Csaba László szerint a Széll Kálmán-terv legfontosabb üzenete, hogy a kormány a nemzetközi piacok által várt irányban, azaz a kiadások csökkentésével próbálja fenntartani az egyensúlyt. A közgazdász hiányolja ugyanakkor a vészforgatókönyvet.
Az azonnali szállítású ezüst árfolyama 31 éves csúcsra emelkedett, míg az arany jegyzése továbbra is az előző napon elért rekordszint alatt tartózkodik kedden, köszönhetően a közel-keleti válság miatt megugró keresletnek.
A kormány reformcsomagjának főszámai jobbak a vártnál, de vannak végrehajtási kockázatok, és emiatt a piac innentől a megvalósítás hatékonyságát figyeli
Kivétel nélkül veszteségbe fordultak az ázsiai részvénypiacok a szerdai kereskedési napon, követve az amerikai piacok példáját, köszönhetően annak, hogy a közel-keleti zavargások miatt egekbe szökő olajár megingatta a világgazdasági helyreállásba vetett bizalmat.
A Nomura International Plc. londoni elemzője Peter Attard Montalto - a Bloomberg hírügynökség tudósítása szerint - úgy véli, hogy a költségvetési terv nem hárította el az ország szuverén adósbesorolása rontásának kockázatát.
Bokros Lajos cáfolja, hogy bármilyen nyilatkozatot aláírt volna, amelyben vállalja a visszalépést az európai parlamenti mandátumáról, ha erre az MDF kéri. Makay Zsolt pártelnök február 19-én jelentette be, hogy az MDF Országos Választmányának több mint nyolcvan százaléka szerint Bokros Lajos méltatlan az európai parlamenti munkára, és ezért kérik a visszalépését.
A Bizottságnál nem számítanak arra, hogy egy-két napon belül megkapják a kedden délelőtt Budapesten bejelentett kiigazítási csomagot, és arra is fel vannak készülve, hogy a kormány intézkedéseinek...
Az Európai Bíróság tegnap nyilvánosságra hozott döntése értelmében tilos lesz a jövőben minden, nemek közötti különbségtétel a biztosítási termékek paramétereinek meghatározása során. A döntés ezáltal szigorítást jelent a magyar biztosítók 2004/113/EK irányelven, az ún. Gender direktíván alapuló jelenlegi gyakorlatához képest, mely alapján a biztosítók a díjak képzésekor "arányos különbséget"…
Használatarányos útdíj bevezetésére készül a kormány a most ismertetett intézkedéscsomag keretében, de a személyautókra ez nem vonatkozik majd - közölte a Magyar Nemzettel Völner Pál, a Nemzeti...
A hajnali minimális erősödés után - akárcsak tegnap - gyengülést mutat a forint a reggeli kereskedésben. Az euróval szembeni jegyzések a 273 feletti tartományba ugrottak, amely múlt csütörtök óta a...
Visszavonta a német-orosz hátterű Panrusgáz Zrt. gázkereskedelmi engedélyét a Magyar Energia Hivatal. A Panrusgáz a hazai orosz gázimportért felel. Az ország gázellátásában nem lesz zavar az engedély...
Sorozatban a hetedik győzelmét aratta az NHL-ben a San Jose Sharks. A kaliforniai csapat a keddi játéknapon saját közönsége előtt 2-1-re verte szétlövéssel a Colorado Avalanche együttesét.
Az AAA Auto vezetősége tegnapi ülésén elfogadta az idei évre vonatkozó stratégiai célkitűzéseket. A menedzsment továbbra is azon az állásponton van, hogy a használtautó piac stabilizálódását követően...
Idei legnagyobb esését könyvelhette el a Nikkei és egész Távol-Kelet csökkenést mutat a rossz hangulatú tengerentúli zárásoknak köszönhetően. A japán börze mutatója 2,4%-ot gyengült, a hongkongi Hang...
