2011. április 19. kedd

ápr. 19
20:03
Mielőbb véget vetnének a megszállásnak (HírTV)
Az EU soros magyar elnöksége elkötelezett amellett, hogy a jelenleg Grúzia két területét is érintő orosz megszállás mielőbb véget érjen – mondta kedden Brüsszelben Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki előadást tartott az Európai Néppárt európai parlamenti csoportja által az EU–grúz kapcsolatok jövőjéről rendezett konferencián.
ápr. 19
20:03
Szájer: Magyarország beépítette az unió alapjogi chartáját az alkotmányba (Gondola)
Az új magyar alkotmány beépítette az unió alapjogi chartájának tartalmát az emberi jogokról szóló fejezetbe, amely, szakítva az eddigi gyakorlattal, az alaptörvényen belül az államszervezetről szóló rész elé került - mondta Szájer József, az Európai Parlament néppárti frakciójának alelnöke kedden Brüsszelben, az EP alkotmányügyi bizottságának ülésén
ápr. 19
20:03
Ismét a bika vette át az uralmat Európában (ProfitLine)
A nyugat-európai értéktőzsdék kedden ledolgoztak valamicskét a hétfői, zuhanásszerű veszteségből.
ápr. 19
20:05
Kormányfői bejelentés: Kubica a belügyminiszter (HírTV)
Megállapodott a kormány átalakításáról és a reformok folytatásáról a három cseh koalíciós párt – közölte Petr Necas miniszterelnök, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke keddre virradóra a koalíciós tanács ülése után.
ápr. 19
20:05
Félmillió éve vált dominánssá a jobb kéz (ProfitLine)
Félmillió éve vált dominánssá a jobb kéz - állítja egy nemzetközi kutatócsoport, amely vizsgálatairól a brit Laterality (Oldaliság) című szakfolyóiratban számolt be.
ápr. 19
20:09
Még erősebb lett a forint (Infostart)
Kedden estére tovább erősödött a forint: az eurót 265,70 forinton jegyezték este fél nyolc körül a bankközi kereskedelemben a kedd hajnali 268,23 forint után.
ápr. 19
20:09
A Jobbik élezte ki az ellentéteket Gyöngyöspatán (ATV)
Élesen bírálta a kisebbségi ombudsman a rendőrséget és a Belügyminisztériumot, mert szerinte késve avatkoztak bele a gyöngyöspatai eseményekbe. Kállai Ernő úgy véli, hogy az "egyenruhások" bevonulása előtt nem volt jelentősebb feszültség Gyöngyöspatán a romák és a nem romák között, viszont a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, illetve a Jobbik megjelenése után kiéleződtek az ellentétek.
ápr. 19
20:11
Kikapcsolták a gázt az olaszliszkai közintézményekben (ATV)
A szolgáltató kikapcsolta a gázt kedden az olaszliszkai közintézményekből - közölte a Független Hírügynökséggel Kerekes Attila polgármester. Hozzátette: a település pénzügyi nehézségei miatt hárommillió forint adósságot halmozott fel, a Kossuth-házban pedig már áram sincs. Vagyis másfelé is vannak tartozásai az önkormányzatnak. A polgármester azt mondta: ezt követően az eddiginél sokkal jobban…
ápr. 19
20:13
"Leesett a bicikliről" Szívroham okozta a milliárdos üzletember halálát (ATV)
47 éves volt.
ápr. 19
20:18
Híres apja nélkül boldogul Düki (Blikk)
Budapest – Festészet helyett inkább énekel a Csillag születik című műsorban ismertté vált Bad Boyz tánccsapat tagja.
ápr. 19
20:18
Válságban a kormány Szlovéniában (Infostart)
Kormányválság tört ki kedden Szlovéniában: a Borut Pahor vezette balközép kormánykoalícióból ki akar lépni a nyugdíjasok pártja, aminek következtében a kabinet kisebbségbe kerülne a parlamentben, s így kellene folytatnia fontos szociális reformokat.
ápr. 19
20:20
Hetven éves Hollósi Frigyes (Blikk)
Csütörtökön ünnepli 70. születésnapját Hollósi Frigyes. A Jászai Mari-díjas, érdemes művész a szép évforduló ellenére sem boldog: munkahelyét és szakmáját is egyre több veszély fenyegeti.
