2011. április 20. szerda

ápr. 20
6:39
Több ezer forinttal nőhet az alacsonyabb keresetűek adóterhe (ATV)
Bár az adó csökken, a kedvezmények is erősen megfogyatkoznak.
ápr. 20
6:48
Nacsa a szerelme miatt elköltözik az országból (BorsOnline)
Nyáron Milánóba költözik Nacsa Olivér, aki nagyon nehezen viseli szerelme, Zsuzsi hiányát. A döntésnek a csinos barátnő is örül, bár azt még nem tudják, hogy mihez kezd külföldön a humorista.
ápr. 20
6:50
Till Attila nyolcmillióból lehet világsztár (BorsOnline)
Nagy álma teljesült Till Attilának, hiszen Csicska című kisfilmje kikerült a világ legnagyobb fesztiváljára, Cannes-ba. A film ott mutatkozik be, ahol George Lucas karrierje is kezdődött.
ápr. 20
6:51
Válasz nélkül maradt levelek (Spa Trend Online)
Mind a mai napig nem kapott választ a Budapesti Fesztiválzenekar vezetése arra a közönség által aláírt több ezer levélre, amelyben azt követelték, hogy a kulturális kormányzat és a főváros adja vissza azt a közel180 millió forintot, amit előzetes egyeztetés nélkül az év elején elvontak a világhírű együttestől.
ápr. 20
6:53
Kenneth Branagh Shakespeare után képregényből rendezett filmet (Spa Trend Online)
A kortárs filmművészet legismertebb Shakespeare-színésze és legnagyvonalúbb Shakespeare-rendezője, Kenneth Branagh felcsapott képregény- adaptátornak. Hamarost a hazai mozikban is látható lesz a Thor, amely a nevezetes Marves-sorozatban 1962-ben Hatalmas Thor címmel megjelent képregény alapján készült, s Branagh jegyzi rendezőként.
ápr. 20
6:57
Minden „másnap” benzinár-rekord (ATV)
Az autópályák mellett már simán lehet 400 forintért is tankolni.
ápr. 20
6:59
A koronatanú szerint az igazi romagyilkosok még szabadon vannak + videó (ATV)
A sajtónak köszönhetően élő célponttá vált. Ezt mondta a koronatanú a romák elleni támadássorozat elkövetőinek perén a bíróságon. A nő a négy férfi munkáltatója volt azon a debreceni szórakozóhelyen, ahol elkapták őket. A vádirat szerint a tiszalöki gyilkosság után segített a gyilkosoknak. Azt mondta, valóban hívták, de csupán az elakadt autóról tudott. Azt állította: nem hiszi, hogy a…
ápr. 20
7:01
Orbán Viktor „diktatúrát teremt” + videó (ATV)
Ellentmondásosan fogadták külföldön az új magyar alkotmányt. A német Deutsche Welle berlini kormányzat fenntartásait emelte ki és idézte a német külügyi államminisztert, aki szerint aggodalommal figyelik a magyarországi fejleményeket. A Financial Times brit gazdasági lap ugyanakkor kiemeli, hogy a pénzügyi körök jól fogadták az államadósság csökkentésére kötelező passzust.
ápr. 20
7:03
Vonzó egy férfi? - az ujjai elárulják! (ProfitLine)
A férfiak ujjaira vetett egyetlen pillantás elárulja, mennyire vonzó a kéz tulajdonosa a nők számára - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.
ápr. 20
7:06
Fizetős lesz a szlovák netes média (Privátbankár)
Szokatlan egységet mutatnak a szlovák média egyébként egymással konkuráló vállalatai, ha bevételeik növeléséről van szó: megállapodtak abban, hogy mindannyian bevonulnak egy internetes fizetőkapu mögé...
ápr. 20
7:06
Elvonóra küldték a nász miatt Harry herceget (BorsOnline)
Április 29-én kerül sor az évtized esküvőjére, Vilmos herceg oltár elé vezeti szerelmét, Kate Middletont. Utánajártunk a királyi banzáj legszaftosabb titkainak. Sorozatunk harmadik része Harry herceg iszákos botrányairól szól.
ápr. 20
7:08
Koncessziós szerződéseket írt alá a Mol Romániában (Privátbankár)
A Mol aláírta a koncessziós szerződéseket a Román Nemzeti Ásványi Nyersanyag Ügynökséggel (ANRM) három kutatási blokkra - jelentette be az olajipari cég a BÉT honlapján kedden. A Mol tavaly júliusban ...
