A rosacea főleg az arc középső területein értágulatokkal, gyulladt és gennyes csomókkal jelentkező bőrbetegség. A panaszok napfény hatására rendszerint rosszabbodnak, így a tavaszi-nyári időszakban még nagyobb gondot kell fordítanunk a tünetek kezelésére.
Barack Obama amerikai elnök szerint a keddi londoni Líbia-konferencia középpontjában az a kérdés áll majd, hogy milyen politikai nyomást kell gyakorolni Moammer Kadhafi líbiai vezetőre, miközben a nyugati országok támogatják az átmenetet egy olyan jövő felé, amelyet a líbiai nép megérdemel.
„Fáj a szívem azért, hogy az emberek végül kidobták a családi szavazati jog lehetőségét” - mondta a miniszterelnök hétfőn a köztelevízió esti műsorában az új alkotmánnyal kapcsolatos nemzeti konzultáció eredményére utalva. A gazdaságot érintően szólt arról, hogy az idei év első felében ugyan magasabb hiányszámokkal kell számolni, ám ezt a második félév korrigálni fogja.
Nem lesz kormányátalakítás - jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kedden a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában, a Népszava azon írására reagálva, amely szerint több miniszter távozhat a kormányból
Tűz ütött ki hétfő este egy tartályhajón Németország északnyugati részén, az Ems folyón, Lingen kikötőjében, a holland határtól nem messze; a hajón több robbanás történt, és a jármű elsüllyedt.
Már csak nagyon kevesen élnek azok közül, akik személyesen élték át a „málenkij robotot”, akik a szemtanú hitelességével tudják elmondani, milyen is volt a több évig tartó „kis munka”.
Nem tartja túl nagynak szolgálati lakását Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, akinek 137 négyzetméteres otthonát állami pénzből fizetik - írja a Blikk.
Baráti tűzben haltak meg azok a pakisztáni katonák - köztük egy ezredes -, akiket iszlamista felkelők támadtak meg hétfő este - közölte kedden egy katonai parancsnok.
Tudatos csúsztatásokkal és a Hivatásos állománnyal szembeni hangulatkeltéssel próbálja megalapozni a Fidesz a szolgálati nyugdíj rendszerének eltörlését az MSZP szerint. Harangozó Tamás szocialista országgyűlési képviselő közleményében azt írja, bármilyen hangos és eredményes legyen is a kormányzati propaganda, az MSZP továbbra is határozottan kiáll a Fidesznek a szolgálati nyugdíj megszüntetésére…
A kedvező makrogazdasági adatok ellenére mérsékelt veszteséggel zártak az amerikai részvénypiacok, köszönhetően az utolsó fél órában mutatkozó eladásoknak.
Jövő évtől 200 ezer forintos nettó kezdő orvosi és 300 ezer forintos nettó szakorvosi bért követel a Magyar Rezidensszövetség - nyilatkozta Papp Magor, a szervezet elnöke a Magyar Nemzetnek....
Kénytelenek voltak a termelők nagymértékben csökkenteni a termények árát, mivel a molnárok megelégelték az európai áraknál jóval magasabb búzaárakat. Ennek ellenére, ha nem is nagyon, de a kenyér ára emelkedni fog - írja a Népszabadság....
„Kolláth évek óta hazudik,amikor alkotmányjogásznak mondja magát!Soha nem foglalkozott alkotmányjoggal,csak azért mondja,hogy szerepelhessen” – írja friss Twitter-bejegyzései egyikében Deutsch Tamás.
Az NBA hétfői játéknapján hatalmas meglepetésre otthon kapott ki a Chicago Bulls, szintén vereséget szenvedett a Boston Celtics, a San Antonio Spurs és az Orlando Magic is.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója kedden második napja esett, mert a földrengésben és szökőárban megsérült fukusimai atomerőmű környékén növekvő sugárveszély rontotta az újjáépítés általános kilátásait, miközben a japán kormány mérlegeli a társasági adó tervezett csökkentésének elhalasztását, illetve a személyi jövedelemadó emelését a helyreállítás költségei miatt.
Vegyes képet festenek az ázsiai piacok kedd reggel, habár a jelentősebb távol-keleti indexek nem mutatnak érdemi elmozdulást. A japán Nikkei 0,2%-kal került lejjebb, a hongkongi Hang Seng 0,1%-os...
A hétvégén sorozatban kilencedik alkalommal lett bajnok a SAPA Fehérvár AV 19 jégkorongcsapata. A fehérváriaknak második alkalommal kellett ünnepelniük a tragikusan elhunyt ifjabb Ocskay Gábor nélkül.
