A hajléktalanok labdarúgó-világbajnokságát fogják reklámozni egész évben a Sauber svájci Forma-1-es csapat autói - közölték csütörtökön a foci-vb szervezői. A hirdetés japán Kobajasi Kamui és a mexikói Sergio Pérez versenyautóin lesz látható, a hátsó szárny hátoldalán.
A Kárpátalján élő magyar nemzetiségű ukrán állampolgárok március 1-jétől kizárólag az ungvári konzulátuson igényelhetik a magyar igazolványokat - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság pénteken az MTI-vel
Juhász Ferenc nem jelent meg a honvédelmi bizottság albizottságának ülésén, így nem tudták őt meghallgatni. A volt miniszter csütörtökön még úgy nyilatkozott: ha meghívják, elmegy az ülésre. A testület végül Budai Gyula kormánybiztost kérdezte a HM-es korrupciós ügy állásáról. Juhász közleményében színjátékot emleget és lemond mentelmi jogáról.
A hét első felében két komoly eső napot produkált a kisebb cégek papírjait tömörítő Russell 2000-es index határidős terméke. Ez a két fekete gyertya elég is volt ahhoz, hogy az árfolyam letörje a másodlagos emelkedő trendvonalat és a 45 napos mozgóátlag szintjéhez csússzon. (Solar Capital)
Az EUR/CHF órás és 4 órás grafikonját vizsgálva egy ereszkedő trendcsatornát figyelhetünk meg. Jelenleg, az európai piacok nyitását megelőzően az árfolyam 1.2800 alatt tartózkodik, ami az előző pár nap fontos szintje. Emellett igen közel van az ereszkedő trendcsatorna felső trendvonala, ami szintén ellenállási szint.
Még mindig nincs csapata Talmácsi Gábornak; a magyar versenyző, aki tavaly a gyorsaságimotoros-világbajnokság Moto2-es kategóriájában szerepelt, azt mondta az MTI-nek, megítélése szerint még van lehetősége arra, hogy induljon a március végén kezdődő vb-sorozatban.
A fűtőolaj árfolyama egy szabályos csatornában emelkedik már október óta. Az olaj árfolyamának a hektikussága csak részben érződött a fűtőolaj piacán, de azért önmagához képest produkált egy-két nagy emelkedő napot. Tegnap előtt pont a csatorna felső szintjéhez érkezett és onnan várta a folytatást. (Solar Capital)
Egyre többen szeretnék megtanulni a coaching szakmát, így képzési körképünkkel elsősorban nekik szeretnénk segíteni a tájékozódásban. Egy biztos: a képzés kiválasztásánál nemcsak az ár nagyságát érdemes figyelembe venni, hanem azt is, pontosan mit kapunk érte. Fontos, hogy hány órából áll a képzés, de az is lényeges, hogy milyen arányban oszlanak meg az elméleti és a gyakorlati ismeretek, és hogy…
A munkaadók és a kormány tegnapi megállapodása után gyakorlatilag értelmét vesztette a Fidesz által létrehozott bérmonitoring-bizottság. A bérajánlás ugyanis nem egyénenként, hanem nemzetgazdasági szinten fog érvényesülni - írja a Világgazdaság.
Halálra vert egy férfit Románia Damboviţa megyéjében egy erdész, amiért az fát lopott az erdőben. Az 56 éves áldozatot a kegyetlen ütlegelés után a hóban hagyta, ahol meghalt. A fia talált rá két nap múlva.
Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor is felelős az államadósság elmúlt időszakban tapasztalt növekedéséért - derül ki abból a válaszból, amelyben a volt kormányfő reagál a Facebookon a miniszterelnök csütörtöki bejegyzésére, amelyben Orbán Viktor az előző korszak veszedelmes örökségének nevezte Magyarország "irtózatos államadósságát"
Pénteken, február 25-én lesz a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja. 1947. február 25-én Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet katonai hatóságok jogtalanul letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban.
