Az EUR/USD árfolyama az 1.4130-as és az 1.4200-es szintek között oldalaz. Az ábrán látható Fibo szintek irányadóak a következő időszakra, az igazi irányt a sávból való kitörés adhatja meg.
A hétvégén rendezik meg az Auto Club 400 elnevezésű futamot Fontanaban. A vasárnapi versenyt szinte biztos, hogy valamelyik Chevroletes, vagy Fordos versenyző nyeri meg, ugyanis ezen a pályán csak ez a két gyár aratott győzelmet.
A mai napon igen örömteli pillanatokat láthattunk a CHF/HUF piacán. Ha ez így folytatódna, eljuthatunk akár a 200 Ft alatti szintekhez is? A választ nem tudom, de igazán 180-190 Ft lenne kedvező.
Könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet két tizenegy éves gyerek, aki Miskolcon, az avasi lakótelepen zebrán akart átkelni, de egy személyautó elütötte őket.
Utcára vonulna a Magyar Demokratikus Charta, hogy így tiltakozzon a készülő új alaptörvény ellen. Megmozdulásukat az alkotmány zárószavazását megelőző szombaton - április 16-án - tartanák a Parlamenttől nem messze, a Batthyány-örökmécsesnél.
A forint árfolyamának erősödése láttán sokakban felmerül a kérdés, hogy milyen árfolyamszintnél érdemes eurót vásárolniuk a nyári utazáshoz. A technikai elemzési keretek azt mondják, nem kell...
A várakozásokkal ellentétben nem növelte az irányadó kamatot pénteken az orosz nemzeti bank, megemelte viszont a bankok számára előírt tartalékolási kötelezettség mértékét.
A feltörekvő országok erős gazdasági növekedése a multinacionális vállalatokat arra készteti, hogy újragondolják befektetési politikájukat. Ennek eredményeképpen a latin-amerikai és az...
A választójog kérdése egy változtatható dolog - ezt mondta a Független Hírügynökség kérdésére Lövétei István alkotmányjogász. Arra reagált így, hogy az új alaptörvény kapcsán felmerült a választójog korhatárának 18-ról 16 évre csökkentése, illetve a gyerekek után is járó voksolási lehetőség.
Hetekig és remélhetően nem hónapokig tarthatnak a szövetséges erők líbiai hadműveletei - mondta pénteken a France Info rádiónak adott interjúban a francia védelmi erők főparancsnoka. "Kétlem, hogy napokon belül véget érne az akció. Úgy vélem, inkább hetekig, és remélem, hogy nem hónapokig fog tartani" - fogalmazott Edouard Guillaud tengernagy.
Aligha találkozhatunk már az üzletekben 100 forint alatti kilós kenyérárral. A Bors bevásárlókosarának vizsgálata azt mutatja: drágul a mindennapi betevő.
A kormány gazdaságpolitikájáról rendezett vitaestet csütörtökön Bécsben a WIIW osztrák kutatóintézet Cséfalvay Zoltán államtitkár, Surányi György bankár, az MNB volt elnöke, Oblath Gábor közgazdász és Magyar Kornélia politikai elemző részvételével.
Az eredetileg üzletszerű kéjelgéssel vádolt modellt kitartottságban találta bűnösnek a bíróság: első fokon 3 év felfüggesztettet és 500 ezer forint pénzbüntetést kapott.
Másfél nap után ért véget a túszdráma Bulgáriában, ahol egy fegyveres férfi behatolt egy bankba, meglőtte a biztonsági őrt és fogságba ejtette a pénzintézet hat alkalmazottját. A szófiai belügyminisztérium péntek délelőtti tájékoztatása szerint a túszejtő végül megadta magát az épületet körülvevő rendőröknek.
Egy palesztin kővel rontott rá egy izraeli katonára a Beka Hajarden régióban: a közelben tartózkodó rendőrök észrevették az incidenst, és lábon lőtték a támadót, mielőtt elvehette volna a katona géppisztolyát. A katona és a támadó is közepesen megsérült.
