Hatóság félrevezetése mellett már csalással is gyanúsítják Tribuszer Zoltánnét, aki a kilencvenes évek elején 24 ezer embert csapott be azzal, hogy nagy hozammal megforgatja pénzüket. A kár akkor meghaladta a 3,8 milliárdot - írja a Magyar Nemzet.
Kedden benyújtja lemondását Mohammed Nadzsi el-Otari szíriai miniszterelnök kormánya, és 24 órán belül új kabinetet neveznek ki - mondta egy magas rangú, neve elhallgatását kérő damaszkuszi tisztségviselő
Kedden tartja az Európai Néppárt európai parlamenti frakciója Brüsszelben azt a nyilvános meghallgatást, amelynek témája az új magyar alkotmány tervezete lesz. Szájer József, a Fidesz delegációvezetője a Független Hírügynökségnek korábban azt mondta: a meghallgatás nyitott, az EP minden képviselőjét várják, emellett európai intézmények képviselőit, civileket és újságírókat is meghívtak.
Megszakadt a Fővárosi Bíróságon a mészárlás előkészületével vádolt S. Ábel pere. A 22 éves fiatalember a vád szerint válogatás nélkül akart 22 embert megölni a saját egyetemén vagy egy fővárosi bevásárlóközpontban, a külföldi iskolai mészárlások mintájára.
Bizonytalan kezdés után lefelé vették az irányt az európai tőzsdeindexek. A meghatározó benchmarkok közül a DAX30 0,6%-kal esik, a CAC40 0,4%-kal került lejjebb, míg a FTSE100 0,1%-os csökkenést...
Negatív hangulat bontakozott ma ki az európai bankszektorban, elsősorban az olasz bankpapírok vezetésével, ami mögött az állhat, hogy a szektor egyik szereplője meglepetésszerűen tőkeemelést...
A Portfolio.hu délutáni szemináriumot szervez, ahol a technikai elemzés alapjait hozzuk közelebb az érdeklődőkhöz. Szót ejtünk a kereskedési pszichológiáról és a kockázatkezelés fontosságát is...
Az idei évben véget ér a válság az autóiparban, ám bizonytalan, hogy ezt az időszakot stagnálás vagy fellendülés követi-e - hangozott el a Joint Venture Szövetség rendezvényén.
A kiszámíthatóság érdekében valószínűleg 200 forint alatti svájci frank árfolyamon rögzítenék a lakáshitelesek törlesztőrészletét - erről Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke beszélt kedden a TV2 Mokka című műsorában.
Tovább romlott az ország általános állapotának megítélése az utóbbi negyedévben, ez alól csak a feldolgozó ipari vállalaltok jelentenek kivételt, akik bizakodóbbak
Erdei Zsolt korábbi félnehézsúlyú és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok az eredeti tervekkel ellentétben nem utazott el hétfőn az Egyesült Államokba, Elképzelhető, hogy mégsem lép ringbe április 16-án.
A kerékpáros-balesetek megelőzése érdekében háromhetes, fokozott országos közúti ellenőrző akciót indít a rendőrség jövő hétfőn - közölte Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján
Megtévesztő, pontatlan és több helyen nem felel meg a valóságnak a magyar kormány által Brüsszelbe küldött fordítás a készülő Alaptörvényről és annak vitairatáról - állítják civil szervezetek. Az ügyben az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért fordult a nyilvánossághoz. A magyar alkotmányozásról egyébként kedden tartanak meghallgatást…
Babakocsiba rúgott bele egy férfi Kecskeméten, a nyílt utcán. A férfi előzőleg összeveszett egy nővel, aki a testvérével sétált az utcán. A férfi a nő testvére által tolt babakocsiba rúgott bele.
Aprócska jó hír lehet a svájci alapkamat szempontjából, hogy februárban a magas energiaárak miatt kevesebb elkölthető pénze volt a lakosságnak a UBS fogyasztói indikátor indexe szerint, így a svájci...
Érdekes nyugdíjreform ötlettel állt elő a szlovák pénzügyminiszter. Ivan Miklos elképzelései szerint azok sem kaphatnának az átlagos kereset után járónál több nyugdíjat, akik átlagbér felett keresnek....
A Semmelweis terv végrehajtására felálló háttérszervezeti világról tartott ma konferenciát az egészségügyért felelős államtitkárság. Az eseményen Szócska Miklós államtitkár előadásából kiderült, hogy...
A nyugdíjrendszer átalakítása, a magánnyugdíjpénztárak csaknem teljes megszüntetése újra előtérbe helyezte az idős korra történő megtakarítást. Az öngondoskodás erősödésétől a biztosítók az életbiztosítások, elsősorban a nyugdíjcélú megtakarítások felfutását várják - írja a Népszabadság.
Az emelkedő nyitás után egy órával mínuszban voltak a vezető tőzsdemutatók Európában: elsősorban a banki papírok gyengültek, miután az olasz UBI bank jelezte, hogy egymilliárd euró értékben tervezi emelni alaptőkéjét. Gyengültek a bányaipari részvények is a nyersanyagok árának csökkenése miatt.
Magyarország és a kelet-közép-európai régió kiemelt helyet foglal el a viszontbiztosítók térképén - nyilatkozta a Portfolio.hu március 22-én megrendezett Biztosítási Konferenciájának szünetében...
