Mennyei paradicsom és a felrobbantott templom: egy muzulmán és egy kopt keresztény áldozat. Mártírok – félelmek és vágyak – a forrongó arab világ gócpontján. Az On The Spot dokumentumfilmje ma este 22.15-kor a Spektrumon.
Önkényes ítéletek, különös elvárások, érthetetlen indoklások… A társadalom régóta érzi: nincs minden rendben a bírák és a bíróságok körül. Ravasz László, a Csongrád Megyei Bíróság bírája szerint válságban van az igazságszolgáltatási szervezet.
Az egyiptomi főügyész szerdai közlése szerint 15 napos előzetes letartóztatásba helyezték Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt, akit korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel vádolnak. Bizonytalan Mubarak egészségi állapota. A volt egyiptomi elnök és két fia jövő héten kell bíróság elé álljon. Folyamatosan frissülő interaktív térképünk a cikkben!
Tegnapi veszteségeinek egy részét ledolgozva 0,6%-os emelkedéssel kezdett a BUX. A vezető részvények kivétel nélkül felfelé indultak, habár a MOL részvények eddig kissé lemaradóak. Ma csak egy...
Véget ért a Los Angeles öt mérkőzésen át tartó vereségsorozata az észak-amerikai kosárlabda-ligában, a Lakersnek így elérhető maradt a Nyugati Konferencia második helye.
A Nemzetközi Valutaalap pesszimista a portugál kilátásokat illetően, ami rányomhatja a bélyegét a mentőcsomaggal kapcsolatos, kedden kezdődött tárgyalásokra. Portugál lapértesülések szerint a...
A News of the World brit bulvárlap körüli botrány egyre inkább fokozódik, miután a lapot üzemeltető cég magánnyilatkozatában elismerte, hogy az áldozatok száma elérheti akár a száz főt is.
Policy Agenda – Ipsos kutatás: adatok a kis-és középvállalkozások banki elégedettségének mértékéről és a szektor várható reklámpiaci szerepvállalásáról.
A Chelsea olasz vezetőedzője, Carlo Ancelotti érthetően csalódott volt a BL kiesést követően. Egy brit újságíró kérdésére elmondta, nem saját kezében van sorsa.
Valószínűleg öngyilkos lett az a nő, aki egy Londonba tartó vonat WC fülkéjét magára gyújtotta. Az áldozat kilétéről nincs információ. A Northamptonból induló járat többi utasának az ijedtségen kívül nem esett bántódása.
Újra viharossá fokozódott a szél, az Eger-Debrecen vonalon egy kisebb szupercella vonult végig kedden délután. Megérkezett ugyanis az újabb hidegfront: az Időkép műszere Bakonyszombathelyen 100 km/h-...
Nyomás alatt vannak a bírók, és velük együtt az ítéleteik is – jelentette ki Ravasz László a hírTV Rájátszás című műsorában. A Csongrád Megyei Bíróság bírója szerint rendszerük válságban van. A bírói elnökök túlhatalommal rendelkeznek, mely függőségi viszonyt eredményez a ranglétra alsóbb fokain lévő bírókra nézve.
Elfogultságot jelentett be a hat halálos áldozattal járó, romák elleni támadássorozat tanácsvezető bírája, Miszori László ellen az elsőrendű vádlott, Kiss Árpád és védője szerdán, a bizonyítási eljárással folytatódó büntetőper kezdetén
Elfogultságot jelentett be a hat halálos áldozattal járó, romák elleni támadássorozat tanácsvezető bírája, Miszori László ellen az elsőrendű vádlott, Kiss Árpád és védője szerdán, a bizonyítási eljárással folytatódó büntetőper kezdetén a Pest Megyei Bíróságon.
Két embert sérült meg abban a balesetben, ami szerda reggel történt a 4629-es számú úton Tiszatenyő és Kengyel között, amikor egy teherautó és egy busz ütközött.
