A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 155,39 pontos csökkenéssel, 22.197,39 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,7 százalékos gyengülést jelent. A vezető indexek gyengülésével indult a kereskedés a meghatározó nyugat-európai tőzsdéken.
A reggeli kisebb megnyugvás után újra hirtelen esést láthatunk az amerikai határidőkben, mellyel összhangban Európa szerte 1% körüli eséseket láthatunk. A WTI olaj árfolyama ezzel összefüggésben...
2010-ben az árutonna-kilométerben mért áruszállítási teljesítmény lényegében nem változott, a helyközi személyszállításban az utasforgalom valamelyest emelkedett
Az elmúlt héten keményen védték a 269-es szintet az EUR/HUF devizapárban és így nem is sikerült letörnie az árfolyamnak. Cserébe viszont megjött a gyengülés és tegnap egészen a 100 napos mozgóátlag magasságába szúrt fel a jegyzés 275 közelébe. (Solar Capital)
A csontok fontos szerepet játszanak a férfi termékenységében - legalábbis az egereknél. Amerikai kutatóknak ugyanis sikerült azonosítaniuk egy hormont, amely a csontokban keletkezik, és kapcsolatot teremt azok és a hím ivarmirigyek, a herék között.
Az arab világban tapasztalható bizonytalanság, amely továbbra is érezteti hatását a nemzetközi piacokon ma is csökkenő nyitást eredményezett a magyar piacon. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 155,39 pontos csökkenéssel, 22.197,39 ponton nyitott, amely a szerdai záró értékéhez képest 0,70 százalékkal gyengülés.
További reformra szorul a magyar nyugdíjrendszer - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nyugdíjrendszerről szóló tanulmányában, amely szerint a kormány a foglalkoztatottság növelésére és a népességfogyás megállítására fókuszál
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség a 2008 novemberében, Békésszentandráson elkövetett bankautomata-robbantás ügyében. A gyanúsítottakról a nyomozás során kiderült, hogy sorozatban követtek el rablásokat az alföldi megyékben.
Átalakíttatta Orbán Viktor miniszterelnök a Parlament épületének azt a szárnyát, ahol a miniszterelnöki dolgozószoba volt - írja a Blikk. Elsőként Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc székét cserélte le, mert szerinte túl "részvénytársaságis" volt.
Az erősödő inflációs kockázatok miatt ősszel kamatot emelhet az Európai Központi Bank - vélik német pénzügyi szakértők. A mannheimi székhelyű ZEW 227 pénzügyi szakértőt kérdezett meg az eurozóna...
A reggeli kisebb megnyugvás után újra hirtelen esést láthatunk az amerikai határidőkben, mellyel összhangban Európa szerte tovább csökkenő részvényárfolyamokkal szembesülhetünk. A WTI olaj árfolyama...
A lengyel labdarúgó-válogatott meleg szurkolóit tömörítő csoport azt szeretné, hogy a homoszexuális férfiak és nők számára különítsenek el tribünöket a 2012-es ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokságon, megvédve őket az esetleges agressziótól.
Januárban kis mértékben, 1,9 milliárd forinttal csökkent a költségvetési intézmények tartozásállománya a tavaly decemberi, rekordnagyságú 41,1 milliárd forintról - mutat rá a fejleményre az...
Az ELTE innovációs napján a szakértők egyetértettek abban, hogy a kutatás-fejlesztés hatékonyabbá tételében nagy szerepet játszik a szakemberek képzése, ami a közoktatás reformját igényli. Pálinkás József, az MTA elnöke hangsúlyozta: fiatalon lehet megtanulni "kutatóul".
A harmadik helyen kiemelt Arn Gréta három játszmában nyert a cseh Renata Voracova ellen magyar idő szerint csütörtökre virradóra az acapulcói salakpályás tenisztorna női versenyének nyolcaddöntőjében.
Lesújtó híreket kapott Maros megyében egy asszony a férjéről: házastársa felakasztotta magát Németországban, ahol kamionsofőrként dolgozott. A férfi pszichésen teljesen kiborult, amikor megtudta, munkaadói hosszú hetek kemény munkája után sem engedik haza - értesült a HírTV.
Utolsó munkanapját tölti ma a Magyar Légimentő Kft. ügyvezető igazgatója, akit a cég éléről tegnap indoklás nélkül, azonnali hatállyal menesztett az Országos Mentőszolgálat.
Jogosultsági idő letelte előtt nem tanácsolja a 40 éves munkaviszonyból eredő nyugdíj kérelmezését Mészáros József az Országos Nyugdíjfolyósítási Főigazgatóság (ONYF) vezetője. Az idő előtti kérelmezések csak mindenki más sorban állási idejét növeli. További nyugdíjkérdésekre válaszolva Mészáros beszélt még a magánnyugdíjpénztárak reálhozamainak kifizetéséről is....
A hétfőtől felállt bérmonitor-bizottsághoz eddig befutott panaszok fele az állami szektorból érkezett az adóváltozások nettó bérekre gyakorolt negatív hatásai miatt - írja a Népszabadság. A lap...
Szerda este Milánóban megismétlődött a tavalyi Bajnokok Ligája-döntő, ám az eredmény közel sem a májusit idézte. A Bayern München ugyanis akkor 2-0-ra kikapott Madridban, most viszont Gomez 90. percben szerzett góljával győzni tudott a címvédő Inter ellen, ezzel igencsak megnőttek továbbjutási esélyei a visszavágó előtt. A nap másik nyolcaddöntőjén, a Marseille–Manchester United találkozón n...
