Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) 43. fordulójában a Derby County hazai pályán kétszer is vezetett a Burnley ellen, de a 61. percben 2–1-es állásnál emberhátrányba került, s végül 4–2-re kikapott.
Budapest – Jót tett az edzőváltás a bajnoki címvédő DVSC-TEVA focicsapatának. A debreceniek kispadján győzelemmel mutatkozott be a szerdán kinevezett új szakvezető, Kondás Elemér (47), aki a Vasas elleni meccsen irányított először élvonalbeli együttest.
Ötszáz szélsőjobboldali tüntető gyűlt össze Moszkvában szombaton, hogy az Oroszországhoz tartozó észak-kaukázusi muszlim köztársaságoknak folyósított szociális juttatások leállítását követeljék.
Az Albacomp élt a hazai pálya kínálta eséllyel, és helyenként nagy csatában, de szinte végig vezetve 91–78-ra legyőzte az Atomerőműt a férfi kosárlabda NB I szombati elődöntőjében, a két csapat párharcának első mérkőzésén.
A Budapest Honvéd hazai pályán egygólos győzelmet aratott a második helyezett Paks felett az NB I 24. fordulójának szombati játéknapján, ezzel sorozatban harmadszor nyert.
Két harmad után egy góllal, 3–2-re vezet az olasz válogatott a mieink ellen a divízió 1-es jégkorong-világbajnokság „döntőjében”. Tekintse meg a második 20 perc egyetlen, Sikorcin által szerzett gólját!
LONDON — Ez pedig Norodom Siha moni Kambodzsa királya, aki kézhez vette ugyan a meghívót a jövő pénteki frigyre, de nem jelezte, hogy szándékában áll-e megjelenni. A kambodzsai uralkodóházban hagyománya van annak, hogy felbosszantsák a Buckingham palotát.
A Chelsea 3–0-ra legyőzte a West Ham Unitedet az angol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójának mérkőzésén. Fernando Torres először talált be új csapatának színeiben januári érkezése óta, a spanyol támadó első „kékmezes” góljára 732 percet kellett várni. A találkozó után Torres elmondta, mostantól kisebb lesz a nyomás rajta.
Az osztrák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában a Bodnár Lászlóval felálló Salzburg fordulatos mérkőzésen 3–2-re kikapott az Innsbrucktól hazai pályán. A magyar hátvéd kezdőként lépett pályára, és végigjátszotta a találkozót.
A Diósgyőr hazai pályán 5–0-ra nyert a Makó ellen a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 23. fordulójában, így ötpontosra növelte előnyét a Vecsésen csak 1–1-es döntetlent játszó, második helyen álló Nyíregyházával szemben.
Évente mintegy tízezer útlevél kerül véletlenül kukákba Nagy-Britanniában, a nagy szám miatt a hatóságok kampányba kezdtek az úti okmányok gondosabb tárolásáért.
A Szabadság-szoborért demonstráltak civilek a Gellért hegyen. A tiltakozáson ott volt a szobor egykori modelljének a lánya is, aki egy alapítványt is létrehozott a szobor védelmére.
Az éllovas Milan 1–0-ra nyert Robinho góljával a Brescia vendégeként a Serie A 34. fordulójában, így négy körrel a vége előtt nyolcpontos előnnyel vezet a második helyen álló Inter előtt, a Napolitól pedig kilenc ponttal lépett meg.
A Milan Brescia elleni 1-0-ás győzelmével nagyon közel került a scudetto megszerzéséhez, 4 fordulóval a bajnokság vége előtt 8 ponttal vezet az Inter ellen.
A Chelsea 3–0-ra legyőzte a West Ham Unitedet az angol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójának mérkőzésén. Fernando Torres először talált be új csapatának színeiben januári érkezése óta, a spanyol támadó első „kék mezes” góljára 732 percet kellett várni. A találkozó után Torres elmondta, mostantól kisebb lesz a nyomás rajta.
Kazahsztán jégkorong-válogatottja jutott fel a kijevi divízió 1-es világbajnoki csoportból a világelitbe, miután 3–2-re legyőzte hosszabbítás után a házigazda Ukrajnát.
A washingtoni védelmi minisztérium bejelentése szerint az amerikai hadsereg szombaton első ízben hajtott végre légicsapást pilóta nélküli repülőgéppel a líbiai polgárháborúban.
A Budapesten zajló divízió 1-es jégkorong-világbajnokság 5. fordulójában Magyarország és Olaszország a rendes játékidő végén 3–3-ra állt egymással. Az A-csoportba való feljutásról így a hosszabbítás dönt.
Olaszország harcolta ki a feljutást a jégkorong világelitbe, miután a divízió 1-es világbajnokság A-csoportjának döntő fontosságú mérkőzésén hosszabbításban 4–3-ra legyőzte Magyarországot. A mieink fantasztikusat küzdöttek a záró mérkőzésen, 0–2-ről és 1–3-ról álltak fel – de minimális különbséggel lemaradtak a feljutásról...
A Barcelona tartalékosan kezdett, nem szakadt meg, de így is legyőzte 2–0-ra a Vadócz Krisztiánnal felálló Osasunát a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának szombat esti mérkőzésén.
Mint arról beszámoltunk, a szerdai Király-kupa-döntő után újfent Valenciába látogatott a Real Madrid, de most nem a (bajnoki címet aligha elveszítő) Barcelona, hanem a tabella harmadik helyén álló Valencia volt az ellenfele. Pontosabban a játszótársa, mert az első félidei Real-remeklésnek és a hazai védelem sorozatos zárlatainak köszönhetően hengerelt a Real és 6–3-ra győzött.
A vastagbél legjellemzőbb megbetegedése a vastagbélgyulladás, kisebb kitüremkedések keletkezése (divertikulosis), illetve polipok megjelenése, ám a vastagbél daganatos megbetegedései sem számítanak ritka betegségnek.
Nem sikerült a feljutás az A csoportba, a magyar válogatott helyett Olaszország került az elitbe. A csapatunk rosszul kezdett, ám nagy akarással felállt a padlóról, és kiharcolta a hosszabbítást, ahol azonban gyorsan gólt kapott, és ezzel veszített.
A harmadik harmadot is megnyertük egy góllal, így hatvan percnyi játék után 3–3-ra áll a magyar válogatott az olaszok ellen a divízió 1-es jégkorong-világbajnokság „döntőjében”. Tekintse meg a záró harmad magyar egyenlítő gólját!
A hazai rendezésű divízió I-es világbajnokság szombati "döntőjében" a magyar jégkorong-válogatott hosszabbításban kikapott az olasz csapattól. Győzelmükkel az olaszok vívták ki a jogot, hogy ott legyenek a jövő évi finn-svéd közös rendezésű A csoportos világbajnokságon.
A magyar jégkorong-válogatottból Kovács Csaba volt az első, aki az olaszok elleni aranycsatát közvetítő Sport Tv-nek nyilatkozott. A csalódott játékos azt sajnálta elsősorban, hogy nem tudtak együtt ünnepelni csodálatos közönségükkel.
A hosszabbításban veszítette el az A-csoportba való feljutásért vívandó harcot a magyar válogatott, miután ráadásban kikapott az olaszoktól a divízió 1-es jégkorong-világbajnokság „döntőjében”. Tekintse meg az olasz hokisok győztes gólját!
Nem tudta megszerezni az aranyérmet az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 26. fordulója után a Sahtar Doneck, amely ugyan rangadón 2–1-re legyőzte a Metaliszt Harkivot, de a Dinamo Kijev is nyert, derbin 3–0-ra az Arszenal ellen.