A Magyar Turizmus Zrt. többéves szerződést kötött a német PA Touristikkal, így ezentúl busszal bármelyik német városból elérhető lesz négy nyugat-magyarországi fürdőváros.
Szakértők szerint évente átlagosan ötvenezer új állás jöhet létre hazánkban "tisztán piaci" körülmények között, viszont állami ösztönzőkkel több százezer embert lehetne visszahozni a munka világába - írja a Magyar Hírlap.
Erősödéssel kezdték a napot a vezető nyugat-európai részvényindexek, a DAX 0,3 százalékkal 7.125,47 pontra, a CAC-40 index 0,5 százalékkal 3.994,29 pontra, míg a brit FTSE-100 index 0,5 százalékkal 5.992,56 pontra emelkedett.
A Győri Ipari Parkban működő vállalkozások 176,6 milliárd forintos árbevételt értek el tavaly, a cégek 70 százaléka növelni tudta bevételeit az előző évhez viszonyítva, a vállalkozások ötödénél viszont csökkent az értékesítés volumene - összegezte az elmúlt évi gazdálkodás eredményeit a Győri Nemzetközi Ipari Park Kft. ügyvezető igazgatója szerdán.
Még nem lábalt ki a válságból az Európai Unió, ráadásul új kihívással is szembe kell néznie: a limitált szuverenitás tényével - jelentette ki egy konferencián Bajnai Gordon. A volt kormányfő szerint az uniós integráció "félszívvel végzett, félig végiggondolt és félbehagyott program, amelyet a választóknak is csak félig magyaráztak el".
A Chelsea menedzsere az MU-tól elszenvedett 2-1-es vereség után elismerte, Drogba jobb megoldás lett volna, Ferguson szerint formája ellenére a spanyol jó igazolás volt.
Az egyiptomi főügyész szerdai közlése szerint 15 napos előzetes letartóztatásba helyezték Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt, akit korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel vádolnak.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője ma 14 órakor sajtótájékoztatót tartanak, melynek témája a Széll Kálmán terv lépései - derül ki a...
Várhatóan április 20-án tárgyalja a kormány a közoktatási törvény szinte végleges koncepcióját. A munkaanyagba már beépítették azt a mintegy 500 javaslatot és véleményt, amely a társadalmi egyeztetés során érkezett....
Az elsőrendű vádlott egy villanyszerelőből lett gazdasági bizottsági elnök. 1998-tól 10 éven át ő terjesztette be az ingatlaneladásokkal kapcsolatos döntéseket. Nevén van két lakás, egy balatoni nyaraló egyharmada, 60 milliós életbiztosítás kötvényben és egy 118 négyzetméteres horvátországi nyaraló. Utolsó hivatalos nettó fizetése 425 ezer forint volt. Jaguárral járt, ám 28 hónapja előzetes…
Az Aston Martin után a Rolls-Royce is beáll a sorba: kisautóhoz adja a nevét. No persze a Cygnet-hez képest a MINI Cooper S óriás, de hát mi mást is várhatnánk egy ennyire luxusra szakosodott gyártótól.
Sikeresnek ítélték a magyar cégek az Aradon megrendezett Confort Construct Építőipari Szakkiállításon való részvételüket, a 16 vállalat közül 11 egy éven belül 116 millió forintos üzletkötésre számít - közölte a Nemzeti Külgazdasági Hivatal szerdán.
Annak ellenére, hogy már vérzett a feje a keze és a válla, a 6 éves kisfiú testével védte 4 esztendős öccsét és annak barátját. Kitartásának köszönhetően az őket megtámadott kutya végül eloldalgott.
A kkv-k vezetőinek többsége úgy látja, nem változik cége likviditási helyzete a következő hat hónapban, 20 százalékuk romlást, míg 18 százalékuk javulást tart valószínűnek
Az elmúlt napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei több sikeres felderítést hajtottak végre a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.