Leállt a kereskedés a londoni tőzsdén technikai problémák miatt. Egyelőre nincs információ, mikor indulhat újra a kereskedést. Az index 0,24%-os pluszban tartózkodott a technikai szünet előtti...
Egy nappal a Magyar Telekom gyorsjelentését követően az anyavállalat, a Deutsche Telekom is közzétette negyedik negyedéves számait. A vállalat árbevétel soron az elemzői várakozásoknak megfelelő,...
Erős vételi erő mutatkozott az utóbbi napokban a MOL részvények piacán, így a hazai olajcég árfolyama ma új lokális csúcsra tört elérve a 23 500 forintos magasságokat. A mai 2,5%-os erősödés utoljára...
Akár visszalépett az állami nyugdíjrendszerbe, akár a nyugdíjpénztári tagságot választotta, a lakosság valamennyi rétegének szüksége lesz további megtakarításokra
A biológia alaptételei szerint az emberi test szervekből áll. A szervek szövetekből épülnek fel, ezek biztosítják a rá jellemző működést. Például a szív legfontosabb része a szívizomszövet, ez biztosítja összehúzódó képességét, így képes a szív áramoltatni a vért.
A miniszterelnök pénteken reggel az otthonteremtéssel foglalkozik a Facebook közösségi portálon megjelent bejegyzésében. Orbán Viktor azt írja: a legsürgetőbb feladat az otthonok megvédése. A bajba jutott devizahiteleseket segítő Nemzeti Eszközkezelő terveit kidolgozták, és folynak a tárgyalások arról, hogy a magyar költségvetés és a bankrendszer milyen arányban vállaljon felelősséget a kialakult…
Az Európai Unió semmiféle katonai akciót nem tervez a líbiai helyzettel összefüggésben, de megfontolja szankciók bevezetését - mondta pénteken Gödöllőn Catherine Ashton, az EU külügyi főképviselője
Még mindig a frank a favorit a devizapiacokon, az arab krízishelyet nem oldódott meg, a svájci jegybank pedig az Európai Központi Bankhoz hasonlóan belátható időn belül kamatot emelhet, és ezek...
A Ford Magyarország immáron 7.390 lájkolót magáénak tudó rajongói oldalán közétett egy rövid felmérést, vajon elnevezzük-e autóinkat. Meglepő eredmények születtek!
Péntektől tilos dohányozni Gödöllő főterén – döntött a város képviselő-testülete csütörtökön. A tiltás a buszmegállókra és a játszóterekre is érvényes, aki megszegi a szabályt, akár 50 ezer forintos büntetést is kaphat – tájékoztatott Péterfi Csaba kommunikációs igazgató. A városvezetés egy hónapos türelmi idő után kezd büntetni, bár a játszóterek esetében elképzelhető, hogy szigorúbba...
Mózes Ervin szegedi címzetes főjegyző felmentését indítványozta a szegedi közgyűlés pénteki ülésén Bohács Zsolt, a Fidesz-KDNP frakciójának vezetője; Botka László (MSZP) polgármester szerint a kérdést nem tárgyalhatja a testület, mert határidőre nem érkezett erről indítvány
Oroszországi jelenlétének növelésében gondolkodik az országban 170 képviselettel rendelkező OTP Bank. Hárshegyi Frigyes, az OTP oroszországi vállalati üzletágának vezetője szerint nem megalapozottak...
Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor is felelős az államadósság elmúlt időszakban tapasztalt növekedéséért - derül ki abból a válaszból, amelyben a volt kormányfő reagál a Facebookon a miniszterelnök csütörtöki bejegyzésére, amelyben Orbán Viktor az előző korszak veszedelmes örökségének nevezte Magyarország "irtózatos államadósságát".
Javuló eredménnyel zárta a tavalyi negyedik negyedévet és a 2010-es teljes pénzügyi évet az Erste Group növekvő éves bevételeinek és a kockázati céltartalék csökkenésének köszönhetően. A csoport az idén eredményének további javulására számít.
