Az MSZP országos választmánya egyhangúlag és ellenszavazat nélkül fogadta el a Demokratikus Koalíció Platform országossá minősítését - adta hírül az ATV.hu
Az elmúlt években számos tanulmány készült a probiotikumok pozitív egészségügyi hatásairól. Egy új tanulmány szerint, mely az European Journal of Clinical Nutrition-ban jelent meg, a probiotikumok hasi elhízásra, testsúlyra gyakorolt hatásait vizsgálta az elhízásra hajlamos felnőtteknél.
Az MSZP belső vitáiért a Fideszt tette felelőssé Mesterházy Attila a párt választmányi ülésén. A szocialista pártelnök szerint a kormánypárt meg akarja osztani az MSZP-t. A szocialista pártelnök hangsúlyozta: az MSZP nélkül nem képzelhető el a kormányváltás.
Elfogták a rendőrök azt a 80 éves férfit, aki elgázolt egy gyalogost a zebrán, Nyíregyháza Sóstói útján, majd elhajtott a helyszínről – értesült a HavariaPress.
Az MSZP megint belső vitái miatt érdekes, ezeket be kell fejezni. Az emberek megoldásokat várnak és nem terméketlen belső vitákat - mondta az MSZP elnöke a párt szombati választmányi ülésének megnyitóján. Mesterházy Attila kijelentette: minden platformra és minden olyan platformvezetőre szükség van az MSZP-ben, aki tiszteletben tartja a párt alapszabályát és a helyes megoldások megtalálásáért…
A Kopint-Tárki vezető kutatója szerint Magyarországra is hatással lesz a világméretű élelmiszerár-emelkedés, miközben az élelmiszerárak a magasabb adókulcs miatt haladják meg több környező ország árszintjét
Valamivel több mint 7 milliárd forint az állatbetegségek megelőzését szolgáló állategészségügyi támogatáshoz juthatnak hozzá a magyar gazdálkodók azt követően, hogy az Európai Unió (EU) illetékes agrá...
A fő ellenzéki párt, a jobbközép Fine Gael (FG) nyerte meg az írországi parlamenti választásokat az első exit poll-felmérés szerint, de nem sikerült megszereznie az abszolút többséget
Azt állítja két asszony, azért rúgták ki őket az állásukból, mert az idősek otthonában, ahol dolgoztak, csökkentették a lakók tudatmódosító gyógyszerezését. Az elbocsátottak munkaügyi bírósághoz fordulnak. Jogi lépéseket fontolgat az otthon üzemeltetője is, aki határozottan cáfolja a nők állításait. Mint mondta, az egyik lakó panasza nyomán indult belső vizsgálat, amelynek során…
Napirenden van a büntethetőségi korhatár leszállítása, új Büntető törvénykönyvet terveznek, március 6-án pedig majdnem 2 ezer új rendőr áll szolgálatba - derül ki Orbán Viktor Facebook oldalán.
Luxusszállóban gyűltek a demokraták. Szoci árulást és fideszes puccsot emlegetett az évértékelőn Gyurcsány. Már sokan kiraknák a pártból, de Fletó még bomlaszt, mielőtt feltámasztja az SZDSZ-t. Célpontban a meg nem értett, számkivetett politikus beszéde.
Feldarabolva, egy közúti ellenőrzés során megállított autóban találták meg a rendőrök a polgári temetőből ellopott lélekharangot – értesült a HavariaPress.
A Terrorelhárító Központ vette át a Líbiában rekedt magyarok kimentését célzó akció irányítását - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Miniszterelnökség. További információt csak akkor közölnek, ha annak nyilvánosságra hozatala nem veszélyezteti a mentőakciót.
A válság visszafogta a nem életbiztosításokból származó díjbevételeket, így a magyar biztosítók idén az életbiztosításokban látják a növekedést, ennek egyik típusa, a nyugdíjbiztosítás - a múlt héten két biztosító is jelezte.
Azt állítja két asszony, azért rúgták ki őket az állásukból, mert az idősek otthonában, ahol dolgoztak, csökkentették a lakók tudatmódosító gyógyszerezését. Az elbocsátottak munkaügyi bírósághoz fordulnak.
