2011. március 8. kedd

márc. 8
17:11
MTK-ZTE és Újpest-Kaposvár negyeddöntők a folytatásban (Agroinform)
A mai két bajnoki mérkőzés mellett a honi kupában is két találkozóval folytatódnak a küzdelmek.
márc. 8
17:15
A dottore szerint a Honvéd bekeményít a Videoton ellen (Sport365)
Szerda este rendezik a Budapest Honvéd FC - Videoton FC Magyar Kupa mérkőzést a Bozsik József Stadionban.
márc. 8
17:18
Rendkívüli döntés: csökkentik a benzin árát (HírTV)
Csökkenti az üzemanyagok jövedéki adóját a horvát kormány. Erről hétfői rendkívüli ülésén döntött a zágrábi kabinet. A drágulás ütemét szeretnék mérsékelni az adócsökkentéssel.
márc. 8
17:18
Törvénytelen pénzek egy KDNP-s képviselőnek is? (Alternatív Energia)
Két állami cég felügyelőbizottságából is havi tiszteletdíjat kapott Kalmár Ferenc KDNP-s képviselő, pedig ezt törvény tiltja - olvasható a Blikk internetes oldalán. A kormánypárti politikus a lapnak azt mondta: nem tudott róla, hogy törvénytelen így közpénzhez jutnia. Az elmúlt napokban két másik kormánypárti képviselővel kapcsolatban is felmerült, hogy több helyről kapnak, illetve kaptak…
márc. 8
17:18
Új pályázati kiírások turisztikai fejlesztésre (ProfitLine)
A régiók turisztikai lehetőségeinek kihasználására lehet pályázni 2011. március 1-jétől az Új Széchenyi-terv keretében. A hat regionális operatív programban meghirdetett kiírás együttes kerete 12,4 milliárd forint 2011–13-ra. Ebből az előzetes becslések szerint 264 projekt kaphat támogatást.
márc. 8
17:20
Két rendőrt vert meg a feldühödött család (HírTV)
Könnyebb sérüléseket szenvedett az a két rendőr, akiket egy feldühödött család tagjai vertek meg az érdi rendőrség előtt szombat délután. A bíróság kedden előzetes letartóztatásba helyezett négy embert.
márc. 8
17:20
Már 2,5 százalékos GDP-növekedéssel számol a német jegybank (ProfitLine)
A jó német gazdasági konjunktúra nyomán fél százalékponttal, 2,5 százalékra emelte idei növekedési előrejelzését a német Bundesbank.
márc. 8
17:21
Lehet-e magyar Szilícium-völgy? (Portfolio)
Nem újkeletű ötlet egy európai Szilícium-völgy létrehozása, de egyelőre ott tartunk, hogy csak kisebb tech központok jöttek létre. Egy olyan fokú koncentrációt nehéz megvalósítani, mint az Egyesült...
márc. 8
17:21
Gubcsi: pénzmosoda voltunk a minisztériumnál (ATV)
"Pénzmosoda voltunk az előző miniszter idején, az igazgató volt a mosónő; nagy pénzek áramlottak keresztül rajtunk" - nyilatkozta a HM kommunikációs cégéről, a Zrínyi Média Kft.-ről Gubcsi Lajos, annak kormányváltás után kinevezett új ügyvezetője a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában kedd reggel.
márc. 8
17:23
Itt vannak a friss nyugdíjszámok! - Helytálltak a pénztárak (Portfolio)
Gyengébben sikerült az utolsó negyedév a magánnyugdíjpénztáraknál, a PSZÁF legfrissebb adatai szerint a 3100 milliárd forintot kezelő pénztárak 26 milliárd forintos nyereséget értek el a...
márc. 8
17:27
KDNP-s képviselő is kapott törvénytelen pénzt (Blikk)
Budapest - Az egyik elfelejti, a másik nem tud róla, a harmadik csak hallgat. Már három parlamenti képviselő érintett a Blikk által a múlt héten kirobbantott „fekete-pénz" botrányban. Zsiga Marcell és Papcsák Ferenc fideszes, valamint Kalmár Ferenc KDNP-s képviselő is hónapokon át törvénytelen módon vett fel több százezer forint közpénzt.
