2011. április 19. kedd

ápr. 19
20:21
Járni jár, de nem jut (Metropol)
A település hét és fél millióval tartozik a beszállítónak, a cég pedig megelégelte, hogy pénz helyett csupán ígéreteket kap. Vagy már azt sem.
ápr. 19
20:21
Félmillió éve vagyunk jobbkezesek (hirado.hu)
Egy tudóscsoport azt állítja, félmillió évvel ezelőtt vált dominánssá a jobb kéz. Erre úgy jöttek rá, hogy ősi metszőfogakon lévő kopásokat, sérüléseket vizsgáltak, amelyek a jobb vagy a bal kézben fogott, falatozás közben használt kőpengéktől származnak.
ápr. 19
20:23
A döntő küszöbén a Kecskemét (Metropol)
A Kecskemét hazai pályán fölényes, 5-1-es győzelmet aratott a Zalaegerszeg felett a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének első meccsén, ezzel nagyon közel került a fináléhoz.
ápr. 19
20:23
Ismét jár a 3-as metró a Lehel tér és Újpest városközpont között (hirado.hu)
Ismét jár a 3-as metró a Lehel tér és Újpest városközpont között, a Forgách utcánál azonban nem állnak meg a szerelvények. A kiégett metrókocsit éjszaka vontatják el.
ápr. 19
20:27
Növekedéssel zárt tavaly a Bookline (Infostart)
A nehéz piaci helyzet ellenére árbevétel-növekedést ért el 2010-ben a Bookline Nyrt. - mondta a társaság elnök-vezérigazgatója. Starcz Ákos szerint bár továbbra is fő piacuk a könyvpiac, az idei tíz százalék alatti tervezett növekedést az egyéb termékek: ajándékok, játékok forgalmazása hozhatja.
ápr. 19
20:27
Kedvező hírek fűtik a hangulatot Amerikában (Portfolio)
A kereskedés első óráira jellemző lejtmenet után emelkedésnek indultak a fő amerikai részvényindexek, így magyar idő szerint nyolc órakor a Dow Jones 0,45, az S&P 500 0,40, a Nasdaq pedig 0,15%-os...
ápr. 19
20:27
A temetés után kifosztották a sírt: tízezreket zsákmányoltak (ATV)
Még éjszaka kiásták a koporsót.
ápr. 19
20:36
Holtan került elő a kamasz a kanálisból (BorsOnline)
Vasárnap veszett nyoma annak a 14 éves egyeki fiúnak, akinek már csak a holtteste került elő az otthonuktól pár száz méterre lévő kanálisból kedden.
ápr. 19
20:36
Csernobil ma is veszélyes (Infostart)
A csernobili nukleáris katasztrófa során kikerült szennyeződés szakértők szerint negyedszázad múltán is kevéssé ismert veszélyt jelent a környezetre.
ápr. 19
20:36
A májáttét kialakulása (WebBeteg)
A daganatos betegségek egy része a szervezetben az idő múlásával az eredeti megjelenési helytől távoli szervekben áttétes tumorokat, szakszóval metasztázisokat képezhet. Az egyik leggyakoribb problémát a májban kialakuló áttétek jelentik, mert azok növekedésnek indulva az egészséges májszövet felélésével, a máj működésének fokozatos gátlásával végzetes szövődményeket okozhatnak.
ápr. 19
20:36
FHB Jelzálogbank - újabb saját részvényeket vásárlás (ProfitLine)
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. április 19-én 9 ezer darab FHB "A" sorozatú törzsrészvényt vásárolt április 22-i értéknappal, 1.001 forintos átlag árfolyamon, az FHB Bank Zrt. mint befektetési szolgáltató útján - jelentette be a hitelintézet kedden, a BÉT honlapján.
ápr. 19
20:36
Agüero biztosan nem megy a Realba, de a Chelsea viheti (Agroinform)
A csatárral szerződésben íratták alá, hogy nem igazolhat a városi riválishoz.
ápr. 19
20:38
ValóVilág: Jerzy kiábrándult Gigiből (BorsOnline)
A jelek szerint a szakítás szélére jutott Jerzy és Gigi kapcsolata. A lengyel fiú a villa ideiglenesen felállított kápolnájában vallott érzéseiről.
