A nagy 2009-es rally óta nem igazán talál magára a Goldman Sachs részvények árfolyama. A nagy szakadást követően meredeken és gyorsan visszavették a papírokat a korábbi szintre, de azóta nem sokat mutat. (Solar Capital)
Nyolc évvel ezelőtt Chris Moneymaker hatalmasat blöffölt a pókerasztalnál. A szenvedő fél Sam Farha volt, aki egy kilences párral rendelkezett, míg ellenfele konkrétan semmivel.
A 77-es mélységből tudott visszakapaszkodni a kanadai dollár és a japán jen árfolyama az elmúlt napokban. November óta egy enyhén emelkedő trend volt megfigyelhető a devizapárban és most a korábbi trendvonal fölé sikerült visszatérni. (Solar Capital)
Szlovákia kiadja Jozef Rohácot Magyarországnak - döntött kedden a Nyitra Megyei Bíróság nyilvános ülésen. Az érintett a döntést azonnal megfellebbezte, így a végső szót a szlovák legfelsőbb bíróság fogja kimondani.
Javított Szlovákia idei és jövő évi gazdasági növekedésére adott előrejelzésén az ország központi bankja kedden. A bank a nagyobb külföldi keresletre és a beruházások növekedésére számítva úgy véli, ...
Egyetlen jelentős elméleti vitapont van az MSZP-n belül - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gyurcsány Ferenc. A volt kormányfő szerint középre nyitott, balközép párttá kell tenni az MSZP-t, amelyben elférnek a mérsékelt konzervatívok és a szabadelvűek is. Beszélt arról is, hogy olyan áron nem szeretné a Fidesz bukását, ha ez szociális elégedetlenségből fakadó politikai destabilizációval…
Óránként 291 kilométeres sebességgel ment az a gyorshajtó, akit egy németországi autópályán kaptak el kedden a rendőrök. Bár az ország számos autópályáján nincs sebességkorlát, azon a Hamburg melletti szakaszon, ahol a gyorshajtó közlekedett, 100 kilométer per óra volt a megengedett sebesség.
Az amerikai határidős indexek mérsékelt pluszban várják a tengerentúli piacok nyitását. A Dow futures 29 pontos, a Nasdaq futures 5 pontos, az S&P futures 3 pontos emelkedést mutat. Ma délután...
Nyolc év után először jelent meg a bíróság előtt Silvio Berlusconi. Az olasz kormányfőt a Mediaset nevű tévétársasággal kapcsolatos korrupciós ügy miatt idézték be. Berlusconi minden ellene felhozott vádat tagadott és azt állította, hogy az eljárás hátterében politikai indítékok állnak.
A világgazdaság számára a közeljövőben a legnagyobb kérdés, hogy a meglévő globális egyensúlytalanságot miként lehet majd mérsékelni, a jelenlegi feltételrendszer ugyanis fenntarthatatlan - mondta...
A márványcsontbetegség különlegessége és ritkasága miatt több szerzőt is megihletett. Könyvek jelentek meg és filmek születtek ebben a betegségben szenvedő emberekről. Ezen leírások és bemutatások néha túlzásokba estek, természetesen a népszerűség növelése miatt. Ebben a cikkben a legfontosabb ismérveket és a kimeneteleket szeretném ismertetni.
A Citigroup elemzői legfrissebb kelet-közép-európai banki kitekintőjükben a magyar bankrendszer tavalyi teljesítményére, és az idei kilátásokra is kitérnek. Véleményük szerint az alapvető...
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) árversenyt indított a több hatóanyagot tartalmazó kombinációs készítmények körében is; ennek hatására bizonyos készítmények olcsóbbá válhatnak a jövőben - közölte az OEP hétfőn az MTI-vel.
A megszakításos közösülés, latinul a coitus interruptus főleg a fiatalok körében számít népszerű módszernek a nyugati országokban, míg a kevésbé fejlett országokban, vagy ott, ahol vallási okok miatt nem engedélyezik a korszerű fogamzásgátlást szintén elterjedt módszer. Főleg azért számít népszerűnek a fiatalok körében és a szegény országok lakói között, mert a módszer nem igényel speciális…
A magyarországi ingatlanfejlesztésekhez az országkockázat miatt 2 százalékkal drágábban kapják a hitelt a fejlesztők, mint a többi visegrádi országban és ez megdrágítja a fejlesztést
A rendőrség őrizetbe vette azt a fiatalembert, aki keddre virradó hajnalban olyan súlyosan bántalmazta egy magyarbánhegyesi presszó pultosát, hogy az belehalt sérüléseibe.
Az iparág szakmai szervezeteinek, a felsőoktatás és az akadémiai szféra tagjainak részvételével megalakult a Nemzeti Elektronikai Kerekasztal (NEK) - közölte az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (...
Benyújtotta lemondását a Mohammed Nadzsi el-Otari vezette szíriai kormány kedden, amit Bassár el-Aszad elnök elfogadott - jelentette a damaszkuszi állami televízió.
