Utoljára ült be a sminkszobába, utoljára dolgozott együtt a VV stábjával, és utoljára nézte végig a vágóasztal mellől a ValóVilág esti adását kedden délután Stohl András (43).
Stellan Skarsgard főszereplésével a Titanic Filmesztiválon mutatták be, és csütörtöktől a mozikban is vetítik a Hajszál híján úriember című norvég vígjátékát. A svéd színész a börtönből szabadult bérgyilkos beilleszkedési nehézségeiről szóló komédiában nyújtott alakításáról, és hollywoodi munkáiról is beszélt az InfoRádiónak.
A korábbi lemondó nyilatkozatokat optimista kijelentések váltották fel, így elképzelhető, hogy a japán labdarágó válogatott mégis indul a Copa Americán.
A Blikk információi szerint hamarosan New Yorkba költözik Bajnai Gordon; a volt kormányfő a Columbia Egyetemen lesz oktató. A napilap a volt miniszterelnök környezetéből származó forrásokra hivatko...
Az orosz vezetők vagyonnyilatkozatának érdekességeiből mazsolázgat a Moscow News. Az idei bevallás szerint Medvegyev elnök alig 3,3 millió rubelt, átszámítva 22 millió forintot keresett tavaly. Putyin ennek a másfélszeresét, 33 millió forintnyi rubelt vitt haza.
Vilmos herceg menyasszonya attól félt, hogy elveszíti eljegyzési gyűrűjét, ezért felkérte a királyi ékszerészeket, hogy csökkentsék a gyűrű méretét. A 32 millió font eszmei értékű ékszer, amellyel a herceg megkérte Kate Middleton kezét, egykor Vilmos édesanyjáé, Diana hercegnőé volt.
Az ázsiai piacok hamar túltették magukat a tegnapi megrázkódtatáson, melyet az váltott ki, hogy a japán nukleáris katasztrófát a csernobili katasztrófával összevethető súlyosságúnak minősítették. Az indexek az amerikai piacok tegnapi gyengélkedése ellenére emelkedésnek indultak a szerdai kereskedési napon.
A budapesti börze alulteljesítő volt Európában, a kontinens indexei jellemzően 1,5 százalék körüli mínuszban zártak, míg a BUX 2,5%-ot esett. A budapesti börze rosszabb teljesítményének oka, hogy a múlt héten nagyon jól teljesített a BUX, és most a negatív nemzetközi hangulathoz ennek a nagy emelkedésnek a korrekciója is hozzáadódott. Az OTP részvények ára 176 forinttal, 2,78 százalékkal 6.160…
Két és fél éves csúcsra szökött az olaj árfolyama, így a kutatás-termelési tevékenység felé idejében elmozduló olajvállalatokért most kapva-kapnak a befektetők. A MOL-nak ilyen téren semmi szégyellni...
Nem lehetnek tekintettel a Magyosz által önként vállalt 25 milliárdos válságadó megcímkézésére - reagált Nagy Anna kormányszóvivő a Népszabadságnak a gyógyszergyártók javaslatára. A kormányszóvivő...
A 2016-ig meghosszabbított szerződés okán továbbra is a híres sportszergyártó, a Nike ruháit és cipőit viselik majd az amerikai olimpiai küldöttség sportolói.
Az egyiptomi főügyész szerdai közlése szerint 15 napos előzetes letartóztatásba helyezték Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt, akit korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel vádolnak.
Szembefordult egymással Amerika és Franciaország a líbiai bombázások miatt. A francia külügyminiszter kedden túl gyengének nevezte a NATO beavatkozását és intenzívebb bombázást kért.
Evakuálni kellett egy mexikói olajfúró platformon dolgozó munkásokat, miután víz árasztotta el a létesítményt - közölte a Petroleos Mexicanos (Pemex) mexikói állami olajtársaság. A Mexikói-öbölben lévő Flotel Jupiter fúrótoronyról összesen 713 embert menekítettek ki, mielőtt elsüllyedt volna.
Az FC Barcelona tegnap este a Dombasz-Arenában legyőzte Lionel Messi pazar góljával az FK Sahtar Donyecket. A katalán klub vezetőedzője a Marca.com-nak értékelte a párharcot.
Nem lehetnek tekintettel a Magyosz által önként vállalt 25 milliárdos válságadó megcímkézésére - reagált Nagy Anna kormányszóvivő a Népszabadságnak a gyógyszergyártók javaslatára. A kormányszóvivő...
Felülvizsgálják azt az uniós előírást, amelynek értelmében a repülőgépről lemaradó utasok számára 600-870 dollár értékű ellátást kell biztosítania a légitársaságnak....
Turistaösvényt akar nyitni a Werwolfhoz, a náci hadsereg egykori előretolt ukrajnai főhadiszállásához a Vinnicja megyei elöljáró május 9-re, a nácizmus fölött aratott győzelem napjára.
