Véres bankrablás történt szombaton Afganisztán keleti részén, Dzsalálábád városában: az akcióban legalább kilencen életüket vesztették, hetvenen pedig megsebesültek.
Bár lezárult a magánnyugdíjpénztárban maradásról szóló nyilatkozattétel határideje, továbbra is sok a fontos részlet az üggyel kapcsolatban, amelyre nemcsak az állami szerveknek, hanem a lakosságnak...
Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos a napokban Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult, a volt miniszter azonban határozottan visszautasította a korrupciós vádakat, és szintén jogi lépéseket helyezett kilátásba.
A francia gyártók inkább az alacsonyabb kategóriákban jeleskednek annak ellenére, hogy Franciaországot az igazi luxus és stílus hazájaként aposztrofálja a világ. A Renault-nál sincs ez másképp, azonban a gyártó emberei a most érkező Latitude bevezetéséhez nagy reményeket fűznek.
Már évek óta jelennek meg tudományos közlemények, melyek bizonyítják, hogy a rendszeres mozgás komoly megelőző hatással bír a vastagbélrák vonatkozásában. Egy összegzés is született a témában, amelynek eredményeiről beszél dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője.
Nick Heidfeld, a Lotus Renault német versenyzője a jelenlegi helyzet mellett nem utazna Bahrainbe. A német pilóta arra kérte a Formula-1 vezetőit, hogy legyenek tekintettel a Bahrainben élő emberek érzéseire.
Dzsudzsák Balázs csapata, a PSV Eindhoven 2-2-t ért el az Európa Ligában a Lille otthonában. A magyar szélső remek formában van. Ennek egyik oka, hogy rátalált a szerelem – Zimány Linda oldalán.
Műsort kapott Lovász László. A rádiós március közepén debütál a Prizma TV–n, ahol minden péntek este ismert hazai sztárokat faggat majd magánéletükről, botrányaikról.
Magyarország - Már a külföldiek előtt sem titok, hogy hazánkban halnak bele a legtöbben a rákba. A BBC felmérése szerint az EU-ban jelenleg a rosszindulatú daganat a második leggyakoribb halálozási ok, az összes elhalálozás 26 százaléka emiatt történik.
Azért van szükség a gyermekek után járó szavazati jog bevezetésére, mert a kiskorúak nem rendelkeznek politikai képviselettel, pedig a döntések őket is érintik - közölte az InfoRádió Aréna című műsorában Szájer József. A Fidesz EP-képviselője szerint a jövő erőit sokszoroznák meg, ha bevezetnék a plusz szavazati lehetőséget.
Ami Magyarországon történik, az sokakat váratlanul ér, váratlanul az a brutalitás, ahogy a mai világ bontja le a húszéves demokráciát – mondta szombaton a Táncsics Akadémia évnyitóján Gyurcsány Ferenc. A bukott kormányfő – aki jelenleg a Táncsics Alapítvány elnöke – úgy fogalmazott: azt látja, a többség zavarban van.
Tűz ütött ki az elűzött egyiptomi elnök, Hoszni Mubarak feleségéről, Suzanne-ról elnevezett kairói városrészben péntek éjjel. A tűz több mint két órán át tombolt a sűrűn lakott kerületben.
A legfőbb ügyészhez fordul az elszámoltatási kormánybiztos a Honvédelmi Minisztériumnál történt vesztegetési üggyel kapcsolatban. Budai Gyula azért kéri Polt Pétertől a nyomozás megindítását Juhász Ferenc ügyében, mert véleménye szerint a kenőpénzek visszaosztásával kapcsolatban a Budai Katonai Ügyészség mulasztást követett el, amikor nem hallgatta meg az ügyben a volt minisztert.
Nyolc embert megöltek, 56-ot megsebesítettek egy bank elleni támadásban a kelet-afganisztáni Dzsalalábádban. A támadást a tálibok vállalták magukra. Saifullah Khan Ebrahimkhil, a város legnagyobb kórházának vezetője elmondta, az áldozatok között sok a rendőr, ők a fizetésükért álltak sorban a bankban.