márc. 8
17:27
Teszt a lelke mindennek (Agroinform)
Barcelonában ismét összegyűltek a Formula-1-es csapatok, hogy a szezon előtt utoljára még kipróbálják az új fejlesztéseket.
márc. 8
17:29
Krisztián kimehet az Újpest-MTK-meccsre (Blikk)
Budapest - Másfél hét után végre kijöttem a lakásból - szippantott bele a friss tavaszi levegőbe boldogan Vermes Krisztián (25).
márc. 8
17:33
Veszteséggel zárt a BUX, gyengül a forint (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 308,16 pontos, 1,34 százalékos csökkenéssel, 22.633,25 ponton zárt kedden.
márc. 8
17:33
Szándék van: reménykedhetnek az állástalanok (Privátbankár)
A magyar álláskeresők lehetőségei tovább javulhatnak a következő három hónapban, mivel a legtöbb munkáltató pozitív foglalkoztatási hajlandóságról számolt be. A növekedés is lehet akkora kihívás a cégeknek, mint a válság
márc. 8
17:36
Évtizedekkel ezelőtt divatos szerrel bukott meg Ungvári (Infostart)
A 73 kilogrammosok versenyében aranyérmet nyert Ungvári Attila doppingtesztje hozott pozitív eredményt a hétvégi Hungária Kupán. A Magyar Judo Szövetség szerint az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt találtak a sportoló szervezetében. A szövetség közleményében jelezte: a versenyző január közepén a bakui világkupa utáni doppingvizsgálaton is pozitív mintát szolgáltatott.
márc. 8
17:36
Több mint ötven halott két nap alatt (HírTV)
Két nap alatt több mint ötvenen haltak meg a dél-szudáni összecsapásokban, amelyek már hetek óta tartanak a hadsereg és a lázadók között.
márc. 8
17:36
A vörös bolygót és Jupiter egyik holdját célozhatja meg a NASA (Gondola)
Az élet nyomainak kutatása a Marson, valamint Jupiter egyik holdja, az Europé jeges felszíne alatt feltételezett folyékony földalatti óceánjának keresése szerepelhet az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) 2013 és 2022 közötti terveiben
márc. 8
17:36
Líbia: Ellenzéki fegyveresek vitték el egy segélyszervezet orvosát egy bengázi hotelből (Kripto Akadémia)
Ellenzéki fegyveresek erővel vitték el kedden az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű segélyszervezet egyik jordániai doktorát a tüntetők irányítása alatt álló Bengázi egyik szállodájából - közölték szemtanúk és a hotel személyzete. A szálloda vezetőinek elmondása szerint kikérdezni vitték el az orvost a fegyveresek, akik nem azonosították magukat.
márc. 8
17:38
Meg sem állnak bengázi központjáig? (HírTV)
A líbiai kormány újabb légicsapást mért a felkelők által korábban elfoglalt városokra, terveik szerint a hadsereg meg sem áll a lázadók bengázi központjáig. Moammer Kadhafi cáfolta, hogy lemondásáról és szabad távozásáról egyezkedne az ellenzéki erők vezetőivel.
márc. 8
17:39
Már csak második a McDonald’s (Portfolio)
2010 végére megelőzte a Subway a McDonald’s-ot. A Magyarországon 12 egységgel rendelkező Subway összesen 33 749 éttermet működtet világszerte, 12-vel többet mint a McDonald’s. Az Egyesült...
márc. 8
17:39
Kiszivárgott az új izraeli terv: 20 milliárd dollárt kérnek Amerikától (ATV)
Izrael valószínűleg ideiglenes határokon belüli palesztin állam létrehozását fogja javasolni a palesztinoknak - erősítette meg az ilyen értelmű sajtóértesüléseket az izraeli védelmi miniszter.
márc. 8
17:41
Még mindig szenved a reklámpiac (Portfolio)
Új adatokat hozott nyilvánosságra az elektronikus médiumok hirdetési bevételeiről a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME). Az elektronikus média legnagyobb képviselőit tömörítő...
márc. 8
17:45
300 néző egy bajnokin (Blikk)
Szolnok — Negatív nézőcsúcsot hozott a labdarúgó NB I 17. fordulójából elhalasztott Szolnok–Pápa mérkőzés.
