Kis mértékű csökkenéssel kezdte a hetet a pesti börze, a BUX 0,3%-os csökkenést mutat a nyitást követő percekben. A vezető részvények kivétel nélkül lefelé indultak, a forgalom viszont gyenge, alig...
Magyarországon a pályakezdők és az ötven év felettiek alig tudnak munkát találni. Az öregségi nyugdíj korhatára ennek ellenére egyre emelkedik. A rokkantsági és korkedvezményes nyugdíjban lévők aránya jóval magasabb, mint a kívánatos szint. Mi a megoldás?Harc a generációk között, vagy a kiút közös keresése?
A fő nyugat-európai értéktőzsdék csökkenéssel kezdték a hétfői kereskedést, köszönhetően az arab világban mutatkozó zavargásoknak, melynek nyomán tovább emelkedik a kőolaj világpiaci ára. A magas olajár miatt emelkedő energiaköltségek megakaszthatják a globális gazdasági helyreállási folyamatot.
A válság előtti szárnyalás csúcsán, 2007-ben voltak utoljára ennyire optimisták az amerikai részvénypiac alakulásával kapcsolatban a hedge fundok, mint most. A laza szabályi keretek közt működő, és...
A globalizáció miatt olyan menedzserekre van szükség, akik képesek gyorsan átalakítani a cégeket - mondta a Napi Gazdaságnak Jacques Rejniers, az interim menedzsment egyik európai úttörője, aki januárban kezdett el oktatni a magyarországi Interim Menedzser Akadémián.
Hiába próbált meg februárban kilépni a CAC a pirossal jelölt trendvonal fölé, a kitörés nem volt sikeres. Az index visszacsúszott a korábbi emelkedő sávjába és a 45 napos mozgóátlagnál talált támaszra. (Solar Capital)
Bártfai-Mager Andreát és Gerhardt Ferencet jelölte hétfői ülésén a parlament gazdasági és informatikai bizottsága a jegybank monetáris tanácsába. A jelöltek egyaránt szakmai függetlenségüket hangoztatták a hétfői meghallgatásukon.
A hírek szerint ellentámadásra készültek hétfő reggel a líbiai felkelők, miután a hét végén Kadhafi fegyveresei elfoglaltak egy stratégiai fontosságú települést a líbiai vezető szülővárosa, Szirt közelében. Közben Moammer Kadhafi országa belügyeibe való beavatkozással vádolta meg Franciaországot egy interjúban, amelyet hétfő reggel sugárzott a France 24 televízió. Kadhafi szerint Párizs…
Hétfőn kezdődik Jacques Chirac büntetőpere a párizsi bíróságon. A volt francia elnököt illegális pártfinanszírozással vádolják. Az ügyészség szerint még párizsi főpolgármesterként a városháza költségvetéséből fizette ki pártja kampánystábját.
Az oroszok túlélőképességét nem könnyű túlszárnyalni, főleg ha 12 centiméteres késpengével az arcukban sem ájulnak el, és képesek saját lábukon orvoshoz menni - olvasható a Manna.ro-n. (Csak erős idegzetűeknek!)
Az elfogadás előtt nem mindig jut el az adatvédelmi biztoshoz véleményezésre minden olyan törvényjavaslat, amely érinti a szakterületét, pedig ez a törvény szerint kötelező volna.
A parlament Gazdasági Bizottsága egyelőre két főt jelöl a monetáris tanács tagjának, azért kettőt, mert ez már biztosítja a monetáris tanács működőképességét - indította a mai bizottsági ülést a...
A vásárlás is környezetet szennyez. Ez a felismerés vezette két hazai informatikai cég "zölden" gondolkodó szakembereit a Zöld Hétfő kezdeményezéshez....
Egy katolikus alapítvány kezdeményezte Schmitt Pál köztársasági elnöknél, hogy "a megújulás és a múlt lezárása jegyében" távolítsák el a budapesti Gellért-hegyről a Szabadság-szobrot, és a helyére Nagyboldogasszony szobrát állítsák - olvasható a Népszavában.
