A fukusimai nukleáris baleset az európai árampiacot sem hagyta érintetlenül, tekintettel arra, hogy a szerencsétlenséget követő német reakciónak betudhatóan az európai árampiac rövid és középtávú...
Újabb számlagyárra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Egyelőre még nem tudni, hány cég, és összesen mekkora értékben vett fiktív számlát színlelt vállalkozásoktól. A jelenlegi elkövetési érték meghaladja a 60 millió forintot.
Több mint féléves kihagyás után idei első futásán, a Berlintől 20 km-re lévő hoppegarteni lóversenypályán vasárnap telt ház, tízezer néző előtt ismét nyert Overdose, az 1000 méteres versenyen rendkívüli fölénnyel utasította maga mögé nyolc ellenfelét.
Fidel Castro lemondott a kubai Kommunista Pártban betöltött vezetői posztjáról - ezt maga a politikus jelentette be egy keddi interjúban. "Raúl tudta, hogy nem fogadnék el egy formális szerepet a pártban" - fogalmazott Castro fivérére utalva a Cubadebate.cu portálon megjelent nyilatkozatban, ezzel magyarázva, hogy miért nem kapott szerepet a párt hétfőn megválasztott új központi bizottságában. A…
A vezetői karizmáról végzett nemzetközi kutatásról tartott előadást a közelmúltban Deiric McCann. Az ír menedzsment guru egy éve kutatja már ezt a témát, nemrég publikált egy könyvet is Leadership Charisma címmel, ami az Amazon bestsellere lett. Portálunk arról faggatta a szakembert, miért van szükség karizmával rendelkező vezetőkre, s milyenek a magyar menedzserek.
Frakcióvezetőt választ május 9-én a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja; Lázár János, ha Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök jelöli, újra elvállalja a tisztséget. A frakcióvezető az MTI-nek adott interjúban beszélt arról is, nem lát változást Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár Fidesz-frakcióbeli megítélésében, amely „eddig támogató volt”. Lázár János emellett elmondta, személy szer...
A rendőrség szerint a színházban 2009.04.01. és 2010.09.30. között nem tartották be a számviteli törvényt, a belső normák, valamint más jogszabályok előírásait
Bizonytalannak tartja a közmunkaprogramok sikerességét az MTI által hétfőn megkérdezett elemzők többsége. A konvergenciaprogramban vázolt munkaerő-piaci változások kapcsán a szakértők arra mutattak rá, hogy korántsem biztos, hogy minden, az ellátási rendszerből kieső ember talál munkát.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 206 400 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 210 400, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 198 800 forint
Nyár óta emelkednek a használtautó-árak, mivel ismét megnőtt a kereslet az újszerű, nem túl öreg járművek iránt, amelyekből kevés van a piacon - írta keddi számában a Világgazdaság.
Van olyan gazda, aki régi Sokol rádióval próbálja meg távol tartani a vadakat földjétől, máshol egyesületet hoznak létre a vadkárok elleni védekezésre.
A Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Országos Szövetsége (KISOSZ) Somogy megyei tagszervezete kezdeményezi, hogy az érdekképviselet folytasson tárgyalásokat a kormánnyal az új Széchenyi Pihenő Kártya felhasználásának bővítéséről.
Nem telt eseménytelenül a hét első kereskedési napja. A hétvége folyamán a kínai jegybank ismét megemelte a kötelező tartalékráta mértékét fél százalékkal és ez már önmagában is megadta a kereskedés alaphangját. (Solar Capital)
Csökkentek 2011 első negyedévében az újautó értékesítések Európában, miután csak a februári hónap volt az, amikor év/év alapon emelkedni tudtak a regisztrációk. Márciusban 5%-kal csökkentek az...
Minden nyugdíjintézetnél egyre fontosabb szerepet kap az önkéntes ág. Az OTP, az MKB és az AXA is kiemeli az öngondoskodás fontosságát mégsem látni igazán kiemelkedő ajánlatot egyik önkéntes pénztárnál sem....
A vezető indexek emelkedésével indult a kereskedés kedden a nyugat-európai tőzsdéken. A londoni FTSE-100 index 0,61 százalékos, a frankfurti DAX index 0,42 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,49 százalékos erősödéssel kezdte a kereskedést.
A tegnapi esések egy részét ledolgozva 1,1%-os pluszban nyitott a BUX. A mozgás az európai nyitásnak megfelelő. A legnagyobb mértékű pluszokat a tegnapi nap nagy vesztesei mutatják, az élen az OTP és...
Brutális ámokfutásba kezdett egy börtönből frissen szabadult tiszabői férfi. Szabadulása utáni első útja ugyanis volt feleségéhez vezetett, akit először késsel megfenyegetett, majd elrabolt.
A húsvét előtti nagy forgalom miatt továbbra is torlódnak a járművek a Záhony és Csap közötti, magyar-ukrán határállomáson, ahol két-három órás a várakozás - közölte a rendőrség.
