2011. április 15. péntek

ápr. 15
10:31
Létszámbővítés a zalaegerszegi bútorgyárban (HR Portál)
Több mint 3 ezer négyzetméteres gyártócsarnok építésével, új munkahelyek kialakításával 450 millió forint értékű fejlesztés kezdődik el a zalaegerszegi Sitform Bútorgyár Bt.-nél - írta csütörtöki számában a Zalai Hírlap.
ápr. 15
10:33
A forint nem tudott profitálni az euró gyengüléséből (Privátbankár)
Kissé gyengült a forint péntek reggelre, az eurót fél tízkor 267,30 forinton jegyezték a csütörtök esti 266,88 forint után, devizapiaci szakértők nem számítanak jelentős árfolyammozgásra a pénteki ker...
ápr. 15
10:33
Mit érdemes tudni a hüvelyflóráról? (WebBeteg)
Általában amikor baktériumokról van szó, mindig rögtön gyulladásra, fertőző betegségre gondolunk. Pedig a természetben sem minden fekete vagy fehér. A baktériumok között vannak halálos betegséget okozók és olyanok is, amik nélkülözhetetlenek az egészséges élethez.
ápr. 15
10:33
Még ebben a hónapban pénzhez juthatnak az atommenekültek (Portfolio)
A japán földrengésekben megsérült Dai Icsi atomerőművet tulajdonló és üzemeltető Tepco társaság mintegy 600 millió dollárt készül szétosztani előzetes kártalanításként a megsérült atomerőmű...
ápr. 15
10:33
Dzsihádisták végeztek ki egy olasz békeaktivistát Gázában (ATV)
Vittorio Arrigoni holttestére egy elhagyott házban bukkantak rá – a Hamasz szerint a békeaktivistát nem zsarolás céljából rabolták el, hanem meg akarták ölni a dzsihádista fegyveresek.
ápr. 15
10:33
Mikor kaphatjuk meg a reálhozamot? (HR Portál)
A kormány a héten hozhat rendeletet arról, hogy a magán-nyugdíjpénztári kifizetéseket augusztus 30-ig kell teljesíteni - értesült a pénteki Napi Gazdaság.
ápr. 15
10:35
Nem lehettek illúzióink - Drasztikus a Matolcsy-csomag újabb részlete (Portfolio)
Magyarországon múlt hónapban 400 ezer fő részesült valamilyen munkanélküli ellátásban; ilyen nagyságrendű réteg lesz tehát az, akit komolyan érint majd a kormány terve, miszerint a munkanélküli...
ápr. 15
10:35
15 ezer munkahelyet teremt világszerte a Bosch (HR Portál)
A 2011-es üzleti év jól indult a Bosch csoport számára. Az első negyedévben mintegy 15 százalékos árbevétel-növekedést értek el, ami éves szinten meghaladhatja az 50 milliárd eurót. A Bosch 2013-ig kétmilliárd euró összértékű beruházást kíván végrehajtani az Ázsia-Csendes-óceáni térségben - tudatta a vállalat sajtóközleményében.
ápr. 15
10:42
Vaginájával akarta megmérgezni a férjét (Blikk)
Bizarr emberölési kísérlettel vádolhatnak meg egy brazil nőt, aki vaginájába mérget öntött, mert így akart végezni férjével. Az orális közösülésre csábított férfi azonnal kiszagolta a veszélyforrást, és panaszt tett felesége mérgezett vaginája miatt a rendőrségen.
ápr. 15
10:45
A Kemény-csapat vb-ellenfelei: Montenegró, Spanyolország, Kazahsztán (Infostart)
Magyarország férfi vízilabda-válogatottja Montenegró, Spanyolország és Kazahsztán nemzeti együttesével játssza a csoportmérkőzéseket a júliusi, kínai világbajnokságon, a Kemény Dénes vezette csapat honlapja, a www.vlv.hu helyszínről származó értesülése szerint.
ápr. 15
10:45
A tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk (HírTV)
Súlyos karambol történt a VIII. kerületben. A tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk az egyik sérültet.
ápr. 15
10:45
Orosházi plébánosbotrány - Sem pedofília, sem bűncselekmény (Alternatív Energia)
Sem pedofíliáról, sem bűncselekményről, sem törvénysértésről nincs szó, ennek még a gyanúja sem merült fel - mondta az oroscafe.hu kérdésére a Rómából hazatérő Kiss-Rigó László Szeged-csanádi katolikus megyéspüspök a kedden kirobbant orosházi plébánosbotránnyal kapcsolatban.
