Alig három héttel a császármetszés után Rubint Réka máris visszatért az edzőterembe. A frissen szülő kismamát nem zavarta a mozgásban műtéti hege. Lendületesen tornázott.
Idei első elődöntőjére készülhet a fehérorosz Viktorija Azarenka, miután 6:3, 6:3-ra legyőzte a címvédő Kim Clijsterst a Miamiban zajló teniszverseny női egyesének negyeddöntőjében.
Nem tökéletes a demokratikus államforma, csakhogy ennél jobbat még nem találtak ki -szól a híres szállóige. Valami ilyesmi a mi Nemzeti Kulturális Alapunk is. Nyolc-tíz milliárd forintot oszt ki évente, nélküle aligha lenne kulturális élet. Ráadásul mindezt teszi szakmai alapon. A Fidesz előző országlása idején ugyan megpróbálta államosítani az Alapot, de nem járt teljes sikerrel.
Tovább növekedett a földrengés halálos áldozatainak száma: 11 417 halottja és 16 273 eltűntje van a március 11-i kilences erősségű földlökésnek és az azt követő szökőárnak.
A nagy hírű és nagy sikerű BBC History Magazine Angliában tizenkét éve létezik, és mától magyar nyelven is kapható. A magyar nyelvű verzió tegnapi bemutatóján Greg Dorey, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete is megjelent és méltató szavakat mondott.
Bőséges kínálatra és a tavalyi árakra számíthatnak a sonkavásárlók húsvétkor - írja a Népszabadság. A lap szerint a gyártók az idei pangás után óvatosan optimisták.
Bár a Déli-sarkon mindössze két virágzó növény terem meg, az egyik, az antarktiszi sédbúza az elmúlt ötven évben terjeszkedést mutatott a klímaváltozás következtében - mutatták ki ausztrál és brit kutatók.
A fűzéres díszcsorba (Liatris Spicata) egy lágyszárú évelő cserje, drámaian hosszú, sűrű, lila virágokkal, magas, vékony és zöld szárakkal. Számos vidéken, mint vadvirágot találjuk meg, de a virágipar vágott virágként is termeszti!
Szudán brutális zsarnoka bár egy polgárháborút már lezárt, rögtön újabbat indított. A dárfúri konfliktus miatt népirtással is megvádolt Omar al-Bashir félmillió embert öletett meg. Eddig.
Szorcsik H. Viki újra szerelmes. A Jóban Rosszban sztárja egy hónap alatt szakított, békült, majd ismét szakított, most pedig egy jó kiállású férfival talált rá ismét a boldogság.
Bőséges kínálatra és tavalyi árakra számíthatnak a vevők a húsvéti sonkaszezonban; a termékből 10 milliárd forintos forgalmat remélnek - közölte a Népszabadság csütörtöki számában a Hússzövetség elnök...
Az idén még veretlen Novak Djokovics megszerezte 22. győzelmét is 2011-ben, miután 6:4, 6:2-re megverte a dél-afrikai Kevin Andersont, és ezzel bejutott a Miamiban zajló ATP 1000-es torna elődöntőjébe.
A pénzintézetek még a kilakoltatási moratórium alatt is keresnének a bajba jutott adósokon. Hatalmas késedelmi kamatokkal súlyosbítják a fizetésképtelenséggel küszködők helyzetét. Egy ötmillió forintos tartozásra egy év alatt akár másfél millió forint késedelmi kamat és egyéb költség is rakódhat – írja a Magyar Nemzet.
Az Európa-bajnoki selejtezőkön egy meglepetés sem született - hacsak azt nem számítjuk, hogy Luxemburg gólt lőtt a románoknak -, ám a barátságos találkozókon bizony borult a papírforma. Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya egyenesen szégyennek nevezte az Ausztrália elleni 2-1-es hazai vereséget, míg az angol csapat a Wembleyben 1-1-es döntetlent játszott Ghána ellen.
Az Opelt vezető R. József Pusztaszabolcs felé akart menni. A Budapest felé mutató táblát elhagyta, majd azonnal jobbra fordult, mert azt hitte, hogy a következő mutatja számára a helyes irányt. Behajtott a kihajtón…
A Mátrai Erőmű igazgatósága azt javasolja a részvényesek közgyűlésének, hogy a 2010. évi 19,8 milliárd forint adózott nyereség mintegy felét, 10 milliárd forintot fizessenek ki osztalékként - olvashat...