Németországban az előzetes várakozásoknak megfelelően romlott a fogyasztói bizalom: az áprilisra előre tekintő, kedden megjelent hangulatmutató 5,9 pont, gyengébb az erre a hónapra február végén jelzett 6,0 pontnál.
Dez Bryantet, még az ág is húzza. Nem elég, hogy két héttel ezelőtt egy bevásárlóközpontban letartóztatták, most egy ékszerüzlet perelte be 246 ezer dollárra, mert egy régebbi számláját, még mindig nem rendezte.
A monetáris tanács megítélése szerint rövid távon az infláció meghaladhatja a célt, jövő év végére azonban további monetáris szigorítás nélkül is 3 százalék közelébe süllyedhet - derül ki az MNB legfrissebb inflációs jelentéséből
A 131-es jódizotóp mennyiségének enyhe növekedését észlelték a környezetben Dél-Koreában és Kínában a japáni fukusimai atomerőműben történt nukleáris balesetet követően - közölték kedden a szóban forgó országok hatóságai.
Ma este fél kilenckor lép pályára a magyar labdarúgó válogatott az Amsterdam Arenában Hollandia ellen az Eb-selejtező viszzavágóján. Pénteken hazai pályán kikaptunk 4-0-ra, Hollandiában pláne nem a mieink az esélyesek a vb-ezüstérmes ellen.
A liszt átlagára kilónként tíz forinttal nő április elsejétől, s emiatt a pékek a fehér kenyér kilóját a jelenlegi, átlagosan 180 forint helyett 205 forintért szeretnék a kereskedőknek átadni - írja a Népszabadság.
A NATO szerdán veszi át a líbiai katonai akciók irányítását - egyebek közt ezt jelentette be hétfői televíziós beszédében az amerikai elnök. Barack Obama arról is szólt, hogy meg kellett állítani a líbiai "mészárlást", ám figyelmeztetett, hogy ha Moamer Kadhafit erőszakkal próbálnák elűzni, akkor azzal az "iraki útra" lépnének.
Azzal párhuzamosan, ahogy a NATO átveszi a Líbia elleni katonai fellépés irányítását, az Egyesült Államok fokozatosan megkezdi hadihajóinak kivonását a Földközi-tenger térségéből - jelentette be hétfőn Washingtonban egy névtelenséget kérő amerikai katonai vezető
Szinte ott zárt a BUX, ahol reggel nyitott és ehhez képest legfeljebb csak fél százalékos kilengésre volt képes az index a hétfői napon. A hazai benchmark 0,8%-ot veszített értékéből nagyon alacsony,...
Sokan tapasztalhattuk már saját bőrünkön, hogy egy részvény árfolyamára a fundamentumok és a piaci hírek mellett a befektetői hangulat is jelentős hatást gyakorol. A mostani cikkben pár konkrét...
Közzétette a Phylaxia a 2011. április 18-ra összehívott éves rendes közgyűlésére vonatkozó határozati javaslatait, ezek alapján a társaság a jegyzett tőke 7,66 milliárd forintos csökkentéséről...
A hétfő esti szintek körül mozog ma reggel is a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon, miközben a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon sem látszanak komolyabb elmozdulások. Ma újabb lényeges...
Nagyot zuhantak ma reggel a fukusimai erőművet működtető Tokyo Electric Power részvényei, miután olyan piaci pletykák láttak napvilágot, miszerint a japán kormányzat államosítaná a céget. ...
A tavalyi közel 900 millió forintos nettó árbevétele után osztalékfizetésre készül a NUTEX Nyrt. többségi tulajdonában lévő Organic Mission Magyarország Zrt. - tette közzé a társaság a BÉT oldalán. ...
Bázel III. új szabályrendszere illetve az arra való felkészülés miatt a korábbinál jóval több hosszú lejáratú kötvényt kell kibocsátaniuk az európai bankoknak a következő években. Nehéz lesz azonban...
Sarka Kata aktképei is szóba kerültek azon az előadáson, amelyet Hajdú Péter tartott a TV2 Akadémián. A témát csak kényesebbé tette, hogy Sarka Kata is a hallgatók között ült.
Akár a kormány fele is távozhat az év végéig sajtóhírek szerint, és nagyobb kormányátalakítás is jöhet. Egy évnyi szünet után újra lehet önálló Pénzügyminisztérium
Április elején 10 forinttal drágul a liszt, emiatt a kenyér ára is emelkedik, várhatóan 20-25 forinttal. A pékszövetség elnöke a Népszabadságnak azt mondta: a pékek a jelenlegi 180 forint helyett 205 forintért adnák a kereskedőknek a fehérkenyér kilóját. Emiatt a vásárlóknak várhatóan 309-317 forintot kell majd fizetniük a kenyérért.