ápr. 20
7:08
Romagyilkosságok: gúnyosan vallott a bandafőnök kedvese (BorsOnline)
Zavarosan és sokszor foghegyről válaszolt a bíró kérdéseire a per egyik legérdekesebb figurája, Nyafi, alias Fehérné Nyalka Éva. A nő a halálbrigádot vezető K. Árpád szeretője volt, s bár segített a gyilkosoknak, csak tanúként szerepel az ügyben.
ápr. 20
7:09
Hajós – Pincefalu: „Egy falu, ahol csak a bor lakik, de Ön mindig szívesen látott vendég” (x) (HírTV)
Hajós Magyarország déli részén, Kalocsától 20 km-re fekszik, lakói jórészt svábok, akik a Duna menti löszhátra szőlőt telepítettek, az alatta húzódó löszpartba borospincéket vájtak. A szorosan egymás mellett sorakozó, mintegy 1200 fehérre meszelt présház a népi építészet remeke. Az egymáshoz bújó jellegzetes épületek Európa legnagyobb összefüggő pincefaluját alkotják! Hangulatos utcáiban sétálva…
ápr. 20
7:15
Kiderült, mi áll a forint sorozatos csúcsdöntésének hátterében (Portfolio)
Az elmúlt egy hónapban mintegy 350 milliárd forinttal nőtt a külföldi befektetők nettó forintpiaci kitettsége és ez segítette áprilisi első felében újabb és újabb csúcsokra a forintot a vezető...
ápr. 20
7:15
Leváltották a hajdúhadházi rendőrkapitányt (ATV)
Valószínűleg nem kezelte megfelelően a polgárőr-masírozást, ezért kellett mennie.
ápr. 20
7:17
Saját őssejtjeikkel gyógyítanák a fukusimai munkásokat (ATV)
Egyelőre mindenkitől jelentős mennyiségű vért vesznek, és eltárolják.
ápr. 20
7:24
Komoly változások előtt az Est Média (Privátbankár)
Az Est Media Vagyonkezelő Nyrt. (econet.hu) a már jelzett reorganizációs lépéssorozat keretében - a kizárólagos tulajdonában álló EMG Médiacsoport Kft.-t finanszírozó UniCredit Bank Hungary Zrt. hozzá...
ápr. 20
7:27
Májusban megy börtönbe a Célpont által lebuktatott expolgármester (HírTV)
Május elején kell börtönbe vonulnia Döge volt polgármesterének – tudta meg a Magyar Nemzet. A szocialista kötődésű Vincze Ferenc Tibort vesztegetésért ítélte három év szabadságvesztésre a bíróság.
ápr. 20
7:27
A benzin ára új történelmi csúcsra nőtt, a gázolaj ára nem változott (Gondola)
Emelte bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt
ápr. 20
7:29
Rossz hír az autósoknak (HírTV)
Soha nem volt ilyen drága a benzin. Mától három forinttal kerül többe a 95-ös benzin litere, a gázolaj árán nem változtatott a Mol. Az emelés után átlagosan 384-385 forintba kerül egy liter benzin, a gázolajért 375 forintot kell fizetni.
ápr. 20
7:31
Dönthet a bíróság Rohác letartóztatásáról (+videó) (HírTV)
Szerdán dönthet a bíróság Jozef Rohác letartóztatásáról. Hivatalosan továbbra sem tudni, hogy a Fenyő-gyilkosság miatt kérte-e Magyarország a férfi kiadatását Szlovákiától.
ápr. 20
7:33
Eredményes volt a TÁMOP program (HR Portál)
Sikeres és eredményes volt az Európai Unió támogatásával 2008-ban a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására meghirdetett, s az idén április végén záródó TÁMOP 1.1.2 program; a projektbe több mint 53 ezer embert vontak be a regionális munkaügyi központok - hangzott el a székesfehérvári záró konferencián kedden.
ápr. 20
7:33
Részeg autós zúzta le a mentőt (ATV)
A mentősöknek rendőrt kellett hívni az agresszív sofőrhöz.
ápr. 20
7:35
Mentorok segítik az álláskeresőket Csongrád megyében (HR Portál)
Közfoglalkoztatási mentorok segítik az álláskeresők elhelyezkedését Csongrád megyében - közölte Nagy Miklós, a szolgáltatások koordinálását, irányítását végző EM Csoport Nonprofit Kft. igazgatója kedden az MTI-vel.
ápr. 20
7:35
Barátok, rokonok, szeretők jutottak olcsón ingatlanhoz + videó (ATV)
Kedden négy órán keresztül tett vallomást Hunvald György az ügyészségen. A 17 erzsébetvárosi ingatlan értékesítésével kapcsolatban hűtlen kezeléssel, bűnszervezettel, okirathamisítással és kötelességszegéssel vádolt, 2 éve előzetes letartóztatásban lévő volt MSZP-s polgármester csak azt ismerte el, hogy kötött egy olyan megbízási szerződést, amely mögött nem volt valós munka.