ápr. 19
20:20
Megvédenék a gyerekeket a közösségi oldalak veszélyeitől (Infostart)
A gyermekek és személyes adataik védelmére hívja fel a figyelmet az Európai Bizottság a most közzétett tanulmányában, amelyből kiderül: egyre több tizennyolc éven aluli fiatal regisztrál valamelyik közösségi oldalra, és teszi publikussá az elérhetőségeit.
ápr. 19
20:21
„Új veszély leselkedik az emberiségre” (HírTV)
Soha nem látott összefogásra van szükség, hiszen mára megfékeztük a világjárványokat, de új veszély leselkedik az emberiségre, a környezetszennyezés által előidézett klímaváltozás – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden Drávaszentesen, a Duna-Dráva Nemzeti Parkban rendezett Föld-napi ünnepségen, ahol a Magyar Nemzeti Bank bemutatta új emlékérem-sorozatát.
ápr. 19
20:27
Növekedéssel zárt tavaly a Bookline (Infostart)
A nehéz piaci helyzet ellenére árbevétel-növekedést ért el 2010-ben a Bookline Nyrt. - mondta a társaság elnök-vezérigazgatója. Starcz Ákos szerint bár továbbra is fő piacuk a könyvpiac, az idei tíz százalék alatti tervezett növekedést az egyéb termékek: ajándékok, játékok forgalmazása hozhatja.
ápr. 19
20:27
Kedvező hírek fűtik a hangulatot Amerikában (Portfolio)
A kereskedés első óráira jellemző lejtmenet után emelkedésnek indultak a fő amerikai részvényindexek, így magyar idő szerint nyolc órakor a Dow Jones 0,45, az S&P 500 0,40, a Nasdaq pedig 0,15%-os...
ápr. 19
20:27
A temetés után kifosztották a sírt: tízezreket zsákmányoltak (ATV)
Még éjszaka kiásták a koporsót.
ápr. 19
20:36
Csernobil ma is veszélyes (Infostart)
A csernobili nukleáris katasztrófa során kikerült szennyeződés szakértők szerint negyedszázad múltán is kevéssé ismert veszélyt jelent a környezetre.
ápr. 19
20:36
FHB Jelzálogbank - újabb saját részvényeket vásárlás (ProfitLine)
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. április 19-én 9 ezer darab FHB "A" sorozatú törzsrészvényt vásárolt április 22-i értéknappal, 1.001 forintos átlag árfolyamon, az FHB Bank Zrt. mint befektetési szolgáltató útján - jelentette be a hitelintézet kedden, a BÉT honlapján.
ápr. 19
20:36
Agüero biztosan nem megy a Realba, de a Chelsea viheti (Agroinform)
A csatárral szerződésben íratták alá, hogy nem igazolhat a városi riválishoz.
ápr. 19
20:39
Tragikus halál Etyeken (HírTV)
Vasárnap délelőtt tűnt el egyeki házukból egy szellemi és testi fogyatékkal élő 14 éves fiú. A környékbeli hatóságok és magánemberek nagy erőkkel kezdték meg felkutatását, holttestét egy kanálisban találták meg kedd dél körül.
ápr. 19
20:39
A világ egyik legdrágább lakását vásárolta meg Ukrajna egyik leggazdagabb embere (Gondola)
A világ egyik legdrágább lakását vásárolta meg Londonban Ukrajna egyik leggazdagabb embere, Rinat Ahmetov, aki 135,4 millió fontot (41,3 milliárd forintot) fizetett az ingatlanért
ápr. 19
20:45
Koncessziós szerződéseket írt alá a MOL Romániában (2.) (Portfolio)
A MOL aláírta a koncessziós szerződéseket a Román Nemzeti Ásványi Nyersanyag Ügynökséggel három kutatási blokkra - közölte a társaság a BÉT honlapján. A MOL és az Expert Petroleum konzorciuma...
ápr. 19
20:45
Leégett Putyin kedvenc étterme (ATV)
Teljesen elpusztult egy keddi tűvészben Vlagyimir Putyin orosz kormányfő egyik kedvenc étterme egy feltételezett gyújtogatásban - közölték helyi tisztségviselők. A Szentpétervárhoz közel található étterem vendége volt több magas rangú külföldi politikus, világhíres művész és sportoló is.
ápr. 19
20:47
Nem látnák szívesen Gordon Brownt az IMF élén (Portfolio)
Bár a korábbi hírek szerint nagy az esélye Gordon Brown egykori brit pénzügyminiszternek és miniszterelnöknek a Nemzetközi Valutaalap várhatóan jövőre megüresedő vezérigazgatói pozíciójának...