Hatalmas zakót kapott a Detroit a St. Louis Bluestól, amely 10–3-ra nyert a Red Wings otthonában az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) legutóbbi játéknapján. Az Anaheim Ducks legutóbbi nyolc meccséből hetet megnyert, ezzel a hatodik helyre ugrott előre a Nyugati főcsoportban.
A hatodik esztendejét taposó Overdose, a sokáig veretlen magyar "csodaló" ismét egészséges, és készül idei megmérettetésekre. Sokan tudni vélték, hogy idei első versenyét április 17-én Milánóban futja, ám ez az értesülés hamisnak bizonyult, ugyanis az észak-olasz nagyváros pályáján nincs ebben az időpontban a magyar színekben versenyző lónak megfelelő rangú és díjazású ezer méteres verseny.
A kormány a Széll Kálmán-terv keretei között jelentette be, hogy július elsejéig kidolgozza azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik a rezsiköltségek befagyasztását. A későbbi kommunikáció...
A záhonyi fejlesztés második ütemének kivitelezésére kiírt közbeszerzést az Eurokapu-2011 konzorcium nyerte el nettó 14,5 milliárd forint értékű ajánlattal és épülhet a tárnoki vasútvonal is, ami 31 m...
A keleti élcsapatok közül a Chicago és a Miami győzött, az Orlando viszont kikapott az Atlantától az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 151. játéknapján. A Dallas hat ponttal nyert a Los Angeles Clippers ellen, ezzel a győzelmek számában beérte a Los Angeles Lakerst.
A budapesti rendőrfőkapitánytól kért rendőri védelmet Papcsák Ferenc, miután a fideszes politikust többen halálosan megfenyegették a napokban. Az egyik hozzászólás, amely a zuglói polgármester és családja megölését ígérte, egy MSZP közeli honlapra került fel – írja a Magyar Nemzet.
Csütörtökön fát ültetnek Szolnokon a japán katasztrófa emlékére. Az újrakezdést jelképező cseresznyefát a főtéren ültetik, a szimbolikus megemlékezésen jelen lesz a városban élő Izaki Maszahiro japán karmester, Szolnok főzeneigazgatója is.
Ma hirdetnek ítéletet a Stohl-perben. Egy bulvárlapnak nyilatkozó ügyvéd szerint nem használna a színésznek a letöltendő börtönbüntetés, sokkal inkább a nevelő célzatú büntetésben hisz. Egy pszichológus szerint azonban a visszaesőknél a börtön használ leginkább.
Németországban legkésőbb szeptemberre 3 millió alá csökkenhet a munkanélküliek száma - véli a német munkapiaci és foglalkozáskutató intézet (IAB) igazgatója.
A Salgótarjánban és vonzáskörzetében élő családok fogyasztási szerkezete sokkal inkább hasonlít a nyugdíjasok fogyasztásaira, mint az átlagos hazai fogyasztókéra: elsődlegesen élelmiszerre és rezsire költenek, csekély összeg marad tartós fogyasztási cikkekre, szórakozásra és megtakarításokra - derül ki abból a kutatásból, amelyet a Budapesti Gazdasági Főiskola Salgótarjáni Intézete folytatott.
Négymilliárd forintos beruházásban új üzemet épített az osztrák tulajdonban lévő Pannonmill Malomipari Zrt. - közli a Világgazdaság a csütörtöki lapszámban.
Kritikus állapotban van az az ötéves kislány, akit Londonban kedden este mellkason lőttek. Szemtanúk szerint egy úton haladó kocsiból egy eddig ismeretlen férfi hajolt ki és kezdett lövöldözni.
Újra lehetne gyártani kötöttpályás járműveket hazánkban, hiszen bár a Ganz szétforgácsolódott, a szakmai tudás a kisebb-nagyobb hazai cégeknél, járműjavítóknál még adott
Bőséges kínálatra és tavalyi árakra számíthatnak a vevők a húsvéti sonkaszezonban - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet arról számol be, hogy rendőri védelmet kért Papcsák Ferenc.
