A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete közleményben tiltakozik a kormány döntése ellen, mely szerint áprlis 30-val megszűnik a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány.
A szárazföldön a szövetséges erők bombázásai ellenére fokozta a támadásokat a felkelők kezén lévő városok ellen. A szárazföldön erőfölényben vannak a tankjai.
Kovács József, a közelmúltban elhunyt operaénekes májusban lenne 65 éves. Ennek emlékére a Memory-Interoperett szervezésében Gálaest kerül megrendezésre 2011. május 17-én, 19 óra 30 perctől a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.
A Kép a falon című sorozat újabb kiállítása nyílik meg a Kertész29 Galériában március 26-án 18 órakor a Kertész utca 29-ben. a kiállítás házigadzája Lutter Imre előadóművész, közreműködik a Valaki Alfonz zenekar.
A Lajos meg a Károly címmel mutatnak be vasárnap két egyfelvonásost a Kabaré 24-ben, a volt Mikroszkóp Színpadon. Ez lesz Verebes István igazgatása alatt az utolsó produkció.
Ecuadorban is megjelentek a kábítószercsempész bandák - ismerte el Rafael Correa, a dél-amerikai ország elnöke. Előző nap a hírhedt, befolyásos mexikói Sinaloa-kartell kilenc feltételezett tagját fogták el az egyenlítői országban.
zűk körű szertartáson helyi idő szerint csütörtök délután a Los Angeles melletti Glendale-ben eltemették Elizabeth Taylor hollywoodi dívát. A színésznőt, akit szerdán, 79 évesen ért a halál egy Los Angeles-i kórházban, a Forest Lawn emlékparkban helyezték végső nyugalomra.
A központi költségvetéshez tartozó mintegy félezer intézmény minősített tartozása február végén 38,3 milliárd forint volt, 900 millió forinttal kevesebb, mint a múlt hónapban - írta pénteki számában a...
A zsír egyike szervezetünk fontos tápanyagainak, amelynek azonban túlzott bevitele könnyen egészségügyi problémák forrásává válhat, de megfelelő módon és mennyiségben fogyasztva kifejezetten előnyös szervezetünk számára.
Újabb beszállítói szerződést kötött a Rába a svéd Scaniával - írta pénteki számában a Napi Gazdaság és a Világgazdaság. A beszámolók szerint a győri Rába Futómű Kft. még az idén megkezdheti futóműkom...
Továbbra is Hugo Chávez államfő a legnépszerűbb politikus Venezuelában, de elveszítheti a jövő évi elnökválasztást, ha az ellenzéknek sikerül közös jelöltet állítania - derült ki a dél-amerikai országban készült közvélemény-kutatásból.
Golyóálló mellénnyel felszerelt kommandósok kísérték a Pest Megyei Bíróság budapesti, Thököly úti épületébe a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozattal vádolt négy férfit a péntek délelőtt kezdődő büntetőtárgyalásukra – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
Pár év alatt több tízmilliárd forint takarítható meg az egészségbiztosító gyógyszerkasszájában a Széll Kálmán Tervben körvonalazott új gyógyszer-támogatási rendszerrel
Jogosulatlan gazdasági előny és magánokirat-hamisítás gyanúja miatt hallgatták ki a napokban Nagy Imrét, Eger korábbi szocialista polgármesterét, az Egri Kistérség akkori vezetőjét egy 2005-ös, feltételezett ügy kapcsán – tudósít a Heol.hu.
Szabadlábon védekezik Ukrajnában az a két francia férfi, akit hétfőn vettek őrizetbe a magyar-ukrán határon, amikor két állítólag droggal elkábított csecsemőt próbált átcsempészni Magyarországra - tudta meg a Független Hírügynökség. A 66, illetve 33 éves férfit, apát és fiát 500 ezer forintnak megfelelő óvadék letétele után bocsátották szabadon Ungváron.
A támadás túlélői és a családtagok többsége sem vesz részt a romák ellen elkövetett támadássorozat gyanúsítottjainak pénteken kezdődő tárgyalásán. Az érintettek többsége vidéki és nincs pénze a tárgyalásra utazni. A sértettek készülnek arra, hogy később szembe nézzenek a vádlottakkal - írja a Roma Sajtóközpont csütörtöki közleményében.
Elsősorban lakásfelújításra költik a szabad felhasználású kölcsönöket az emberek; a hirtelen ötlettől vezérelt hitelre vásárlás egy jó időre kiment a divatból a válság miatt.
Hatalmas sajtóérdeklődés és kiemelt biztonsági intézkedések közepette ma a vádirat ismertetésével kezdődik a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere Budapesten, a Pest Megyei Bíróságon. Előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel…
Hamarosan indul a tőzsdei társaságok közgyűlési szezonja. A tőzsdén jegyzett cégeknek április végéig kell megtartaniuk az előző évet lezáró éves közgyűlésüket, amelyen döntenek az eredmény felhasználásáról, az esetleges osztalék mértékéről.
