéltevékenység látványos sarki fényben is megmutatkozik.
A világ aranykereslete tavaly 9 százalékkal 3.812,2 tonnára nőtt, 10 éves csúcsra emelkedett az Arany Világtanács (WGC) csütörtökön közölt adatai szerint.
Bíróságon próbálják megakadályozni a frankfurti tőzsdét üzemeltető Deutsche Börse AG és a New York-i tőzsdét működtető NYSE Euronext egyesülését az utóbbi, amerikai társaság részvényesei.
Szimbolikus legitimációt adhat a Nemzeti Konzultációs Testület kérdőíve az új Alkotmánynak - mondta az InfoRádiónak Kukorelli István. A volt alkotmánybíró hozzátette: a kezdeményezés kontraproduktív is lehet, ha a válaszokat a kormánypártok nem veszik komolyan.
Az öko-design, a fenntartható lakás, a környezetbarát zöld technológiák szellemiségében rendezik meg a 14. Lakástrend Kiállítást Budapesten. Március 4-e és 6-a között várják a látogatókat a Műcsarnokban - közölték a szervezők.
Budakeszi - Igazi Valentin-napi ajándékkal lepte meg a helyi vadaspark gondozóit a vaddisznócsalád: hat kis csíkos malac született a szerelmesek napján.
Már jövőre vagy 2013-tól, de ebben a kormányzati ciklusban mindenképp emelkedik, várhatóan kétszázezer forintra, az egyetemet végzett pályakezdő pedagógusok alapfizetése. A start időpontja a gazdaság teljesítőképességétől függ - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában szerda este.
Stabil az állapota Bálint Györgynek, a sokak által Bálint gazdaként ismert népszerű tévésnek, akit kedden kora este egy zebrán gázoltak el. Ezt az ismert kertészmérnök felesége mondta csütörtökön. Azt is közölte: köszöni az érdeklődést, de nem szeretne többet nyilatkozni. Helyette azt kéri, szorítsanak férjéért, hogy ismét mosolyoghasson és adhasson tanácsokat az embereknek. Kérdésre válaszolva…
Tízmilliárd forint hitelt vehet fel a BKV "általános vállalat-finanszírozási céljára" - tudtuk meg. A társaság gazdasági vezérigazgató-helyettese kérdésünkre megerősítette: a február elején kiírt és várhatóan két hónap múlva záruló közbeszerzési eljárással ekkora hitelkeret megnyitását tervezik, ám az nem a BKV idei költségvetéséből hiányzó mintegy 20 milliárdos "lyuk" betömését szolgálja.