Négy évvel az uniós belépést követően továbbra is magas a feketegazdaság aránya a bolgár gazdaság egészében: egy most kiadott tanulmány szerint ez az arány akár a GDP 36 százalékát is elérheti. Az...
Az egyiptomi katonai bíróság vezetője azt közölte, hogy kivégezhetik Hoszni Mubarakot. A volt elnökre a legsúlyosabb ítélet vár, ha bebizonyosodik, hogy utasítást adott a tüntetők lelövésére. Mubarak egykori belügyminisztere azt vallotta, hogy az elnöktől kapott utasítást erőszak alkalmazására.
Rácáfol a fővárosi főügyészre a 2006-os tüntetésekről készített legfőbb ügyészségi jelentés. A dokumentum szerint öt ember letartóztatását úgy indítványozta az ügyészség, hogy nem volt ellenük bizonyíték. A jelentés elismeri azt is, hogy a szökés veszélyét több tüntetőnél nem támasztották alá. A hibákat utólag a rendkívüli helyzettel és a magas esetszámmal magyarázza a Fővárosi Főügyészség.
A TASZ eddig semmilyen információt nem kapott a kormánytól azzal kapcsolatban, hogy ki vesz részt az új drogstratégia kidolgozásában, mikorra lesz kész, és a munkába milyen szakembereket szeretnének bevonni - mondta a Független Hírügynökségnek a szervezet drogpolitikai programvezetője, Sárosi Péter. A kormány korábban április végére ígérte meg az új drogstratégia kidolgozását.
Egy teljes élet címmel, magyarul is megjelent a francia köztársasági elnök édesapja, Sárközy Pál életrajzi kötete. Sárközy Pál pénteken dedikálta könyvét a fővárosban.
Ellenzéki politikusok is megjelentek a tűzoltók pénteki, Kossuth téri demonstrációján. A Jobbik, az LMP és az MSZP képviselői az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalvezetőjével, Dobson Tiborral tartottak fórumot a tüntetőknek.
Előállította a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület öt tagját a rendőrség pénteken kora este Hajdúhadházon - erősítette meg az MTI információját a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Holtan találtak egy eladónőt pénteken délután a VII. kerületben. Információink szerint a nő holtteste egy Damjanich utcai, távol-keleti ruhaboltban feküdt.
Előállította a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület öt tagját a rendőrség pénteken kora este Hajdúhadházon - erősítette meg az MTI információját a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője
Megszüntette járőrözését a "településen tartózkodó csoport" Hajdúhadházán, a rendőri jelenlét hatására - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjaira utalva. A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületnél ugyanakkor arról tájékoztatták a hírügynökséget, hogy szó sincs ilyenről.
A világ vállalatvezetőinek többsége szerint egy éven belül véget ér a válság, minden ötödik szerint pedig már el is kezdődött a krízis utáni új korszak - mutatta ki az Ernst and Young csütörtökön bemutatott felmérése.
Július 3-án tartja XXIV. tisztújító kongresszusát a Fidesz. A párt Országos Választmánya pénteki ülésén döntött erről. A kongresszuson választják majd meg a Fidesz elnökét, alelnökeit, az ügyrendi bizottság tagjait, valamint a számvizsgáló bizottság tagjait.
Újabb helyen vizsgálják a légszennyezettséget a vörösiszap-katasztrófa sújtotta településeken kívül; a lakosság kérésére már Kamondon is mérik a szálló por koncentrációját - olvasható az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken közreadott jelentésében.
A tűzoltók heti 48 órás munkaidejükkel megdolgoznak a korkedvezményes nyugdíjukért, így azt elvenni jogsértő – hangoztatta Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnöke pénteken a Parlament előtti Kossuth téren tartott figyelemfelkeltő demonstráción, amelyen mintegy háromszáz tűzoltó vett részt.
Az úgynevezett terrorista csoport ügyében eljáró bolíviai bíró kijelentette: megfontolja Tóásó Előd ügyvédjének az indítványát, hogy védencét helyezzék szabadlábra
A kanadai posta különleges bélyeggel köszönti Vilmos brit herceg és Katre Middleton április végi esküvőjét. A bélyeget pénteken mutatták be a kanadai főkormányzó hivatalában. Gyűjtők már bemutatása előtt nagyjából százezer darabot rendeltek a bélyegből az interneten keresztül.
Témák: - Lopós. A cseh elnök kínos közjátéka - Ki tesz rendet az országban? Vendégek: Hernády Zsolt történész Pesty László dokumentumfilmes Simon János szociológus Adás: 2011. április 15. péntek 18.05 2011. április 16. szombat 20.05 2011. április 17. vasárnap 11.05 2011. április 18. hétfő 14.05
Erőre kaptak a bizonytalan nyitást követően a tengerentúli indexek és a pluszok nagy részét meg is tartották a nap végéig, melyben a jó makroadatok játszottak leginkább közre. A záráshoz érkezve az...
