A Volkswagen AG 4 ezer euró (megközelítőleg 841 ezer forint) jutalmat fizet a cég hat németországi gyárában dolgozóknak a tavalyi eredmény alapján. Ezt a VW igazgatótanácsa és a dolgozókat tömörítő szakszervezet megállapodása után jelentették be hétfőn....
Magyarország gazdasági és politikai pozicionálásával és befektetői vonzerejének növelésével indokolja a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság a kabinet és egy londoni székhelyű...
Az asztmás betegek körülbelül háromnegyede szenved GERD-ben, azaz gyakori, refluxos gyomorégésben. Náluk kétszer nagyobb a gyomorégés kialakulásának kockázata, mint az asztmában nem szenvedők körében. A súlyos, krónikus asztmások vannak a legnagyobb veszélyben, mivel a betegség ellenáll a kezelésnek.
Az elektronikus kereskedelem vizsgálatát is megkezdte a fogyasztóvédelmi hatóság, a vizsgálat március közepétől kiterjed az ország teljes területére - mondta Sasvári Zoltán, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatója Miskolcon hétfőn az MTI-nek, egy rendezvényt megelőzően.
Szinte biztos, hogy kiválasztják a 2011-es NFL játékosbörzén a Washington Egyetem játékosát Zach Enyeart. A fiatal falember hihetetlen snapekre képes, amit egy kis videóban be is mutatott.
Hamvazószerda, a húsvét előtti hathetes időszak, a nagyböjt kezdete idén március 9-re esik. A hamvazószerda a farsang és a húsvét közötti választónap: az előtte lévő farsangvasárnapot farsanghétfő, majd húshagyókedd követi.A néphit szerint aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje.
Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke szerint Nyugat-Európa-szerte – különösen azokban az országokban, amelyekben méltatlan támadások érték Magyarországot a médiatörvények miatt – szükség lenne olyan rendezvényekre, amelyeken Svédországban vett részt a múlt héten. Politidou Mária, a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének sajtófelelőse szerint az volt a cé...
Egy családi válsághelyzetet beszélt meg éppen telefonon az a tolóhajót kormányzó férfi, aki tavaly Philadelphiában felborított egy sétahajót és ezzel két magyar fiatal halálát okozta - állapította meg a hivatalos kormányzati vizsgálatról hétfőn nyilvánosságra hozott jelentés.
Magyarország gazdasági és politikai pozicionálásával és befektetői vonzerejének növelésével indokolja a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság a kabinet és egy londoni székhelyű nemzetközi stratégiai kommunikációval foglalkozó cég által kötött szerződést.
Az amerikai piacon a kereskedés alapvetően pozitív hangulatban kezdődött, a vezető részvényindexek esetében úgy tűnt újabb lokális csúcsok meghódítására indulnak, a líbiai feszültség és az emelkedő...
Megjelent a Széll Kálmán-terv angol nyelvű változata a kormany.hu oldalon. Ez újabb részleteket ismertet meg a kormány reformjairól, a válságadók például 2013 január 1-jével megszűnnek - írja a vg.hu.
Elfogták Sarah Palin, korábbi amerikai alelnökjelölt őrült rajongóját, aki meg akarta ölni a politikust. A 19 éves fiatal ellen októberben távoltartási végzést rendelt el a bíróság, most mégis alig 80 kilométerre Palinék otthonától kapták el.
A Veszprém a Barcelonával, Nagy László csapatával került szembe, a Szeged a német Flensburg-Handewitt, Mocsai Tamás alakulata ellen kísérelheti meg a nyolc közé jutást.
Az MKB Veszprém a Nagy Lászlóval felálló Barcelona, a Pick Szeged pedig a német Flensburg-Handewitt csapatával került össze a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének hétfői, bécsi sorsolásán.
A G modellcsalád megújult változatai Az automata sebességváltó immár az összes modellnél alapfelszereltség Új fényezések és keréktárcsák Kevesebb modell és feláras extra, gazdagabb alapfelszereltség
Bejelentési kötelezettséggel jár a jövőben, ha 15 százalékkal nő egy épület befogadóképessége. A tűzvédelmi előírásokat a West Balkánban történt tragédia hatására módosították.
