Csány - Életmentő katonával büszkélkedhet a Hatvan melletti kis falu. Orsós Imre tizedes, aki Szolnokon szolgál, kimentette falubelijét egy égő garázsból, és ezért az összhaderőnem parancsnoka, Kovács József vezérőrnagy elismerésben részesítette.
Menesztette a külügyminisztert a francia elnök, amiért túl szoros kapcsolatot ápolt az elűzött tunéziai elnök klánjával. Nicolas Sarkozy egy régi bizalmasát nevezte ki a külügyminisztérium élére. Alain Juppé gyakorlott politikus ugyan, de nevét együtt emlegették az illegális párt-finanszírozási botránnyal.
Brüsszelben felmerült, hogy rendkívüli EU-csúcsot lenne célszerű tartani a líbiai helyzet megvitatása érdekében - mondták hétfőn nevük mellőzését kérő uniós források
Az orosz miniszterelnök-helyettes hétfőn erős hangú kritikával illette az orosz űrkutatási hivatalt, "gyerekes hibák miatt". Szergej Ivanov a Roszkozmosz vezetőivel tartott megbeszélésen kijelentette: "elfogadhatatlan lenne a hibák megismétlése". Decemberben egy egyszerű számítási hiba miatt zuhant le három műhold, februárban pedig egy katonai műholdat állítottak rossz pályára.
Holnaptól, vagyis március 1-jétől a vám- és rendőri szervek azonnal lefoglalhatják a gyanúsnak tartott gyógyszerküldeményeket és -szállítmányokat, valamint duplájára emelkedik a kiszabható pénzbüntetés összege is. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület abban bízik, hogy a szigorúbb szabályozással a jelenlegi szinten megállítható vagy csökkenthető lesz a hamis készítmények aránya.
A Gazprom a szokásos szint 2,5-szeresére növelte gázszállításait a múlt héten Olaszországba, amelynek leállt a gázimportja Líbiából - mondta el az orosz gázipari cég egyik illetékese hétfőn a Reutersn...
A Los Angeles Lakers sztárjátékosa Kobe Bryant a mai Oklahoma City Thunder elleni mérkőzésen 17 pontot dobott, ezzel megelőzte Elvin Hayest és a liga történelmének hetedik legponterősebb játékosa lett.
Az olasz lapok szerint az AC Milan forrófejű középpályása Gennaro Gattuso az orosz bajnokságban szereplő Anzsi Mahacskala csapatához szerződhet, mely 10 millió dollárt kínál érte.
Alacsony önbizalom és ambíció jellemző a brit női munkavállalókra - derül ki egy friss brit felmérésből. Többségük hisz az üvegplafon létezésében, és szeretné, ha a cégek pozitív ösztönzőkkel segítenék a nők karrier aspirációit.
Ahogy arról már beszámoltunk, a Balaton északi partján, Lovason a területrendezési terv kialakítása miatt veszélybe kerültek a szőlőbirtokok. Azóta több balatoni községből jelezték a hallgatók, hogy náluk is ugyanez a probléma. Jásdi István borász szerint a Balaton-törvény módosítása jelenthetne megoldást.
Budapest - Elmaradt a rekordjavítás a labdarúgó-NB I 17. fordulójában: Végh Zoltán (39), a Vasas kapusa nem tudta tovább növelni élvonalbeli meccsei számát, így továbbra is 568 mérkőzéssel vezeti a honi pályára lépési listát.
Keddtől, vagyis március 1-jétől a vám- és rendőri szervek azonnal lefoglalhatják a gyanúsnak tartott gyógyszerküldeményeket és -szállítmányokat, valamint duplájára emelkedik a kiszabható pénzbüntetés összege is. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) abban bízik, hogy a szigorúbb szabályozással a jelenlegi szinten megállítható vagy csökkenthető lesz a hamis készítmények aránya.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) visszamenőleg vizsgálhatja a magánnyugdíjpénztárak gazdálkodását és a működési költségeiket; jövő tavasztól létrejöhet az egyéni tb-számla
Az orosz miniszterelnök-helyettes hétfőn erős hangú kritikával illette az orosz űrkutatási hivatalt, „gyerekes hibák miatt”. Szergej Ivanov a Roszkozmosz vezetőivel tartott megbeszélésen kijelentette: „elfogadhatatlan lenne a hibák megismétlése”. Decemberben egy egyszerű számítási hiba miatt zuhant le három műhold, februárban pedig egy katonai műholdat állítottak rossz pály...
A szomszéd kutyái martak halálra egy 88 éves férfit a Heves megyei Rózsaszentmártonban. Az egyik kutyát lelőtték, egyet megsebesítettek, a harmadik elszökött. A hétvégén a Pest megyei Leányfalun történt hasonló eset. Egy 52 éves férfit kellett életveszélyes állapotban kórházba vinni, miután rátámadt egy ismerőse kutyája amelyet sétálni vitt.
A kedden várható, reformintézkedéseket tartalmazó bejelentések teljesen megváltoztathatják Magyarország fiskális fundamentumairól alkotott megítélését, amennyiben azok átfogóak lesznek és a kormány...
A Peugeot legújabb koncepcióautója egy szembeötlő kétüléses roadster, futurista formával és sajátos felépítéssel, amely a vezetés intenzív élvezetével járul hozzá a márka kétszáz éves jubileumának megünnepléséhez.