ápr. 19
20:39
Tragikus halál Etyeken (HírTV)
Vasárnap délelőtt tűnt el egyeki házukból egy szellemi és testi fogyatékkal élő 14 éves fiú. A környékbeli hatóságok és magánemberek nagy erőkkel kezdték meg felkutatását, holttestét egy kanálisban találták meg kedd dél körül.
ápr. 19
20:39
Ismét jár a 3-as metró a Lehel tér és Újpest városközpont között (Metropol)
Ismét jár a 3-as metró a Lehel tér és Újpest városközpont között, a Forgách utcánál azonban nem állnak meg a szerelvények. A kora délután kiégett metrókocsit éjszaka vontatják el, jelenleg az úgynevezett kihúzóvágányon áll.
ápr. 19
20:39
Ha nincs bérkompenzáció, nincs állami támogatás - parlament előtt a törvény (hirado.hu)
Nem kapnak állami támogatást azok a cégek, amelyek nem kompenzálják dolgozóik új adórendszer miatti bércsökkenését. Az MTV Híradójának információi szerint a parlament még tavasszal elfogadhatja az erről szóló törvényt.
ápr. 19
20:41
A KENÓ nyerőszámai (Metropol)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az április 19-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták: 4 6 13 15 16 17 20 24 35 37 40 43 52 56 57 61 62 65 68 69
ápr. 19
20:41
Halálos baleset a 86-os főúton (hirado.hu)
Egy ember meghalt, amikor összeütközött egy szlovén kamion és egy személyautó Vas megyében.
ápr. 19
20:43
Szocialisták: politikai okokból menesztették Ármós Sándort (hirado.hu)
A megyei közgyűlés MSZP frakciója úgy véli, politikai oka voltak annak, hogy a volt Pest megyei rendőrfőkapitányt menesztették.
ápr. 19
20:45
Koncessziós szerződéseket írt alá a MOL Romániában (2.) (Portfolio)
A MOL aláírta a koncessziós szerződéseket a Román Nemzeti Ásványi Nyersanyag Ügynökséggel három kutatási blokkra - közölte a társaság a BÉT honlapján. A MOL és az Expert Petroleum konzorciuma...
ápr. 19
20:45
Leégett Putyin kedvenc étterme (ATV)
Teljesen elpusztult egy keddi tűvészben Vlagyimir Putyin orosz kormányfő egyik kedvenc étterme egy feltételezett gyújtogatásban - közölték helyi tisztségviselők. A Szentpétervárhoz közel található étterem vendége volt több magas rangú külföldi politikus, világhíres művész és sportoló is.
ápr. 19
20:47
Nem látnák szívesen Gordon Brownt az IMF élén (Portfolio)
Bár a korábbi hírek szerint nagy az esélye Gordon Brown egykori brit pénzügyminiszternek és miniszterelnöknek a Nemzetközi Valutaalap várhatóan jövőre megüresedő vezérigazgatói pozíciójának...
ápr. 19
20:47
Politikai ügy lett a Pest megyei rendőrkapitány menesztéséből (ATV)
Politikai okokat sejt Ármós Sándor volt Pest megyei rendőrfőkapitány menesztésének hátterében a megyei közgyűlés MSZP frakciója. A szocialisták az MTI-hez kedden eljuttatott közleményükben egyebek mellett azzal támasztják alá véleményüket, hogy sem a nagykátai, sem korábban a nagykőrösi rendőrkapitány beszámolóját nem fogadta el a két város képviselő-testületének fideszes többsége, holott – mint…
ápr. 19
20:54
Ismét jár a 3-as metró a Lehel tér és Újpest városközpont között (Infostart)
Ismét jár a 3-as metró a Lehel tér és Újpest városközpont között, a Forgách utcánál azonban nem állnak meg a szerelvények - közölte Fehérvári Tibor, a BKV fődiszpécsere kedd este. A kora délután kiégett metrókocsit éjszaka vontatják el, addig a kihúzóvágányon áll.
ápr. 19
20:57
A bolgár diplomaták fele jelentett a kommunista titkosszolgálatnak (HírTV)
Ügynök volt minden második bolgár diplomata – ezt állapította meg a kormány átvilágító bizottsága. Bulgária jelenlegi londoni, berlini és tokiói nagykövete is rendszeresen jelentett a kommunista titkosszolgálatnak. A külügyminisztérium megpróbálja elérni, hogy hazahívják a diplomatákat, de erről csak az elnök dönthet, aki szerint viszont a hatékony munka számít, ezért nem hív vissza senkit.