Több késszúrással ölték meg azt a 17 éves fiút, akinek vérbe fagyott holttestére csütörtökön este találtak rá a rokonai Budapest X. kerületében. L. Zsoltot az Ihász utca egyik családi házának alagsorában gyilkolhatták meg, ahol élt.
A 28 éves K. S. német állampolgárságú férfi, de már az olasz rendőrök is nagyon jól ismerik. Tavaly tavasszal egy Lamborghinivel száguldozott, most egy Pagani Zondával… Kész csoda, hogy túlélte.
Az Egyesült Államok pénteken megvétózta az ENSZ-ben az Izrael elleni arab kezdeményezésű határozatot. A zsidó államot a Palesztin területeken létrehozott illegális telepek létesítése miatt akarták elmarasztalni. A vétó miatt a palesztinok most azzal fenyegetőznek, hogy újraértékelik részvételüket a teljes közel-keleti békefolyamatban.
Továbbra is súlyos az állapota a Kijevi Állami Közigazgatás elnökhelyettesének, akit még csütörtökre virradó éjjel locsolt le kénsavval egy ismeretlen – adta hírül szombaton a Korreszpondent internetes hírújság. A rendőrség szerint a támadás nem politikai indítékú volt.
Az MDF országos választmányának döntő többsége szerint Bokros Lajost vissza kell hívni az Európai Parlamentből - mondta Makay Zsolt, a párt elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Egy aktív közösség létrehozását sürgetjük, mely egyrészt nagy tisztelője a folyékony hungarikumnak, másrészt világgá kiáltja a pálinka magyarságát, kiválóságát – mondta el a Magyar Nemzet Online-nak adott interjújában Magyar László, a Palinkafozes.com és a Palinkanagykovetseg.hu főszerkesztője. Véleménye szerint itthon gyártják a pálinkafőzők Mercedeseit, csak erről eddig nem írt senki.
Újra a tüntetők vették birtokukba Bahreinben az eddigi megmozdulások fő helyszínét, a Gyöngy teret: több ezer ember özönlött vissza a főváros központjában lévő területre szombaton, annak ellenére, hogy a katonaság után a rendőrök is kiürítették a körzetet
Nemcsak Magyarországon, de tíz másik európai uniós tagállamban is problémák lehetnek a médiatörvénnyel - mondta Viviane Reding, az Európai Bizottság alapjogokért felelős biztosa a Der Standard című osztrák liberális napilapnak.
Várhatóan csak közép-, illetve hosszú távon tud fogyasztásösztönző hatást generálni az egykulcsos személyi jövedelemadó (szja) rendszere. Eközben hatásaként rövidtávon költségvetési oldalon jelentős kiesés várható. Az egykulcsos rendszer ugyanakkor jó irányt jelenthet, nem véletlenül népszerű térségünkben, ám nagyon sok múlik a részleteken....
A Belügyminisztériumot (BM) érintő költségvetési zárolás nem fogja érinteni a közbiztonság helyreállítása érdekében már tavaly elindított rendteremtő intézkedéseiket - közölte a tárca szombaton.
Az MDF országos választmányának döntő többsége szerint Bokros Lajost vissza kell hívni az Európai Parlamentből - mondta Makay Zsolt, a párt elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján
Az MDF országos választmányának döntő többsége szerint Bokros Lajost vissza kell hívni az Európai Parlamentből - mondta Makay Zsolt, a párt elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Az orosz költségvetési szférában tavaly közel 500 milliárd rubel értékben sértették meg a vonatkozó jogszabályokat - mondta el Szergej Sztyepasin, az orosz Állami Számvevőszék elnöke csütörtökön a Nyomozati Bizottság kollégiumának az ülésén, amelyről az orosz lapok pénteken számoltak be.
Betörtek a Tarlós István főpolgármester és húga közös tulajdonában lévő, egy éve üresen álló III. kerületi lakásba - erősítette meg az MTI információját Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója.
Alekszandra Bulanova, Jekatyerina Martinova, Jelena Kofanova és Anna Balahsina új világcsúcsot állított fel női 4x800 m-es síkfutásban a moszkvai orosz fedettpályás atlétikai bajnokságon.