ápr. 19
20:47
Politikai ügy lett a Pest megyei rendőrkapitány menesztéséből (ATV)
Politikai okokat sejt Ármós Sándor volt Pest megyei rendőrfőkapitány menesztésének hátterében a megyei közgyűlés MSZP frakciója. A szocialisták az MTI-hez kedden eljuttatott közleményükben egyebek mellett azzal támasztják alá véleményüket, hogy sem a nagykátai, sem korábban a nagykőrösi rendőrkapitány beszámolóját nem fogadta el a két város képviselő-testületének fideszes többsége, holott – mint…
ápr. 19
20:54
Ismét jár a 3-as metró a Lehel tér és Újpest városközpont között (Infostart)
Ismét jár a 3-as metró a Lehel tér és Újpest városközpont között, a Forgách utcánál azonban nem állnak meg a szerelvények - közölte Fehérvári Tibor, a BKV fődiszpécsere kedd este. A kora délután kiégett metrókocsit éjszaka vontatják el, addig a kihúzóvágányon áll.
ápr. 19
20:57
A bolgár diplomaták fele jelentett a kommunista titkosszolgálatnak (HírTV)
Ügynök volt minden második bolgár diplomata – ezt állapította meg a kormány átvilágító bizottsága. Bulgária jelenlegi londoni, berlini és tokiói nagykövete is rendszeresen jelentett a kommunista titkosszolgálatnak. A külügyminisztérium megpróbálja elérni, hogy hazahívják a diplomatákat, de erről csak az elnök dönthet, aki szerint viszont a hatékony munka számít, ezért nem hív vissza senkit.
ápr. 19
20:57
A KENÓ április 19-i nyerőszámai (Gondola)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az április 19-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták: 4, 6, 13, 15, 16, 17, 20, 24, 35, 37, 40, 43, 52, 56, 57, 61, 62, 65, 68, 69
ápr. 19
20:59
Tragédia a 86-oson (HírTV)
Kamion és személyautó ütközött a 86-os főúton, a nagykölkedi elágazásnál, kedd este. A balesetben az autó egyik utasa életét vesztette, egy másik utas életéért küzdenek a mentők - értesült a HavariaPress.
ápr. 19
20:59
Újabb légicsapások Líbiában, Tripoli figyelmeztet (Gondola)
Újabb légicsapásokat hajtottak végre kedd hajnalban líbiai célpontok ellen a NATO vezette nemzetközi hadi koalíció repülőgépei - jelentette be a katonai szervezet
ápr. 19
21:01
Több tucat halottja van a nigériai összecsapásoknak (Gondola)
Legalább 33 ember halt meg az elnökválasztás utáni összecsapásokban a Nigéria északi részén található nagyobb városokban: az ellenzék vezetője, Muhammad Buhari kedden elítélte a zavargásokat
ápr. 19
21:03
Cséfalvay: Magyarország tartja az idei 2,8 százalékos hiánycélt (Infostart)
Magyarország tartja magát az idei 2,8 százalékos, GDP-arányos költségvetési hiánycélhoz, de a különadókból befolyó bevételek az év későbbi részeiben - júniusban és az év végén - folynak be a büdzsébe - válaszolta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) stratégiai államtitkára a Budapest Business Journal című lap kedd esti üzleti fórumán arra a kérdésre, hogy a negyedéves hiány nem…
ápr. 19
21:03
Lemondott Gyöngyöspata polgármestere + videó (ATV)
Tábi László egészségügyi okokkal indokolta távozását, amely összefügghet a településen kialakult feszült helyzettel. Közben Kállai Ernő Kisebbségi ombudsman szerint indokolatlan volt a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület demonstrációja, ezért a szabályok szigorítása mellett a szervezet feloszlatását kezdeményezi. Lázár János korábban bejelentette, heteken belül szigorítanak az idevonatkozó…
ápr. 19
21:09
Nevet és székhelyet vált a Genesis (ProfitLine)
A Genesis Energy Nyrt. Igazgatótanácsa értesíti a tisztelt részvényeseket, hogy mai ülésén döntést hozott a Társaság nevének illetve székhelyének megváltoztatásáról - olvasható a BÉT honlapján.
ápr. 19
21:11
Jövőre sem emelkednek a közalkalmazottak bérei (ProfitLine)
A bérek idei befagyasztása után jövőre sem emelkedik az 5,2 millió francia közalkalmazott fizetése - közölte kedden Francois Baroin francia költségvetési miniszter a szakszervezetek képviselőivel tartott tárgyaláson.