ápr. 19
20:57
Három tanulótársát sebesítette meg pisztollyal egy hatéves texasi gyerek (Metropol)
Három általános iskolai tanuló sebesült meg kedden a texasi Houstonban, amikor a tanintézmény területén véletlenül elsült egy 6 éves gyerek zsebéből kiesett töltött pisztoly.
ápr. 19
20:57
Kövérebb a Plútó légköre, mint gondolták (hirado.hu)
A korábban véltnél sokkal szélesebb a Naprendszer peremén keringő Plútó légköre, a törpebolygó gázburka háromezer kilométerre nyúlik a világűrbe. Az égitest szélsőségesen ritka atmoszférája a szén-monoxid és a metán törékeny egyensúlyán nyugszik.
ápr. 19
20:59
Tragédia a 86-oson (HírTV)
Kamion és személyautó ütközött a 86-os főúton, a nagykölkedi elágazásnál, kedd este. A balesetben az autó egyik utasa életét vesztette, egy másik utas életéért küzdenek a mentők - értesült a HavariaPress.
ápr. 19
20:59
Cséfalvay: tartjuk az idei 2,8 százalékos hiánycélt (hirado.hu)
A Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára szerint a negyedéves hiány nem veszélyezteti az éves deficitcélt. Cséfalvay azt mondta: tartjuk a 2,8 százalékos hiánycélt.
ápr. 19
21:01
Ha nincs bérkompenzáció, nincs állami támogatás (hirado.hu)
Nem kapnak állami támogatást azok a cégek, amelyek nem kompenzálják dolgozóik új adórendszer miatti bércsökkenését. Az MTV Híradójának információi szerint a parlament még tavasszal elfogadhatja az erről szóló törvényt.
ápr. 19
21:03
Cséfalvay: Magyarország tartja az idei 2,8 százalékos hiánycélt (Infostart)
Magyarország tartja magát az idei 2,8 százalékos, GDP-arányos költségvetési hiánycélhoz, de a különadókból befolyó bevételek az év későbbi részeiben - júniusban és az év végén - folynak be a büdzsébe - válaszolta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) stratégiai államtitkára a Budapest Business Journal című lap kedd esti üzleti fórumán arra a kérdésre, hogy a negyedéves hiány nem…
ápr. 19
21:03
Lemondott Gyöngyöspata polgármestere + videó (ATV)
Tábi László egészségügyi okokkal indokolta távozását, amely összefügghet a településen kialakult feszült helyzettel. Közben Kállai Ernő Kisebbségi ombudsman szerint indokolatlan volt a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület demonstrációja, ezért a szabályok szigorítása mellett a szervezet feloszlatását kezdeményezi. Lázár János korábban bejelentette, heteken belül szigorítanak az idevonatkozó…
ápr. 19
21:03
Gáz nélkül Olaszliszka közintézményei (hirado.hu)
A község polgármestere szerint hárommillió forint adósságot halmozott fel az önkormányzat, de más szolgáltató felé is van tartozása.
ápr. 19
21:05
Ukrán kézbe került a világ egyik legdrágább lakása Londonban (hirado.hu)
A világ egyik legdrágább lakását vásárolta meg Londonban Ukrajna egyik leggazdagabb embere. Rinat Ahmetov 135,4 millió fontot (41,3 milliárd forintot) fizetett az ingatlanért. A luxuslakóparkban már 33 lakást eladtak, de harminc apartman még vevőre vár.
ápr. 19
21:09
Nevet és székhelyet vált a Genesis (ProfitLine)
A Genesis Energy Nyrt. Igazgatótanácsa értesíti a tisztelt részvényeseket, hogy mai ülésén döntést hozott a Társaság nevének illetve székhelyének megváltoztatásáról - olvasható a BÉT honlapján.
ápr. 19
21:11
Jövőre sem emelkednek a közalkalmazottak bérei (ProfitLine)
A bérek idei befagyasztása után jövőre sem emelkedik az 5,2 millió francia közalkalmazott fizetése - közölte kedden Francois Baroin francia költségvetési miniszter a szakszervezetek képviselőivel tartott tárgyaláson.
ápr. 19
21:12
ValóVilág: Olivért és Anikót újra egymás karjaiba kergetik! (BorsOnline)
A Való Világ kedd esti közvetítése újra nagy meglepetésekkel szolgált: az összefoglalóban látszott, hogy Olivér és Anikó kínosan kerüli egymást.
