"Mind a négy reaktor esetében urai vagyunk a helyzetnek" - jelentette ki a földrengés után balesetet szenvedett Fukusima-1 atomerőműről szólva a budapesti japán nagykövet a sajtónak szerdán, miután...
Magyarországot és az Európai Unió más tagállamait nem érintik közvetlenül a japán környezeti katasztrófa hatásai, de Fellegi Tamás szakminiszter összehívta az uniós energiaügyi miniszterek tanácsának rendkívüli ülését - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Mégsem lehet majd autóban dohányozni, ha terhes nő vagy 18 év alatti gyermek ül a kocsiban. A nemdohányzók védelméről szóló törvény előszavába mégis bekerült ugyanis az erről szóló, korábban visszavont javaslat. Így a KRESZ-t is módosítani kell. A szocialisták szerint a tiltás nem jó út, de öt hét múlva megszavazzák a törvényt - hangzott el szerdán az RTL Híradóban.
A Paksi Atomerőmű évekkel ezelőtti biztonságnövelő programjának része volt a földrengésállóság megerősítése is; az atomerőmű egy a Richter-skála szerinti 6,5-es erősségű földrengést is kibírna - közölte Mittler István kommunikációs igazgató.
Nagy valószínűséggel nagyjából 400 ezer évvel ezelőtt kezdték el rendszeresen használni Európában letelepedett őseink a tüzet, ami meglepetést okozott a kutatóknak, mivel a viszonylag hideg éghajlatú kontinensen már egymillió éve megjelent az ember.
Őrizetbe vették a moszkvai repülőtéren Miralem Sulejmanit az Ajax Amsterdam szerb játékosát. A holland csapat a Szpartak elleni Európa Liga-mérkőzésre készül.
Ma két mérkőzéssel zárult a labdarúgó Bajnokok Ligájának nyolcaddöntője. A Real Madrid a két héttel ezelőtti 1-1-es döntetlen után a Lyont fogadta, a Chelsea pedig kétgólos előnnyel várta a Köbenhavn csapatát. A Stamford Bridge-en nem esett gól, a Real Madrid ellenben 3-0-ra kiütötte a Lyont, s 2004 óta először, túljutott a nyolcaddöntőn. Kialakult a legjobb nyolc mezőnye: Barcelona, Real Madrid,…
Feljelentést tett az RMDSZ, amiért a magyar nemzeti ünnepen több határ menti településen is román nemzeti színű papírlapokkal ragasztották le ismeretlenek a magyar nyelvű helységnévtáblákat.
Európa lényege az értékek közössége, ami az itteni társadalmak cselekvéseinek mozgatórugója; a cselekvés végső célja az élet jobbá tétele, ideértve az Európán túli területeket is – mondta a volt holland kormányfő szerdán Budapesten.
Délután négy óra előtt pár percccel heves részvénypiaci esés bontakozott ki a vezető indexekben, amellyel párhuzamosan a menedék devizák és az amerikai államkötvények azonnal erősödni kezdtek. A...
Összesen kilenc darab vasszöget és egy üvegdarabot nyelt le egy 33 éves nő Temes megyében. Így akart öngyilkos lenni. A lugosi kórházba szállított nő az orvosoknak elmondta, anyagi gondjai miatt akart véget vetni az életének.
Az Országgyűlés szerdán július 1-jéig meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot, ugyanakkor a jelenlegi helyzettel ellentétben csak a lakáshitel-tartozások adósaira korlátozta. A döntés várható...
A német kancellár megérti a magyarországi válságadó bevezetésének mozgatórúgóit, de nem tartja szerencsésnek azt. Egyebek között erről tájékoztatta a magyar újságírókat a Berlinben tartózkodó Schmitt Pál köztársasági elnök, aki szerdán német kollégája, Christian Wulff mellett találkozott Angela Merkellel is. Az államfő szavai szerint Angela Merkel a találkozón úgy értékelte, hogy a német…
A piarista rend Labancz Zsoltot választotta meg magyar tartományának új tartományfőnökévé szerdai rendi gyűlésén Esztergomban - közölte a piarista tartományfőnökség az MTI-vel.
Már egy ideje sikeresen használják a banán héját a háztartásban ezüst tárgyak, bőrcipők vagy szobanövények tisztítására, brazil kutatók most további alkalmazási lehetőségét tárták fel: az aprított héj képes kivonni a mérgező fémeket a szennyezett vízből, méghozzá meglepően jó hatásfokkal.
Az első félidőt követően 1-0-ra vezet a Real Madrid a Lyon ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján. A Chelsea-Kövenhavn mérkőzésen 0-0 az állás.
A kormány szerint nincs ok a paksi atomerőmű leállítására. Megszavazta az Országgyűlés a táppénz napi maximumának csökkentését. Pénteken bruttó 5 forinttal emelkedik a gázolaj ára
Magyarország nagyot változott, és most a megújulás hónapjait éli, sok még a teendőnk, örökségünk embert próbáló feladatok elé állított valamennyiünket – szerepel Orbán Viktor miniszterelnök levelében, amelyet a határon túli magyarsághoz március 15-e alkalmából küldött.
A Magyar–Orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság (KKB) ülése csütörtökön kezdődik Moszkvában, amelyre szerdán Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar–orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos vezetésével negyventagú magyar küldöttség utazott – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán.
A címvédő Fehérvár szerdán 9-1-re legyőzte a vendég Miskolcot, így 2-0-ra vezet az egyik csapat harmadik sikeréig tartó elődöntőben a jégkorong ob I-ben. A Dunaújváros 2-1-re nyert hazai pályán a Vasas ellen, így 1-1-re áll a párharc.
Megvizsgálja az unió a Japánban történt természeti katasztrófa energiapiacra gyakorolt hatásait - mondta Martonyi János az InfoRádió Aréna című műsorában. A külügyminiszter hozzátette, figyelembe kell venni az észak-afrikai válság miatti kőolaj- és földgázkiesést is. A tárcavezető szerint azonban nem szabad túl gyors következtetéseket levonni, hanem előbb alaposan meg kell ismerni a helyzetet, és…
Akár elnöki mandátuma egy évéről is hajlandó lemondani Traian Basescu államfő annak érdekében, hogy ismét egyszerre lehessen megtartani az elnöki és parlamenti választásokat Romániában.
A címvédő Fehérvár szerdán 9-1-re legyőzte a vendég Miskolcot, így 2-0-ra vezet az egyik csapat harmadik sikeréig tartó elődöntőben a jégkorong ob I-ben.
Egy spanyol rádióállomás munkatársa szerint a Barcelona és Valencia labdarúgói rendszeresen doppingolnak. Azóta kiderült, hogy egy szó sem igaz az egészből.
Az illetékes japán tisztviselőket egyre erősebben bírálják bel- és külföldön egyaránt a tájékoztatás elégtelensége és a munkálatok összehangolatlansága miatt.
Mikortól beszélhetünk skizofréniáról? Melyek az elengedhetetlen tünetek és mennyi idő fenállása után állítható fel diagnózis? Marihuána fogyasztása okozhat hasonló tünetegyüttest? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az amerikai részvénypiacok este 9 órási zárása után sem csillapodott az igen negatív nemzetközi befektetői hangulat, a tőke biztonságosnak hitt eszközökbe menekítése közben pedig fontos gát szakadt...
Egészségügyi szakértők arra szólítják fel az ázsiai és a csendes-óceáni térség országainak kormányait, hogy kövessék nyomon a radioaktivitás szintjét, miután a fukusimai atomerőműben kialakult válsághelyzet nyomán sugárzás került a levegőbe.