Az Európai Központi Bank (EKB) ma közzétett jelentése alapján januárban tovább gyorsult a háztartások és a vállalatoknak nyújtott hitelek mértéke éves szinten, miután a gazdasági helyreállás nyomán emelkedett a hitelek iránti kereslet.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) strukturális átalakításának első fázisa, a megyei szövetségek jogi és szervezeti integrációja sikeresen lezajlott - mondta Roskó Zoltán operatív igazgató az MTI-nek.
Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor is felelős az államadósság elmúlt időszakban tapasztalt növekedéséért - a Facebookon válaszolt a korábbi miniszterelnök a jelenlegi bejegyzésére
"Vége a gyengeségnek, hiszen a négy egymást követő negyedévben nyereségesek lettünk" - jelentette be Dan Akerson, a General Motors elnök-vezérigazgatója a Világgazdaság értesülései szerint.
Végleg eltiltaná a vezetéstől az LMP-s Dorosz Dávid azt, aki a járművezetés szabályainak szándékos megszegésével különös visszaesőként követ el súlyos sérülést okozó bűncselekményt, és két évnél hossz...
Új felsőoktatási intézményi forma, 2 féléves, speciális mesterszakok engedélyezése és a felsőfokú szakképzések szerepének növelése, valamint diplomával történő jutalmazása is bekerült abba a javaslatba, amellyel a Dunaújvárosi Főiskola kíván hozzájárulni a felsőoktatási törvény előkészítéséhez.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) strukturális átalakításának első fázisa, a megyei szövetségek jogi és szervezeti integrációja sikeresen lezajlott - mondta Roskó Zoltán operatív igazgató.
6 fokban volt kénytelen dolgozni egy nő a munkatársaival egy szigetvári cipőgyárban. Elkeseredésében sms-t küldött egy élő rádióműsorba, tettéért pedig néhány órán belül kirúgták - értesült a HVG.
Az új-zélandi hatóságok pénteken vádat emeltek egy 31 éves nő ellen, aki barátjával azután szökött el az országból, hogy egy bank tévedésből milliókat helyezett el a férfi bankszámláján. A nő önként tért haza. Barátja, akivel sajtóhírek szerint azóta megromlott a kapcsolata, valahol Kínában él. A tévedésből hozzájuk került pénz majdnem negyven százaléka nem került elő.
Újabb feljelentések várhatók, miközben már most is több nyomozás is folyik Esztergomban olyan ügyekben, melyek Meggyes Tamás volt fideszes polgármester idején történtek. Egy másik kormánypárti polgármester hivatali visszaélés vádjával áll bíróság előtt. Képünkön Tétényi Éva, aki nem használja elődje, Meggyes Tamás luxusszobáját.
Egy nappal a Magyar Telekom gyorsjelentését követően az anyavállalat, a Deutsche Telekom is közzétette negyedik negyedéves számait. A vállalat árbevétel soron az elemzői várakozásoknak megfelelő,...
Átalakította az Európai Unió védelmi miniszterei gödöllői tanácskozásának napirendjét a líbiai válság. Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára gödöllői nyilatkozatában megerősítette, amit korábban twitter üzenetben már bejelentett: péntek délutánra Brüsszelbe összehívta az Észak-atlanti Tanács rendkívüli ülését, így lerövidülhet az informális találkozó napirendje.
Szinte kivétel nélkül felfelé indultak az európai tőzsdék. Az nap érdekessége, hogy a londoni parketten technikai problémák miatt szünetel a kereskedés. A DAX30 0,4%-ot erősödött, míg a francia CAC40...
A líbiai vezető tegnap beszédet tartott, ahol drogos fiatalokról és al-Kaida befolyásról értekezett. Még aznap állítólag parancsot adott egy tengerparti város megostromlására, az akcióban több mint egy tucat ember meghalt. Csütörtök este ezt követően olyan hírek szivárogtak ki, hogy lelőtték az ezredest. Pénteken pedig londoni és svájci bankok bejelentették: zárolják Kadhafi külföldi vagyonát, ami…