Az Ericsson - amely az idén ünnepli 100 éves jelenlétét Magyarországon - 150 fővel bővíti magyarországi K+F-központját. 2011 végére már több mint 1150 tehetséges mérnök, kutató és fejlesztő dolgozik majd a kommunikáció-technológiai világcég hazai kutatási részlegén, amely Magyarország legnagyobb kutató-fejlesztő vállalata.
Budapest ‒ Szinte egészen bizonyos, hogy kevesebb tartásdíjat kell majd fizetnie Kovács Lázárnak (37) egy másik nőtől született kisfia, Lázárka (2) után, mivel családja gyarapodott.
Sok ember, esetleg kihagyó horkolással, álmában időnként nem vesz levegőt és nem is tud róla, pedig ez nem ártalmatlan jelenség. Az Egyesült Államokban szervezett Alvási Légzésszünet Szövetség közleményben tájékoztatta az embereket erről a veszélyről.
Herédi Attila vezetőedző közös megegyezéssel távozik a tatabányai labdarúgócsapattól, miután a múlt héten az Enternet-FC Tatabányánál negyvenkilenc százalékos tulajdonrésszel rendelkező Esti Reklám Kft. bejelentette, hogy kiszáll az együttes finanszírozásából.
Újabb három ózdi uzsorást helyezett előzetes letartóztatásba a Miskolci Városi Bíróság csütörtökön, ezzel a Borsod megyei településről már tizenegyen vannak hasonló bűncselekmények elkövetése miatt előzetesben.
Mintegy ötven kereskedelmi egység, köztük presszó, szolárium, kisvendéglő, könyvelőiroda is lopta az áramot Tiszavasváriban - ez derült ki a rendőrség és az E.ON Hungária Zrt. közös akciója során csütörtökön. Rajtuk kívül még százötven illegális "fogyasztó" ellen indult eljárás.
Az EU-Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy hat hónapon belül gyökeres átalakítást hajt végre a hitelminősítők működésének szabályozásában. A nagy nemzetközi hitelminősítők a hét eleje óta két...
Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás futballistája megtisztelőnek tartja, hogy volt csapattársával, Grosics Gyulával együtt megkapja a Nemzet Sportolója címet.
Vitantonio Liuzzi, a Hispania F1 Racing Team olasz versenyzője elmondta, nem azért csatlakozott a spanyol istállóhoz, hogy a Formula-1-ben maradjon, ám szerinte a HRT egy igenis jó és fejlődőképes csapat.
Küzdenek, amíg az „önkényuralom fideszes bandáját” el nem távolítják - fogalmazott Gyurcsány Ferenc a Táncsics Alapítvány rendezvényén. A volt kormányfő gazemberségnek nevezte, hogy Magyarország nevét megváltoztatják.
Erőszakos közösülés miatt nem jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélte a kaposvári bíróság csütörtökön azt a 38 éves férfit, aki a múlt év nyarán lakásában megerőszakolt és órákon át fogva tartott egy 24 éves nőt; az erőszakot elkövető férfit segítő 34 éves élettársa három és fél év börtönbüntetést kapott.
Nyílt levélben kérik Orbán Viktortól miniszterelnöktől a fegyveres testületek érdekvédelmi szervezetei, hogy a szolgálati nyugdíj rendszerének változásai ne érintsék azokat, akik jelenleg is szolgálatot teljesítenek. Az ezután felszerelőkkel kapcsolatban pedig tárgyalnának.
Az interneten rendelhető sportgenetikai tesztek kockázataira figyelmeztetnek szakemberek egy rangos amerikai orvosi folyóiratban. A Journal of the American Medical Association című szaklap közöl kommentárt gyerekorvos szerzőktől, akik arra hívják fel a figyelmet, hogy a genetikai tesztek önmagukban nem alkalmasak annak megállapítására, hogy melyik gyerekből lesz élsportoló. Nem javasolják azt sem,…
A líbiai vezető több tucat milliárd dollár készpénzt rejteget Tripoliban, ami annak ellenére, hogy külföldön befagyasztották javait, képessé teszi a felkelők elleni harcra – idézett csütörtökön a The New York Times (NYT) című lap amerikai és más titkosszolgálati forrásokat.
A magyar származású milliárdos hedge fund guru szerint az, ha a republikánusoknak sikerül átverniük a törvényhozáson kiadáscsökkentő terveiket, megtörné az amerikai gazdaság növekedését, visszavetné...
