A kormány eddig négy ponton, köztük a regisztrációs eljárásra vonatkozó résznél vállalta a sokat vitatott médiaörvény módosítását, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet azonban legszívesebben teljesen új médiaszabályokat alkotna.
A dandártábornok a volt honvédelmi miniszterre és bizalmasaira vallott: whiskey-s dobozban kapták a vesztegetési pénzt. Katonadolog. Leleplező riport a „hadakat terelő Juhászról” és a „gengszterszervezetről”. Célpontban a feketepénzek útja a miniszteri dolgozószobától a Köztársaság térig.
A Valencia a döntetlennel továbbra is tartja veretlenségét az élvonalban már 10 forduló óta, de a vasárnap pályára lépő Villareal győzelem esetén megelőzi a Denevéreket a tabellán.
A moszkvai szállodák hatodik éve őrzik első helyüket a világ legdrágább hoteljeiként - állapította meg az üzleti utazások szervezésével foglalkozó brit Hogg Robinson Group Plc.
Keleti Györgyinek (36) hiányozni fog müncheni cellája. „Jóváhagytuk az olasz hatóságok kiadatási kérelmét. Keleti Györgyiért hamarosan eljönnek, és repülőn viszik Olaszországba" – nyilatkozta Alfons Obermeier, a bajor államügyészség szóvivője.
Erősödik a szélsőséges iszlamista mozgalmak befolyása az arab országokban a kormányellenes zavargások során. A növekvő intolerancia miatt több jogvédő szervezet is felszólalt: az amerikai Simon Wiesenthal Központ elítélte a kirekesztő megnyilvánulásokat és agressziót, valamint mérsékletre sürgetett.
BUDAPEST - Egy gyermek mindig megváltoztatja az édesanyák életét, ám a sport világában nem egyedi, ha valaki a szülés után is visszatér a legjobbak közé. Igazi szuperanyukák azok a hölgyek, akik képesek újra a csúcsra küzdeni magukat.
60 millió kilogramm közvetlen értékesítési és 60 millió kilogramm beszállítási tejkvótát oszthat ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), melyből 5-5 millió kilogrammot fiatal tejtermelők részére különítenek el.
Az első félidőben szenzációs formában játszó Győri Audi ETO KC 25-16-ra nyert szombaton legnagyobb ellenfelének, a norvég Larviknak az otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében.
Az NBA jelenlegi legjobb védőjének tartják Dwight Howardot, aki ötödik All-Star mérkőzésére készül, ahol Amare Stoudemire-rel közösen félelmetes védő párost alkothat.
BUDAPEST ‒ Szerencsevadászok, „álbefektetők", renitens szurkolók által kiutált tulajdonosok – ők írták a Ferencváros focicsapata utóbbi 16 évének történelmét.
Az első félidőben szenzációs formában játszó Győri Audi ETO KC 25-16-ra nyert szombaton legnagyobb ellenfelének, a norvég Larviknak az otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében. Így szinte biztos, hogy Görbiczék megnyerik a csoportjukat, és kedvezményezettek lesznek az elődöntőben.
BUDAPEST ‒ Rosszul sikerült a főpróba a Vasas számára a labdarúgó-NB I jövő heti rajtja előtt. Az angyalföldiek felkészülési mérkőzésen az NB II Nyugati csoportjában szereplő Gyirmóttól kaptak ki 2-0ra.
Benyújtotta a kormány a parlamentnek a stabilitási tartalékkal összefüggő törvénymódosításokat. A legfőbb ügyészhez fordult a honvédelmi tárcát érintő korrupciós ügyben az elszámoltatási kormánybiztos. Tarr Béla legújabb filmje nyerte el a nemzetközi zsűri nagydíját a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.
MISKOLC ‒ Nemcsak a viadalt népszerűsítő plakátokról csalogatja az érdeklődőket Biros Péter (34), hanem azt is vállalta, hogy a kocsonyafesztivál keretében jegyet árusít a borsodi megyeszékhelyen szerdán kezdődő Volvo-kupa nemzetközi vízilabdatornára.
Bekérette Líbia külügyminisztériumának főtitkára a tripoli magyar nagykövetet, mert az észak afrikai ország elégedetlen az európai diplomácia Líbiával kapcsolatos véleményével.
A Szolnok 17-8-ra nyert a vendég Pécs ellen a Vodafone férfi vízilabda ob I 19. fordulójának szombati játéknapján. Az FTC kiütéses győzelmet aratott a BVSC vendégeként.
Kormányzati és vállalkozói összefogás eredményeként először vesz részt Magyarország önálló standdal Párizsban a 48. Nemzetközi Mezőgazdasági Szakkiállításon, amelyet Nicolas Sarkozy francia államfő nyitott meg szombaton.
A jövő honlapkészítőit keresi a Microsoft, amely a 18 év alatti fiataloknak szóló Junior Internet Project 2011 című versenyen kíván lehetőséget adni azoknak, akik informatikai pályára készülnek.
A WWE legbrutálisabb PPV műsorát rendezik meg vasárnap. Az Elimination Chamber nevezetű adásban egy több tonnás ketrecbe zárnak hat szupersztárt, aki megnyeri a mérkőzést, az ott lesz a WrestleManián.
A csoportját vezető MKB Veszprém esélyeshez méltóan nyert 33-22-re a sereghajtó vendég szlovák Tatran Presov ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája szombati játéknapján.
Budapest ‒ Világsztár vendége volt a magyar kosárlabdagálának. A szerb Vlade Divac (43) 16 évet húzott le az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA). A jugoszláv válogatottal világ- és Európa-bajnoki címet szerző, 216 centire nőtt center volt az első kosaras, aki Európából érkezve hős lett a tengerentúlon.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták: Nyerőszámok: 15 (tizenöt) 38 (harmincnyolc) 66 (hatvanhat) 70 (hetven) 76 (hetvenhat)
Keleti Györgyinek (36) hiányozni fog müncheni cellája. „Jóváhagytuk az olasz hatóságok kiadatási kérelmét. Keleti Györgyiért hamarosan eljönnek, és repülőn viszik Olaszországba" – nyilatkozta Alfons Obermeier, a bajor államügyészség szóvivője.
Benyújtotta a kormány a parlamentnek a költségvetési és az államháztartási törvénynek a 250 milliárd forintos stabilitási tartalékkal összefüggő módosításait; az intézkedések hatásaként 1,7 milliárd forinttal csökken az idei államháztartási hiány.
A Real Madrid legyőzte a Levante együttesét a spanyol labdarúgó bajnokság 24. fordulójában. A Sporting Gijón gól nélküli döntetlen ért el a Valencia otthonában.
Tarr Béla legújabb filmje, A torinói ló nyerte el a nemzetközi zsűri nagydíját a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. Az Aranymedvét az iráni Aszgar Farhadi kapta a 61. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál zárógáláján, ahol a film tucatnyi szereplőjét is díjazták. Tarr Béla a zsűri nagydíját kapta, ami azért is nagy dolog, mert magyar filmet utoljára 1993-ban ért medvével járó megtiszteltetés.
Több ezer milliárd forintnyi kárt okoz évente a briteknek a kiberbűnözés - derül ki az első hivatalos felmérésből, amely szerint csak a szigetország kormányának évi 2,2 milliárd fontjába (704 milliárd forintjába) kerülnek a számítógépes bűnözők.