ápr. 20
7:36
E-Star közgyűlés: nem fizetnek osztalékot a nyereségből (ProfitLine)
Elfogadták az igazgatóság előterjesztését az E-Star Alternatív Nyrt. részvényesei a kedden megtartott éves rendes közgyűlésen, ami szerint a nyereségből nem fizetnek osztalékot - közölte a társaság az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.
ápr. 20
7:38
Továbbra is nullszaldós a Diákhitel Központ (ProfitLine)
Az állami tulajdonban lévő Diákhitel Központ (DK) Zrt. az alapítói céloknak megfelelően nullszaldóval zárta a tavalyi évet: a 2009. évi 3 millió forint után 2010-ben 9 millió forint mérleg szerinti veszteséget könyvelt el 237,2 milliárd forint mérlegfőösszeg mellett - derül ki a társaság BÉT honlapján kedden közzétett éves jelentéséből.
ápr. 20
7:40
IMF - maradéktalanul végre kell hajtani a Széll Kálmán-tervet (ProfitLine)
Az idei évre tervezett 2 százalékos többlet elérhetőnek tűnik, de a 2012. évi deficitcél teljesítéséhez teljes maradéktalanul végre kell hajtani a költségvetési reformcsomagot - mondta Christoph Rosenberg, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi misszióvezetője a Dow Jones üzleti hírügynökségnek Washingtonban. (Rosenberggel a hétvégén felvett interjút a Dow Jones kedden este hozta…
ápr. 20
7:42
Mesterházy: egypárti és ideiglenes az alkotmány (Privátbankár)
Az MSZP elnöke szerint a hétfőn elfogadott alaptörvény jogi szempontból legitim, de politikailag és társadalmilag egészen biztosan nem az
ápr. 20
7:42
Kiakadtak Nyugat-Európában az új magyar alkotmánytól (BorsOnline)
Kiakadtak Nyugat-Európában az új magyar alkotmánytól. A hétfőn elfogadott alaptörvényt élesen bírálták a lapok, a német külügy szerint pedig összeegyeztethetetlen az Európai Unió normáival.
ápr. 20
7:45
Megdöbbentő adatok a gyermeknevelésről és a munkavállalásról (HírTV)
A 15 éven aluli gyermeket nevelő nők 53 százaléka nem dolgozik, 30 százalékuk pedig kifejezetten a gyereknevelés miatt nem tud vagy nem akar munkát vállalni – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal elemzéséből. Az adatok szerint a gyermekintézmények fejlesztése mintegy 50-100 ezer, jellemzően iskolázott nő számára teremtene munkavállalási lehetőséget. A társadalom elöregedése miatt egyre t...
ápr. 20
7:45
Michelle Obama kis híján repülőbalesetet szenvedett (Gondola)
Légiirányítói hibából túlságosan közel került egy 200 tonnás katonai szállítógéphez hétfőn a first ladyt, Michelle Obamát szállító repülőgép, amelynek ezért meg kellett szakítnia a Washington melletti Andrews légi támaszpontra történő leszállást - jelentette kedden légügyi forrásokra hivatkozva a The Washington Post online kiadása
ápr. 20
7:45
Sokkal több életet meg lehetne menteni (Metropol)
Az orvosi mikroelektronika fejlődésének köszönhetően az áldozatok nagy része megmenthető lenne. A beültethető készülékeknek jelentős szerepük van.
ápr. 20
7:45
Újabb településre tart a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület (Alternatív Energia)
Hajdúhadház és Gyöngyöspata után újabb demonstrációt tart a Jobbik a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülettel összefogva. Szerda este a Békés megyei Magyarbánhegyesen tiltakoznak egy nemrégiben történt brutális gyilkosság ellen.
ápr. 20
7:47
Jövőre már a mindennapokban is érezhető lesz az új alkotmány hatása (HírTV)
2012. január 1-je után a mindennapi életben is érezhetőek lesznek az új alkotmányhoz kapcsolódó változások – mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az Inforádióban.
ápr. 20
7:47
Ma tárgyalják másodfokon Budaházy rongálási ügyét (Alternatív Energia)
Szerdán tárgyalják másodfokon Budaházy György emlékmű-rongálási ügyét a Fővárosi Bíróságon. A büntetőügy a Szabadság téri szovjet emlékmű 2006 őszén történt megrongálása miatt kezdődött, amiért Budaházy Györgyöt és három vádlott-társát első fokon pénzbüntetésre, egy vádlottat pedig felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek.
