A pénteki földrengés és szökőár nyomán bekövetkezett katasztrófa rendkívüli emberi és természeti következményein túl igen súlyos gazdasági hatásokkal is számolni lehet, ugyanakkor a nukleáris válság következményeit még nehezebb megjósolni. Míg a természeti katasztrófák gazdasági hatása viszonylag rövid, olyan fejlett országokban, mint Japán az újjáépítés gyors, a nukleáris válságok terén…
A pénteken, közép-európai idő szerint kora reggel bekövetkezett 8,9-es erősségű földrengés, majd az ezt követő szökőár nyomán bekövetkezett katasztrófa rendkívüli emberi és természeti következményein...
Különleges égi jelenségnek lehetünk tanúi pénteken: a Hold tizennyolc év óta először, rekordközelségben lesz bolygónkhoz, extrém teliholdra számíthatunk. Kutatók szerint a közelgő Hold hatalmas természeti katasztrófákat okozhat.
Három hét alatt több mint 13 ezren fejezték ki egyetértésüket a városligeti Regnum Marianum-templom újbóli felépítését szorgalmazó civil kezdeményezéssel; az internetes akciót szervező Váralja Szövetség hamarosan a köztársasági elnökhöz és más közjogi méltóságokhoz fordul, támogatásukat kérve a szándék megvalósulásához – közölte a szervezet szóvivője.
Legalább két tüntető meghalt és sok másik megsebesült, amikor a bahreini rendőrség szerdán szétkergette síita ellenzékiek demonstrációját a manámai Göngy-téren - közölte a francia hírügynökséggel a legjelentősebb ellenzéki szervezet egyik képviselője
1%-os eséssel kezdte a napot az elmúlt két napban zárva tartó magyar tőzsde. A BUX kimaradt két jelentősebb eső napból, így az irány nem nevezhető meglepőnek. A vezető részvények mindegyike...
Már most a 2016-os riói olimpiára készül Ramona Haslebacher, a svájciak kajakozója, akire idén még az U23-as világbajnokságra vár. A sportolói karrier mellett azért igyekszik kihasználni testi adottságait.
Nem változott jelentősen a forint árfolyama az euróhoz képest a londoni bankközi piacon szerda reggel, mint ahogyan a két munkaszüneti napon sem voltak nagy kilengések a feszült nemzetközi helyzet, illetve a kockázatkerülés erősödése ellenére.
Az OTP és a PannErgy is tervezi, hogy másodlagos kibocsátást tervez a varsói tőzsdén, írja a lengyel Parkiet. A Portfolio.hu kérdésére az érintettek elmondták, a lehetőséget folyamatosan vizsgálják,...
Minden létrehozott érték sok tízezres értéktelenség ellen vív győzedelmes csatát és a szelíd szó, a kritikai szemlélet, az alázat a munkában, a kérlelhetetlenség a minőségben csak látszólag folytat egyenlőtlen küzdelmet az igénytelenséggel - idézi az InfoRádió az államfő beszédét a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 252,48 pontos csökkenéssel, 21.986,89 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 1,14 százalékkal gyengült.
Megállapodási szerződést írt alá az Orco az illetékes horvát minisztérium, és a privatizációs alap képviselőjével a Suncani Hvar hotellánc kapcsán kialakult vitás helyzet rendezésére. A felek...
Bár a szlovén kormány több fórumon is támadta a kezdeményezést, az alkotmánybíróság engedélyezte a nyugdíjreformról szóló népszavazást - közli a Világgazdaság.
A női egyenjogúsági mozgalmak által elért áttörésekről, és a Közel-Keleten élő nők helyzetéről is beszélt a Világhíradónak adott exkluzív interjújában Orit Zuaretz. Az izraeli parlament, a Knesszet képviselőnője szerint Magyarország jó barátjaként tudja, hogyan kell kritizálni a politikai döntéseket, ugyanakkor egyidejűleg támogatja is Izrael államát.