ápr. 15
10:47
A célban egyetértenek, de a javasolt módszerek különbözőek (HírTV)
Megegyeztek a líbiai hadműveletek folytatásáról a NATO külügyminiszterei Berlinben. A külügyminiszterek az értekezleten tárgyaltak a humanitárius segélynyújtásról, az Oroszországhoz fűződő viszonyokról és az afganisztáni kivonulásról is. A tanácskozást a legmagasabb fokú biztonsági intézkedések közepette tartották.
ápr. 15
10:51
Egyelőre várunk a betegközpontú egészségügyre (Privátbankár)
Tíz évvel ezelőtt a magyar felnőttek csupán egyharmada várta el, hogy orvosa tájékoztassa őket a kezelésről és a különböző kezelési alternatívákról, ma pedig már jellemzően ők azok, akik felkészülnek az Interneten, mielőtt orvoshoz fordulnának
ápr. 15
10:51
A forinton érződött leginkább görög feszültség (Commerzbank) (Portfolio)
A régión belül a forinton érződött leginkább, hogy romlik Görögország miatt a hangulat, így tudott a hazai fizetőeszköz 267,40 közelébe gyengülni - emlékeztet napi devizapiaci kommentárjában Karsai...
ápr. 15
10:51
Melyik egyetemen a legerősebb a gazdasági képzés? (Pénzcentrum)
A világ 5. legjobb gazdasági egyetemén kezdi el tanári pályafutását volt miniszterelnökünk Bajnai Gordon. Egy közgazdasági és üzleti tudományokat rangsoroló listán nem látunk egy magyar intézményt sem, sőt európai is kevés....
ápr. 15
10:53
Növekedési pályára kerülhetnek a hazai vállalkozások (Privátbankár)
Gazdasági elemzők egyértelmű növekedést diagnosztizáltak az elkövetkező időszakra, amely további fellendülést eredményezhet a magyar vállalkozások életében is (x)
ápr. 15
10:53
Nem lehettek illúzióink: drasztikus a csomag újabb részlete (Portfolio)
Magyarországon múlt hónapban 400 ezer fő részesült valamilyen munkanélküli ellátásban; ilyen nagyságrendű réteg lesz tehát az, akit komolyan érint majd a kormány terve, miszerint a munkanélküli...
ápr. 15
10:55
Még mindig az arany a valódi tartalék? (Privátbankár)
Az elmúlt napokban két nagy befektetési bank is jelentetett meg elemzést az arany piacáról. Mindkettő rózsás jövőt jövendöl a sárga nemesfém számára
ápr. 15
10:55
Nyugalom honol Európában (Portfolio)
Eltérő elmozdulásokat figyelhetünk meg a nyugat-európai börzékre tekintve. A DAX30 és a FTSE100 néhány tized százalékkal felfelé, míg a CAC40 szolidan lefelé mozdult. A befektetőket a kínai inflációs...
ápr. 15
11:00
Orbán visszadobta Hoffmann Rózsa felsőoktatási koncepcióját (HR Portál)
Kormányközeli források szerint Orbán Viktor két óra hosszat elemezte a Hoffmann Rózsa államtitkár által jegyzett felsőoktatási törvény koncepcióját, és "visszadobta" azt mondván, "ötletek halmaza", mely nem áll össze rendszerré, s nem fejezi ki a kormány szándékát - írja a Népszabadság.
ápr. 15
11:00
És az USA mire lesz képes? S&P500; elemzés (ProfitLine)
A márciusi mélypontról indult emelkedés során nem tudta elérni a korábbi, február elején felállított csúcsot a miniS&P árfolyama. (Solar Capital)
ápr. 15
11:00
Dzsudzsák nem bánja, hogy kiestek (Agroinform)
A PSV Eindhoven magyar játékosa szerint most fontosabb a holland bajnoki cím, mint az Európa Liga menetelés.
ápr. 15
11:02
A vállalatok nem félnek az adóhatóságtól (HR Portál)
Alapvetően jó a vállalatok és az adóhatóság közötti együttműködés, csak a helyi iparűzési adó esetében fogalmaztak meg kritikát a társaságok. A megkérdezettek negyven százaléka azt jelezte, hogy az adott területen nem megfelelő a kapcsolata a hatósággal - írja a Magyar Nemzet.
ápr. 15
11:02
Megkapta a pofont Írország a Moody's-tól (ProfitLine)
Egyszerre két fokozattal a befektetésre ajánlott sáv legalsó szintjére süllyesztette Írország államadós-kockázati besorolását pénteken a Moody's Investors Service, a kormány pénzügyi erejének várható gyengülésére és az európai állandó stabilizációs mechanizmus (ESM) hozzáférhetőségével kapcsolatos bizonytalanságokra hivatkozva.