Egyiptomi tüntetők ostromolták meg a hétvégén az állambiztonsági szervezetek központját, majd az épületbe bejutva számos olyan dokumentumot találtak, amely a lakosság titkosszolgálati megfigyelésére, és a keresztény kisebbség zaklatására lehet bizonyíték.
A múlt hétvégi Liverpool – Manchester United mérkőzésen a vendégek portugál zsenijének Naninak egy mély seb keletkezett a bal lábán, miután Jamie Carragher szerelte őt.
Március 3-án első ízben került sor a Nőtárs Alapítvány és a Kapcsolatépítő Üzleti Randi Klub szervezésében a Legyél meNŐ elnevezésű Üzleti Randi Találkozóra. A Találkozóra kifejezetten női cégvezetőket, vállalati döntéshozókat vártak!
Hatalmas közönségsiker volt a vasárnap véget ért oslói északi sí-világbajnokság. A norvég főváros vezetői a sikeren felbuzdulva olimpiát is rendeznének.
A parlament 258 igen szavazattal, 65 nem ellenében, 38 tartózkodással fogadta el a médiatörvény módosítását. A javaslatot azért nyújtotta be a kormány, hogy eleget tegyen az Európai Bizottság elvárásának, amely szerint a január elsejétől hatályos törvény több ponton nem felelt meg az uniós szabályozásnak.
Milliós visszaélésekre gyanakszik a parlament elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottsága a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási programjaiban.
A líbiai békés polgári lakosság ellen elkövetett bűncselekmények nem maradhatnak büntetlenül, de Moszkva ellenez minden külföldi beavatkozást, különösen a katonai intervenciót.
Kedd reggel újra folytatják a tűzszerészeti vizsgálatot a zalaegerszegi családi háznál, amelynek melléképületében hétfő este ismeretlen eredetű robbanás történt; a detonációtól egy férfi meghalt, fia súlyosan megsérült, az épületrész pedig összedőlt.
Nem elég hatékonyak, nincs elég kapacitásuk, nincsenek képzések, nincs megfelelő támogatás. Az Amnesty International jelentése szerint a rendőrség és az ügyészség nem volt képes hatékonyan fellépni a 2008-as romagyilkosságok idején a gyűlölet-bűncselekmények ellen. A szervezet jelentése éles vitát váltott ki a parlament emberi jogi bizottságában.
Tavaly ijesztő mértékben nőtt az alkoholmérgezéssel detoxikálókban kezelt skót fiatalok száma. A helyzet valóban kellemetlen, nincs mese, Skóciában meg kell kongatni a vészharangokat.
A Fidesz ethics committee will decide the fate of embattled Miskolc politican Marcell Zsiga. The Social Party in Miskolc is demanding his resignation and damages.
A Fidesz-KDNP hétfőn benyújtja az alkotmány koncepcióját, de ez még nem a végleges szöveg - közölte a Fidesz frakcióvezetője. A lakosságtól érkező válaszok alapján lehet módosítani a szövegen, és az ellenzékkel is készek tárgyalni - hangsúlyozta Lázár János. Egyelőre nem tudni, a gyermekek után járó szavazati joggal mi lesz, hiszen ez a kérdés is szerepel a lakosságnak kiküldött kérdőíven. Nem…
A Veszprém a Nagy Lászlót is foglalkoztató Barcelona, a Szeged pedig a német Flensburg csapatával került össze a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének hétfői, bécsi sorsolásán.
Pozitív lett az egyik magyar cselgáncsozó doppingtesztje a Hungária Kupán. A szakszövetség köteles az ügyben eljárást indítani, azt azonban nem hozták nyilvánosságra, hogy a 28 tagú magyar csapatból ki adott le pozitív mintát.
A hüvely normál (3,8-4,5 közötti) pH-értéke alapvető feltétele az intim terület védelmének, megakadályozva a kórokozók megtelepedését és hüvelyi fertőzés kialakulását. A hüvely mikrobiális ökoszisztémájának összetételét és változásait több tényező és természetes védekező funkciók szabályozzák. (x)
Megbukott a doppingvizsgálaton a magyar dzsúdóválogatott egy meghatározó versenyzője. A szövetség elnöke, Tóth László egyelőre nem akarta nyilvánosságra hozni a sportoló nevét. A versenyző a Hungária Kupán akadt fenn az ellenőrzésen.