Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn kiadott közleményében "örömmel fogadta" a zárt közterületi dohányzás tilalmát szorgalmazó magyarországi javaslatot. 16 fideszes képviselő pénteken nyújtott be indítványt a parlamentnek, amelyben azt javasolja, hogy minden zárt terű helyiségben tiltsák be a dohányzást.
Legalább 16 ember meghalt és többen megsérültek egy brazil utcabálon, amikor a táncoló tömegbe csapódott egy elszakadt elektromos kábel - közölte hétfőn a város önkormányzata. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a magasfeszültségű vezeték mitől szakadt el.
Holnap jelenik meg a februári amerikai személyautó értékesítési adat, amely az elemzők várakozásai szerint a legnagyobb mértékű emelkedést mutathatja a "cash for clunkers"-nek nevezett kormányzati...
A Merényi Gusztáv Kórházba szállított életveszélyes sérült is meghalt, így a hétfői Budapesten történt tömeges gázolásnak már három halálos áldozata van.
Újabb csapás érte a Minnesota Vikngset, ugyanis Brett Favre visszavonulása és a stadionja körüli hercehurca után, most a csapat legjobb elkapója, Sidney Rice döntött a távozás mellett, akinek lejárt a szerződése.
Hevesen bírálta az LMP, hogy az elmúlt néhány hónapban mintegy 80 millió forintot költött közpénzből Zugló fideszes vezetése tanácsadói és ügyvédi szerződésekre. A kontraktusokat az LMP-s Várnai László kérte ki az önkormányzattól, majd hozta nyilvánosságra.
Hétfőtől elbocsátották a Szempont Alapítvány 31 kiképzett szakemberét, mivel elfogyott az uniós forrásból létrehozott látásrehabilitációs központ működtetésére a pénz.
Hűtlen kezelés gyanújával tesz holnap büntetőfeljelentést az ügyészségen Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere, az elődje, Meggyes Tamás fideszes polgármester idején a városvezetés által "házipénztárként" kezelt és "elzálogosított" Szent Miklós Alap ügyében.
Los Angeles – Az idén sem sikerült néhány sztárnak a ruhaválasztás az Oscar-gálán, a legjobban Nicole Kidman és Sharon Stone égett le a vörös szőnyegen.
Március elsejétől ismét látogatható az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület. A cápafogakkal hintett tengerparti föveny, a szubtrópusi erdő megkövesedett fái, az egzotikus növénylenyomatok, az ősvilági szörnyek lábnyomai, valamint a vulkáni tufa áradatában összesült maradványok eredeti helyzetükben, egy geológiai tanösvény mentén ismerhetők meg.
Elfogadta a parlament hétfő este azt a fideszes előterjesztést, amely lehetővé teszi, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálhassa márciustól a magánnyugdíjpénztárak vagyonát. Megszavazták azt a szintén fideszes módosító indítványt is, amely szerint az ütemezett visszaléptetés helyett egy lépcsőben kell átadniuk a nyugdíjpénztáraknak a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak az…
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn kiadott közleményében –„örömmel fogadta” a zárt közterületi dohányzás tilalmát szorgalmazó magyarországi javaslatot. 16 fideszes képviselő pénteken nyújtott be indítványt a parlamentnek, amelyben azt javasolja, hogy minden zárt terű helyiségben tiltsák be a dohányzást.
Március 1-je az Újrapapír Világnapja. A Magyarországról indult nemzetközi környezetvédelmi kezdeményezés célja az, hogy felhívja az emberek figyelmét a pazarló papírfogyasztásra, valamint az újrapapír használatának környezetvédelmi előnyeire. Kevesen tudják, hogy a papírgyártás a világ teljes energia-felhasználásának négy százalékáért felelős.
Az ukrán kisbankok tömeges egyesülése vagy felvásárlása várható a következő időszakban, ha nem lesznek képesek megfelelni az új alaptőke- előírásnak - közölte Ihor Sorkin, az ország központi...
Budapest — Tovább mélyül a ferencvárosi focicsapat körüli válság: sikkasztás gyanúja miatt ugyanis nyomozást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi főosztálya az FTC Labdarúgó Zrt. ügyében!
Az olasz élvonalbeli Palermo vezetősége menesztette Delio Rossit a vasárnapi, Palermo elleni, hazai pályán elszenvedett 7-0-ás vereség miatt. Az utódot máris kinevezték, Serse Cosmi személyében.
Átfogó reformokat követel a szaúdi uralkodótól több mint száz értelmiségi és aktivista. Az arab ország vezetői, hogy elejét vegyék a tiltakozásoknak, azt ígérték, hogy állandó szerződést adnak az összes ideiglenes kontraktussal dolgozó alkalmazottnak, és segítik a fiatalok lakáshoz jutását.
Száznegyvenöt kiállító cég képviselteti magát a Műegyetemi Állásbörzén március 9-én és 10-én, elsősorban műszaki, gazdasági és informatikai területről – közölte Jeschek Hajnalka marketing és PR-menedzser. Lesznek ajánlatok pályakezdőknek, 1-2 éves tapasztalattal rendelkezőknek, de gyakorlati lehetőségeket is kínálnak majd egyetemistáknak, főiskolásoknak is.
