Európai szinten a magyar orvosok dolgoznak a legtöbbet, mégis ők keresnek a legkevesebbet, így teljesen érthető, ha elhagyják az országot - mondta Claude Wetzel, az Európai Orvos-szakszervezetek szövetségének (FEMS) elnöke a Világgazdaság értesülései szerint.
Az a két kamasz fiú értesítette a tűzoltóságot vasárnap délután, akik öngyújtóval meggyújtották az avart. A tüzet megpróbálták eloltani, de az erős szél miatt nem sikerült. A rendőrség rongálás miatt indított ellenük eljárást.
Két gyerek okozta a tüzet Gyenesdiásnál. A 15 éves fiúk öngyújtóval meggyújtották az avart egy kiszáradt patakmederben. A tüzet megpróbálták eloltani, de az erős szélben továbbterjedt.
A Debreceni Csoport Húsipari Kft. július elsejével végleg bezárja debreceni vágóhídját és feldolgozó üzemét, az ebből adódó 395 fős leépítést már bejelentette a cég - értesült a Világgazdaság.
A kormány még a parlament tavaszi ülésszakán benyújtja a kormány- és a köztisztviselőkről szóló törvényeket, hogy rendezze az Alkotmánybíróságnak az indokolatlan felmentésről szóló rendelkezéseket megsemmisítő döntése nyomán kialakult helyzetet.
Ha változatlanul hagyják a nyugdíjjárulékok szintjét, a ma aktív dolgozók folyamatosan csökkenő időskori ellátásra számíthatnak - figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Fazekas Sándor társadalmi vitára bocsátotta a Vidékfejlesztési Minisztérium 10 éves Nemzeti Vidékstratégiáját a karcagi Nagykunsági gazdafórumon. A stratégia célja, hogy 2020-ig a vidék társadalmi és gazdasági folyamataiban látható és minden érintett számára érezhető javulás következzen be.
Az Alkotmánybíróság az emberi méltóságra hivatkozva kaszálhatná el elméletben a nyugdíjpénztári rendszer átalakításáról szóló törvényt egy olyan példátlan és bátor döntéssel, amelyben az emberi...
Meg sem közelíti a legtöbb sajtutánzat minősége és íze a valódi sajtokét - állapították meg az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület munkatársai. A szervezet élelmiszer-szakértője, Dömölki Lívia elmondta: ezek a termékek tejzsír helyett kevésbé egészséges keményített növényi zsírt tartalmaznak, így kisebb a tápértékük is, csomagolásuk azonban alkalmas a fogyasztók megtévesztésére....
A navigációs szoftverek fejlesztésével foglalkozó NNG (korábban Nav N Go) április elsejétől Balogh Pétert (34) nevezte ki ideiglenes ügyvezető igazgatónak, aki Vahl Tamást váltja ezen a poszton.
Áprilisban tovább emelkedtek az élelmiszerárak az áruházakban: a márciusi történelmi csúcs után a húsvéti bevásárlást még drágábban tudjuk lebonyolítani
Közép-európai idő szerint negyed 11 tájban erős, előbb 7,1-esnek, majd 6,6-osnak értékelt földrengés rázta meg Japán észak-keleti részét, amely miatt Tokióban az épületek megremegtek. A rengés miatt...
A negyeddöntős párharcok visszavágói közül jószerivel csak egyetlenegy nem tekinthető formalitásnak a labdarúgó Bajnokok Ligájában, méghozzá az angol házirangadó: az egygólos előnyben lévő Manchester United kedden fogadja a Chelsea-t.
A múlt héten kétszer is kórházba kellett szállítani a Daytona-i futam győztesét Trevor Baynet, akinek a könyöke egy rovarcsípés miatt a kétszeresére dagadt. A fiatal versenyző ennek ellenére elindult a Texas-i versenyen.
Pataki Zita négy diplomával jelenti estéről estére az időjárást. Az RTL Klub időjósa ennek ellenére nem vágyik más televíziós munkára, inkább civilként szeretne kiteljesedni.
Három személyautó vezetője is a legmagasabb, 300 ezer forintos pénzbírságot kapta, mert jelentősen túllépte a sebességhatárt márciusban a rendőrség adatai szerint.
