2011. április 18. hétfő

ápr. 18
12:51
Tétényi: a függetlenség együttműködést jelent (Metropol)
Tétényi Éva szerint a függetlenség együttműködést jelent mindenkivel, akik egy célért összefognak. Erről az MTI kérdésére nyilatkozott hétfőn Esztergom független polgármestere, aki vasárnap beszédet mondott az LMP alkotmánytervezet elleni tüntetésén a fővárosi Vörösmarty téren.
ápr. 18
12:51
Ötmillió hordó olajat ajándékoz Kuvait Japánnak (Kripto Akadémia)
Ötmillió hordó nyers vagy finomított olajat ajánlott fel Kuvait Japánnak, a jelenlegi értékén 550 millió dollár (101,7 milliárd forint) értékű adományt szolidaritása jeleként kapja a földrengés és szökőár sújtotta szigetország az öbölmenti olajállamtól.
ápr. 18
12:51
Nem ez a két rendőr vert meg - kifakadt a fideszes politikus (hirado.hu)
Révész Máriusz fideszes képviselő felemás érzéssel fogadta, hogy bántalmazásával összefüggésben másodfokon felfüggesztett börtönre ítéltek két rendőrt – hangzott el az MR1-Kossuth Rádió műsorában.
ápr. 18
12:53
Húsz évbe is beletelik mire újra lakható lesz (HírTV)
Elégedetlenek a japánok a fukusimai erőmű üzemeltetőjének kárfelszámolási tervével, de azzal is ahogyan a kormány kezeli a helyzetet. A Tepco elnöke szerint legkorábban 3 hónap múlva tudják csökkenteni a radioaktív sugárzás szintjét az atomerőmű környékén, teljes mértékben pedig csak 9 hónap múlva lehetnek úrrá a válságon. Azt egyelőre nem tudni, hogy a kitelepített több tízezer ember mikor…
ápr. 18
12:53
Schmitt Pál fogadta az ENSZ-főtitkárt (Metropol)
Schmitt Pál köztársasági elnök hétfőn hivatalában fogadta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt, aki Magyarország soros uniós elnökségi tisztségéhez kapcsolódóan folytat tárgyalásokat Budapesten.
ápr. 18
12:53
Csapadékra kedden sem kell számítani (hirado.hu)
Éjszaka gyenge fagy is előfordulhat, a nappali hőmérséklet azonban húsz fokig is emelkedhet.
ápr. 18
12:55
Mesterházy szerint vége (+videó) (HírTV)
A parlamenti munkától továbbra is távol maradó szocialisták hétfőn Budapesten tartottak részországgyűlést. Mesterházy Attila pártelnök a demokrácia és a jogállam végéről beszélt.
ápr. 18
12:57
"Veszélyzónát" rejt, de a pályán marad az idei büdzsé (2.) (Portfolio)
A központi költségvetés 200-220 milliárd forintos "veszélyzónáját" a 250 milliárd forintos zárolás semlegesíti, így az idei költségvetés az előirányzott pályán lesz annak ellenére, hogy az első...
ápr. 18
12:57
Havas itthagyná az országot (ATV)
Ha ma lenne 18 éves.
ápr. 18
12:59
Megérkeztek az eladók a hazai parkettre is (Portfolio)
A reggeli mínuszos nyitást követően előbb kissé lefelé, majd felfelé indult a BUX, délben viszont újabb eladó hullám bontakozott ki a hazai parketten, az irányadó benchmark 0,7%-kal került pénteki...
ápr. 18
13:03
275 millió forintot kaptak zöldek a Norvég Alapból (Privátbankár)
Összességében mintegy 275 millió forintot kaptak magyar zöld civil szervezetek programjaik finanszírozására a Norvég Alapból - közölte Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyér...
ápr. 18
13:06
Mancini börtönbe vetné Balotellit (BorsOnline)
PIMASZ ÚR - Megérdemelten jutott az FA-kupa döntőjébe a Manchester City, amely a hétvégén 1-0-ra győzte le a Wembleyben a városi riválisát.