ápr. 20
7:49
Nem szűnik a vérontás: újabb három halott (HírTV)
Újabb három tüntetőt ölt meg a karhatalom Szíriában, ahol éjszaka is folytatódtak a tiltakozások. Az összecsapások ezúttal a nyugat-szíriai Homszban voltak, ahol helyi értelmiségiek nyilatkozatban szólították fel a katonaságot a vérontás beszüntetésére.
ápr. 20
7:51
Rio digitális életre kel (Metropol)
A Jégkorszak atyjának, Carlos Saldanhának új filmjében, a Rióban egy házipapa­gáj brazíliai kalandjait követhetjük figyelemmel. Saldanha szülővárosa előtt tiszteleg az animációs filmmel, amelynek valódi főszereplője Rio de Janeiro.
ápr. 20
7:53
Japánért zenélnek (Metropol)
Huszonöt magyar sztár fog össze a cunami sújtotta Japánért – április 21-én este a SYMA Csarnokban rendezik meg a ZEN-AID for Japan címet viselő koncertet.
ápr. 20
8:00
Az euróval szemben stagnált, a frankhoz képest erősödött a forint (Infostart)
Tartotta kedd esti árfolyamát a forint az euróval szemben szerda reggel, a svájci frankhoz, az amerikai dollárhoz és a japán jenhez képest pedig tovább erősödött a magyar fizetőeszköz a bankközi devizapiacon.
ápr. 20
8:00
NGM: az éves előirányzat 108 százaléka a hiány (Privátbankár)
Magyarország tartja magát az idei 2,8 százalékos, GDP-arányos költségvetési hiánycélhoz - mondta Cséfalvay Zoltán, államtitkár
ápr. 20
8:00
Nagyon kemény lesz az EU követelménye (Metropol)
Az Európai Parlament és Tanács tavaly elfogadott irányelve szerint 2020-tól az EU-ban csak olyan épületeket lehet építeni, melyek energiafelhasználása majdnem a nullával egyenlő.
ápr. 20
8:03
Növekvő érdeklődés övezi a felsőfokú szakképzéseket (HírTV)
Miközben a felsőoktatásba jelentkezők száma az utóbbi két évben tíz százalékkal emelkedett meg, a felsőfokú szakképzések iránt 29 százalékkal nőtt meg az érdeklődés. Ezt a növekedést csak a mesterképzések tudták túlszárnyalni, viszont csak kettő- és ötszázalékos emelkedést számolhatnak el 2009 óta az alap és egységes, osztatlan képzések. "Évente 5-6 százalékkal jelentkeznek többen a felsőfokú…
ápr. 20
8:03
Egy tényfeltáró bizottság megállapította Mubarak felelősségét (Gondola)
Egy tényfeltáró bizottság kedden nyilvánosságra hozott jelentésében megállapította, hogy Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt felelősség terheli 846 civil halálát okozó rendőri túlkapásokért
ápr. 20
8:03
Káros lehet a szigorítás (Metropol)
Drasztikus forgalomcsökkenéssel számolnak a vendéglátósok a nem dohányzók védelméről szóló törvény szigorítása után – derül ki a Századvég kutatásából. A vendéglátósok ipartestülete külföldi példákra hivatkozva ellenzi a teljes tiltást, szerintük a recesszió nehéz időszakában nem időszerű ennek a bevezetése.
ápr. 20
8:05
Ragaszkodnak a radikális áfacsökkentéshez (HírTV)
Továbbra is radikális áfacsökkentést követel az élelmiszeripar. A tej- és a húsipari ágazat, valamint a pékszakma képviselői szerint több tíz milliárd forint bevételkiesést okoz a költségvetésnek, hogy az élelmiszerek többségét 25 százalékos forgalmi adó sújtja, mert a magas adóteher miatt nagy a feketegazdaság is.
ápr. 20
8:05
Fegyvertartás: a törvényi módosítás őszre várható (Metropol)
Az új alkotmányba bekerült az önvédelemhez és a tulajdon védelméhez való jog, amelyből akár a fegyvertartás liberalizációja is kiolvasható.
ápr. 20
8:06
Elkészült a bérmonitoring bizottság jelentéstervezete (HR Portál)
A közszférában mindenhol megtörtént a nettó bérek kiegészítése, míg a versenyszférában a béremelés eddig körülbelül 50 százalékban valósult meg - mondta a fideszes Rogán Antal, miután kedden átadta a miniszterelnöknek az általa vezetett bérmonitoring bizottság első jelentéstervezetét.
ápr. 20
8:07
Szén-monoxid-mérgezéssel vitték kórházba (HírTV)
Súlyos szén-monoxid-mérgezéssel vittek kórházba egy nőt éjjel az I. kerületből. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese megerősítette a hírt, részleteket azonban nem közölt. (pr)

Keresés