ápr. 15
11:03
Csökken a vízszámla (+videó) (HírTV)
Tizedével csökken a vízszámla 54 nyugat-nógrádi településen. A terület vízellátását ugyanis az eddigi regionális vízmű helyett a váci székhelyű Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. vette át. A nagyobb szervezet így két vízbázist kezel, Nógrádban pedig kevesebb munkafolyamatra lesz szükség a víz megtisztításához. Az új üzemeltető azt ígéri: egy éven keresztül biztosan nem emel árat, utána pedig…
ápr. 15
11:03
Merénylet egy indonéziai mecsetben, sebesültek (Gondola)
Felrobbantotta magát egy öngyilkos merénylő egy indonéziai mecsetben a pénteki ima során, huszonhatan megsebesültek
ápr. 15
11:04
Kapuvári Hús Zrt: a munka folytatódhat, ha a dolgozók vállalják a buszozást (HR Portál)
Át tudja venni a bezáró mosonmagyaróvári Kaiser Food húsüzem dolgozóinak felét a Kapuvári Hús Zrt. - írja pénteki számában a Kisalföld.
ápr. 15
11:06
Kevés finanszírozható kkv van Magyarországon (HR Portál)
Ahhoz, hogy egy kkv támogatható legyen, foglalkoztatotti létszámának el kell érnie az ötvenet, árbevételének pedig az 500 millió forintot, ilyen cégből kevesebb mint tízezer van Magyarországon - mondta Kozma András, a Commerzbank Zrt. igazgatója a Magyar Nemzet értesülései szerint.
ápr. 15
11:08
Megváltoztak a nyelvvizsga-honosítás szabályai (HR Portál)
A nyelvvizsgáztatásról szóló kormányrendelet módosítását követően március 27-től megszűnt az egyedi honosítási eljárás. A változás eredményeként már nem nyújtható be honosításra bármilyen nyelvvizsga-bizonyítvány, csak ha az szerepel az Oktatási Hivatal (OH) honlapján megtalálható táblázatban - tájékoztatott Fazekas Márta, az OH Akkreditációs Központjának vezetője.
ápr. 15
11:09
Rekord infláción az eurózónában (Portfolio)
Márciusban 2,7 százalékos (rekord magas) volt a fogyasztói infláció az eurózónában - jelentette az Eurostat. Az előzetesen közzétett értéket 0,1 százalékponttal módosították felfelé. További...
ápr. 15
11:09
Legújabb ötletével magára haragítaná a pedagógusokat a kormány (ATV)
Borzasztó nagy felzúdulást és az oktatás minőségének romlását jelentené a kormány legújabb elképzelése – véli Galló Istvánné.
ápr. 15
11:11
Öngyilkos merénylő robbantott az imahelyen (ATV)
Felrobbantotta magát egy öngyilkos merénylő egy indonéziai mecsetben a pénteki ima során, huszonhatan megsebesültek.
ápr. 15
11:18
Brutálisan felturbózva jön Stallone és bandája (Blikk)
A közelmúlt legtökösebb filmje Magyarországon némi késéssel jutott el a mozikba, a DVD- és BD-megjelenés is csúszott, de megérte várni: májusban már négyféle verzió közül válogathatunk a Budapest Film jóvoltából
ápr. 15
11:18
Nehéz csoportban a Kemény-csapat (Agroinform)
Magyarország férfi vízilabda-válogatottja Montenegró, Spanyolország és Kazahsztán nemzeti együttesével játssza a csoportmérkőzéseket a júliusi, kínai világbajnokságon, a Kemény Dénes vezette csapat honlapja, a www.vlv.hu helyszínről származó értesülése szerint.
ápr. 15
11:21
Akár tíz évet is kaphat a cég vezetője (HírTV)
Adócsaló repülőgépgyártó céget lepleztek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai. Az ügy adatai szerint a Bács-Kiskun megyei társaság fejlesztési pályázatokat nyújtott be, amelyekről fiktív számlákat állított ki. A cég így összesen 170 millió forint kárt okozott az uniós és a magyar állami költségvetésnek.
ápr. 15
11:21
A Jobbik bemutatta a IV. Béla Tervet (Gondola)
A Jobbik elnök-frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján bemutatta pártja 30 pontból álló, IV
ápr. 15
11:21
Karambolozott a mentőszolgálat szóvivője (Alternatív Energia)
Karambolozott az Országos Mentőszolgálat szóvivője péntek délelőtt a Krisztina körúton - értesült a Független Hírügynökség. Úgy tudni, Győrfi Pálnak nem esett baja.
