Rendkívül rövidnek tűnik az az idő, amely alatt az Országgyűlés megszavazná az új alkotmányt - véli Juhász Attila, a Political Capital elemzője. A jelenlegi állás szerint ugyanis április végén lenne az alaptörvény zárószavazása.
Sidi Péter a férfi puskások között aranyérmet szerzett vasárnap a bresciai légfegyveres Európa-bajnokságon, a Biatovszki Mátéval és Somogyi Péterrel kiegészülő csapat pedig harmadik lett.
Port Edward - A Paradicsomban készül a visszatérésére Kozmann György (32). A világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes kenus – a 2008-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt Kolonics György (+36) korábbi párostársa
Január óta három szeren készül Berki Krisztián. A lólengésben Európa- és világbajnok tornász, ugrásban és nyújtón is versenyez. A 2012-es londoni olimpiára ugyanis csak úgy juthat ki, ha az októberi tokiói kvalifikációs világbajnokságon lovon dobogós lesz, a másik két szeren pedig eléri a meghatározott pontszámot.
Kórházba került David Arquette, a Sikoly sztárja, miután autójával karambolozott Los Angelesben. A 39 esztendős filmszínész, Courteney Cox korábbi férje pénteken Nyugat-Hollywoodban ütközött egy másik kocsival.
Hatalmas rendőri készültség volt Gyöngyöspatán. A heves megyei faluban napok óta pattanásig feszült a hangulat, mert egy halálesetet követően máshonnan toborzott polgárőrök kezdtek el járőrözni. Vasárnap estére a Jobbik nagygyűlést hirdetett a községbe.
Megalapozatlanok a májusi munkaerő-piaci nyitástól való félelmek Ausztriában - mondta az MTI-nek adott interjújában Peter Nemeth, az Osztrák Gazdasági Kamara (WKÖ) burgenlandi szervezetének elnöke, tiszteletbeli magyar konzul. Nemeth úgy látja, a burgenlandi vállalkozók könnyebben találnak majd munkaerőt maguknak a hiányszakmákban.
Az izraeli hírszerzés ügynökei rabolták el Ukrajnában a Gázai Erőmű mérnökét február végén. Ezt állítja a férfi felesége - írta vasárnap a NEWSru internetes újságra hivatkozva az ukrán Censor.Net hírportál.
Akik laposabb, feszesebb hasat szeretnének, fogyasszanak teljes kiőrlésű termékeket - javasolja a szakértő. Az alma típusú elhízást nemcsak esztétikai okokból érdemes elkerülni, de a jelentős egészségügyi kockázatok miatt is. Ehhez pedig a mozgás mellett hasznosak lehetnek bizonyos élelmiszerek.
Bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjébe a továbbra is százszázalékos Győr, miután a középdöntő vasárnapi játéknapján 29-24-re nyert a német HC Leipzig otthonában.
A fenntartható nyugdíjrendszer megteremtéséhez közösen kell fellépniük az Európai Unió tagállamainak - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.
83 éves korában elhunyt Charles Jarrott, az Anna ezer napja és a Mária, a skótok királynője című történelmi drámák brit filmrendezője. A két alkotás összesen 15 Oscar-jelölést kapott, ebből egyet nyert el az Anna ezer napja jelmezeiért.
Az adósságteher növekedésétől tart az új ír kormány. A kabinet úgy látja, hogy az országnak nyújtott uniós hitelcsomag nem állította vissza a bizalmat a gazdaságban, ezért nem indult meg a várt fellendülés.
Három ember sérült meg, mikor egy szirénázó mentőautó és egy személygépkocsi karambolozott a 7-es főúton, Zamárdinál. A baleset helyszínén az utat a mentés és a helyszínelés idejére lezárták. A karambol körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Ellentmondást nem tűrő játékkal, magabiztos győzelmet aratott a Ferencváros II a Baja ellen, az NB II Nyugati csoportjában. Meglepően gyengén játszott a Baja.
A 2006-os rendőri brutalitást tagadó Heller Ágnes kapta az MSZP közéleti nőtagozatának díját. A szocialisták Garas Dezsőt és Kovács Katit is elismerésben részesítették. Az énekesnő a Hír Televíziónak elmondta: visszautasítja a szocialisták kitüntetését, ezért nem is ment el a díjátadóra.