ápr. 18
13:06
"Nyilvánítsák a jótékonyság világnapjává szeptember 5-ét!" (Infostart)
Határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a parlament emberi jogi bizottsága; a nyilatkozatban kezdeményeznék, hogy az ENSZ-közgyűlés nyilvánítsa a jótékonyság világnapjává szeptember 5-ét, Calcuttai Teréz anya halálának évfordulóját.
ápr. 18
13:06
Kondás Elemér lehet az új vezetőedző - sajtóhír (Agroinform)
A 47 éves szakember jelenleg a klub második csapatát irányítja.
ápr. 18
13:08
275 millió forintot kaptak magyar zöld civil szervezetek a Norvég Alapból (Infostart)
Összességében mintegy 275 millió forintot kaptak magyar zöld civil szervezetek programjaik finanszírozására a Norvég Alapból - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára.
ápr. 18
13:09
Kondás Elemér a Debrecen új edzője (Infostart)
Kondás Elemér lett a bajnoki címvédő Debreceni VSC labdarúgócsapatának új vezetőedzője.
ápr. 18
13:09
Baltákkal támadtak a két fiatal kerékpárosra (HírTV)
Egy udvarra menekült az a két kerékpáros, akikre egy hat fős társaság támadt baltákkal és egyéb vágóeszközökkel pénteken kora este, Jászberényben.
ápr. 18
13:09
Egy hét kép – 2011.04.11-18. (Metropol)
Tüntetés tüntetés hátán, ötven éve repült Gagarin, ötven éve győztek a kubai forradalmárok a Disznó-öbölben, kitört a tavasz Nagykanizsán.
ápr. 18
13:09
Próbára bocsátották az eltusolt szabálysértések miatt elítélt rendőröket (Alternatív Energia)
A BRFK két volt vezető beosztású főtisztjét hétfőn hivatali visszaélés bűntette miatt próbára bocsátotta a Fővárosi Bíróság. A rendőrtisztek "elsimították" ismert személyiségek, politikusok közlekedési szabálysértési ügyeit. A döntés nem jogerős.
ápr. 18
13:09
Megálljt parancsoltak a tűzoltóknak a Parlament kapujában (hirado.hu)
A gazdasági főigazgató azt mondja, nem kapták meg a tűzoltók kérelmét, miszerint bebocsátást kérnek a Házba egy munkavédelmi ellenőrzés erejéig.
ápr. 18
13:10
Leváltotta a vidékfejlesztési miniszter Rodics Katalint (Infostart)
Leváltotta a vidékfejlesztési miniszter Rodics Katalint, a tárca biodiverzitás és génmegőrzési osztályának vezetőjét. Rodics Katalin nem nyilatkozik, a tárca még nem válaszolt megkeresésünkre. Több szervezet és az LMP is tiltakozik az eljárás ellen.
ápr. 18
13:11
Dzsudzsák ismét betalált, a PSV az élen (HírTV)
Dzsudzsák Balázs ismét gólt lőtt a holland bajnokságban, csapata, a PSV pedig ismét vezeti a bajnokságot. A magyar játékos a Heracles Almelo elleni derbi 25. percében talált be.
ápr. 18
13:11
Alkotmányozás miatt elmaradt a parlamenti tűzoltórazzia (Alternatív Energia)
Az alkotmányozás miatt elmarad a szakszervezet hétfőre tervezett munkaügyi ellenőrzése a Parlamentben. Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke a Független Hírügynökségnek azt mondta: tudomásul vették a döntést, betartják a jogszabályokat, de az esetet a szakszervezeti jogok sárba tiprásának tartják.
ápr. 18
13:11
Eltussolt gyorshajtások - Megszületett az ítélet (hirado.hu)
A bíróság próbára bocsátotta azt a két rendőrt, akik ügyészség vádja szerint 2006 tavaszáig, úgy helyeztek közlekedési szabálysértési feljelentéseket irattárba, hogy arra szabálysértési hatósági jogosítványuk nem volt.
ápr. 18
13:12
Századvég: a Szent Korona és Széchenyi István szimbolizálja leginkább Magyarországot (Infostart)
A Századvég Alapítvány közvélemény-kutatása szerint a Szent Korona és Széchenyi István szimbolizálja ma leginkább Magyarországot.
ápr. 18
13:13
Kötelezővé tennék az iskolai drogtesztet Oroszországban (hirado.hu)
Több mint kétmillió droghasználó van az országban, többségük fiatal.