Kevés eséllyel indulnak a munkakeresésnek a hazai speciális iskolákban végzett szakmunkások. A kormány a cégeket tette érdekeltté a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásában, ahol viszont nem dolgoznak ilyen munkavállalók, rehabilitációs hozzájárulást kell fizetni. A foglalkoztatáspolitikai államtitkár szerint a kormány eltökélt szándéka, hogy minden munkaképes embert visszavezessen…
Margitsziget — Nem nyugszunk bele, hogy megszüntessék a kis állatkertet! – lázadtak fel a margitszigeti mozgóárusok, akiket megdöbbentett a kis vadaspark bezárásának híre, ezért Gombos László (50) vezetésével aláírásgyűjtésbe kezdtek az állatkert megmentéséért.
Büntetőeljárás indult két 15 éves fiú ellen, akik bevallották, hogy ők gyújtották meg az avart, a lángokat azonban már nem tudták eloltani - közölte a vasárnapi gyenesdiási erdőtűz vizsgálata kapcsán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Szökőárriadót rendeltek el hétfőn Japánban, miután egy hónappal a március 11-i pusztító földmozgás után ismét erős földrengés rázta meg az ország keleti és északkeleti részét - közölte az NHK közszolgálati televízió.
A japán válság nyomán világszerte megnőtt az érdeklődés az atommal kapcsolatos múzeumok és üzemek, az első atombomba megépítésére létrehozott egykor szupertitkos Manhattan-program létesítményei, illetve az atomkatasztrófák által elpusztított színhelyek iránt.
Franciaországban mától büntetés jár az arcot elfedő fátyol viseléséért. A törvényt megszegő nőket akár 150 euró pénzbírságra is büntethetik. Franciaországban mintegy 5 millió muzulmán él, de a nikáb és a burka viselőinek száma viszonylag alacsony az országban.
A kormány még a parlament tavaszi ülésszakán benyújtja a kormány- és a köztisztviselőkről szóló törvényeket: eddig csak kormánytisztviselőből 505-öt rúgtak ki
Amennyiben Ön cukorbeteg, a vércukorszint mérés a mindennapi élet része. A vércukorszint mérők olyan kis, akkumulátorral vagy elemmel működő készülékek, melyekkel bárhol kényelmesen ellenőrizheti a vércukor szintjét. Kisebbek, gyorsabbak és kevesebb vért igényelnek, mint a múltban használatos készülékek.
Afrikáról nem éppen az IT-szektor jut eszünkbe, pedig tech szempontból legalább olyan érdekes a kontinens, mint a szafaris természetfilmek, már persze nem úgy, ahogy a Szilícium-völgybeli...
Meg sem közelíti a legtöbb sajtutánzat minősége és íze a valódi sajtokét - állapították meg az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület munkatársai. A szervezet élelmiszer-szakértője, Dömölki Lívia elmondta: ezek a termékek tejzsír helyett kevésbé egészséges keményített növényi zsírt tartalmaznak, így kisebb a tápértékük is, csomagolásuk azonban alkalmas a fogyasztók megtévesztésére....
A közép távon látható kihívások ellenére úgy érezzük, hogy Magyarország fordulóponthoz érkezett. A kormány reformprogramja hosszú idő után a legjobb esély arra, hogy kezelje az ország hosszú távú...
Sok tízezer líbiai menekült él tunéziai menekülttáborokban. Hozzájuk jutott el György Zsombor újságíró egy magyar orvoscsoporttal. Az újságíró a Krónikának arról számolt be, hogy a helyzet kritikus, senki nem tud válaszolni arra, mi lesz a menekültek sorsa.
Európai Tehetségközpont létrehozását javasolták szakemberek egy Budapesten rendezett konferencián. Az új oktatási törvény nagy valószínűséggel elő fogja írni kötelező módon a tanároknak, hogy jelentsék a tehetséget - adja hírül a Kossuth Rádió.
Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap képviselői kedden technikai jellegű tárgyalásokat kezdenek Portugáliában a segélycsomagról - jelentette be kedden a bizottság egyik szóvivője.
Józsefváros — Bezár a hajdan legendás, ma már inkább lepukkant Teleki téri piac. Az önkormányzat befektetőt keres a területre, hogy a mostaninál kulturáltabb körülmények között vásárolhassanak a VIII. kerületi lakosok.
Kisebb meglepetésre a dél-afrikai Charl Schwartzel győzött a golfozók idei első Major-tornáján, az Augustában rendezett US Mastersen, melyen Tiger Woods a negyedik helyen végzett.
Egy hónappal a tragikus kimenetelű földrengés után ismét egy viszonylag nagy erejű, Richter-skála szerinti 7,1-es földrengés rázta meg Japán északkeleti részét.
Pintér Sándor, aki ma Luxembourgban az uniós országok belügyminisztereinek tanácskozásán elnököl, azt mondta: múlt héten személyesen tájékozódott Máltán az ottani menekülthelyzetről.