2011. március 30. szerda

márc. 30
8:39
A nagy fővajdabotrány: ítélet várható (HírTV)
Elsőfokú ítélet várható a magát országos fővajdának tartó Kállai Csaba ügyében. A vád szerint a Vajdák a Romákért Alapítvány kuratóriumának egykori elnöke és vádlott-társa jogtalanul kért és kapott több millió forintot 3 megyei vajdajelölttől a beavatási ceremóniájuk megszervezésére 2006-ban és 2007-ben.
márc. 30
8:39
Széthullanak az állami autók! (Alternatív Energia)
Lehetséges, hogy küszöbön áll a kormányzati autók cseréje, annak ellenére, hogy a miniszterelnök azt megtiltotta - számol be szerdai számában a Blikk.
márc. 30
8:41
A líbia felkelők menekülnek Brega és Rasz-el-Unúf városából (Gondola)
A Moammer Kadhafihoz hű kormányerők támadásai miatt a líbiai felkelők sietve hagyják el Brega és Rasz-el-Unúf városát, és kelet felé, Bengázi irányába hátrálnak - jelentették szerdán arab tévéállomások
márc. 30
8:42
Igen erős volt a negyedik negyedév az AAA Auto-nál (Portfolio)
Szokásokhoz híven utolsóként tette közzé a hazai tőzsdei társaságok között negyedéves gyorsjelentését az AAA Auto, a társaságnál a 2010 októberétől decemberéig tartó időszak a korábbi évekhez képest...
márc. 30
8:42
Januártól bezárhatnak a boltok vasárnaponként (ATV)
Évente csak 12 alkalommal lehetnének nyitva.
márc. 30
8:44
Kizöldült Távol-Kelet, az élen Japán halad (Portfolio)
A jó hangulatú tengerentúli zárásoknak köszönhetően új erőre kaptak az ázsiai börzék, melyek kivétel nélkül emelkednek ma reggel. Záráshoz közeledve a Nikkei 2,4%-os pluszt mutat, a hongkongi Hang...
márc. 30
8:44
Drágult a benzin, olcsóbb lett a gázolaj (ATV)
Mindkettő esetében két forint a különbség.
márc. 30
8:46
A Facebook nem távolítja el a harmadik intifádára felhívó honlapot (ATV)
A Jeruzsálem Post úgy értesült, hogy a közösségi hálózat üzemeltetői szerint, „a harmadik intifádára” felhívó arab nyelvű oldal nem szólít fel Izrael elleni erőszakra, ezért a Facebook csak az egyéni erőszakos bejegyzéseket távolította el.
márc. 30
8:48
Lélegeztetőgépre került a magyar származású világsztár (ATV)
Múlt héten is rosszul lett egyszer.
márc. 30
8:54
Gábor Zsazsa lélegeztetőgépen (Blikk)
márc. 30
8:54
Eva Longoria fellép a gyermekmunka ellen (HR Portál)
A világ különböző részein nyomorúságos körülmények között dolgozó gyermekek érdekében kívánja hallatni hangját Eva Longoria amerikai színésznő.
márc. 30
8:54
Családi pihenés felsőfokon (Metropol)
Ausztriában szinte mindenhol van valamilyen programlehető- ség, ha más nem, egy komolyabb játszótér a gyerekeknek.
márc. 30
8:54
Barátságos német zakó, angol és francia botlás (Sport365)
A világbajnoki bronzérmes német labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán 2-1-re kikapott Ausztráliától barátságos mérkőzésen.
márc. 30
8:54
A Cleveland bosszút állt LeBron Jamesen (Agroinform)
A Houtson Rockets a New Jersey Nets elleni idegenbeli győzelmével életben tartotta reményeit a rájátszásra.
márc. 30
8:56
"Ördögtől való gondolat" a tizenöt éves tankötelezettség (HR Portál)
Két konferencián is előtérbe került tegnap a tankötelezettségi korhatár csökkentéséről szóló vita. Szóba kerültek az intézkedés lehetséges következményei, és a módosítás egyéb lehetőségei. A PDSZ szakmai végzettséghez kötné a korhatárt.
márc. 30
8:56
Videó: Gomez bombája után buktak a németek (Sport365)
A német válogatott hazai pályán szenvedett 2-1-es vereséget Ausztráliától barátságos mérkőzésen. A Nationalelf Mario Gomez bombájával még vezetett, de az auszik fordítani tudtak.
márc. 30
8:57
Leszámolnának az „áthidaló megoldásokkal” (HírTV)
Egy új, a teljes audiovizuális szakmát átfogó szervezet alapjait rakja le a Magyar Operatőrök Társaságának (HSC) vezetősége. Céljuk a filmipar tagjainak képviselete mellett a magyar filmgyártás megújítása, valamint elveszett tekintélyének visszaállítása.
márc. 30
8:57
Megrongálták a kiskörei vízlépcső zsilipjeit (Alternatív Energia)
Megrongálták a kiskörei vízlépcső zsilipjeit helyi színesfém-tolvajok a rézkábelekért - írja a Heves Megyei Hírlap.