márc. 8
17:48
Montreal vs. Boston: újabb tömegverekedés a láthatáron - videó (Sport365)
A mai napon rendezik meg a Boston Bruins – Montreal Canadiens mérkőzés visszavágóját. A két csapat előző mérkőzésén 14 gól született és 187 perc kiállítás volt.
márc. 8
17:51
Rendkívüli ülésen dönthet a kitermelés növeléséről az OPEC (Infostart)
Lehetséges, hogy az OPEC rendkívüli ülést hív össze, amelyen a tagok az olajkitermelés növeléséről határozhatnak. A kuvaiti olajminiszter felkérte a szervezet főtitkárát, hogy kérje ki a tagok véleményét egy rendkívüli gyűlés összehívásának szükségességéről - számol be a Bloomberg. Ezt megelőzően a Financial Times katari forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az OPEC-tagok pár napos…
márc. 8
17:51
Beadta a derekát a Hankook: kompenzálják a bércsökkenést (Privátbankár)
Kompenzálja az adóváltozások miatti bércsökkenést a Hankook Tire, vagyis belement az OÉT-ajánlás feletti bérfejlesztés végrehajtásába
márc. 8
17:51
Átalakulóban a kutatás-fejlesztésre és innovációra fordítható támogatások rendszere (ProfitLine)
Tizenöt munkanapon belül megindítjuk a kifizetéseket a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból a forráshiányra érzékenyebb kis- és középvállalkozók számára – jelentette ki Fellegi Tamás a Magyar Innovációs Szövetség közgyűlésén 2011. március 4-én, Budapesten. A nemzeti fejlesztési miniszter arról is beszélt, hogy nélkülözhetetlen a magyar K+F+I támogatási rendszerének teljes megújítása, a…
márc. 8
17:54
Bánki Erik szerint jogi lépések is lehetnek a MÚSZ ellen (Infostart)
Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke szerint mielőbb tisztázni kell a helyzetet, amely a 2010-es budapesti úszó Eb költségelszámolásainak ügyében kialakult, s ha kell, jogi lépések is következhetnek a Gyárfás Tamás vezette MÚSZ ellen. A fideszes politikus a Képviselői Irodaházban tartott keddi sajtótájékoztatóján beszélt erről, ahol megjelent a Magyar Úszó…
márc. 8
17:54
47 életet követeltek az osztrák síterepek (HírTV)
Az idei síszezonban 47-en vesztették életüket az osztrák síterepeken: 39-en biztosított pályán, nyolcan egyéb szabad területeken.
márc. 8
17:54
BUX: -1,34 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 308,16 pontos, 1,34 százalékos csökkenéssel, 22
márc. 8
17:54
Fegyház a haragosa halálát okozó verekedőnek (Blikk)
márc. 8
17:56
A népességfogyás megállítása lehet a siker kulcsa (HírTV)
Keddi ülésén demográfiai vitanapot tart az Országgyűlés. Réthelyi Miklós sorskérdésnek nevezte a népességfogyás megállítását, Szijjártó Péter az arányos adórendszer hatásairól beszélt, míg Tóbiás József azt hangsúlyozta, hogy ezt a csatát nem a parlamentben kell megnyerni.
márc. 8
17:56
Elfogták a 8 millió eurós sikkasztással gyanúsított magyar férfit (Gondola)
Az osztrák hatóságok által kibocsátott európai elfogatóparancs alapján kedden Budapesten fogták el azt a magyar férfit, akit az eisenstadti Oberbankban elkövetett több mint 8 millió eurós sikkasztással gyanúsítanak - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a rendőrség honlapján
márc. 8
17:57
Még mindig szenved a hazai reklámpiac (Portfolio)
Új adatokat hozott nyilvánosságra az elektronikus médiumok hirdetési bevételeiről a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME). Az elektronikus média legnagyobb képviselőit tömörítő...
márc. 8
17:58
Phil Collins szóvivője cáfolja a zenész visszavonulásának hírét (Gondola)
Phil Collins szóvivőjén keresztül cáfolta azokat a híreket, miszerint búcsúzni készül a zeneipartól
márc. 8
17:59
A MOL rántotta mélybe a BUX-ot (Portfolio)
Nyomott hangulatban kereskedtek ma a pesti börzén. A BUX 1,3%-ot csökkent átlagos, 14 milliárd forintos forgalom mellett. A vezető részvények a MOL-lal az élen csökkentek, kivételt csak a Richter...
