Ártatlannak vallotta magát Borovszky Tímea a Fővárosi Ítélőtábla előtt a vesztegetési ügyben. A Hiller István vezette Oktatási Minisztérium Esélyegyenlőségi Főigazgatóságának felfüggesztett főosztályvezetőjét és Nagy Attilát, a mentorprogram igazgatóját a tanácsvezető bíró az ügy részleteiről kérdezte a mai, másodfokú tárgyaláson.
A reggeli lendületes kezdést követően visszavett a lendületből a BUX, a közel 1%-os plusz délig 0,3%-ra olvadt. A vezető részvények közül csak a MOL és a OTP tartják magukat, a másik két blue chip...
Felgyújtotta a lakását és kiugrott a nyolcadik emeletről egy férfi Újpesten. A kiérkező tűzoltók eloltották a lángokat, de hárman füstmérgezést szenvedtek.
A Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. tulajdonosai az 5,95 milliárd forint adózott nyereségből 5,834 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntöttek a szerdán megtartott, 2010. évet lezáró éves rendes közgyűlésen - közölte csütörtökön a társaság az MTI-vel.
A rendőrség tájékoztatása szerint ki akarták lakoltatni azt a férfit, aki felgyújtotta a lakását, majd kiugrott a nyolcadik emeletről és súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett csütörtök délelőtt Budapesten, a IV. kerületi Berda József utcában.
Budapesten életveszélyesen megsérült egy férfi, aki felgyújtotta a lakását, majd kiugrott a nyolcadik emeletről - mondta a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság sajtóügyeletese.
Egyszerre három budapesti intézmény lett a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség Kiváló Gyógyászati Központok hálózatának akkreditált tagja: a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai kórházának ortopéd-traumatológiai osztálya, a Semmelweis Egyetem kardiológiai központja, valamint az Országos Gerincgyógyászati Központ. A szomszédos országokban egyetlen ilyen központ sincs, a legközelebbi Prágában található.
A magyar védő negyedik gólját szerezte az idényben. Tőzsér Dániel csapata, a Genk 3-1-re nyert a Club Brugge ellen, és visszavette a vezetést a tabellán.
A magasfeszültségű elektromos vezetékhez hozzáért horgászbotján keresztül ért halálos áramütés egy szolgálaton kívüli rendőrt a Szolnok közeli Tószegen, egy halastónál - tudta meg a HavariaPress.
A Füstölgők Társasága szerint a nemdohányzók védelméről szóló, néhány napon belül megszülető törvény nem lesz hatékony a passzív dohányzás visszaszorításában. A társaság szerint a zárt közterületekre vonatkozó tiltás általában az otthoni dohányzás mértékét növeli majd, ezzel pedig nő a kockázata a gyermekek passzív dohányzásának.
Váratlanul emelkedett márciusban a kiskereskedelmi értékesítés Angliában, miután az élelmiszerre fordított kiadások 10 hónapja a legnagyobb mértékben emelkedtek.
Még az Európai Unióban sincs egység a megújuló forrásokon alapuló villamosenergia-termelés ösztönzését szolgáló támogatási rendszerek tekintetében. Igaz, bizonyos tendenciák megfigyelhetőek....
Nehezen indult… szó szerint és átvitt értelemben is. 75 éve szerelték először személygépkocsiba a dízelmotort, amely történetének hajnalán ebben a kategóriában meglehetősen mellőzött megoldásnak számított, a hosszú évtizedek során azonban méltó versenytársa lett a benzinmotornak, amelyet bizony néha le is taszít a trónról. Nézzük, hogy alakult a jubiláló öngyulladós sorsa!
A rövidebb lejáratokon az előző aukcióénál nagyobb, a hosszún ellenben gyenge jegyzési érdeklődés fogadta az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki, kéthetente rendezett 3-, 5- és 15 éves kötvény aukcióját.
Már a könyvvizsgálati kötelem értékhatárának emelése körül is sok a kérdőjel, a szaktárca terhet vehet ugyan le a kkv-k válláról, de nem biztos, hogy jól járunk azzal, ha azt a saját vállára helyezi át
A fiatalok jobbnak ítélik saját anyagi helyzetüket, mint az országét - ez derül ki a Xallis Consulting idei első negyedéves Ifjúsági Jóléti Index kutatásából, amit csütörtökön kapott meg az MTI.
Az elsődleges orvos szakértői vélemény alapján több szúrt sérülés okozta a halálát annak az életképes csecsemőnek, akit egy kunmadarasi ház szobájának kályhájában találtak.
Meggyilkoltak egy idős házaspárt a Borsod megyei Szikszón. A rendőrség közleményében azt írja: nagy erőkkel indítottak nyomozást több emberen elkövetett emberölés bűntett gyanúja miatt. Az egész város meg van döbbenve a gyilkosságon.
150.500 forintért kelt el az a Roger Federer aláírásával ellátott Lindt Arany Nyuszi, melyet a vállalat a Vatera árverési portállal közösen bocsátott aukcióra. A világhírű svájci teniszező ereklyéjéért befolyó teljes összeget az SOS Gyermekfalu kapta. Emellett 6000 darab csokigolyóval és 300 csokinyuszival is megajándékozták a Gyermekfalu lakóit - áll a csokoládégyár közleményében.
Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) elnöke azt mondta, a játékadó 100 ezer forintról 500 ezerre történő emelése a magyar nyerőgép-piac teljes tönkretételét eredményezné
Fokozott ellenőrzést tart csütörtökön a MÁV és a rendőrség az ország 38 vasúti átjárójánál. Az akció célja, hogy felhívják a figyelmet a szabályok betartására, mert évente körülbelül negyven ember hal meg ezekben a kereszteződésekben. A balesetek tavaly 18 ezer perc késést okoztak a vonatközlekedésben.
A jelenlegi áfaszabályok alapján előfordulhat, hogy az adózó a levonásba helyezendő adóját soha nem fogja visszakapni az adóhatóságtól, mert nem állnak fenn az áfa-visszaigénylés speciális feltételei. Ez számos áfa-alanynak problémát jelenthet, most mégsem az adózók tiltakoznak, hanem egyenesen az Európai Bizottság kifogásolja a hazai rendelkezéseket. Az Európai Bíróság előtt indult eljárásban a…
A bélcsatornájukban lévő baktériumok alapján az embereket három csoportba lehet sorolni - állapították meg az európai uniós támogatással működő MetaHIT elnevezésű kutatási konzorcium szakemberei (http://www.metahit.eu). A projekt eredményeit a Nature tudományos magazin csütörtöki számában ismertették.
Az amerikai külügyminiszter egy interjúban egyrészt arra sürgette a palesztinokat és izraelieket, hogy üljenek vissza a tárgyalóasztalhoz, másrészt Washington álláspontját hangoztatta: ellenzi a palesztin állam egyoldalú kikiáltását.
Menekültek gyújtottak fel egy befogadóközpontot Sydneyben. A tűzben a létesítmény egy része porig égett. A tüzet azok a menekültek okozták, akik letelepedési kérelmükre elutasító választ kaptak, és kitoloncolás várt rájuk. Hat külföldi a tűz után is a tetőn maradt, de a történteket követően végképp nem számíthatnak arra, hogy befogadják őket.
Huszonhat budapesti közterület nevéről dönt a fővárosi közgyűlés szerdán. Az utcazenészekkel és a szórólapozókkal bérleti díjat fizettetnének és megbüntetnék a hajléktalanokat, ha közterületen laknak. Emellett villamosvásárlásról, parkolódíjakról és a Világjátékok 2017 pályázatáról is dönthetnek - áll a budapest.hu oldalán közzétett előterjesztésben.
A magasfeszültségű távvezetékbe akadt bele pecabotja annak a tószegi halastónál horgászó szabadnapos rendőrnek, akinek halálát okozta az áramütés szerdán - közölte csütörtökön Pásztorné Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Martonyi János szerint a 2011 első félévi soros magyar EU-elnökség első három hónapját rendkívül magas színvonalú szakmai munka jellemezte, „ez ma általános megítélés”.
Az OTP a jövőben a lekötött betétek mellett olyan megtakarítási formákat is próbál majd népszerűsíteni, amelyek elősegítik az öngondoskodás további erősödését - mondta Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a pénzintézet csütörtöki sajtóbeszélgetésén Budapesten.
Felfelé húzzák a Morgan Stanely árfolyamát ma, a nyitás előtti kereskedésben azt követően, hogy a társaság közzétette első negyedéves eredményeit. A cég egy részvényre jutó eredménye 0,50 dollár lett...
Az előzetes várakozásoknál jobb negyedéves eredményről számolt be a Nokia csütörtökön, annak ellenére, hogy megerősítette, a piaci részesedése 30 százalék alá csökkent a mobilpiacion, melyre egy évtizede nem volt példa.
Viharvadászok kaptak lencsevégre két tornádót az Egyesült Államokban – a viharokban legalább 45 ember életét vesztette és számtalan ingatlan megsérült.
A fiatalok jobbnak ítélik saját anyagi helyzetüket, mint az országét - derült ki egy friss kutatásból. A 14-25 közöttiek szerint a pénzintézetek nem kommunikálnak velük rendesen
160 milliárd forintos beruházással fejlesztené a főváros a kötött pályás közlekedést – mondta Budapest főpolgármestere. Tarlós István hangsúlyozta: a villamos- és trolibusz-fejlesztéseket a 4-es metró első szakaszának befejezése mellett hajtanák végre.
Ma a lakosság egyharmada ugyan képes lenne, mégsem hajlandó megtakarítani. Havi 10-15 ezer forint megtakarítással gondolhatunk a jövőnkre, nyugdíjas éveinkre, költözésre, gyerekeinkre. Miért csak 55 év felett jut eszünkbe az öngondoskodás?...
Három éve különc formáival nagy port kavart a Kis Soul, de épp rendhagyósága miatt gyorsan háttérbe került. Ezt most orvosolhatja a frissítés, amely izgalmas motorokat hozott számára.
2011. május elsejével a Word Communications tulajdonába kerül a Figyelő. A Sanoma Media Budapest Zrt. meghívásos pályázat útján értékesítette az üzleti hetilapot - tájékoztatta szerkesztőségünket a Sa...