Budapest – Újabb nagy dobásra készül Karvai Sándor, a születése óta vak autóversenyző, aki korábban rali versenyeken navigált és több alkalommal a volán mögött is megcsillogtatta vezetőtehetségét.
Ezer forinttal több étkezési jegyet kapnak a honvédség dolgozói július 1-től annak a bérmegállapodásnak az értelmében, amelyet a honvédelmi miniszter, és a Honvédszakszervezet, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezete, illetve a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége kötött egymással.
A gyártók gyógyszerár támogatásban részesülő forgalmuk után további öt százalékos válságadót hajlandóak befizetni a költségvetésbe a jelenleg érvényben lévő extra terheléseken felül. A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége - megértve az ország jelenlegi gazdasági helyzetét - többek között ezt a javaslatot tette a kormánynak.
Az Európai Bizottság azt várja a magyar kormánytól, hogy az uniónak április közepén benyújtandó konvergenciaprogramban további részletekkel fog szolgálni a strukturális reformprogramról - olvasható...
Budapest – Pár óra alatt kattant a bilincs a sorozatrabló kezén, miután a Blikk pénteki számában megjelent a fényképe, és lapunk írt a bűncselekményeiről. A férfit a tanúk felismerték, és hívták a rendőrséget. M. László (39) azt mondta: a gazdasági válság miatt elúszott a vállalkozása.
Baracskai Zoltán és Velencei Jolán írásaikban és előadásaikban eredeti és meglepő ötletekkel rukkolnak elő. Legújabb könyvükben tizenkét stratégiai dilemmát boncolgatnak.
Az Európai Unióban a lakosság több mint 50 százaléka még mindig nem érzi magát kellően védettnek és tájékozottnak fogyasztói jogairól és lehetőségeiről - derül ki egy uniós felmérésből, amelynek eredményeit hétfőn tették közzé Brüsszelben.
Robbanás történt hétfőn a fehérorosz főváros metrójában - jelentette a RIA orosz hírügynökség. A robbanásnak 11 halálos áldozata van, és nyolcvanan megsérültek. A minszki televízió 103 sérültről számolt be. A hatóságok nem zárják ki, hogy terrorista merénylet történt.
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, aki az elmúlt hetekben több bankot is kirabolt a fővárosban és Pest megyei településeken. A 39 éves pusztazámori férfit egy érdi hotelben kapták el múlt pénteken.
New York, Chicago, Sydney, Tokyo és Berlin után a világ legsikeresebb tőzsdei trénere Magyarországra látogat. Dr. Van Tharp a tőzsdei pszichológia tudományág megteremtője, több mint, 5 tőzsdei...
A nap közben összeszedet mínuszok egy részét ledolgozva, végül 0,2 százalékos csökkenéssel fejezte be a hét első napját a BUX. A pesti parketten átlagot valamivel meghaladó, 16,1 milliárd forint...
A múlt hétvégi Malajziai Nagydíjon a Ferrari spanyol versenyzője Fernando Alonso hatalmas hibát követett el. A hiba ellenére a csapatfőnök, Stefano Domenicali szinte megdicsérte a pilótát.
Az angol szövetség (FA) múlt héten jelentette be, hogy kiket jelölt az Év játékosa díjára. A hét fős listára nem került fel a Manchester United portugál zsenijének, Naninak a neve, emiatt csalódott is a középpályás.
Magyarország – Fájdalmaink vannak? Egy ideig tűrjük, majd bekapunk egy fájdalomcsillapítót. Majd még egyet. Arra azonban legtöbben nem is gondolunk, hogy olykor elég lenne egy kis változtatás az étrendünkben, és a káros mellékhatású gyógyszerek helyett természetes módon is enyhíthetjük testünk fájdalomérzetét.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének a frekvencia-lekötésről és használatról szóló sávos díjrendelete nemcsak a mobilszolgáltatók beruházásait ösztönzi, előnyös a felhasználóknak is. Szalai Annamária az InfoRádiónak elmondta: a korábbi díjrendszer nem ösztönözte fejlesztésekre a mobilcégeket olyan területeken, ahol alacsony a forgalom.
A kék-feketék kedden reggel repülnek Gelsenkirchenbe, a BL negyeddöntőjének visszavágójára, az argentin védő a tervek szerint a Schalke ellen tér vissza.
Nem érez felelősséget a Medgyessy-kormány két pénzügyminisztere az államadósság növekedéséért. László Csaba szerint nem a 100 napos program, hanem az állami vállalatok konszolidálása, az eltúlzott autópálya-építések és a PPP-beruházások jelentettek különös terhet. Utódja, Draskovics Tibor viszont a 100 napos programot kritizálta és védelmébe vette a PPP-projekteket.
Egy egyiptomi katonai bíróság három évig tartó börtönbüntetésre ítélt egy huszonéves blogírót, aki egy blogbejegyzésében a hadsereget kritizálta - jelentette be hétfőn a férfi ügyvéde. Ez az első ilyen eset azóta, hogy a fegyveres erők átvették Egyiptom irányítását Hoszni Mubarak elnök február eleji távozása után. A börtönbe vetett blogíró ügyét internetes aktivisták és nemzetközi szervezetek is…
Árokba csúszott egy autóbusz hétfőn Nógrád megyében Csitár és Nógrádgárdony között, a balesetben ketten könnyebben megsérültek – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Az oroszországi Szmolenszkben fogadta hétfőn a lengyel elnököt Dmitrij Medvegyev orosz elnök. A két vezető a Lech Kaczynski egykori lengyel államfőt és kíséretét szállító repülőgép lezuhanásának első évfordulója alkalmából találkozott. A látogatást azonban a tragédia helyszínén lecserélt emléktábla új szövege miatti lengyel felháborodás árnyékolta be.
