Heller Ágnes állítása szerint volt férje hamisította a Magyar Hírlapban megjelent levél egy részét. A filozófus ugyanakkor elismerte, hogy 1959-ben valóban írt az MSZMP központi bizottságának, és önkritikát gyakorolt, de a levélben nem említette az 1956-os forradalmat.
Tizennégy uzsorást lepleztek és tartóztattak le el néhány hónap leforgása alatt az Ózdi Rendőrkapitányság nyomozói. A legutóbbi akció során a rendőrök több, évek óta fogságban, sanyarú körülmények között tartott embert is kiszabadítottak.
A közép-kelet-európai régió kulturális sokszínűségének bemutatása áll az idei Sziget fesztivál fókuszában. A programsorozaton lesz Európa színpad, ismét ad koncertet a Manic Street Preachers, a „mínusz egyedik” napon pedig Geszti Péter és zenészbarátai lépnek fel.
Több száz millió forintos vagyoni hátrány érte a magyar államot a Nemzeti Üdülési Alapítvány 1992-es megalapítása óta - tudta meg a hírTV és a Magyar Nemzet a Kormányzati Ellenőrzési Hivataltól (Kehi).
Rekorderedményeket ért el az idei első negyedévben az American Express (AmEx), a nyereség 33 százalékkal nőtt, a bedőléssel fenyegető hitelek fedezésére pedig 90 százalékkal kevesebbet kellett tartalékolnia, mint egy évvel korábban.
Az Európai Parlament liberális frakciójának fenntartásai és aggodalmai vannak az új magyar alaptörvénnyel kapcsolatban, s a képviselőcsoport vezetője ezért látta szükségesnek egy nyílt levél megfogalmazását Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének - fejtette ki telefonon az MTI-nek Neil Corlett, a liberális frakció szóvivője
A Credit Suisse és a Raiffeisen is tartásról vételre emelte az OTP papírjaira vonatkozó ajánlását. Az elemzők egyre optimistábbak a magyar bankpapírokkal kapcsolatban, főként a magyar kormány...
Huszonöt iraki állampolgár vesztette életét csütörtökön egy buszbalesetben a szíriai főváros közelében, adta hírül csütörtökön a Szana állami hírügynökség.
A 4-es metró első szakaszának befejezése mellett 160 milliárd forintos beruházással a kötöttpályás közlekedés fejlesztésére kíván koncentrálni a főváros - mondta Tarlós István, Budapest...
A közvetítő díjak letörését, közös marketinget és érdekképviseletet fogalmazott meg a Magyar Fogászati Fejlesztési Program - jelentette be az Orvosi Turizmus Zrt. elnök-vezérigazgatója a programot bemutató konferencián. Szűcs László szerint a vázolt eszközökkel és az állami támogatással megtartható a magyar fogászati turizmus európai vezető pozíciója.
Csak kapkodjuk a fejünket a kormányzat egykulcsos adóval kapcsolatos újabb és újabb elképzeléseit hallva. Néha határozottan az az érzésünk, hogy a döntéshozók sem tudják, mit is akarnak igazából, és...
London - Utolsó, még menyasszonyként töltött napjait vásárlással színesíti Kate Middleton (29). Csupán négy fontot, megközelítőleg ezerkétszáz forintot költött Kate arra a fehérneműre, melyet a nászéjszakán fog viselni. Vilmos jegyese a londoni King's Road-on sétálva bikinikkel, napszemüveggel és nadrággal is gazdagította még a gardróbszekrényét.
Nyugodtan elfelejthetjük a „telefon” szót – röviden így összegezhetők az Európa egyik vezető információbiztonsági cégének csütörtöki sajtóreggelijén elhangzottak. A Kürt Zrt. nem a spanyolviasz feltalálásán fáradozik, ám az okostelefonok tömeges megjelenésével olyannyira kiszolgáltatottá váltunk saját magunk netfüggőségének, hogy egy-két dologra kénytelen felhívni a figyelmet.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint többnyire derült idő várható sok napsütéssel, időnként kissé megnövekvő felhőzetre főként délkeleten és a középső országrészben lehet számítani
Országos szemétszedő akciót tervez május 21-ére a Vidékfejlesztési és a Közigazgatási Minisztérium. A tárca Szlovénia és Észtország példáját szeretné követni a megmozdulással, ahol egy közösségi élmény keretében több tízezer önkéntes 10-20 tonnányi szemetet gyűjtött össze.
Múlt héten a várt 22 ezerrel szemben mindössze 13 ezerrel csökkent a frissen regisztrált munkanélküli segélykérelmek száma az USA-ban - jelentette az Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériuma....
A bontási munkálatokkal és a közműkiváltással elkezdődött a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház fejlesztése: a nagyrészt uniós támogatású, 12,3 milliárd forint összköltségű projekt várhatóan 2012 novemberére valósul meg.