Huszonhét hónap börtönt szabott ki a bíróság egy fiatal nőre, aki egy pápai nagyáruházból lopott kozmetikumokat. A tolvajt már többször is elkapták, három felfüggesztett börtönbüntetése is volt. A nő ráadásul úgy ment lopni, hogy ötéves gyerekét egyedül otthon hagyta, egyszerűen rázárta az ajtót. Ezért külön eljárás indul ellene Budapesten.
Világviszonylatban a pihenés és az érdekes látnivalók megtekintése a legfontosabb cél utazáskor, ezeket a szabadtéri és a családi programok követik, de a más kultúrák megismerése is fontos tényező - derül ki a Reuters által hétfőn közzétett friss Ipsos-kutatásból. 24 országban 19 ezer embert kérdeztek meg szokásaikról.
A rendkívüli külső körülmények ellenére pozitív eredménnyel zárta a 2010-es évet az Erste Bank Hungary Zrt. Az előzetes, konszolidált, nem auditált nemzetközi számviteli szabályok alapján készült gyorsjelentés szerint a pénzintézeti csoport mérlegfőösszege 2,984 milliárd forint volt, miközben az üzemi eredmény 13%-kal növekedve 93 milliárd forinton zárt. Az adózás előtti eredmény a csoportszintű…
Nagyjából az előre beharangozott összetevőket tartalmazza a kormány holnap bemutatandó strukturális reformprogramja – értesült a HVG fideszes körökből. Jövőre 550 milliárd forinttal, 2013-ban és 2014-ben 902-902 milliárd forinttal javítja az államháztartás egyensúlyát, ami lehetővé teszi a különadók kivezetését, legalábbis elvileg.
Holland kutatók 120 ezer ember egy évtizedes követéses vizsgálata alapján arra a megállapításra jutottak, hogy a tejtermékek fogyasztása nem árt az egészségnek, de nem is jár túl sok előnnyel.
Az ukrán közegészségügyi szolgálat hastífuszt mutatott ki egy Odessza megyei bentlakásos iskola egyik tanulójánál – adta hírül hétfőn a Szevodnya című lap hírportálja. A kórokozó valószínűleg a rossz minőségű étkezdei koszttal került a szervezetébe.
Az LMP szerint a kormány az államháztartási törvény módosításával akarja csökkenteni a parlament szerepét. Amikor a kormánytöbbség napok alatt képes átverni a törvényhozáson kétharmados módosításokat, semmi nem indokolja, hogy ilyen súlyosan csorbítsák az Országgyűlés jogát a költségvetés ellenőrzésére. Az LMP tiltakozik a törvénytervezet ellen és egyeztetést követel - olvasható az ellenzéki párt…
A Siemens elsődleges részvénykibocsátás keretében piacra kívánja vinni a világítási eszközöket gyártó részlegét, az Osramot. Az IPO-ra a következő két hónapon belül sor kerülhet, írja a Bloomberg. ...
LOS ANGELES ‒ Rájár a rúd a magyar származású színésznőre, Gábor Zsazsára (93). Nem elég, hogy nemrég amputálni kellett egyik lábát, a hét végén kirabolták rezidenciáját.
Új közel-keleti fordulatok híján a nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn folytatták a pénteken kezdődött lábadozást a múlt csütörtökig tartott, négynapi visszaesésből.
Az ütemezett visszaléptetés és vagyonátadás helyett a magánnyugdíjpénztáraknak a tervek szerint egy lépcsőben kell majd visszaadniuk a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak az állami rendszerbe átlépő tagok portfóliójában lévő eszközöket.
Súlyos betegség után hétfőn ötvennyolc éves korában elhunyt Jenei István, a müncheni olimpia résztvevője, sportlövő mesteredző, volt szövetségi kapitány.
Több mint 3 millió forint értékű versenyzongorát kaptak a vörösiszap sújtotta devecseri zeneiskola diákjai. A hónapok óta hiányzó hangszert a Magyar Vöröskereszt és egy könyvelőiroda ügyfeleinek és munkatársainak adományából pótolták.
Kedden ismerteti a kormány tervezett strukturális reformjait Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette az Országos Választási Bizottság azon határozatát, amelyben hitelesítette azt a népszavazási aláírás-gyűjtési ívet, amelyben 62 évben maximalizálták volna a nyugdíjkorhatárt.
Szomáliai kalózok elraboltak egy dán családot, három gyerekkel együtt, miközben az Indiai-óceánon hajóztak jachtjukkal - közölte hétfőn a dán külügyminisztérium. Az eset még az előző héten történt. A túszul ejtett gyerekek 12 és 16 év közöttiek.
Összehangolt, fokozott hatósági ellenőrzések végrehajtását rendelte el a megyei kormányhivatalok közreműködésével hétfőn közzétett határozatában a kormány. Vizsgálják, hogy súlyosan jogsértő magatartások eshetnek-e szigorúbb büntetőjogi megítélés alá.
Szomáliai kalózok elraboltak egy dán családot, három gyerekkel együtt, miközben az Indiai-óceánon hajóztak jachtjukkal - közölte hétfőn a dán külügyminisztérium. Az eset még az előző héten történt. A túszul ejtett gyerekek 12 és 16 év közöttiek.