A japán nukleáris katasztrófával kapcsolatos kedvezőtlen hírek, az olajárak esése és az Alcoa várakozásokat alulmúló eredményei miatt a vezető amerikai részvényindexek mindegyike 1 százalék körüli...
Evakuálni kellett egy mexikói olajfúró platformon dolgozó munkásokat, miután Flotel Jupiter fúrótoronyról összesen 713 embert menekítettek ki, mielőtt elsüllyedt volna. - közölte a Petroleos Mexicanos (Pemex) mexikói állami olajtársaság. A Mexikói-öbölben lévő Flotel Jupiter fúrótoronyról összesen 713 embert menekítettek ki, mielőtt elsüllyedt volna.
Újabb hatalmas felvásárlás van kibontakozóban, a Schneider Electric ugyanis 30 milliárd dolláros ajánlatot adott a Tyco International nevű szektortársára - írja a The Wall Street Journal. A...
A tegnapi rossz hangulatú amerikai zárások ellenére ma reggel Ázsiában kizöldültek az indexek. Az irányadó benchmarkok kivétel nélkül a pozitív tartományban mozognak. A Nikkei 0,9%-os emelkedéssel...
Kissé gyengült a forint szerda reggel, az eurót 266 forint felett, a svájci frankot pedig 205 forint felett jegyezték 7 óra körül. A forint jegyzése várhatóan nem változik számottevően az utóbbi na...
Egyetlen szakértő sem érti igazán a minszki metrómerénylet okát - írja az Economist egyik blogja. A cikk sorra veszi a lehetséges elkövetőket. Politikai aktivisták nem lehettek, mert a hasonló támadások nem gyengítik, hanem erősebbé teszik a rendszert. Ráadásul ilyen csoportok Fehéroroszországban nincsenek.
Hamarosan New Yorkba költözik Bajnai Gordon, a volt kormányfő ősztől a Columbia Egyetemen lesz oktató - értesült a Blikk. A napilap a volt miniszterelnök környezetéből származó forrásokra hivatkozva azt írta: Bajnai Gordont még év elején kérte fel az intézmény vezetősége, hogy tartson kurzust náluk, és ő elfogadta a meghívást.
Újabb jelentős létszámcsökkentésre készül a román vasút teherszállító részlege, a CFR Marfa, a szakszervezeteket hivatalosan arról tájékoztatták, hogy június 1-jétől 3 ezer alkalmazott elbocsátását tervezik.
Folytatódik az Európai Unió Versenyképességi Tanácsa ülése ma Gödöllőn; az uniós ipari miniszterek szerdai informális ülésén a vállalkozások és az innováció kapcsolata lesz napirenden.
A Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete (VPDSZ) figyelemfelkeltő demonstrációjával folytatódott kedden a rendvédelmi dolgozók szakszervezetei által meghirdetett, előző nap megkezdett akciósorozat a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
A fordított fej-váll alakzat kitöréséből számolt célár elérése mindössze egy napig tartó korrekciót jelentett, másnap már a korábbi lendülettel folytatódott az emelkedés, melynek során az emelkedésben egy újabb rés nyílt.
A Jobbik felháborodással vette tudomásul, hogy ígéretével ellentétben a kormány mégsem kívánja kifizetni a hivatásos tűzoltóknak az elmaradt túlóradíjakat - áll az ellenzéki párt országgyűlési képviselőjének keddi közleményében.
A kedd délután újabb forintgyengülési hullám az esti órákban megfordult, ma reggel pedig stabilan kezdett a magyar fizetőeszköz a vezető devizákkal szemben. 2011.04.12 17:38Megütötték nap végére a...
Az ízelítő képek után hivatalosan is leleplezte a Lexus a New York-i Autószalonon bemutatkozó tanulmányát, amely a márka formatervezési jövője mellett a GS modellsorozat következő generációját is előrevetíti.
Borsik János szerint tovább nőtt a fenyegetettség, az emberek a kiszolgáltatottsága a reálbérek csökkenése, a munkanélküliség növekedése miatt; az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke erről keddi zalaegerszegi sajtótájékoztatóján beszélt.
Várhatóan a jövő évig eltart Kínában a nukleáris biztonsági felülvizsgálat és az új szabályozási környezet kidolgozása, így az idei évben már nem adnak ki építési engedélyt atomerőműre az ázsiai...
Folytatódnak a határidős zárások az econet.hu piacán, a társaság tegnapi közleménye lagábbis erről árulkodik. A társaság tovább csökkentette a saját részvényeire vonatkozó határidős vételi...
A Toyota ma reggel bejelentette, hogy Európában is gyárleállásokra kényszerül a japán katasztrófa következtében, ami miatt szűkössé váltak készletei az alkatrészekből - írja a CNBC. A gyárleállás a...