A várakozásoknál gyengébb negyedik negyedéves gyorsjelentés és a líbiai kitermelési bizonytalanságok miatt tegnap újabb jelentős, közel hat százalékos esés bontakozott ki az OMV részvények piacán, így egy hét alatt már közel 13 százalékkal zuhant a kurzus. A jelentős líbiai kitettség miatt a papírok az utóbbi napokban folyamatosan alulteljesítettek a régiós szektorban, így az olajár emelkedés…
A svájci frank történelmi árfolyam csúcsot ért el csütörtök reggel a dollárral szemben, a líbiai válság eszkalálódását követően fokozódó befektetői kockázatkerülés hatására. A dollár árfolyama egészen...
A svájci frank történelmi árfolyam csúcsot ért el csütörtök reggel a dollárral szemben, a líbiai válság eszkalálódását követően fokozódó befektetői kockázatkerülés hatására.
Kemény akadálynak ütközött a platina árfolyama az 1850-es szint közelében. Igazából három nagyobb kísérletet tett a szint áttörésére, a legutóbbi még hétfőn. (Solar Capital)
Játék a puszikkal - így adta el az orális közösülést egy nevelőnő azoknak a kislányoknak, akiken alkalmazta. A legnagyobb, nyolc éves gyermek az iskolában az egyik osztálytársnőjén is kipróbálta a szokatlan játékot, az egyik szülő azonban rajtakapta őket - írja a Manna.ro.
Arn Gréta három játszmában nyert a cseh Renata Voracova ellen, magyar idő szerint csütörtökre virradóra, az acapulcói salakpályás tenisztorna női versenyének második fordulójában.
A negyedik negyedévben a német GDP a február 15-én közölt előzetes adattal megegyezően 0,4 százalékkal nőtt a harmadik negyedévhez képest - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal.
98-ra emelkedett az új-zélandi földrengés halálos áldozatainak száma. Ez a szám azonban nem végleges, mivel 226 embert keresnek még a romok alatt Christchurch városában és a hatóságok szerint egyre kevesebb az esély arra, hogy túlélőket találjanak.
A svájci frank történelmi árfolyam csúcsot ért el csütörtök reggel a dollárral szemben, a líbiai válság eszkalálódását követően fokozódó befektetői kockázatkerülés hatására
Csak Siófok tudott felkerülni a Balaton déli partjáról a turisták által legkedveltebb hazai városok Top 10-es ranglistájára- teszi közzé a Somogyi Hírlap online oldalán.
Az év eleji emelkedést a 16.20-as szint állította meg a rizs esetében. Ezt az ellenállást több alkalommal próbálta meg áttörni, de a szint keményen ellenállt a támadásoknak. (Solar Capital)
Tavaly év végére újra 11 év fölé ugrott a személygépkocsik átlagéletkora Magyarországon. Az értékesítések 2010-ben alig haladták meg a 2003-as csúcs egyötödét, az autóállomány pedig 3 millió alá...
A Kasszám rakétáknál jóval kifinomultabb, nem házi készítésű rakéták a 2009-es izraeli akciót követően először csapódtak be a déli városban. A terrortámadás során egy épület megsérült, személyi sérülésről nem érkeztek hírek. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Hamasz által "betartott" informális tűzszünethez fűzött reményeket az iszlámista terrorszervezetek végleg szertefoszlatták.
Tiltott pornográf felvétellel visszaélés miatt indított büntetőeljárást egy 26 éves férfi ellen a kisvárdai rendőrség. A nyomozók lefoglaltak egy számítógépet és egy CD-t, melyen egy 14 éves lányról készült pornóképek voltak.
Komoly esést szenvedett el a DAX index határidős terméke az elmúlt három napban. Az árfolyam 7400 közelében bizonytalanodott el, onnan nem tudott továbblépni. (Solar Capital)
A líbiai ersemények borzolják a befektetők idegeit, amelyek a menedékdevizákat erősítik, az olajárat pedig jelentősen emelik, ebben az ideges piaci környezetben kerül sor ma a magyar államkötvény...
Sokan vettek fel hitelt az elmúlt években és közülük nem kevesen kerültek olyan helyzetbe, hogy nem tudták fizetni a törlesztőrészletet. Komoly problémát jelent, hogy a fogyasztók nem tudják, mit írnak alá és nem tudják, kihez fordulhatnak a bajban. A Fogyasztóvédők Országos Egyesülete (FOE) annak érdekében, hogy ne túl későn kérjenek segítséget, néhány hasznos információval szolgál a…
Két nagy időbeli blokk van az ember életében: a munka és a pihenés, ezekre érdemes koncentrálni a gerinc védelme szempontjából is - erről cikkezik a harmonet.hu.
A biztosítókat 38,6 milliárd forinttal sújtó különadót és a mintegy 40 milliárd forintos többlet kárkifizetést jelentő árvíz- és viharkárokat figyelembe véve minimálisnak mondható, 293 millió...
Többen dolgoznak a Miniszterelnökségen és egyes minisztériumokban, mint tavaly - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából. A kormányfő szóvivőjének tájékoztatása szerint a Miniszterelnökség létszámának újbóli meghatározását a feladatok bővülése indokolta - tudta meg a Népszabadság.
A humánügyviteli rendszerek piacán egyre nagyobb az igény a magas minőségű, a humánerőforrás-menedzsment minden területét lefedő megoldások iránt, csökkent viszont a teljes körű IT-outsourcingok száma, bár kiegészítő szolgáltatásként még mindig sokan keresik ezt a lehetőséget - ismertette az idei trendeket Juliusz Zukowski, a VT-SOFT Kft. ügyvezető igazgatója szerdán, egy sajtóbeszélgetésen.