Az uniós tagállamok oktatási miniszterei keddi informális ülésük délutáni folytatásában az iskolai agresszióról tanácskoznak; az erőszakot nem lehet kizárólag iskolai módszerekkel megelőzni – mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár Gödöllőn. Andrulla Vasziliu biztos hozzátette: az iskolai erőszak eredetét kell vizsgálni.
Az iparág szakmai szervezeteinek, a felsőoktatás és az akadémiai szféra tagjainak részvételével megalakult a Nemzeti Elektronikai Kerekasztal (NEK) - közölte az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) kedden.
Januárban 1,0 százalékkal csökkentek az ingatlanárak az USA-ban, ami kisebb meglepetést okozott, hiszen az elemzői konszenzus -3,3 százalék volt. További részletek hamarosan.....
Postai alkalmazottat akart megvesztegetni egy 30 éves budapesti férfi. A két gazdasági társaságot ügyvezetését is ellátó férfi 1 napot késett a vállalata pályázati anyagának leadásával, a postai alkalmazott pénzért sem volt hajlandó korábbi dátummal feladni a levelét....
Az orosz hírszerzés szerint Doku Umarov csecsen terrorista vezér is életét vesztette hétfőn, amikor helikopteres rakétacsapások és kommandós bevetés során megsemmisítettek egy kiképzőbázist az észak-kaukázusi Ingusföldön - adta hírül kedden az ukrán Korreszpondent hírportálja. A rajtaütés közben legalább 17 terrorista, valamint két kommandós halt meg. Több lázadót élve sikerült elfogni.
Bírálja a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) a közmunkaprogramot. A szövetség elnökének megfogalmazása szerint a program a farizeus történet mintapéldája.
A Pimco, a Goldman Sachs és a GLG után egy újabb nagyobb szereplő vásárolja az orosz kötvényeket, a hozamszintek ugyanis nagyon kedvezőek, a rubel pedig erősödésre van ítélve az észak-afrikai és...
Megtévesztő, pontatlan és több helyen nem felel meg a valóságnak a magyar kormány által Brüsszelbe küldött fordítás a készülő Alaptörvényről és annak vitairatáról - állítják civil szervezetek. Az ügyben az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért fordult a nyilvánossághoz. A magyar alkotmányozásról egyébként kedden tartanak meghallgatást…
Németországban 2,1 százalék volt a márciusi éves szintű infláció, nem változott februárhoz képest - a német szövetségi statisztikai hivatal kedden ismertetett nem végleges adata szerint.
A kiszámíthatóság érdekében valószínűleg 200 forint alatti svájci frank árfolyamon rögzítenék a lakáshitelesek törlesztőrészletét - erről Rogán Antal, a gazdasági bizottság fideszes elnöke beszélt
Orosz sajtóértesülések szerint Doku Umarov, az észak-kaukázusi iszlamista lázadók egyik fővezére is meghalt az orosz hadsereg példa nélküli légicsapásában. Az ingusföldi akcióban 17 iszlamista fegyverest öltek meg, hármat pedig őrizetbe vettek. A harcokban életét vesztette a Szövetségi Biztonsági Szolgálat két, és az orosz belügyminisztérium egy tisztje is. A hatóságok szerint az iszlamistáknak…
A huszonkét ember megölésének előkészületével vádolt joghallgató, Somogyi Ábel szerint nem törvényes az ellene felhozott vád, mivel a hatóságok számtalan eljárási hibát követtek el, ezért az eljárás megszüntetését kérte a Fővárosi Bíróságtól (FB) a büntetőper keddi első tárgyalási napján
Kubatov Gábor, az FTC elnöke minden valószínűség szerint holnap jelenti be az adás-vételt, miszerint összesen 5.6-5.8 milliárdért sikerült visszaszerezni a Zrt-t, a stadiont és a területet.
Visszavonta a Központi Statisztikai Hivatal a reggel közölt a "Foglalkoztatottság és munkanélküliség, 2010. december-2011. február" című gyorstájékoztatót
Nem lát kivetnivalót a jobbikos Nyikos László abban, hogy a radikális párt tagjaként az előző szocialista kormányok alatt az Állami Számvevőszéknél magas beosztásban dolgozott és több tíz millió forintot keresett.
Benyújtotta lemondását a Mohammed Nadzsi el-Otari vezette szíriai kormány kedden, amit Bassár el-Aszad elnök elfogadott - jelentette a damaszkuszi állami televízió
Januárban 1,0 százalékkal csökkentek az ingatlanárak az USA-ban, ami kisebb meglepetést okozott, hiszen az elemzői konszenzus -3,3 százalék volt. Az S&P Case-Shiller lakásárindexe szerint januárban...
Időlegesen visszavonja a ma reggel megjelent Foglalkoztatás és munkanélküliség statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal a népesség-előreszámláló modell hibás futására hivatkozva. Javított...