A dohányzási tilalommal kapcsolatos jelenlegi tervezetet túl szigorúnak tartják a vendéglátóhelyek üzemeltetői, többen attól tartanak, visszaesik emiatt a forgalmuk. A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) Hajdú-Bihar megyei vezetője.
Bennfentes információk kiszivárogtatásával vádolja az amerikai pénzügyi felügyelet (SEC) a Goldman Sachs egykori igazgatósági tagját, a feltételezések szerint többek között a bank eredményeiről is...
Bár a múlt novemberben kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást váltók száma 10%-kal elmaradt az egy évvel korábbi kampányban átkötők számától, a társasági adatok alapján az 1 millió 320 ezer ügyfél közül a ténylegesen biztosítót váltók száma először haladta meg az egymilliót. A 2010-es kgfb-kampányban az egy évvel korábbi 35% helyett mindössze az új szerződések 23%-át kötötték vissza az…
A bankokon nem múlt a kormánnyal való megegyezés, ugyanis semmilyen tárgyalás nem folyt a Bankszövetség és a kormány között a bankadóról - közölte Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke a Kossuth...
Újabb különlegességgel gazdagodott a Fabia-család, a Monte Carlo Rali 100 esztendős jubileuma alkalmából mutatta be ugyanis a ŠKODA, Fabia-sorozata új tagjaként a Fabia Monte Carlo modellt.
Az érzékenyebb növényeinket nem szabad télen védelem nélkül hagynunk. Sokuk különösen érzékeny a nagy lehűlésekre, és az idei időjárás bizonyította, hogy a hőingadozás sem mindig a megszokott. Különösen veszélyeztetettek a még meg nem eredt, kellő gyökérzet nélküli, új telepítésű növények és egyes szőlőfajták. Lássuk, mit kell tennünk!
Az azonnali piachoz hasonlóan a BÉT határidős piacán is visszaesett februárban a forgalom, a megelőző év azonos időszakához képest 23%-os a csökkenés. A megelőző hónaphoz képest viszont némi...
Bár az autósokat mindez vélhetően nem vigasztalja, a hazai benzin és gázolaj drágulása az Európai Unió többi országában is tetten érhető volt az utóbbi hónapokban. A hazai üzemanyagárak az Európai Unió középmezőnyébe tartoznak, ennek ellenére a környező uniós országok többségében alacsonyabb árak figyelhetők meg. A benzinturizmus paradicsoma Románia, ahol az árak literenként 40-50 forinttal…
Dél-Koreában az inflációs ráta februárban több mint két éve nem látott szintre emelkedett, ami megosztja az elemzőket azzal kapcsolatban, hogy a jövő héten várható újabb kamatemelés képes-e megfékezni az árak emelkedését.
Arn Gréta a hatodik helyen kiemelt Sara Erranival mérkőzik szerdán a 220 ezer dollár összdíjazású mexikói keménypályás női tenisztorna második fordulójában.
Csökkenő indexekre számítanak a kereskedők az európai tőzsdék nyitásakor, követve az olajár-emelkedés okán keltett inflációs aggodalmak miatt veszteséggel záró amerikai és ázsiai piacokat.
Az árfolyamok esésére lehet számítani lehet a mai napon is, egyrészt azért, mert a várakozásokkal ellentétben nem adott tiszta képet a kedden ismertetett Széll Kálmán Terv, nem lehet kiértékelni a kockázatokat, másrészt a magas olajár megbolygatta a nemzetközi piacokat.
A következő három évben a Mol 5,5 milliárd dollárt költene beruházásokra, az olajtársaság 12 országban működő kutatási portfoliójának összes potenciális tartaléka 1.650 millió hordó olajegyenértékre t...
Ma ismét öt forinttal nő a benzin és a múlt heti kettő után szintén 5 forinttal emelkedik a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon szerdától - erősítették meg hétfőn piaci forrásokból a holtankoljak.hu értesülését. Így újabb mindenkori rekordot dönt a benzin és a gázolaj országos átlagos ára, amely szerdától 371, illetve 367 forint lesz.