Megkezdődött az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) székházának kitakarítása, amit a hivatal új vezetése vállalt magára. A takarítás a jelenlévők szerint addig fog tartani, amíg rend nem lesz az épületben.
A HPV-nek több mint 130 típusa ismert és ezek közel egyharmada nemi úton terjed. Leggyakrabban szexuális úton adódik át. A betegség már a tünetmentes lappangási idő alatt is fertőző.
Teljesen ki kell zárni a Kárpát-medence területét a génmódosított növénytermesztésből. A terület gazdaszervezeteinek vezető képviselői Orosházán aláírt, 10 pontos megállapodásukban úgy fogalmaztak: nem szabad megengedni a génmanipuláció megjelenését ebben az egységes környezetben.
A kormány lemondását és alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását követelte több tízezer tüntető Tunéziában. A tuniszi Harag napján az ellenzéki demonstrálók azt hangoztatták, hogy míg a médiában reformokat ígérnek, a régi rezsim emberei és a titkosrendőrség átmenti hatalmát a demokratikus rendszerbe.
A Ferenc körúti metróaluljáró térfigyelő kamerái szolgáltattak bizonyítékot két zsebtolvaj ellen, akik a Keleti pályaudvarnál buktak le, éppen egy lopott mobiltelefon eladása közben.
Már folyamatban van az új Büntető Törvénykönyv (Btk.) előkészítése; napirenden szerepel a büntethetőségi korhatár leszállítása és további törvények szigorítása - írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi Facebook-bejegyzésében, amelyben ezúttal a közbiztonság témakörében válaszolt a feltett kérdésekre.
A Terrorelhárítási Központ vette át a Líbiában rekedt mintegy 50-60 magyar kimentését célzó mentőakció irányítását - közölte a miniszterelnök szóvivője.
Tagadta Kovács László, hogy ismerné az In-Kal tulajdonosait. A szocialista politikus azt mondta: Lasz György két fiával csak köszönőviszonyban van, az idősebb Lasz Györggyel pedig csak rendezvényeken találkoztak.
Újabb hiányosságokra és bűncselekmény gyanújára derült fény az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) hivatali átvétele során, ezért Farkas Flórián, a roma érdekképviseleti szervezet elnöke ismét büntetőfeljelentést kezdeményez
Egy kilencéves ausztrál fiú fejjel előre kiesett egy száz kilométer per órás sebességgel haladó kisbuszból, és nemcsak hogy túlélte, de súlyos sérüléseket sem szenvedett - jelentette szombaton a Daily Telegraph című ausztrál lap. A fiút kezelő orvosok nem tudtak magyarázatot adni arra, hogy a fiú hogyan élhette túl a becsapódást, és csodálkoztak azon, hogy milyen hamar felgyógyult.
A téli hónapokban sok épület tetőszerkezetében okozott kárt a hó, de sokszor a tűzeseteket és a viharokat is megsínylik a társasházak közös épületrészei. Míg Magyarországon a lakásokat közel 70 százalékban biztosítják tulajdonosaik, addig a társasházak közel felének nincs biztosítása. Pedig az egyéni lakásbiztosítások csak részlegesen fedezik a közös tulajdonú épületrészekben keletkezett…
A Terrorelhárítási Központ (TEK) vette át a Líbiában rekedt magyarok kimentését célzó akció irányítását - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Miniszterelnökség. További információt csak akkor közölnek, ha annak nyilvánosságra hozatala nem veszélyezteti a mentőakciót.
Szinte egyidőben érkezett bejelentés pénteken délután a Polgári Rendőrőrsre arról, hogy a helyi temetőből ellopták, illetve hogy meg is találták a lélekharangot - de már csak feldarabolva. A tolvajok színesfémként akarták értékesíteni Tiszaújvárosban - tudta meg a Független Hírügynökség szombaton. A 19 és 20 éves polgári férfi ellen lopás miatt indult eljárás.
Magyarország elkötelezett amellett, hogy közpénzügyei fenntarthatóságát a költségvetési kiadások csökkentésével és átalakításával megteremtse - nyilatkozta Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács (KT)...
Rédly Elemér pápai prelátus, kanonok, győri plébános, a Győri Hittudományi Főiskola tanára kapta az idén a Parma fidei - Hit pajzsa és a Hazámért - hitemért elnevezésű díjakat.