ápr. 19
21:12
Kikapcsolták a gázt Olaszliszka közintézményeiben (Infostart)
Kikapcsolta a gázt a szolgáltató kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszka közintézményeiben - tájékoztatott a település független polgármestere.
ápr. 19
21:12
Általános iskolásokat sebesített meg hatéves diáktársuk pisztolya (Infostart)
Három általános iskolai tanuló sebesült meg kedden a texasi Houstonban, amikor a tanintézmény területén véletlenül elsült egy hat éves gyerek zsebéből kiesett töltött pisztoly.
ápr. 19
21:14
Lecsukták a sztárfocistát zaklató őrült némbert (BorsOnline)
Őrizetbe vette a rendőrség Susanne Ibrut, aki a leglehetetlenebb időpontokban tűnt fel Rio Ferdinand, a Manchester United futballistájának háza előtt. A 38 éves nő arról fantáziált, hogy egy párt alkot a háromgyermekes játékossal.
ápr. 19
21:14
Mindenhol megtörtént a közszférában a nettó bérek kiegészítése - a nap hírei (Infostart)
A versenyszférában a béremelés eddig körülbelül ötven százalékban valósult meg - mondta Rogán Antal, bérmonitoring bizottság fideszes vezetője, miután átadta a bérkiegészítésről szóló összefoglalót a kormányfőnek.
ápr. 19
21:14
Újabb légicsapások Kadhafi parancsnoki központjaira (Infostart)
Újabb légicsapásokat hajtottak végre kedd hajnalban líbiai célpontok ellen a NATO vezette nemzetközi hadi koalíció repülőgépei - jelentette be a katonai szervezet. Közben a líbiai kormány közölte, nem fogja engedni, hogy a segélyekkel együtt katonák is érkezzenek az észak-afrikai arab országba. A miszrátai felkelők viszont már "hivatalosan" szárazföldi beavatkozást kérnek a nyugati országoktól.
ápr. 19
21:15
Egy bűncselekménnyel gyanúsítják Rohácot (HírTV)
Egy bűncselekménnyel gyanúsítják Jozef Rohácot – mondta a szlovák férfi magyarországi ügyvédje kedden; Fülöp Tamás ezzel azokra a sajtótalálgatásokra reagált, amelyek azután kaptak szárnyra, hogy sem a rendőrség, sem az ügyészség nem közölt részleteket a férfi őrizetbe vételének alapjául szolgáló bűncselekményről.
ápr. 19
21:15
Két diák meghalt egy iskolai verekedésben (Blikk)
ápr. 19
21:15
Két diák meghalt tunéziai iskolások verekedésében (Metropol)
Tunéziában egy fiú és egy lány meghalt és negyvenen megsérültek kedden egy iskolában egy törzsi viszályban.
ápr. 19
21:17
Külföldi bírálatok az új alaptörvény ellen – Rájátszás (videó) (HírTV)
Külföldi bírálatok az új alaptörvény ellen
ápr. 19
21:19
Két jelölt van a Debrecen edzői posztjára? (HírTV)
Két edzőjelöltje van a Debrecen labdarúgócsapatának a Nemzeti Sport információi szerint. A sportnapilap úgy tudja, hogy a posztra már hétfőn esélyesként emlegetett Kondás Elemér mellett Urbányi István a másik jelölt.
ápr. 19
21:21
Kínaiak vesznek részt a MÁV korszerűsítésében (Portfolio)
Szarvas Ferenc, a MÁV elnök-vezérigazgatója stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a China Railway Construction Corporation vezetőjével 2011. április 19-én, Pekingben. A magyar...
ápr. 19
21:30
Megszavazták az uniós gazdasági koordinációt fokozó jogszabályok jelentéseit (Infostart)
Számos módosítással bár, de kedden megszavazta az Európai Parlament gazdasági bizottsága azokat a jelentéseket, amelyek az Európai Unió tagországai közti gazdasági koordináció fokozását gyakorlatba átültető hat jogszabállyal foglalkoznak.
ápr. 19
21:30
Egyenlített a Sopron, bajnokavatás pénteken (Agroinform)
Az NB I történetében eddig egyszer fordult elő, hogy egy csapat 0-2-ről fordított a fináléban: 2007-ben éppen a Sopron vitte véghez a bravúrt a Pécs ellen.

Keresés