A Detroit Red Wings 4-2-re nyert a Phoenix Coyotes otthonában az NHL rájátszásának első fordulójában, így 3-0-ra vezet a párharcban, azaz egyetlen győzelemre van a továbbjutástól.
Sürgős egyeztetést kezdeményeznek a pedagógus-szakszervezetek az óraszámemelés felvetése miatt Hoffmann Rózsa oktatási államtitkártól. A kormány várhatóan szerdán tárgyalja a Nemzetgazdasági Minisztérium által összeállított közoktatási törvénytervezetet, amely szerint 28-ra emelnék a pedagógusok kötelező óraszámát, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ugyanakkor ezzel nem ért egyet.
Január-februárban a bruttó átlagkeresetek 3,1 százalékkal, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Elfogta a rendőrség azt a fiatalembert, aki - a gyanú szerint - meggyilkolt egy férfit a főváros VII. kerületének egyik lakásában, majd a holttestet az ágyneműtartóba tuszkolta.
Január-februárban a bruttó átlagkeresetek 3,1 százalékkal, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden
A húsvét előtti nagy forgalom miatt továbbra is torlódnak a járművek a Záhony és Csap közötti, magyar-ukrán határállomáson, ahol két-három órás a várakozás - közölte a rendőrség kedden kora délelőtt.
Hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt eljárást indított a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság az egri Gárdonyi Géza Színházról készült belső ellenőrzési jelentés alapján - adta hírül a Heves Megyei Hírlap.
"Ez egy Fidesz-alkotmány, nem egy magyar alkotmány" - nyilatkozott a Deutsche Welle német rádiónak Ulrike Lunacek, az Európai Parlament zöld párti képviselője. Az osztrák politikusnő rámutatott: a Fidesz egyedül készítette el az alaptörvény szövegét, anélkül, hogy a folyamatban az ellenzéki pártok is részt vettek volna.
Megtartják délelőtt 10 órakor a munkavédelmi ellenőrzést a tűzoltók az Országházban. Hétfőn az alkotmányozás miatt maradt el a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének vizsgálata.
Az új alkotmány alapul szolgál Magyarország lelki és szellemi megújulásához, tükrözi a nemzet múltját, jelenét és jövőjét, valamint a magyar nép alapvető értékeit - írta a miniszterelnök-helyettes.
Februárban alig húszezer fővel álltak többen alkalmazásban a nemzetgazdaságban az egy hónappal korábbinál, így a legalább 5 főt foglalkoztatóknál a létszám 2 millió 640 ezer fő volt - derül ki a...
Tovább erősödött a forint az euróhoz képest kedd reggel, miután már hétfőn este kezdett magához térni a magyar fizetőeszköz a délutáni heves ingadozás után; kedd reggel 7 óra körül egy euró 267,77 forintot ért a hétfő esti 268,10 forinttal szemben.
Az elmúlt napokban látott méretes esések után némileg megnyugodni látszanak a kedélyek az econet piacán, a papírok 41 forintig kapaszkodtak vissza, ami a tegnapi záróárhoz képest 14%-os emelkedést...
Vágott, manipulált hangfelvételek miatt kell börtönbe vonulnia egy kecskeméti férfinek. Ez volt ellene az egyetlen bizonyíték, ám a bíróságon hiába hangoztatta, hogy a felvételek hamisítványok.
Sokkoló felvételt készítettek egy Ploieşti melletti kutyamenhelyen: hat kiéhezett eb széttépte egymást. Néhány helybéli fedezte fel a szétmarcangolt testeket, és értesítette a hatóságokat. A menhely képviselői szerint csak összeesküvésről van szó - írja a Manna.ro.
Leginkább a magasan képzett munkaerőre mutatkozik kereslet Ausztriában és Németországban, de jó eséllyel találnak állást a vendéglátósok és a mezőgazdasági idénymunkások is a május 1-jei korlátozások feloldásával. Bár sokan készülnek kimenni, a szakemberek szerint tömeges kivándorlástól nem kell tartani.
A korábbi feltételezésekkel ellentétben nem növelik a cukorbetegség kockázatát a diétás üdítők és más, mesterséges édesítőszerrel készült italok - állapították meg a Harvard Egyetem kutatói.
Ez aztán a szerelmi háromszög: két Martin Harris nevű amerikai fickónak ugyanaz a dögös szőke a felesége. Az egyiknek viszont volt egy balesete, és úgy beverte a fejét, hogy csak lassan szedi össze magát, illetve az emlékeit. Mindez Berlinben történik, nem beszéli a nyelvet, és valakik meg akarják ölni. Így indul Az Ismeretlen férfi, aki nem más, mint Liam Neeson
Akár Európa Liga-szereplést is érhet a továbbjutás a Magyar Kupa KTE-Ereco-ZTE elődöntőjében, hiszen a döntő másik együttese könnyen lehet, hogy a Videoton lesz.
Január–februárban a bruttó átlagkeresetek 3,1 százalékkal, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.