márc. 30
8:57
Új biztonsági előírások a japán atomerőművekben (hirado.hu)
Az 54 japán atomreaktor közül egy sem lenne képes ellenállni akkora pusztításnak, amilyet a március 11-i katasztrófa okozott.
márc. 30
8:58
Videó: Eufóriát okozott az angolok botlása (Sport365)
Az angol válogatott 1-1-es döntetlent játszott Ghána ellen barátságos mérkőzésen. Az afrikaiak egyenlítő gólját a Sunderlandben játszó Asamoah Gyan szerezte, hatalmas eufóriát okozva a ghánai szurkolók körében.
márc. 30
8:59
Négyek bandája - Riasztás (videó) (HírTV)
Megkezdődött a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere a Pest Megyei Bíróságon.
márc. 30
9:00
Vizsgálják az amerikai T-Mobile felvásárlását (Portfolio)
Vizsgálatot kezdeményezett New York állam főügyésze a T-Mobile USA tervezett felvásárlásával kapcsolatban a tranzakció lehetséges versenykorlátozó hatásait firtatva - tudta meg a Financial Times....
márc. 30
9:00
Befagyasztják a panelprogramot (ATV)
Ebben az évben már nem hirdetnek új panelprogramot, és a korábban beérkezett pályázatok jelentős részét is a szén-dioxid kvótákból a jövőben befolyó összegek terhére fizetik ki – tudtuk meg Bencsik János klíma és energiaügyért felelős államtitkártól. Családi házak energetikai beruházásaira viszont hamarosan új pályázatok jelennek meg.
márc. 30
9:02
Erőre kapott Amerika (Portfolio)
Ledolgozták a hétfői veszteségeket és 0,7-0,9 százalékos pluszban zárták a keddi kereskedést a vezető amerikai részvényindexek. A két makrogazdasági adat, amely szerint a fogyasztói bizalom újból...
márc. 30
9:04
Felfüggesztették a CIG Pannónia részvényeinek kereskedését (Portfolio)
A Budapesti Értéktőzsde ma közölte, hogy a CIGPANNONIA értékpapír kereskedése reggel 8:29-től kezdődően határozat alapján felfüggesztésre került. A felfüggesztés időtartamát nem közölték. Hasonló...
márc. 30
9:06
Az OTP is közzétette közgyűlési meghívóját (Portfolio)
Az OTP Bank 2011. április 29-én (pénteken) 10 órai kezdettel tartja a Danubius Thermal & Conference Hotel Helia-ban (1133 Budapest, Kárpát u. 62-64.) éves rendes közgyűlését. A Közgyűlés...
márc. 30
9:12
Pénzért hordja ki negyedik gyerekét a terhes férfi (BorsOnline)
Negyedik mesterséges megtermékenyítésére készül a terhes férfiként ismertté vált Thomas Beatie. A férfi állítólag így kíván szorult anyagi helyzetén segíteni.
márc. 30
9:12
Tudta, hogy a mozgás boldoggá tesz? (Infostart)
Ma még talán sokan furcsállják a gondolatot, de az egészségünk szinte minden területén jelentős javulást tapasztalhatnánk, ha a mozgás receptre írnák fel nekünk. A mozgásnak ugyanis a fogyás mellett számos más pozitív hatása is van.
márc. 30
9:12
Kenya is bejelentkezett az olimpiáért (Agroinform)
Fokozódik az afrikai érdeklődés az olimpia iránt, Dél-Afrika és Marokkó után Kenya is házigazdája lenne a 2020-as nyári olimpiának.
márc. 30
9:15
Főleg a feldolgozóipar hajtja fel a termelői árakat (Privátbankár)
A belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak az előző havinál 0,2 százalékkal, az egy évvel korábbihoz mérten 6,3 százalékkal nőttek
márc. 30
9:15
Kötelező a halálbrigád megjelenése (HírTV)
A vádlottak meghallgatásával folytatódik kedden a romagyilkosságok pere a Pest Megyei Bírságon. A támadássorozat négy gyanúsítottját ötszörösen minősülő emberöléssel és más bűncselekményekkel vádolja az ügyészség.
márc. 30
9:15
Általános gond a fog elvesztése (Metropol)
Fogazatunk részleges vagy teljes elvesztése idősebb korban népbetegségnek számít. Nagyon sok ember él Magyarországon, akinek hiányzó fogait kivehető műfogsor pótolja. Sajnos, a kivehető protézis viselete már messze nem olyan komfortos dolog, mintha saját fogaink lennének.
márc. 30
9:15
Japán tőzsdenyitás: minimális erősödés (Alternatív Energia)
Minimális erősödéssel, 0,36 százalékkal magasabb értékkel nyitott a tokiói tőzsde szerda reggel a keddi záráshoz képest. A Nikkei 225 index 34,29 ponttal 9493,97 pontra emelkedett a korai kereskedés folyamán.
márc. 30
9:15
Kritikus állapotban Gábor Zsazsa (hirado.hu)
A Liz Taylor halálhíre hallatán rosszul lett 94 éves színésznőt lélegeztetőgép tartja életben.