A Premier League-be való feljutásért versenyben lévő másodosztályú walesi Swansea Cityhez került kölcsönbe a szintén másodosztályú Ipswich Townból Priskin Tamás, a magyar válogatott csatára - adta hírül csütörtök este a brit skysports.com.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója pénteken harmadik napja emelkedett. Kereskedők szerint az olcsóbb részvények ösztönzik a bevásárlást, jó vállalati eredmények reményében. A fő mutató még így is 7 százalékkal elmarad a március 11-itől - azon a napon volt a földrengés Japánban.
Az NHL csütörtöki játéknapján a Boston Bruins kiütötte a Montreal Canadienst. A Pittsburgh Penguins idegenben verte meg a Keleti főcsoport első helyezettjét. Folytatódik az Edmonton rossz sorozata.
Szabadságpárti mozgalommá érhet az Egymillióan a sajtószabadságért csoport - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet a HM-es luxus ingatlanok elkótyavetyéléséről ír.
Óriási érdeklődés övezi a péntek esti, Hollandia elleni válogatott labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt. Egervári Sándor nemzeti csapata egy öt győzelmet számláló, kiváló sorozatban van, vendégeink pedig 2007 óta valamennyi Eb-kvalifikációs meccsüket megnyerték. A tét az Oranje számára nagyobb, ugyanis hamar dűlőre szeretne jutni a kontinenstornára való kijutás kérdésében, játékosai ugyanis…
Hatalmas sajtóérdeklődés és kiemelt biztonsági intézkedések közepette ma a vádirat ismertetésével kezdődik a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere Budapesten, a Pest Megyei Bíróságon
Sok esetben a szocialista honvédelmi miniszterek segítették a Honvédelmi Minisztérium luxusingatlanjainak elkótyavetyélését azzal, hogy az egyedi engedélyükkel idegenítették el az ingatlanokat, több száz milliós vagyonvesztést okozva az államnak – közölte tegnap Fodor Lajos. A HM közigazgatási államtitkára arra Magyar Nemzet cikkre reagált, amelyben a lap megírta, hogy a szaktárca felső veze...
Jogosulatlan gazdasági előny és magánokirat-hamisítás gyanúja miatt hallgatták ki a napokban Nagy Imrét, Eger korábbi szocialista polgármesterét, az Egri Kistérség akkori vezetőjét egy 2005-ös ügy miatt - adta hírül a heol.hu.
Nem csak új munkahelyek kétrehozásával lehet elérni az egymillió munkahely teremtését, hanem azzal is, hogy hazánk csökkenti a nem legális munkavállalók arányát - mondta a közmunkaprogram kapcsán Navracsics Tibor
A Japánban pusztító földrengésnek és cunaminak 10.035 azonosított halálos áldozata van és 17.443 ember eltűnt - közölte a rendőrség. Az épületekben és infrastruktúrában keletkezett kár nagyjából 200 milliárd euró.
A felnőttképzés beindításával, a gazdák európai uniós továbbképzésével, valamint a kollégiumok nyári bérbeadásával lendítené fel újra a pénzügyi gondokkal küzdő Kaposvári Egyetem gazdaságát az intézmény rektora. Szávai Ferenc elismerte, nincs könnyű helyzetben az egyetem, ám szerinte ennek nem a kormány által elrendelt, minden felsőoktatási intézményt érintő zárolás az oka, hanem az, hogy az…
Több hónapos tárgyalássorozat után csütörtökön megegyezett a BKV menedzsmentje a közlekedési cégnél működő érdekképviseletekkel az idei béremelésről - írta pénteki számában a Népszava
Hatvannál is több halottja és száz sérültje van a Mianmar északkeleti részén csütörtökön történt 6,8-es erősségű földrengésnek - közölte a helyi sajtó.
Jóváhagyták elvi szinten az európai uniós tagországok állam- és kormányfői csütörtök éjjel azt az újabb intézkedéscsomagot, amelynek célja az euróövezet pénzügyi stabilitásának növelése, az uniós versenyképesség javítása és a gazdasági koordináció további fokozása
A NATO erői biztosítják a líbiai légtér zárlatát a "polgári lakosság védelmében" - erről állapodtak meg csütörtökön az észak-atlanti szervezet tagországai. A döntés szerint azonban a NATO katonái a Moamer Kadhafi csapatai elleni katonai akciótól egyelőre távol maradnak.
Több hónapos tárgyalássorozat után csütörtökön megegyezett a BKV menedzsmentje a közlekedési cégnél működő érdekképviseletekkel az idei béremelésről - írta pénteki számában a Népszava.
A Világbank javaslatára és szervezésében 12 fős mongol delegáció látogatott Magyarországra, hogy tapasztalatokat gyűjtsön a mongol bankválság-kezelési és betétbiztosítási törvény megalkotásához, és az intézményi keretek felállításához.
Véglegessé vált csütörtökön az az átfogó gazdasági intézkedéscsomag, amellyel az Európai Unió egyszer és mindenkorra véget szeretne vetni az eurózóna stabilitását fenyegető államadósság-válságnak és...