Larry Fitzgerald az Arizona Cardinals és a liga egyik legjobb elkapója új szerződéséről tárgyal a klub vezetőivel. A játékos jelenlegi megállapodása jövőre lejár és, ha nem sikerül egyezségre jutni, akkor elhagyja a csapatot.
Herédi Attila vezetőedző közös megegyezéssel távozik a tatabányai labdarúgócsapattól, miután a múlt héten az Enternet-FC Tatabánya résztulajdonosa az Esti Reklám Kft. bejelentette, hogy kiszáll az együttes finanszírozásából.
Megtárgyalta és elfogadta az új alkotmány beterjesztett szövegjavaslatát a Fidesz-KDNP együttes csütörtöki frakcióülésén. Felhatalmazták a két frakcióvezetőt, hogy március 14-én délelőtt benyújtsa az Országgyűlésnek ezt a szövegszerű javaslatot, amelyhez módosító indítványokat tesznek majd a kormánypárti képviselők - jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a frakcióülés után.
Nem tervezi a médiatörvény további változtatását a kormány azután, hogy az Európai Parlament állásfoglalásban marasztalta el Magyarországot. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint boszorkányüldözés folyik.
A Braga-Liverpool találkozón a hazaiak 11-eshez jutottak az első félidőben a görög Kirjakosz buktatta Mossorót a büntetőterületen belül. Alan pedig értékesítette a megadott büntetőrúgást.
75 esztendős korában csütörtökön elhunyt Ranschburg Jenő pszichológus, a pszichológia tudományok kandidátusa. Mint lánya, Ranschburg Edit elmondta: a népszerű pszichológus, tanár, számos szakkönyv szerzője vasárnap került kórházba, ahol csütörtökön délután hunyt el.
A tengeri élőlények közül csupán egy maréknyiról ismert, hogy van hallása. Ezek a tengeri emlősök, teknősök, halak és néhány garnéla. Egy brit kutatásból most kiderült, hogy számos más rákfaj előtt sem ismeretlen a hangok világa, sőt, azok alapján választják ki lakóhelyüket.
Finszter Géza kriminológus szerint a fegyveres testületeknél a kedvezményes nyugdíjazás megszüntetésekor különbséget kell tenni a pályakezdőkre és a nyugdíjazás előtt állókra vonatkozó szabályok között. A probléma valódi megoldása azonban egy olyan testület lehetne, amelyből nem is akarnának idő előtt nyugdíjba menni a közalkalmazottak.
A szaúdi rendőrség tüzet nyitott a tüntetőkre Katifban - jelentette az AP amerikai hírügynökség. A hírre azonnal drágulni kezdett az olaj. Ugyancsak Szaúd-Arábiában ünnepélyes nyilatkozatban ígérték meg a Perzsa(Arab)-öböl menti olajmonarchiák, hogy megvédik egymást minden fenyegetéssel szemben.
Tovább nőhet 2011-ben az orvoselvándorlás - az orvosi kamara elnöke szerint, és ez akár humánerőforrás-katasztrófát is okozhat az ágazatban. Éger István abban az országgyűlési határozati javaslatban bízik, amely a kormánnyal belátható időn belül kidolgoztatná a bérrendezés első lépéseit.
Meghalt Ranschburg Jenő gyermekpszichológus - értesült a Klubrádió. Információi szerint a neves szakembert egy gyors lefolyású betegség nyomán kórházba vitték vasárnap, ám csütörtök délután elhunyt. Ranschburg Jenő 76 éves volt.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) mai meghallgatása után heteken belül dönt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) által eltiltott két debreceni futballista, Mészáros Norbert és Vukasin Poleksic fellebbezéséről.
Az Európai Bankhatóság közvetve segíti majd a fogyasztókat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Farkas Ádám, a szervezet felügyeleti tanácsának megválasztott főigazgatója. Ha a szervezet évekkel korábban megalakul, akkor a világgazdasági válság jóval kevésbé érintette volna érzékenyen az Európai Uniót - érzékeltette a hatóság szerepét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének egykori…
Évi 388 milliárd forintba kerülnek a lakosság egymás közötti kifizetései, ha ebből a készpénzes kifizetéseket sikerülne elektronikus csatornákra átterelni, optimális esetben 103 milliárd forintot is megtakaríthatna az ország – mondta Turján Anikó, a Magyar Nemzeti Bank szakértője csütörtökön, a jegybank hazai pénzforgalomról megrendezett budapesti konferenciáján.
Az amerikai költségvetésben 222,5 milliárd dolláros hiány keletkezett februárban, a legmagasabb, amit valaha feljegyeztek eddig ebben a hónapban, de kisebb volt a szakértők által vártnál.