Lewis Hamilton új menedzsert talált. A McLaren brit pilótája nemrég azzal a Simon Fullerrel kötött megállapodást, aki a XIX Entertainment nevű céget is irányítja.
Továbbra sem veszélyezteti Magyarországot a fukusimai atomerőmű súlyos üzemzavara - mondta az InfoRádiónak az Országos Atomenergia Hivatal főosztályvezetője. Fichtinger Gyula szerint a japán szakemberek jól kezelik, de rosszul kommunikálják a helyzetet.
Már egy ideje sikeresen használják a banán héját a háztartásban ezüst tárgyak, bőrcipők vagy szobanövények tisztítására, brazil kutatók most további alkalmazási lehetőségét tárták fel: az aprított héj képes kivonni a mérgező fémeket a szennyezett vízből, méghozzá meglepően jó hatásfokkal.
Ranschburg Jenő nagyon sokat tett a gyerekekért, gyerekeinkért, értünk, hogy jobban tudjunk együtt élni egymással – idézte fel a múlt hét csütörtökön elhunyt pályatársa alakját Vekerdy Tamás gyermekpszichológus.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerdai tájékoztatása szerint folytatódott a külterületekről összeszedett szennyezett anyag begyűjtése is. Devecseren újabb 34 épületet bontottak le, a törmelék egy részét már szintén elszállították.
Az OTP és a PannErgy is tervezi, hogy másodlagos kibocsátást tervez a varsói tőzsdén, írja a lengyel Parkiet. A Portfolio.hu kérdésére az érintettek elmondták, a lehetőséget folyamatosan vizsgálják,...
Még ezen a héten napirendre kerülhet és még e hónapban meg is szavazhatja a parlament a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot, azonban a lépés a pénzügyi szolgáltatókra és a hitelt felvenni készülőkre is negatív hatással van....
Van élet az Oasis után, bizonyítja Liam Gallagher, a Beady Eye zenekar alapítója. A harmincnyolc éves zenész továbbra is ugyanolyan éhes a sikerre, mint egykor volt.
Hozzávalók: személyenként kb. 15 dkg friss spárga vaj 2 tojás 1 dl tejföl nagyon kevés liszt és pici víz a habaráshoz 10 dkg reszelt trappista sajt só reszelt szerecsendió
Katonai helikopterről hűtik a fukusimai atomerőmű 3-as reaktorát, a szerencsétlenség helyszínén korábban felfüggesztették a felszíni hűtési munkálatokat.
Vizsgálatot folytatnak amerikai, japán és brit hatóságok annak kiderítésére, manipulálták-e a bankok a londoni bankközi kamatlábakat, különösen az USD Libort. A vizsgálat arra a 16 bankból álló...
Egy felmérés szerint a magyar sajtó megítélése a múlt évhez képest több területen tovább romlott: az újságírók döntő többsége lesújtó véleménnyel van kollégáiról, illetve szakmájáról
Visszatért a Földre szerdán a Szojuz TMA-M, az első digitális űrhajó, fedélzetén Alekszandr Kaleri és Oleg Szkripocska orosz és Scott Kelly amerikai űrhajóssal; a leszálló egység a kazahsztáni sztyeppén ért földet, az űrhajósok egészségesek - közölte a Repülésirányítási Központ (CUP).
Tizenhét év óta először emelkedett a munkanélküliség 14 százalék fölé Írországban a tavalyi utolsó három hónap átlagában az ír statisztikai hivatal szerdán publikált adatai szerint. A 4,6 millió la...
Hiába kapott két Golden Globe díjat és két Emmy-t, Dana Delany, a STORY4 sztárja két komoly főszereptől esett el, mire végre megkapta A hidegsebészben Dr. Megan Hunt szerepét.
Drámai pillanatoknak lehettek szemtanúi az Energie Cottbus - VfL Osnabrück Bundesliga 2-es labdarúgó mérkőzés nézői. A vendégek csatára, Flamur Kastrati egy összefejelés után eszméletét vesztve terült el a földön.