Az elhibázott gazdaságpolitikai folyamatok következtében Magyarország "maastrichti típusú" államadóssága 2010-re 21.790 milliárd forintra nőtt, ami nagyjából a GDP 80 százalékát tette ki. A központi költségvetés bruttó államadóssága 20.041 milliárd forint volt 2010. december 31-én, az állomány átlagos hátralévő futamideje 4,5 év - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) jelentésében.…
Az ízek is befolyásolhatják az érzelmeinket. Egy friss kutatásból kiderült, hogy a keserű italt fogyasztók sokkal szigorúbban ítélnek meg bizonyos helyzeteket, mint azok, akik édeset ittak. Az, hogy az érzékek hatnak az érzelmekre, nem új felfedezés.
Budapest - A magyar labdarúgó-válogatott tiszteletbeli tagja lett Fernando Hierro (42). A spanyol nemzeti csapat és a Real Madrid egykori sztárja a Magyar Labdarúgás Fórumán tartott előadást.
A helyszínen életét vesztette az a 88 éves férfi, akit három nagytestű kutya támadott meg Rózsaszentmártonban, hétfő délután – értesült a HavariaPress.
A szlovák kormánykoalíciónak hétfőn nem sikerült megállapodnia az állampolgársági törvény módosításáról, ezért egyelőre nem terjesztik a témát a parlament elé - jelentette a SITA szlovák kereskedelmi hírügynökség
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 108,74 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 23.155,50 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 19,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen mozogtak a múlt pénteki záráshoz képest.
A kesernyés ízű barna sörtől a hangulatunk is fanyarabb, keserűbb lesz – állapították meg amerikai tudósok. Kísérletük eredményei szerint minél konzervatívabb felfogású valaki, annál nagyobb mértékben befolyásolják a gondolatait az ízlelőbimbói – számolt be a kutatásról a New Scientist.
Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) 1 millió forint bírságot szabott ki a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-re, mert egy útszórósó-tendert jogsértő módon bonyolított le. A hétfőn meghozott határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg.
A Merényi Gusztáv Kórházba szállított életveszélyes sérült is meghalt, így a hétfői Budapesten történt tömeges gázolásnak már három halálos áldozata van.
A gazdasági válság hatása az elmúlt években a felnőttképzési piacra is rányomta bélyegét, de a korábban tapasztalt piacszűkülés tavaly megállt és a várakozások szerint 2011-ben már várható némi fellendülés is. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vállalkozások még mindig a rövidebb, kompetenciafejlesztő, részben szakmai továbbképzések, nyelvi képzések iránt érdeklődnek, de várhatóan az Új…
A honi és a spanyol szövetség együttműködése nyomán, utóbbi szervezet képviseletében Ginés Meléndez, az U17-es válogatott szakvezetője minden részletre kiterjedően bemutatta az utánpótlás ottani felépítését.
Az amerikai haditengerészet és a légierő egységei állásokat foglalnak el Líbia körül, felkészülve arra az eshetőségre, hogy a Nyugat a katonai beavatkozás mellett dönt - közölte hétfőn az amerikai védelmi minisztérium.
A brit kormányfő hétfőn bejelentette, London szövetségeseivel terveket készít a líbiai légtérzár biztosítására, hogy megvédjék a líbiaiakat Kadhafi katonai támadásaitól
Legalább 16 ember meghalt és többen megsérültek egy brazil utcabálon, amikor a táncoló tömegbe csapódott egy elszakadt elektromos kábel – közölte hétfőn a város önkormányzata. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a magasfeszültségű vezeték mitől szakadt el. Ez már a harmadik tragédia volt a riói karnevál előtt Brazíliában: február elején szambaiskolák raktára égett le a fesztiválra készített j...
Az Alkotmánybíróság (Ab) szerint nem felel meg az egyértelműség követelményének egy a nyugdíjkorhatár ügyében az Országos Választási Bizottság (OVB) által korábban jóváhagyott népszavazási kérdés. Az Ab ezért megsemmisítette az OVB határozatát és új eljárásra utasította a testületet.
Nagy lendülettel kezdték a napot az amerikai részvényindexek, mindjárt nyitás után 1 százalék körüli pluszokba ugrottak a vezető benchmarkok. A múlt heti ijedtségnek nyoma sincsen, az emelkedést...
Közös erőfeszítéssel kell rendet tenni a magyar futballban - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Labdarúgás Fórumán. Csányi Sándor MLSZ-elnök kiemelte, hogy az MLSZ stratégiai terve szerint 2020-ig 238,7 milliárd forint kerülhet a magyar labdarúgásba.
Március elsejétől ismét látogatható az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület. A cápafogakkal hintett tengerparti föveny, a szubtrópusi erdő megkövesedett fái, az egzotikus növénylenyomatok, az ősvilági szörnyek lábnyomai, valamint a vulkáni tufa áradatában összesült maradványok eredeti helyzetükben, egy geológiai tanösvény mentén ismerhetők meg.
Meglepetéssel kezdődött el a Kuala Lumpurban zajló női tenisztorna, ugyanis már az első fordulóban kiesett az első helyen kiemelt olasz Francesca Schiavone.
Két ember súlyosan, ketten könnyebben megsérültek, mikor defekt miatt szétrobbant egy autóbusz egyik kereke a Vas megyei Acsádnál. Az utasokat a szétrobbant kerék utastérbe hatolt darabjai sebezték meg – értesült a HavariaPress.