A Genfi Autószalonra látogatókat különösen meglephette a német sportautó-manufaktúra Spyder modelljének bemutatása, hiszen a végletekig lecsupaszított, tető nélküli sportautó koncepciója eddig távol állt a vállalat filozófiájától. A klasszikus szépségű, ám a lemezek alatt BMW-csúcstechnikát rejtő coupé és roadster típusok után azonban a Wiesmann testvérek visszatértek gyökereikhez, és kizárólag a…
2010. év végén a mobiltelefon-előfizetések száma 12 millió volt. A telefonbeszélgetések időtartamának majdnem négyötöde mobiltelefonokról indított hívásokból származik. Miközben a kábeles és más,...
Példanélküli hackertámadások érték december óta a francia pénzügyminisztériumot - közölte hétfőn egy francia magazin. A Paris-Match cikke szerint a G20-as csoporttal kapcsolatos iratok voltak a támadások célpontjai. A lap értesüléseit megerősítette a francia minisztérium. A támadók kilétéről még semmit nem tudnak.
Telik majd a kiszemelt nadrágra? Sikerül kifizetni a hiteltörlesztést? Felemelik végre a fizetésemet? – és még számtalan kérdés, ami foglalkoztat minket a pénzügyi helyzetünkkel kapcsolatban. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa ezen a héten erre ad választ horoszkópjában.
Martonyi János külügyminiszter szerint a líbiai vezetés elleni szankciókat erősíteni kell, a lefoglalandó vagyon- és pénzforrások körét ki kell bővíteni.
Újabb PPP-beruházások ügyében indulhat vizsgálat a fejlesztési miniszter szerint. Fellegi Tamás a Hír Televízió Kontraszt című, vasárnap esti műsorában konkrét beruházást nem nevezett meg, de hangsúlyozta: a bűnüldöző hatóságok dolga, hogy az egyes ügyek vizsgálata után esetleges eljárásokról döntsenek.
Moammer Kadhafi líbiai vezető országa belügyeibe való beavatkozással vádolta meg Franciaországot egy interjúban, amelyet hétfő reggel sugárzott a France 24 televízió
Megválasztotta az Országgyűlés Bártfai-Mager Andreát és Gerhardt Ferencet a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tagjává hat évre. A Jobbik-frakció nagy része igennel, az MSZP nemmel szavazott a jelöltekre.
Magyarország lelkiismeretesen, megfelelő szakmai színvonalon látja el az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét - értékelte az elnökségi félév első harmadát Martonyi János külügyminiszter
Az árstabilitás biztosítása érdekében közép távon emelni kell az alapkamatot - jelezte egy minapi interjúban a svájci jegybank alelnöke, Thomas Jordan. A központi bank március 17-i ülésén még nem várható kamatemelés, ám a kamatemelési várakozások érzékelhető erősödése egyáltalán nem jó hír a magyarországi frankhitelesek számára....
Martonyi János külügyminiszter szerint a líbiai vezetés elleni szankciókat erősíteni kell, a lefoglalandó vagyon- és pénzforrások körét ki kell bővíteni.
A nemek közti esélyegyenlőség előmozdítását célzó törekvésekről, valamint a középtávú foglalkoztatási stratégia végrehajtásáról hoznak döntéseket a tervek szerint az uniós tagországok szakminiszterei hétfői brüsszeli találkozójukon - értesült az Inforádió.
Az év első részében egy csökkenő csatorna keretein belül csúszott lefelé a devizapár jegyzése. Ebből a lefelé mutató irányból január végén tudott kilépni, amikor a 81-es szinten megtámaszkodva lendületet vett és egésze a 83.70-es ellenálláshoz ugrott. (Solar Capital)
Helyi idő szerint péntek délelőtt a Rio de Janeiró-i polgármester átadta a város kulcsait a mitikus Momo királynak, ezzel hivatalosan is kezdetét vette a világ legnagyobb karneválja, amelynek során öt napon nem hallgat el a zene, nem lankad a tánc.
Tűzijáték és fülsüketítő dobszó közepette, mintegy hetvenezer helyszíni és több millió televíziós néző szeme láttára megkezdődött vasárnap este a riói karnevál csúcspontja, a szambaiskolák felvonulása. A tizenkét leghíresebb szambaiskola a karnevál több mint másfél kilométeres főutcáján, a Sambódromón vonul fel a nézők előtt.
Az ország a Jóban Rosszban Pongrácz doktoraként ismeri Gazdag Tibort, pedig a színpadon és művészfilmekben is bizonyított, szabadidejében pedig szöveget ír és egy metálbandában zúz.