márc. 8
18:03
Rajtol a Budapesti Újságíró Akadémia! (Blikk)
Budapest — Végre valódi újságíróképzés! Budapesti Újságíró Akadémia néven a Zsigmond Király Főiskola, a Blikket is kiadó multinacionális médiacég, a Ringier és a Népszabadság összefogásával felsőfokú szakirányú szakújságírás-továbbképzés indul!
márc. 8
18:03
Totti kezd a Sahtar ellen (Agroinform)
Vincenzo Montella a kezdőcsapatban szavaz bizalmat Francesco Tottinak a Sahtar Doneck elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján.
márc. 8
18:05
Radu Voina visszatér a Valceához (Agroinform)
A Kovács Pétert váltó Anja Andersen alig egy hónap türelmet kapott, helyére most a csapatot korábban is edző Voina tér vissza.
márc. 8
18:07
Május 1-ig dönthet Bahrein, rendez-e futamot idén (Agroinform)
A Nagydíj szervezőinek május 1-ig el kell dönteniük, tudnak-e idén futam rendezni.
márc. 8
18:09
Az USA értékeli, ahogy az EU próbálkozik (Privátbankár)
Nagyra értékelte az euróövezeti stabilizációs lépéseket egynapos berlini látogatása alkalmával az amerikai pénzügyminiszter, és reményét fejezte ki, hogy Európa megteszi azokat a további intézkedéseke...
márc. 8
18:11
Alulteljesített a BÉT: a gyenge forint lehúzta az OTP-t is (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 308,16 pontos, 1,34 százalékos csökkenéssel, 22.633,25 ponton zárt kedden. A piaci elemző szerint a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) alulteljesített a régióho...
márc. 8
18:12
Simicskó: Hatezer tartalékos katona lesz 2014-re (Infostart)
Katonaözvegyek országos találkozóját tartották kedden a Stefánia Palotában. A rendezvényen jelen volt a Honvédelmi Minisztérium államtitkára is. Simicskó István az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: kevés a tartalékos katona, ezért a rendszer átalakításán dolgoznak.
márc. 8
18:12
A Novotel falában ért véget a két autó versenye (HírTV)
A Novotel szálloda falának ütközött kedd délután egy személyautó a Rákóczi úton. A balesetben személyi sérülés nem történt.
márc. 8
18:15
Jelentett a PSZÁF: íme a legfrissebb nyugdíjszámok (Pénzcentrum)
Gyengébben sikerült az utolsó negyedév a magánnyugdíjpénztáraknál, a PSZÁF legfrissebb adatai szerint a 3100 milliárd forintot kezelő pénztárak 26 milliárd forintos nyereséget értek el a befektetéseiken. Óriási volt a különbség a hazai és nemzetközi piacokon, míg itthon a hozamemelkedést, forintgyengülést és részvényzuhanást figyelhettünk meg, addig külföldön a részvénypiacok komoly emelkedést…
márc. 8
18:15
„Csoki fagyinak is nevezhetik, de ez megszorítás” + videó (ATV)
Kovács László véleménye a Széll Kálmán Tervről.
márc. 8
18:21
Aki a világ legjobb kosarasait vezeti - Rátgéber László közelebbről (Sport365)
A Fenerbahce női kosárlabdázóinak edzőjét mind a sportszeretők, mind a szakemberek nagyra tartják, ám hogy karrierje mikor kezdődött és hogyan jutott idáig, kevesen tudják.
márc. 8
18:23
A Heat játékosai elsírták magukat, Spoelstra a médiát hibáztatja (Sport365)
A Miami Heat játékosai a múlt hét vasárnapi Chicago Bulls elleni vesztes mérkőzés után elsírták magukat, ami nyilvánosságra került. A csapat vezetőedzője, Erik Spoelstra felháborodottan nyilatkozott.
márc. 8
18:24
Megbénult a líbiai olajkereskedelem (ProfitLine)
Gyakorlatilag megbénult a líbiai olajkereskedelem, mert a bankok megtagadták a fizetések kiegyenlítését dollárban az amerikai szankciók hatására - közölték ipari források kedden a Reuters hírügynökséggel.

Keresés