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének mai rendezvényén Tarlós István, Budapest főpolgármestere azt mondta, hogy "a fővárosban nincs realitása a dugódíj bevezetésének" - írja az Origo. A f...
Huszonöt iraki állampolgár vesztette életét csütörtökön egy buszbalesetben a szíriai főváros közelében - adta hírül csütörtökön a Szana állami hírügynökség.
A magyarországi sportpályák és -csarnokok biztonságosabbá tételének, valamint a közönség jobb kiszolgálásának lehetőségeiről tartottak bemutatót a Szlovákiában bevált Colosseo-rendszer kifejlesztői.
A hallásvizsgáló orvos és a könyvkötő munkája a legnyugodtabb, a pilótáké pedig a legstresszesebb, legalábbis ezt állapította meg egy amerikai állásportál felmérése.
Levélben reagált Magyarország londoni nagykövete, az alkotmányozás előkészítésére létrehozott nemzeti konzultációs testület tagja a The Economist által a magyar alkotmányozási folyamatról nemrégiben közölt írásra.
Adószakmai szempontból egyetért az adójóváírás kivezetésével Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő, úgy véli azonban, hogy társadalompolitikai hátrányai miatt erre hosszabb időszak alatt kellene sort keríteni.
A húsvéti ünnepkör kiemelt élelmiszer-ellenőrzésének előzetes eredményei azt mutatták, hogy mintegy 3-4 százalékkal tovább javult a helyzet a tavalyi évhez képest – tájékoztatta Kardeván Endre az ellenőrzések eredményéről telefonon az MTI-t.
Továbbra is törvénysértő módon vezeti Miskolcot a város polgármestere, dr. Kriza Ákos. Ez az álláspontja dr. Simon Gábornak, az MSZP miskolci önkormányzati frakciója vezetőjének, ezért szerdán törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a megyei kormányhivatalnál. Kéri, hogy a hivatal vizsgálja ki a polgármester összeférhetetlenségi ügyét, s állapítsa meg a törvénysértést. A politikus erről…
Európa minden országában tabu a rendvédelmi dolgozók szerzett jogainak kérdése, Magyarország azonban szembe menni látszik ezzel a szokással. Heiling Ottó, az Katonaszövetségek Európai Szervezete (EUROMIL) elnökségi tagjának tájékoztatása szerint általános jelenség, hogy a demográfiai folyamatok és a gazdasági-pénzügyi válság miatt, a kormányok szigorítanak a jogosultsági és folyósítási…
Kunmadaras - Őrizetbe vették a kályhában talált csecsemő anyját. Az orvos szakértői vélemény szerint a kisbaba életképes volt, halálát több késszúrás okozta, s ezután dobta be valaki a kályhába, hogy elégesse.
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten 13.000 fővel 402.000 főre csökkent az előző héten mért felülvizsgált adatok szerint mért 416.000 főről, holott az elemzők által várt 394.000 főre történő csökkenésre számítottak.
Folytatódik a rendkívül forgalmas 86-os főút felújítása Mosonmagyaróvár és Csorna között. Több szakaszon erősítik meg a burkolatot, hogy elbírja a több tonnás kamionokat is.
Kétmilliárd forint értékű beruházási kampányt indít az Elmib Innovatív Zrt. a költségtakarékos LED lámpák elterjesztésére annál a több mint 400 önkormányzatnál, ahol korábban a közvilágítást megújította - jelentette be a magyar tulajdonban lévő társaság az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben.
Csak kapkodjuk a fejünket a kormányzat egykulcsos adóval kapcsolatos újabb és újabb elképzeléseit hallva. Néha határozottan az az érzésünk, hogy a döntéshozók sem tudják, mit is akarnak igazából, és...
A belső rendszabályok enyhítése után mostantól akár pizzát is rendelhetnek az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottak és vádlottak az oroszországi vizsgálati fogházakban - adta hírül az ukrán Korreszpondent internetes hírújság.
Óriási adatdömping lesz ma a tengerentúlon, néhány cég már a nyitás előtt közzétette a negyedéves számait, melyre az indexek alapvetően pozitív reakciókat mutatnak. A Dow futures 45 pontos a Nasdaq...
A magyar háztartások fogyasztási kiadásában az elmúlt években mindössze 3-4 százalékot tett ki a ruházkodás, mivel 2008 óta fokozatosan egyre kevesebbet költenek ruhára, cipőre és kiegészítők vásárlására a fogyasztók - közölte legfrissebb összegzésében a GfK Hungária.
Adószakmai szempontból egyetért az adójóváírás kivezetésével Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő, úgy véli azonban, hogy társadalompolitikai hátrányai miatt erre hosszabb időszak alatt kellene sort keríteni
A bevételek és a profit szintjén is növekedésről számolt be a McDonald’s ma közzétett negyedéves gyorsjelentésében, ami nagy meglepetést nem okozott, a számok inkább csak megfeleltek a...