ápr. 18
13:15
Nagyobb vagyon, kisebb létszám az önkéntes nyugdíjpénztáraknál (ProfitLine)
Az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona egy év alatt 7,7 százalékkal 823 milliárd forintra nőtt, miközben 2 százalékkal csökkent a tagok száma - közölte Juhász Istvánné, a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára hétfőn az MTI-vel.
ápr. 18
13:15
Növekvő önkéntes nyugdíjpénztári vagyon (Portfolio)
Tovább emelkedett az egy pénztártagra jutó átlagos vagyon mértéke az önkéntes nyugdíjpénztáraknál; az átlagos megtakarítás mértéke immár 656 ezer forintot tesz ki. Emellett a Stabilitás...
ápr. 18
13:15
Cukor helyett sót akartak eladni a nyerészkedők (Pénzcentrum)
Közel 300 raklapnyi sót akart eladni cukorként egy Komló közeli cég....
ápr. 18
13:15
Citroen a Sanghaji Autószalonon (ATV)
A 14. Sanghaji Autószalon 2011. április 19-én és 20-án fogadja a sajtó képviselőit. A gépjárműipar immár első számú piacának számító ország legnagyobb autókiállítása természetesen kihagyhatatlan szakmai rendezvény. A CITROËN szempontjából a legfontosabb esemény a CITROËN DS5 világpremierje lesz. A márka két standot is készít legkeresettebb modelljeinek és legújabb merész, kreatív és újító…
ápr. 18
13:17
OTP részvény - Solaros szemmel (ProfitLine)
Mai elemzésünkben az OTP részvény várható árfolyam alakulását tekintjük át a Solar Capital elemzőinek szemével.
ápr. 18
13:17
Új lakossági üzletágvezető a Citibank Magyarországnál (Portfolio)
Jon Wigginst nevezték ki a Citibank Magyarország lakossági üzletágának vezetőjévé. Felelőssége a kiváló ügyfélkiszolgálás biztosítása, az üzlet továbbfejlesztése és a Citibank piaci pozíciójának...
ápr. 18
13:21
Nyugdíjpénztárak: a tagok száma csökkent, a vagyon nőtt (Privátbankár)
Az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona egy év alatt 7,7 százalékkal 823 milliárd forintra nőtt, miközben 2 százalékkal csökkent a tagok száma - közölte Juhász Istvánné, a Stabilitás Pénztárszövetség főt...
ápr. 18
13:24
Halott földönkívülit találtak - bizarr fotó (BorsOnline)
Beazonosítatlan repülő tárgyra figyeltek fel Szibériában, mely lezuhant. Az orosz kormány el akarta titkolni az esetet, de a neten megjelent egy videó, melyen úgy tűnik, egy halott földönkívüli látható.
ápr. 18
13:24
Itt az új négykerék-hajtású Mazda! (Blikk)
A Mazda Motor Corporation ma bejelentette, hogy a Genfben bemutatott új szabadidő-autóját hivatalosan CX-5-re kereszteli. A sorozatgyártású modell a Mazda MINAGI tanulmányautóból készült
ápr. 18
13:24
Késhet az új közbeszerzési törvény hatályba lépése (Infostart)
Valószínűleg nem júliustól, hanem valamivel később lép hatályba az új közbeszerzési törvény a széles körű társadalmi és szakmai egyeztetés miatt. Erről Gajdos Róbert, a Közbeszerzések Tanácsa elnöke számolt be a Transparency International Magyarország rendezvényén.
ápr. 18
13:27
Befagyasztják az üzemanyagárakat Romániában? (HírTV)
Befagyasztaná a román kormány az üzemanyagárakat - írja a Napi Gazdaság. A lapnak a román versenyhivatal egyik tagja nyilatkozott erről.
ápr. 18
13:27
Kapitány lett Harry herceg (Blikk)
Öt év katonai szolgálat után hadnagyból kapitánnyá léptették elő Harry herceget. Az ifjabbik brit trónörökös katonáskodásával évente 13 millió forintnyi angol fontot vághat zsebre, de neki nem a pénz számít, hanem a fegyveres harc az elnyomás ellen.