ápr. 19
21:12
Kikapcsolták a gázt Olaszliszka közintézményeiben (Infostart)
Kikapcsolta a gázt a szolgáltató kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszka közintézményeiben - tájékoztatott a település független polgármestere.
ápr. 19
21:12
Általános iskolásokat sebesített meg hatéves diáktársuk pisztolya (Infostart)
Három általános iskolai tanuló sebesült meg kedden a texasi Houstonban, amikor a tanintézmény területén véletlenül elsült egy hat éves gyerek zsebéből kiesett töltött pisztoly.
ápr. 19
21:14
Mindenhol megtörtént a közszférában a nettó bérek kiegészítése - a nap hírei (Infostart)
A versenyszférában a béremelés eddig körülbelül ötven százalékban valósult meg - mondta Rogán Antal, bérmonitoring bizottság fideszes vezetője, miután átadta a bérkiegészítésről szóló összefoglalót a kormányfőnek.
ápr. 19
21:14
Újabb légicsapások Kadhafi parancsnoki központjaira (Infostart)
Újabb légicsapásokat hajtottak végre kedd hajnalban líbiai célpontok ellen a NATO vezette nemzetközi hadi koalíció repülőgépei - jelentette be a katonai szervezet. Közben a líbiai kormány közölte, nem fogja engedni, hogy a segélyekkel együtt katonák is érkezzenek az észak-afrikai arab országba. A miszrátai felkelők viszont már "hivatalosan" szárazföldi beavatkozást kérnek a nyugati országoktól.
ápr. 19
21:15
Egy bűncselekménnyel gyanúsítják Rohácot (HírTV)
Egy bűncselekménnyel gyanúsítják Jozef Rohácot – mondta a szlovák férfi magyarországi ügyvédje kedden; Fülöp Tamás ezzel azokra a sajtótalálgatásokra reagált, amelyek azután kaptak szárnyra, hogy sem a rendőrség, sem az ügyészség nem közölt részleteket a férfi őrizetbe vételének alapjául szolgáló bűncselekményről.
ápr. 19
21:15
Két diák meghalt egy iskolai verekedésben (Blikk)
ápr. 19
21:17
Külföldi bírálatok az új alaptörvény ellen – Rájátszás (videó) (HírTV)
Külföldi bírálatok az új alaptörvény ellen
ápr. 19
21:19
Két jelölt van a Debrecen edzői posztjára? (HírTV)
Két edzőjelöltje van a Debrecen labdarúgócsapatának a Nemzeti Sport információi szerint. A sportnapilap úgy tudja, hogy a posztra már hétfőn esélyesként emlegetett Kondás Elemér mellett Urbányi István a másik jelölt.
ápr. 19
21:21
Kínaiak vesznek részt a MÁV korszerűsítésében (Portfolio)
Szarvas Ferenc, a MÁV elnök-vezérigazgatója stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a China Railway Construction Corporation vezetőjével 2011. április 19-én, Pekingben. A magyar...
ápr. 19
21:30
Megszavazták az uniós gazdasági koordinációt fokozó jogszabályok jelentéseit (Infostart)
Számos módosítással bár, de kedden megszavazta az Európai Parlament gazdasági bizottsága azokat a jelentéseket, amelyek az Európai Unió tagországai közti gazdasági koordináció fokozását gyakorlatba átültető hat jogszabállyal foglalkoznak.
ápr. 19
21:30
Egyenlített a Sopron, bajnokavatás pénteken (Agroinform)
Az NB I történetében eddig egyszer fordult elő, hogy egy csapat 0-2-ről fordított a fináléban: 2007-ben éppen a Sopron vitte véghez a bravúrt a Pécs ellen.
ápr. 19
21:32
Pinto véd a Real ellen - Guardiola (Agroinform)
Guardiola egy biztos pontot árult el a Barcelona Real Madrid elleni szerdai kezdőcsapatából, az eddig kevesebb szerephez jutó Pinto védi a katalánok hálóját.
ápr. 19
21:33
Miért szavazta meg Pősze Lajos az új alaptörvényt? – Rájátszás (videó) (HírTV)
Miért szavazta meg Pősze Lajos az új alaptörvényt?
ápr. 19
21:35
Véget ér a több mint negyven éve fennálló szükségállapot? (HírTV)
Elfogadta az 1963 óta érvényben lévő szükségállapot feloldását célzó törvénytervezetet a szíriai kormány – jelentette kedden a Szana állami hírügynökség.

Keresés