márc. 30
9:17
Határozottan pluszos nyitás a BÉT-en (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,73 pontos emelkedéssel, 22.841,31 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 0,40 százalékos erősödést jelent. Az elemzők is emelkedésre...
márc. 30
9:17
Megadóztatják a napszámot (hirado.hu)
A napszámosok ezentúl 16 százalékos adót fizetnek napi bérük után és egészségbiztosításban is részesülhetnek.
márc. 30
9:18
Gyengélkedik a frank, a jó hangulat segítheti a forintot (Portfolio)
Háromhetes mélypontra süllyedt a svájci frank az euróval szemben, mivel a globális kockázati étvágy továbbra is javul, a részvénypiacok így egyre feljebb kapaszkodnak. Ez a környezet segíti a...
márc. 30
9:18
Még féláron sem kell autó (Pénzcentrum)
Enyhén bizakodnak ugyan a hazai autóforgalmazók, de nagy növekedést nem várnak az idei évtől sem az eladásokban. Az akciós gépjármű értékesítésnek vége, akkor sem lehetne Magyarországon több autót eladni, ha fél áron lenne -fogalmazta meg Gablini Gábor, a gépjármű-márkakereskedők elnöke....
márc. 30
9:18
Pár év alatt a térség legvonzóbb befektetési helye lesz Magyarország (ATV)
Legalábbis a kormány tervei szerint, melyet a patrióta gazdaságpolitikáról tartott előadása során ismertetett Matolcsy György.
márc. 30
9:18
2050-re betilthatják a benzin- és dízelmotorokat (Auto Pult)
A jövő a nyakunkon van és egyre nagyobb változásokat vizionálhatunk benne. Az Európai Bizottság legújabb javaslatában 2050-re kitiltaná a városokból a benzint és gázolajat fogyasztó autókat.
márc. 30
9:19
"Felszínelők" - kreatív kémia verseny fiataloknak (hirado.hu)
A Felszínelők verseny kizárólag az interneten, interaktívan, a közösségi médiában, annak eszközeivel zajlik.
márc. 30
9:20
Nagyobb tulajdoni hányadot szerez az állam magyar vállalatokban (Portfolio)
Tavaly év végére tovább nőtt a magánnyugdíjpénztári portfóliókban lévő magyar részvények részaránya a szeptember 30-i értékhez képest, írja a Népszabadság. Abban az esetben, ha az állam mégiscsak...
márc. 30
9:20
Líbia: menekülnek a lázadók két városból is (ATV)
A Moammer Kadhafihoz hű kormányerők támadásai miatt a líbiai felkelők sietve hagyják el Brega és Rasz-el-Unúf városát, és kelet felé, Bengázi irányába hátrálnak - jelentették szerdán arab tévéállomások.
márc. 30
9:21
Csak a dollárral nem bír a forint (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,73 pontos emelkedéssel, 22.841,31 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,4 százalékos erősödést jelent.
márc. 30
9:21
Nyomoznak az Oszkó-ügyben (hirado.hu)
Egyelőre nincs gyanúsítottja annak a nyomozásnak, mely ismeretlen tettes ellen, csalás gyanúja miatt indult a volt pénzügyér tartási szerződése ügyében - tájékoztatta az ügyészség a Magyar Hírlapot.
márc. 30
9:22
Tovább szárnyalhat a hazai tőzsde az OTP vezetésével (Portfolio)
A jó amerikai és ázsiai zárásoknak köszönhetően a hazai piac is felfelé kezdhet a szerdai napon és akár egy jelentősebb emelkedés is kibontakozhat az elmúlt két nap kis forgalmú lejtmenetét követően...
márc. 30
9:23
Befejeződik a tartós szegfű visszatelepítése (hirado.hu)
A közepes termetű, 20-50 centiméteresre megnövő évelő szegfű faj kizárólag Magyarországon, a Duna-Tisza közi homokpusztagyepeken él
márc. 30
9:24
Melyik mozit akarja eladni a főváros? (Portfolio)
Bár már több egykori budapesti art mozi kapott új vagy átmeneti funkciót, az értékesítési hullám egy időre biztosan lecsendesedik. Az új kezekben lévő Európa és Bem mozik mellett a Hunnia és az...
márc. 30
9:27
Emelkedéssel nyithat Nyugat-Európa (ProfitLine)
Az előző napi New York-i erősödést követve emelkedéssel nyithatnak a legfontosabb nyugat-európai értéktőzsdék, elemzők szerint ugyanakkor a nemzetközi bizonytalanság még mindig okozhat váratlan fordulatokat a kereskedésben.
márc. 30
9:29
Nem viselték meg a piacokat a kedvezőtlen hírek (ProfitLine)
Vegyes képet mutattak a keddi zárásban a részvénypiacok. Európában a DAX minimális elmozdulással maradt 6930 közelében, míg a hazai index, a BUX közel fél százalékkal jött lejjebb. A tengerentúlon zöldben fejezték be a kereskedést a vezető indexek, melyek közül a Nasdaq 100 volt a felülteljesítő. (Solar Capital)

Keresés