Nem kell megszüntetni a költségtérítéses képzést, de a feltételek újragondolására van szükség, mert jelenleg közpénzből képeznek potenciális munkanélkülieket - mondta el a Magyar Hírlapnak az oktatási államtitkárság.
Az Önkéntesség Európai Évéhez kapcsolódva György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes egy közös takarításra invitálja a lakosokat - adja hírül az index.hu.
A piaci várakozásoknál gyengébb foglalkoztatottsági adatokat közölt a KSH, az MTI által megkérdezett banki elemzők a helyzetet vegyesen értékelték, de abban egyetértettek, hogy a munkanélküliségi ráta az idén ugyan csökken, de még kétszámjegyű marad.
Április 6-ig lehet jelölteket állítani a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara (BCCH) által újonnan alapított Szent György Díjra. Olyan vezetők jelölését várják, akik példát mutatnak beosztottjaik számára a mindennapokban, és Szent Györgyhöz hasonlóan a nehéz helyzetekben is kitartanak erkölcsi értékrendjük mellett.
2011. április 1-jével a Generali Providencia Zrt. Felügyelőbizottsága a biztosító Igazgatótanácsába választotta Erdős Mihályt, a cégcsoporthoz tartozó Európai Utazási Biztosító Zrt. (EUB) elnök-vezérigazgatóját, a Generali vezérigazgatói tanácsadóját.
A piaci várakozásoknál gyengébb foglalkoztatottsági adatokat közölt a KSH, az MTI által megkérdezett banki elemzők a helyzetet vegyesen értékelték, de abban egyetértettek, hogy a munkanélküliségi ráta az idén ugyan csökken, de még kétszámjegyű marad.
Komoly anyagi gondokkal küzd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - írja a Magyar Nemzet. A lap birtokába került Batta András, az intézmény rektorának kollégáihoz szóló tájékoztató levele, amelyben beszámol a március 22-i szenátusi ülésen meghozott döntésekről. A dokumentum szerint a súlyos anyagi gondok miatt egy 150 millió forintos egyenlegjavító lépéssorozatot kell bevezetniük. Emellett ismét…
Fapál László volt helyettes államtitkár ingatlanügye mellett további húsz, a honvédelmi tárcához köthető 2002 és 2010 között történt gyanús ingatlanértékesítés áll vizsgálat alatt – ezt Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos jelentette be kedden az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottságának ülésén
Megmutatjuk Orbánnak. És megmutatjuk önmagunknak is, hogy köztársaságpárti demokraták vagyunk. Megmutatjuk, hogy lehet, hogy ma még övé a Parlament többsége, de az utca egyre inkább a vele szembenálló demokratáké, a miénk - áll Gyurcsány Ferenc keddi blogbejegyzésében.
Bár a portugál államfő egyelőre nem fogadta el José Socrates kormányfő lemondását, és még nem írta ki az előrehozott választásokat, a pártok már megkezdték kampányukat. A legnagyobb ellenzéki párt kormányra kerülve számos állami vállalatot privatizálna, és akár az áfát is megemelné - írja a Kitekintő.
Kihirdették az élőzene alacsonyabb áfa-kulcsát elrendelő törvénymódosítást. A Magyar Közlönyben hétfőn megjelent változtatás szerint az eddigi 25 helyett 5 százalékos áfát kell fizetni az olyan produkciók után, amik vendéglátóhelyeken, nem nyilvános családi eseményeken, illetve olyan rendezvényeken hangoznak el, ahol nincs belépődíj.
Növekedésre és stabilitásra van szüksége a kis és közepes vállalatoknak (kkv), amelyek a patrióta magyar gazdaságpolitika gerincét adják. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter mindehhez egy keddi konferencián hozzátette: ez a politika folyamatosan javítja az államháztartási egyensúlyt és 2014-re a GDP-arányos államadósságot 65-70 százalékra csökkenti a jelenlegi 80 százalékról.
Az izomdiszmorfiát (testedzésfüggőség) inverz anorexia néven is szokták emlegetni. A testképzavar itt is teljesen egyértelmű, ám éppen ellenkező irányú. Milyen tünetek utalhatnak az izomdiszmorfiára?
Akinek a vérében csak kis koncentrációban található D-vitamin, könnyebben megbetegszik- állapították meg amerikai kutatók 19.000 ember adatait elemezve.
Az uniós tagállamok informális ülésükön azt vizsgálják, mit tehetnek az európai oktatási rendszerek azért, hogy a felnövekvő nemzedék fiataljai tudatosabb, felelősségteljesebb aktív állampolgárokká váljanak - mondta Hoffman Rózsa oktatásért felelős államtitkár kedden Gödöllőn.
Megszűnhet a forgalom az ország egyik legismertebb hegyi kisvasútjának két éve felújított szakaszán. A Gyöngyös és Mátrafüred közötti keskeny nyomtávú vasútra az elmúlt kormányzati ciklusban szocialista politikusok nyomására 500 millió forintot költöttek, ám a fejlesztés turisztikailag értéktelen. Az üzemeltető Egererdő Zrt. továbbra is vállalja a régi szakasz beindításával járó csaknem 50 millió…