Magyarország a gazdasági növekedés ütemét tekintve a 2000-es évek elején még a régió éllovasa volt, évi négy százalékot meghaladó bővüléssel, az évtized második felében ezzel szemben az országot a legszerényebb növekedési ráta jellemezte a visegrádi államok közül - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) versenyképességi helyzetértékelésében, amelyet a tárca a közelmúltban publikált a…
A fogyasztás visszaesését, az élelmiszeripar versenyképességének romlását hozná magával a "hamburgeradó" - állítják az élelmiszeripari vállalkozások a pénteki Világgazdaságban. Csomagolási egységen...
BUDAPEST - Megfeszített küzdelemtől, szurkolástól és gyermeki örömtől volt hangos csütörtökön délelőtt a Nemzetközi Pető Intézet Villányi úti díszterme. Harmadszor rendezték meg az ergométeres házi bajnokságot, amelyre több mint hetven ifjú, de vérbeli versenyző nevezett a fővárosból, Győrből és Mosonmagyaróvárról.
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó csalás és hűtlen kezelés miatt tett feljelentést két, a volt Szociális és Munkaügyi Minisztérium által megkötött szerződés ügyében Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője – értesült a Magyar Nemzet. Az ügyben az előző kormány idején a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozó Reznák Gábor cége is érintett.
A kormány mind a nyolcmillió választónak kérdőívet küld az alkotmányozással kapcsolatban, amelynek költségét a Blikk a Magyar Posta segítségével "legalább" 852 millió forintra becsülte
Internetezés közben a legegyszerűbb jelszavakat a nők alkalmazzák. 27 százalékuk szimpla számsort vagy betűsort használ jelszóként, míg férfiak esetében ez az arány 19 százalék.
A módosított médiatörvényt már a pénteki kormányülésen elfogadhatja a kabinet, és ezt követően azonnal beterjesztik a parlament elé, ahol a lehető legrövidebb időn belül napirendre kerül - ezt Martonyi János külügyminiszter mondta az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén, Strasbourgban.
A fogyasztás visszaesését, az élelmiszeripar versenyképességének romlását hozná magával a "hamburgeradó" - állítják az élelmiszeripari vállalkozások a pénteki Világgazdaságban.
Bár kevesebb lett a pálinkafőzésből származó adóbevétel, az új szabályozás nyomán tisztulni látszanak a viszonyok, miközben a prémiumkategória iránti kereslet sem csökkent. Mindezek oka a pálinkatörvényben keresendő, amely kimondja: a háztartásokban előállított és a bérfőzés révén desztillált pálinka évente ötven literig adómentes. Ezért egyre többen vásárolnak pálinkafőző berendezéseket,…
Magyarország a gazdasági növekedés ütemét tekintve a 2000-es évek elején még a régió éllovasa volt, évi 4 százalékot meghaladó bővüléssel, az évtized második felében ezzel szemben az országot a legszerényebb növekedési ráta jellemezte a visegrádi államok közül - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) versenyképességi helyzetértékelésében, amelyet a tárca a közelmúltban publikált a…
A távhődíjak befagyasztásával bedőlhet a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. (Főtáv), kormányzati segítség kell a BKV-nak és meg kell szüntetni a fővárosi kerületek széthúzását - egyebek mellett ezekről beszélt Tarlós István főpolgármester egy sajtótájékoztatón
Megkezdődtek az elbocsátások a fővárosi városházán; a héten a főpolgármesteri hivatalban eddig 150 köztisztviselőnek mondtak fel, közülük többen nyugdíjba mentek.
A mikro-, kis- és középvállalkozások döntő többsége az alkalmazottak létszámának stagnálásával számol, és a munkaerő-felvételben gondolkodó vállalkozások többségénél is csak néhány fős létszámbővítést valószínűsítenek - közölte a K&H Bank a GfK piackutatóval közösen végzett felmérésének eredményét csütörtökön.
Több száz tüntető vonult utcára a dél-iraki Bászra városban csütörtökön a tartományi kormányzó lemondását követelve, míg egy másik helyszínen több tucatnyian gyűltek össze a munkanélküliség és az elégtelen kormányzati szolgáltatások ellen tiltakozva.