Érvényesíthet-e családi adókedvezményt rokkantsági nyugdíjban részesülő szülő? Olvasónk kérdéseire a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai válaszolnak.
Hozzávalók: 2,5 dl joghurt 2,5 dl majonéz mustár 1 evőkanál balzsamecet só bors kapor 10 tojás póréhagyma 1 alma más zöldséget is lehet bele rakni, finom még bele a pritamin paprika
Évente mintegy hatmilliárd forint megtakarítást jelent a nyári időszámítás, mert ezzel mintegy 120 gigawattórával kevesebb áramot kell felhasználni - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt.
A Japánban történt tragédia hatására világszerte megkezdődött a jódkészítmények pánikszerű felvásárlása. Milyen esetekben indokolt a jód szedése, és ártalmas lehet-e a túlzott jód fogyasztás? – ezekre a kérdésekre ad választ Prof. Balázs Csaba, endokrinológus, a Budai Endokrinközpont orvosa.
Papp László születésének 85. évfordulóján adták át - immár hatodik alkalommal a legendás ökölvívóról elnevezett díjakat a legeredményesebb utánpótláskorú versenyzőknek.
Két év letöltendő fogházbüntetésre ítélte, továbbá öt évre eltiltotta a szülész-nőgyógyászi és a szülésznői tevékenység gyakorlásától Geréb Ágnest csütörtökön első fokon a Fővárosi Bíróság (FB).
A Duna csoport hétvégi fordulójának egyik kiemelt meccse a Maglód-Dunaharaszti találkozó lehet, hiszen két dobogóra hajtó együttes csap majd össze. Érdekes mérkőzést hozhat a listavezető Pálhalma és a sereghajtó, de tavasszal eddig megtáltosodó Százhalombatta meccse is.
2011 februárjában (egy átlagos hétköznapon vagy egy átlagos hétvégi napon) a 15 évnél idősebb magyar népesség 88 százaléka, azaz 7 518 000 fő hallgatott rádiót. A naponta rádiózásra fordított idő a ha...
Mintegy félezer magyar honvéd tért haza afganisztáni és koszovói féléves békefenntartó missziójából. Az egységek visszafogadó ünnepségét pénteken tartották Hódmezővásárhelyen.
Ujjlenyomatott vettek és fényképet készítettek a rendőrségen Eger volt polgármesterétől, akit jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével és magánokirat-hamisítással vádolnak. Nagy Imre közölte: tiszta lelkiismerettel áll a vizsgálat elé.
Évente mintegy hatmilliárd forint megtakarítást jelent a nyári időszámítás, mert ezzel mintegy 120 gigawattórával kevesebb áramot kell felhasználni - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átvit...
A Red Bullok és a McLarenek nyerték a 2011-es Forma-1-es szezon első két szabadedzését. A reggeli tréningen Mark Webber és Sebastian Vettel volt a leggyorsabb, a délutánin pedig Jenson Button és Lewis Hamilton.
A Bartók-Pásztory-díjat azonak ítélik oda, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a hazai zenei élet fejlődéséhez, Bartók Béla zeneszerző szellemiségének megőrzéséhez
Az MSZP Rónaszékiné Keresztes Monika költségtérítési ügye miatt azt tanácsolja a fideszes politikusnak, hogy "váljon meg tisztségeitől, milliós nagyságrendű fizetésétől és a jövőben boldoguljon a miniszterelnök által nagyvonalúnak tartott munkanélküli ellátásból".
Újságírók és önkéntesek egy csoportja blogot indított az interneten a romagyilkosságokról szóló per kapcsán, amely pénteken kezdődött a Pest Megyei Bíróságon. A bloggerek azt ígérik, hogy folyamatosan nyomon követik majd a per állását és a túlélők jelenlegi életét, valamint megvilágítják az elmúlt évek többségi-kisebbségi társadalmi viszonyait. Az első bejegyzésben olyan dokumentumokból is…