Veszélybe került a Gandhi Gimnázium küldetése, amely az országban egyedülálló módon karolja fel a tehetséges cigány diákokat. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó diákok szerint egyre rosszabb a hangulat az iskolában, a problémák megoldása helyett mindenért büntetik őket, megvonják a szociális kedvezményeiket, aminek következtében sokan elhagyják az intézményt. Az új igazgató regnálása alatt a tanári…
Támogatták az önkormányzati bizottságok, hogy májustól Szolnokon se lehessen rágyújtani a buszmegállók környékén. Ha a közgyűlés is így dönt csütörtökön, akkor a tiltást megszegők 50 ezer forintos pénzbírsággal sújthatók a megyeszékhelyen.
Nemcsak a gyógyszer-, hanem a gyógyászatisegédeszköz-gyártók és -forgalmazók is elrettentően szigorú büntetésekre számíthatnak, ha tiltott marketingtevékenységet folytatnak – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában Szepezdi Zsuzsa. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet főigazgatója elmondta: több javaslattal is élnek az etikátlan promóció visszaszorítása érdekében; például előre be k...
Visszaadta a Dmitrij Firtas ukrán milliárdos érdekeltségi körébe tartozó Mabofinak az Emfeszt a Fővárosi Bíróság első fokú ítélete. A gazdasági kollégium szerdai döntése szerint törvénytelen volt, hogy Góczi István magyar ügyvezető 2009 áprilisában egyetlen dollárért egy nap alatt eladta a 200 milliárdos forgalmú gázcéget - írja az Index.
...teljes lendülettel már újra edzést vezetett Alig három héttel a császármetszés után Rubint Réka máris visszatért az edzőterembe. A frissen szülő kismamát nem zavarta a mozgásban műtéti hege, lendületesen tornázott. Rubint Réka tizennyolc nappal harmadik gyermeke, Zalán szülése után újra munkába állt. A 32 éves fitneszlédi heti két alkalommal tart alakformáló tornát a budapesti Hegedűs Gyula…
A gyermekszegénység kérdése elválaszthatatlan a szülők munkanélküliségének problémájától - mondta Gulyásné Kovács Erzsébet, a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság stratégiai főosztályvezetője szerdán Budapesten, a Gyerekesélyek - programok a gyerekszegénység ellen című konferencián.
Márciusra lassult a gazdaság, de összességében az első negyedév "jó formát" mutatott; a Világgazdaság gyorsulási irányadója (gyia) 0,21 százalékkal bővült az előző hónaphoz képest - olvasható a Világgazdaság csütörtöki számában.
Rengeteg embernek fáj a térde, a csípője, ám ez nem befolyásolja a rendszeres mozgásban. Holott ilyen panaszok esetén feltétlenül fontos lenne ízületkímélő sportokat választanunk, amelyek nem rontják tovább a helyzetet. Ebben a kérdésben ad tanácsot dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical ortopéd szakorvosa.
Leginkább az életkor miatt éri hátrányos megkülönböztetés az alkalmazottakat a munkahelyeken Magyarországon az Egyenlő Bánásmód Hatóság legfrissebb kutatása szerint.
Az E-Star Alternatív Nyrt. (korábban még RFV Nyrt) egy olyan komplex energiahatékonyság javító projekteket megvalósító energetikai vállalat, amely alapvetően megújuló energiaforrásokra alapozva technológia és beszállító független módon, saját finanszírozással le is bonyolítja a fejlesztéseket. A cég részvényeit 2007 májusában vezették be a Budapesti Értéktőzsdére, sőt az elmúlt héttől már a varsói…
Újraindítja a három éve bezárt koroncói konzervgyárat egy száz környékbeli gyümölcs- és zöldségtermelőt tömörítő szövetkezet - írja csütörtöki számában a Kisalföld. Az Arrabona TÉSZ Értékesítési Szöv...
Idén várhatóan huszonegy kilométernyi útszakaszt újítanak fel a fővárosban, a munkálatok augusztustól november végéig tarthatnak. A teljes költség 3 milliárd 339 millió forint lehet.