A Fiat saját forrásból finanszírozza az ügyletet, amelyet napokon belül véglegesítenek - mondta Sergio Marchionne az olasz társaság vezérigazgatója. A Fiat az idén már másodszor növeli részesedését a ...
Túlzott a magyar gazdasággal kapcsolatos piaci derűlátás - vélekednek a Commerzbank londoni felzárkózó piaci elemzői. A szakértők azonban azt is hozzáteszik: azt ők sem várják, hogy a hangulat...
Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke ma 11 órától az NMHH, a Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtótájékoztatója keretében beszélt a frekvencia díjrendelet mobilpiacot érintő hatásairól. Az eseményen Mátrai Gábor NMHH hírközlési elnökhelyettes mellett Christopher Mattheisen a Magyar Telekom, Christopher Laska a Telenor vezérigazgatója, valamint Marchhart Pál…
Több mint tízmilliárd forint kártérítésre tartanak igényt a Zempléni-hegységben, a Kánya-hegyen 2003-ban felépített honvédségi torony általuk károsnak vélt hatásai miatt a környékbeli önkormányzatok, vállalkozások, magánszemélyek. A Parlament Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke úgy véli: egyre több esetben érvényesülnek más érdekek a természetvédelem érdekeivel szemben. Egyebek mellett…
Az Európai Unióban a lakosság több mint 50 százaléka még mindig nem érzi magát kellően védettnek és tájékozottnak fogyasztói jogairól és lehetőségeiről - derül ki egy uniós felmérésből, amelynek eredm...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 56,97 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 24.375,53 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények vegyesen mozogtak, a Mol és az OTP enyhén erősödött, a Magyar Telekomnak és a gyógyszeripari papíroknak pedig csökkent az árfolyama a pénteki záráshoz képest.
London — Kate Middleton (29) és Vilmos herceg (28) legalább hat egykori szerelme lesz jelen esküvőjükön – derítette ki a királyi pletykákat legjobban ismerő brit Daily Mail.
Nyilvánosságra hozta az amerikai Szövetségi Nyomozóhivatal az 1947-es roswelli ufóészlelés eddig titkolt dokumentumait. Mérföldkőnek számít, hogy az FBI elismerte: idegen lények zuhantak le Új-Mexikóban - mondta el az InfoRádiónak a Magyar Ufókutató Szövetség elnöke. Kalmár János arról is beszélt, hogy Magyarországon évente hetven-nyolcvan légtérsértés dokumentálható, ezek közül öt-hét jut el a…
Peabody — Majdnem az életébe került egy amerikai férfinak barátja korábbi vicce. Robert Woods (61) tarkójának egy bankrabló szegezett pisztolyt az egyik massachusetts-i bankban, mire a férfi nevetésben tört ki.
Döbbenetet, felháborodást és elkeseredettséget váltott ki a bírói karban az az alkotmánymódosító javaslat, amely szerint az öregségi nyugdíjkorhatárhoz igazítanák a bírói jogviszony felső határát - derül ki abból a levélből, amelyet a Legfelsőbb Bíróság elnöke küldött hétfőn a miniszterelnöknek.
Minden bizonnyal gyilkosság áldozata lett az a férfi, akinek holttestére hétfőn talált rá egyik hozzátartozója egy budapesti társasház egyik lakásban - értesült a Független Hírügynökség. Úgy tudni, az idősebb ember holttestére az ágyneműtartóban találtak rá.
Jozef Rohác (rohács), akinek kiadatásáról már döntött a szlovák Legfelsőbb Bíróság, az igazságügyi miniszterhez fordulna, hogy vizsgálja meg a bíróságok döntését. A minisztérium szóvivője azonban leszögezte, hogy a tárcának nincs beleszólása a bíróság döntésébe.
A kínai kormány hibát követett el, hogy nem értékelte fel időben a jüant a dollárral szemben, mivel a mostani egyre erősebb inflációs nyomás ellen ezzel már csak korlátozottan védekezhet - mondta a...
Legalább tizenegy ember meghalt és százan megsérültek, miután robbanás történt egy minszki metróállomáson. A Russia Today szerint vélhetően terrortámadás volt.
A Los Angeles Lakers utolsó öt mérkőzését elveszítette, így veszélybe került főcsoport második helye. A kaliforniai alakulat kedden a San Antonio Spurs ellen javíthat, amennyiben Phil Jackson felrázza tanítványait.
A Real Madrid vezetőedzőjének, José Mourinhónak a kisfiát nagyon tehetségesnek tartják. José Mário jr. a mostani szezonban csupán két gólt kapott és spanyol bajnoki címet szerzett.
Az év hátralévő részében is rögtönző kormányzati gazdaságpolitikára lehet számítani - mondta az InfoRádiónak Csaba László közgazdász. A Közép-európai Egyetem tanára kifejtette, hogy a Fidesz tavaly tavaszi terveit már a görög válság keresztülhúzta. Úgy vélekedett: ettől kezdve a magyar kormány folyamatosan fut a saját árnyéka után.
Az utolsó felkészülési hét kezdődött ma a magyar jégkorong-válogatott számára, amely vasárnap már divízió I-es világbajnoki mérkőzést játszik a Papp László Arénában.
Többen meghaltak, miután robbanás történt hétfőn fehérorosz főváros egyik metrómegállójánál hétfőn - közölte a Beta fehérorosz hírügynökség. A robbanás az elnöki hivatalnál található Oktyabrszkaja metrómegállónál történt.