A kereskedelmi tévé meteorológusa egy nála jóval fiatalabb férfival kötötte össze az életét. Párkapcsolatuk kiállta az idő próbáját, már hat éve vannak együtt. Az időjós októberben ünnepelte negyvenedik születésnapját és úgy érzi, a gyermekvállalás ideje biztosan eljön az ő életében is.
Nemzeti egyetértéssel kell megadni a magyar állampolgársághoz a szavazati jogot a honosítottaknak - jelentette ki az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke.
A líbiai felkelők vasárnap visszaverték a kormányerők támadását Miszráta városánál - közölték helyi lakosok. Eközben Ben-Dzsavádnál heves tüzérségi párbaj alakult ki a lázadók és a hadsereg között.
Az Erste Bank Hungary jóvoltából idén is kiemelkedő összdíjazású, három fordulóból álló amatőr verseny-sorozat színesíti a hazai kerékpáros versenynaptárt. Az Erste Tour a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetséggel szoros együttműködésben, kipróbált és tapasztalt szervezőgárdák bevonásával valósul meg idén is, ami garanciát jelent a versenysorozat kimagasló sportszakmai színvonalára....
Lemondott a japán külügyminiszter, mert kiderült, a kampányban 610 dollár (120 ezer forint) támogatást fogadott el egy 72 éves koreai nemzetiségű, de japán állampolgársággal nem rendelkező étterem tulajdonosától.
Szigetvár - Megfenyegették a kirúgott cipőgyári dolgozót. Amint arról a Blikk beszámolt, Navratil Hortenzia (39) SMS-ben üzente meg a Class FM-nek, hogy plusz 6 fokban kell dolgozniuk hónapok óta. Hiába álltak ki mellette a munkaügyi felügyelők, az asszony fellépésére a főnökök úgy reagáltak, hogy nem hosszabbították meg a kétgyermekes édesanya munkaszerződését.
A Gijón öt forduló után tudott újra nyerni, a Getafét verte 2-0-ra hazai pályán, az Almería négy bajnoki után ünnepelhetett győzelmet, a Hérculest múlta felül idegenben.
Egy nemrég megjelent kínai tanulmány igazolta, hogy az alma lassítja az öregedést. Az InfoRádió által megkérdezett dietetikus elmondta: a korábban károsnak hitt vörösbor, a zöld kávé vagy az étcsokoládé esetében is bizonyították már, hogy gátolják a daganatos és más kórok kifejlődéséért is felelős szabad gyökök szaporodását.
A március 7-re, hétfőre beharangozott vasutassztrájkot az utolsó pillanatban lemondták; a szakszervezetiek azt állítják, a munkások azért nem függesztik fel két órára a munkát hétfőn, mert attól félnek, hogy állás nélkül maradnak.
Essen - Két nappal a májátültetés után újra visszakerült a műtőbe a kis Hanna, akinek édesanyja ivott a terhesség alatt, és a baba súlyos májkárosodással született.
Továbbra sem akar részt venni az alkotmányozásban az LMP. A párt tisztújító kongresszusa után Schiffer András frakcióvezető azt mondta: mivel szerintük az alkotmányozás demokratikus feltételei továbbra sem állnak fent, nem nyújtják be saját törvényjavaslatukat a készülő alapszabályhoz.
Spagettiből, tortából vagy éppen sárkányból is lehet cipőt készíteni. Hogy hogyan? Robert Tabor amerikai képzőművész gondolt egyet és megvalósította a szendvicsből és koktélos pohárból készült lábbeliket.
Budapest - Hiába dobta fel a „malommaffiát” egy elszánt asszony, egy fityinget sem fizet neki a versenyhivatal! Pedig a nő robbantotta ki Magyarország legnagyobb kartellbotrányát, amikor két évvel ezelőtt felhívta a hivatalt, és közölte: malomipari cégek titkos szövetséget alkotva a beszerzési és az eladási áraikat is összehangolták, megkárosítva ezzel a piaci szereplőket és a fogyasztókat.
A címvédő szerb csapat 3-1-es behozhatatlan előnyhöz jutott vasárnap az indiai együttessel szemben a tenisz Davis Kupa Világcsoportjának nyolcaddöntőjében.