ápr. 18
13:27
Kondás Elemér lehet a Loki új edzője (Metropol)
Kondás Elemér lehet a bajnoki címvédő Debreceni VSC labdarúgócsapatának új vezetőedzője, a tárgyalások még folynak. A 47 éves szakember - aki eddig a klub második csapatát irányította - a szombaton lemondott cseh Zdenek Scasnyt válthatja a DVSC-TEVA kispadján, megbízása a szezon végéig szólhat.
ápr. 18
13:27
Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap (Spa Trend Online)
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál jelentős eseménye volt az Év Gyermekkönyve díjak átadása. A díjakat a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának magyar szekciója, az IBBY ítéli oda azoknak, akik kiemelkedőt nyújtottak a gyerekeknek szóló irodalomban, illusztrációban vagy a könyvkiadásban.
ápr. 18
13:27
Támadás Kabulban - a francia védelmi miniszter volt a célpont (hirado.hu)
Néhány kabuli felkelő bejutott az afgán védelmi minisztériumba.
ápr. 18
13:29
70 éves a Love Story sztárja (HírTV)
A hetvenes évek elején Hollywood egyik legígéretesebb fiatal csillagának számított az április 20-án hetvenedik születésnapját ünneplő Ryan O'Neal. Nevét két szerelmi történet tette ismertté: az első a Love Story főszerepe volt, a másik az a való életben is halálig tartó románc, amely a szexszimbólum Farrah Fawcetthez fűzte.
ápr. 18
13:33
Valóban csődre készülnek a görögök! - Megütötték a piacokat (Portfolio)
Egy ma röviddel fél 10 előtt közzétett, az IMF egyik vezető illetékesére hivatkozó görög lapértesülés szerint a görög hatóságok az Ecofin legutóbbi gödöllői ülésén azt kérték az EU/IMF illetékesektől...
ápr. 18
13:33
Versenyautó villannyal: A Nissan LEAF NISMO RC (ATV)
A speciális célra tervezett prototípus a sorozatgyártású Nissan LEAF részegységeit és technológiáját drámai megjelenésű, versenyzésre kész szénszálas karosszériába csomagolja -
ápr. 18
13:33
Elektromos harcos a pályán – színre lép a Nissan Leaf NISMO RC (Auto Pult)
Az elektromos autókról szinte kivétel nélkül minden esetben a környezetvédelem, a zéró kibocsátás jut eszünkbe, a versenysport vagy a magas szintű vezetési élmény pedig vajmi ritkán, pedig a Tesla Roadster is megmutatta, hogy a villanyautóknak is lehet keresnivalójuk a rázókövekkel tarkított aszfaltcsíkokon. Ezúttal a Nismo felkészítette Nissan Leaf borzolja a kedélyeket – néma csendben.
ápr. 18
13:35
OTP: Kína legyőzi az inflációt - újra venni kell a feltörekvő papírokat (Portfolio)
Kína a napokban jelentette be a legfrissebb GDP növekedési számait. Az adat a várakozásoknál ugyan kis mértékben jobb lett, és még most is impresszív (9,7%), de a tartalékráta fokozatos emelkedése...
ápr. 18
13:35
Az alkotmányozás miatt nem razziázhatnak a tűzoltók a Parlamentben (ATV)
Az alkotmányozás miatt elmarad a szakszervezet hétfőre tervezett munkaügyi ellenőrzése a Parlamentben. Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke a Független Hírügynökségnek azt mondta: tudomásul vették a döntést, betartják a jogszabályokat, de az esetet a szakszervezeti jogok sárba tiprásának tartják. Nem adják fel, kedden délelőtt tíz órakor munkavédelmi ellenőrzést…
ápr. 18
13:37
Radioaktív legelőn legelt a szlovák juh, sugárzó tejet adott (ATV)
A tej így is alkalmas az emberi fogyasztásra.
ápr. 18
13:39
Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon (Privátbankár)
Hétfőtől három napon keresztül fokozott sebesség-ellenőrzést tart a rendőrség Magyarország egész területén egy európai közlekedésbiztonsági kampány keretében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság...
ápr. 18
13:39
Videó: gyönyörű gólok, az utolsó percekben állt talpra a Lecce (ATV)
Pedig már 3-1-re is vezetett a Cagliari.

Keresés