Az államadósság csökkentése a legfőbb cél - így kezdte a Széll Kálmánról elnevezett strukturális reformprogram bemutató beszédét a nemzetgazdasági miniszter. A megtakarítások nagy része a foglalkoztatás, a nyugdíjrendszer, és az oktatás reformjából származik majd a tegnap bejelentett előzetes tervek szerint.
Július elseje után indítanák el az első közmunkákat – erről Navracsics Tibor beszélt. A közigazgatási és igazságügyi miniszter a Hír Televízió keddi, Rájátszás című műsorában azt mondta: akik nem vesznek részt a közmunkában, azokat más társadalompolitikai támogatásból kizárják.
Az arab válság miatt óriási a feszültség a nemzetközi piacokon, amit a magyar részvénypiac esetében a Matolcsy csomag is tetézett. Mindezek következtében combos zakó bontakozott ki a Budapesti...
Tovább folytatódik a harc a fogyasztókért. Nemcsak a Főgáznak fontos a január 13.-tól 90 napig megszerzett ügyfélkör, a Tigáz Zrt. is beadta kérelmét a területének bővítésére....
Legújabb design-tanulmányával az egyre sikeresebb ŠKODA immár a jövő formatervezéséből is ízelítőt ad a Genfi Autószalonon. A Volkswagen Konszern tagjaként működő cseh gyártó által kitűzött gazdasági célok olyan újszerű megközelítést igényelnek, amely egyfelől harmonikusan illeszkedik a márka több mint 110 esztendős hagyományaihoz, másfelől modern stíluseszközök és a legkorszerűbb technika…
Év elején még úgy tudtuk, hogy a Honda nem készül különösebb meglepetéssel a Genfi Autószalonra, ám a japánok nem sokkal később bejelentették, hogy a kiállításra elhozzák nekünk az Accord frissített változatát. Mélyreható változtatásokkal nem kell számolni, a kiforrott távol-keleti középkategóriás modell csak a ráncfelvarrásokkor szokásos finomításokat kapja meg.
Tömegesen menekülnek a bolíviai főváros lakói a heves esőzések következtében bekövetkezett földcsuszamlások miatt. La Pazban a hétvégén több helyen megmozdult és sorra dőltek el a házak. A földmozgás a hét elején is folytatódott. Több mint ezer épület semmisült vagy károsodott meg.
Nem teljesíthet jól ma sem a magyar parkett, az esést továbbra is a gyógyszergyártók és az OTP vezetheti, míg a MOL-Magyar Telekom párosban kevesebb eladó lehet - véli Papp Attila, a Quaestor...
Korábban azt nyilatkozta, hogy kész meghalni is azért, amit képvisel. Januárban egy másik politikust, az iszlám-blaszfémia törvény ellenzőjét is kivégezték: ő 27 golyót kapott testőrétől.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 124,98 pontos csökkenéssel, 22.612,18 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,55 százalékos gyengülést jelent. A főbb európai tőzsdék meredek zuhanással nyitottak, a tokiói börze pedig tavaly augusztus óta a legnagyobb napi veszteségét szenvedte el. Az ázsiai tőzsdeindexek jelentősen gyengültek.
Tavaly 39,9 millió külföldi látogató érkezett Magyarországra, 1,8 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban, s az összes fogyasztásuk is csökkent 0,8 százalékkal, 1.190 milliárd forintra - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A következő három évben a Mol 5,5 milliárd dollárt költene beruházásokra, az olajtársaság 12 országban működő kutatási portfoliójának összes potenciális tartaléka 1.650 millió hordó olajegyenértékre t...
Újabb történelmi csúcsra drágultak Magyarországon az üzemanyagok azt követően, hogy a Mol bruttó 5 forinttal emelte a 95-ös benzin és ugyancsak 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát...
Már a Fővárosi Főügyészség asztalán van a fővárosi metrókocsi-beszerzés ügye – erősítette meg a Magyar Nemzetnek Skoda Gabriella szóvivő, azonban a részletekről még nem tudott nyilatkozni.