Megkezdi a tárgyalásokat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezetősége pénteken az alap munkavállalóit képviselő 13 szakszervezet képviselőivel - közölte Nagy Attila, az MTVA gazdasági vezérigazgató-helyettese csütörtökön az MTI-vel.
A magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításával stabillá, kiszámíthatóvá vált a nyugdíjrendszer - mondta az InfoRádiónak a Népesedési Kerekasztal ülése után Botos Katalin egyetemi tanár, közgazdász. A volt pénzügyi államtitkár javaslata szerint Magyarországon egy német mintájú, pontrendszeren alapuló nyugdíjrendszert kellene bevezetni.
Elképzelhető, hogy egy korai Munkácsy-kép került elő Békéscsabán. A festmény egy felmenői között Lang György asztalosmestert számon tartó békéscsabai család tulajdona – tudósít a Beol.hu.
A fogyasztás visszaesését, az élelmiszeripar versenyképességének romlását hozná magával a "hamburgeradó" - állítják az élelmiszeripari vállalkozások a pénteki Világgazdaságban
Február 18-20. között rendezik a XI. Miskolci Kocsonyafesztivált. Az idei rendezvényen a Vizsolyi Biblia nyomtatásának 425. évfordulójáról is megemlékeznek, illetve a látogatók találkozhatnak a mohácsi busókkal is. A borsodi megyeszékhelyen tavaly százezernél is több vendéget vonzott a Kocsonyafesztivál.
Adócsökkentés, reálhozam-kifizetés, költségvetési kiigazítás - több százmilliárd forintot megmozgató egyedi gazdaságpolitikai intézkedések mozgatják a gazdaságot az idén is. A kormány jelentős...
Schmitt Pál köztársasági elnök Járai Zsigmond volt jegybankelnököt nevezi ki ma a Költségvetési Tanács hiányzó, harmadik tagjának. Nem lesz vele sok gondja a kormánynak
Megrendelésre lophatták el a Nemzeti Galériából azokat a műtárgyakat, amelyek eltűnését szerda délután jelentették be a rendőrségen – értesült a Bors. A kőtárat nem kamerázták be, a teremben csak mozgásérzékelőket szereltek fel.
Tovább emelkedtek az amerikai tőzsdemutatók a vártnál kedvezőbben alakuló feldolgozóipari mutatónak köszönhetően, amely ellensúlyozni tudta a heti munkanélküli kérelmek számában mutatkozó emelkedést.
Phillips Idowu azt kéri feleségétől, hogy ne vigye ki gyerekeit a londoni olimpia hármasugróversenyére, mert számára annyira fontos az esemény, hogy fél, szerettei jelenléte visszafogná a teljesítményét.
Nemcsak a választási év miatt szaladt el 2010-ben az önkormányzatok hiánya, hanem azért is, mert a kormány a költségvetési deficit egy részét – a támogatások folyamatos lefaragása révén – évek óta tudatosan a helyhatóságokra hárítja át - írja a Népszabadság pénteki száma.
Halott csecsemőhöz riasztották a mentőket és a rendőröket csütörtök este Budapesten,a XVII. kerületben. Úgy tudni, a kicsin mellkas felett sérüléseket találtak. Információink szerint a babát megpróbálták újraéleszteni, de már nem tudták megmenteni az életét.
2010 óta 8 alkalommal próbáltak megegyezni a képviselők a konzervatív és gazdag Flandriából és a gazdaságilag rosszul teljesítő, francia nyelvű Vallóniából.
Az olasz csapatoknak tragikusan kezdődött a Bajnokok Ligája nyolcaddöntője: hazai pályán kapott ki előbb a Milan, majd a Róma. Ezután egyre több lett a válságot emlegető hang Itáliában.
Schmitt Pál köztársasági elnök Járai Zsigmond volt jegybankelnököt nevezi ki ma a Költségvetési Tanács (KT) hiányzó, harmadik tagjának - írja az MTI. 2011.02.17 14:58 Holnap kinevezik a...