ápr. 15
11:21
Ősszel dönthet az Európai Bíróság az áfaperben (Kripto Akadémia)
Ősszel születhet ítélet az Európai Bíróságon a magyar áfa-törvény egyes adó-visszaigénylési szabályaival kapcsolatos eljárásban - mondta a Független Hírügynökségnek Lehoczki Balázs, az Európai Bíróság sajtóosztályának munkatársa. Az Európai Bizottság által kezdeményezett bírósági eljárás csütörtökön kezdődött az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságán.
ápr. 15
11:23
Védelem, nevelés, sport a fő eszközök (HírTV)
A népegészségügy össztársadalmi feladat, nagy hangsúlyt kell helyezni az egészséges életmód ösztönzésére, a betegségek korai felismerésére – mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter pénteken Budapesten.
ápr. 15
11:27
Kamatemelés: maximum jövőre? (Privátbankár)
Rövidtávon változatlanul az alapkamat szinten tartására számítanak az AXA Bank elemzői, középtávon azonban továbbra is látnak esélyt a kamatemelésre
ápr. 15
11:27
Mit tehet, ha lemondott a végkielégítésről? (Adózóna)
Mit tehet, ha már aláírta a közös megegyezésről, s a munkaviszony megszűnéséről szóló papírokat, de mégsem szeretne lemondani a végkielégítésről és a felmondási időről? Az Adózóna munkajogásza, Horváth Linda válaszol.
ápr. 15
11:27
Videó: otthon és Moszkvában is 5 gólt lőttek a portugálok (ATV)
Magabiztosan ejtették ki a Szpartak Moszkvát.
ápr. 15
11:27
Prémium térnyerés – BMW 530d Touring teszt (Auto Pult)
2010-ben Autó Pult Év Autója kategóriagyőzelemmel és közönségdíjjal is gazdagodott – ez már sokat elmond az új F-szériás 5-ös BMW-ről. A paletta viszont a kombi változat megérkezésével kezd teljessé válni: alaposan megvizsgáltuk, hogy puttonnyal is megállja-e a helyét a modell.
ápr. 15
11:29
Államadósság: a Jobbik Kínában látja a nagy megmentőt (Privátbankár)
A Jobbik bemutatta a párt IV. Béla Tervét, amelyben az államadósság újratárgyalását sürgetik. Ha ez nem vezetne eredményre, Kínát hívnák segítségül a kiváltásra
ápr. 15
11:29
Zokog a gyerek, de szülők nyugodtak: hozzászoktak a tragédiához (ATV)
Sok nyugati ember csodálkozik azon, hogy hogyan tudnak a japánok az elmúlt évszázadok legsúlyosabb katasztrófája közepette ilyen nyugodtak maradni? A cunami sújtotta régióban szűkös az élelmiszer- és vízellátás, az áramellátás is majdnem teljesen megszűnt, a túlélőknek pedig alig van valami információjuk elveszett szeretteikről.
ápr. 15
11:33
Nem vezetik be a vasárnapi zárva tartást (HR Portál)
A Magyar Hírlap értesülései szerint nem támogatja a Fidesz frakciója a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatát, miután egy háttértanulmány szerint az a munkahelyek tízezreit veszélyezteti.
ápr. 15
11:33
Mégsem veszi meg Miskolc a városi hőerőművet (ProfitLine)
Mégsem veszi meg a városi fűtőerőművet a miskolci önkormányzat tulajdonában lévő Miskolci Hőszolgáltató Kft. az MVM Zrt.-től - írta az Észak-Magyarország pénteken.
ápr. 15
11:35
Megéri államilag támogatni a multik munkahelyteremtését? (HR Portál)
A kormány a múlt héten hagyta jóvá az Audi és a General Motors beruházásának összesen 16,7 milliárd forintos támogatását, amelynek révén közvetlenül 2634 munkahely jöhet létre. A Világgazdaság arra volt kíváncsi, hogy az általa megkérdezett szakemberek egyetértenek-e a döntéssel.
ápr. 15
11:36
Herczog: Nem lehet egyik pillanatról a másikra állást találni (Infostart)
Illúzió, hogy egyik pillanatról a másikra el lehet helyezkedni - mondta az InfoRádiónak Herczog László, a munkaügyi tárca korábbi vezetője Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter bejelentésére reagálva, amely szerint jövőre rövidebb ideig, kilencven, napig jár a munkanélküliségi juttatás. A KSH legutóbbi adatai szerint átlagosan több mint 18 hónap alatt találnak munkát az álláskeresők.

Keresés