A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjához kapcsolódóan országszerte megemlékezéseket tartottak; mivel az emléknap, április 16-a az idén szombatra esik, a zsidó vallás előírásaira való tekintettel nem aznap, hanem pénteken tartottak, illetve vasárnap tartanak több programot.
A chilei igazságszolgáltatás pénteken elrendelte Salvador Allende egykori chilei elnök földi maradványainak kihantolását és megvizsgálását, hogy választ kapjon a kérdésre, vajon öngyilkos lett, vagy merénylet oltotta ki az 1973. szeptember 11-i államcsínnyel megbuktatott egykori baloldali elnök életét.
A cseh pénzügyminisztérium rontott az ország idei és jövő évi gazdasági növekedésével kapcsolatos előrejelzésén, miközben jelentősen megemelte a jövő évi inflációs prognózisát.
Az Audi Hungaria Motor Kft. megkezdte erdőtelepítési projektjének második ütemét, mintegy négy hektáron 16 000 tölgycsemete beültetéséhez, gondozásához 16 millió forinttal járul hozzá a vállalat a Győrtől 25 kilométerre fekvő tarjánpusztai dombvidéken.
A kormánypárti alkotmányjavaslat elutasítására szólítottak fel a péntek este a Parlamenttel szemben, a budapesti Alkotmány utcában tartott demonstráció szónokai
Több ezren demonstráltak Budapesten az alkotmányozás ellen. A tüntető civilek arra szólították fel az új alaptörvény beterjesztőit, hogy vonják vissza az előterjesztést, a parlamenti képviselőket pedig, hogy ne szavazzák meg az alaptörvényt. A köztársasági elnöktől azt kérték, hogy ne írja alá az új alkotmányt.
A New York-ban található Szabadság-szobor helyett véletlenül a Las Vegas-ban látható másolat arcát rakta egy bélyegére az amerikai posta - jelentette pénteken az AFP francia hírügynökség. Az amerikai posta csak azután vette észre a tévedést, hogy egy bélyegszakértő a héten erre felhívta a figyelmet. A posta szóvivője azonban közölte: nem vonják ki a forgalomból a bélyegeket.
Bebizonyosodott, hogy az elhibázott orbáni gazdaságpolitika miatt súlyos megszorításokra kényszerül a kormányzat - reagált az MSZP a pénteken Brüsszelbe kiküldött konvergenciaprogramra. Az igazságtalan adórendszer óriási lyukat ütött a költségvetésen és a konvergenciaprogram az Orbán-csomag folytatásaként hatalmas megszorításokat hoz a nyugdíjasok, a gyógyszerre szoruló betegek és a munkanélküliek…
Harminc gesztenyefát keres az ügyészség Szilvásy Györgyön. A fákat még Benedek Fülöptől kapta és az egykori államtitkár ügyében folyó nyomozásban állította azt, hogy kifizette. Az ügyészség szerint ez nem igaz, ezért hamis tanúzással gyanúsították meg. Szilvásy György viszont azt mondta a Független Hírügynökségnek, hogy a számlát be is tudja mutatni. A politikust pénteken hallgatták ki…
A Thomsen kór (myotonia congenita Thomsen) egy örökletes, veleszületett izombetegség, amit először névadója Thomsen írt le 1876-ban saját családján és önmagán észlelt tünetek alapján.
Rossz eredményt várnak az elemzők a Pfizertől és versenytársaitól az Egyesült Államokban mivel úgy tűnik, hogy a gyógyszergyártók nehezen birkóznak meg a 2011-ben előttük álló szabadalmi...
A holokauszt magyar áldozataira emlékeztek pénteken a Holokauszt Emlékközpontban. A megemlékezésen a haláltáborokba hurcoltak hozzátartozói, leszármazottai gyújtották meg a megemlékezés gyertyáit. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja szombaton lesz.
Járőrözés miatt öt embert állítottak elő péntek este a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságra, majd továbbszállították őket a Debreceni Rendőrkapitányság Kertségi Rendőrőrsre, ellenük garázdaság szabálysértés miatt indult eljárás - közölte a Független Hírügynökséggel Kelemen Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A kormánypárti alkotmányjavaslat elutasítására szólítottak fel a péntek este a Parlamenttel szemben, a budapesti Alkotmány utcában tartott demonstráció szónokai.
Hajtóvadászatot indított 2006-ban az In-Kal az őszödi beszéd „feltételezett” kiszivárogtatója ellen – erre a kormányüdülő egyik dolgozójának korabeli levele a bizonyíték.
Szemtanúk szerint fejberúgott egy nőt a napokban Beri Tamás, Tornanádaska független polgármestere. Az eset Dubicsányban, egy panzióban tartott buliban történt, ahová a polgármester állítólag nem alkalomhoz illően öltözött fel - értesült a Hvg.hu.
Pénteken felavatták a Dunaföldváron, Bölcskén és Madocsán felújított és kiegészített iskolákat. A három település társulásban működteti gyermekintézményeit, miután közösen pályáztak és nyertek az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében mintegy egymilliárd forintot.