Teljesítette a 2010-re kitűzött céljait a Mol - mondta az InfoRádiónak a társaság elnök-vezérigazgatója az éves rendes közgyűlést követően. Hernádi Zsolt az idén az elmúltnál kiszámíthatóbb és...
Az ipar belföldi értékesítési árai 2011 márciusában az előző havihoz mérten 0,1, a 2010. márciusival összehasonlítva 8,7 százalékkal emelkedtek - közölte a KSH.
Focizással és motorozással töltötte szerdai, még facér éjszakáját Vilmos herceg, míg Kate Middleton a legutolsó próba részleteit szervezte. A hercegi pár herendi készletet kap nászajándékba hazánktól.
Tévedés áldozata lett egy 41 éves férfi, illetve családja Máramaros megyében. A férfit halottnak nyilvánították, el is temették, a rendőrség viszont elképedve fedezte fel Temesváron, hogy mégis él.
Hosszan tartó, súlyos betegségben meghalt Gózon István, a Magyar Távirati Iroda főszerkesztő-helyettese péntek reggel; az MTI saját halottjának tekinti
Nagy elmozdulásra nem számít a hét utolsó kereskedési napján Burány Gábor, a Strategon üzletkötője. A délelőtti órákban inkább a vevők, majd inkább az eladók dominálhatnak a hazai tőzsdén. A...
2011 I. negyedévében 35 százalékkal kevesebb új lakás épült, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek száma pedig 2398 volt, ami 51 százalékos csökkenést jelent 2010 első három hónapjához képest
Az a hír járja, hogy szándékosan akarnak kiesni az NB I-ből az MTK futballistái, mert így szabadon igazolhatóvá válnának. Eközben Szatmári Zoltán kapust a tartalékokhoz száműzte Garami József.
Több mint 11%-ot zuhant a Research in Motion árfolyama tegnap, a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy a társaság profit warninggal lepte meg a piacokat. A vállalat várakozásainál...
Hosszan tartó, súlyos betegségben meghalt Gózon István, a Magyar Távirati Iroda főszerkesztő-helyettese péntek reggel; az MTI saját halottjának tekinti.
Jelentősen bővülő járműértékesítésről, duplázódó profitról, és hatalmas készpénz-állományról számolt be ma megjelent gyorsjelentésében a Daimler. A menedzsment megerősítette idei várakozásait, ami...
Az elmúlt tíz évben 10-20 százalékkal nőtt a tartozást felhalmozó társasházak száma. Ez nagymértékben a közösköltség-elmaradások rovására írható. Miközben egyre többen képtelenek előteremteni vagy időben kifizetni az évről évre emelkedő közös tarifát, lehetséges megoldásként már több lakóközösségben is felvetődött a társasházon belüli arányok újragondolása....
Péntektől enyhítik Bradley Manning amerikai katona fogva tartási körülményeit, akit azzal vádolnak, hogy titkos iratokat szivárogtatott ki a WikiLeaks portálnak - jelentette be az egyesült államokbeli Fort Leavenworth katonai börtönének parancsnoka.
Sokan csak unalmas, elcsépelt – főként dízelmotoros – cégautóként tartják számon, amely nem tud kitörni abból a skatulyából, amibe társadalmi pozíciója rangsorolta. Pedig a Ford Mondeo még ezen szerep betöltésénél is sokkal-sokkal többre képes. A recept egyszerű: egy igazi business class jellegű felszereltség és egy egészséges benzinmotor párosa messze kiemeli hétköznapibb testvérei közül. Nézzük,…
Márciusban a várakozásokkal ellentétben csökkent Németországban a kiskereskedelmi értékesítés volumene, amely már a második havi csökkenés volt. Az előzetes várakozások 0,2 százalékos bővüléssel kalkuláltak, ezzel szemben a legpesszimistább várakozásokat is felülmúló mértékű, 2,1 százalékos visszaesés mutatkozott a februári felülvizsgált 0,4 százalékos csökkenés után.
Az ipar belföldi értékesítési árai 2011 márciusában az előző havihoz mérten 0,1, a 2010. márciusival összehasonlítva 8,7 %-kal emelkedtek. Mindkét érték kisebb, mint februárban, így némi enyhülést...
2011 márciusában a szezonálisan nem igazított adatok szerint a háztartások az előző hónaphoz hasonlóan forintban több hitelt vettek fel, mint amennyit törlesztettek, azaz nettó hitelfelvevők voltak, míg devizában többet törlesztettek, mint amennyit felvettek, azaz nettótörlesztők voltak. Ezek eredőjeként a háztartások hitelállománya csökkent - közölte az MNB pénteken.
Ma délelőtt 10 órától tartja az OTP éves rendes közgyűlését. A napirendi pontok közül az izgalmasabbak az osztalékfizetéssel és az új igazgatósági tagok kinevezésével kapcsolatosak. A mostani...
Folytatódott a lakásépítések számának csökkenése: az első negyedévben 3.140 új lakás épült Magyarországon, 35 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek száma pedig 2.398 volt, 51 százalékkal kevesebb mint 2010 első három hónapjában, és a helyzet a következő hónapokban várhatóan tovább romlik - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Az ipar belföldi értékesítési árai 2011 márciusában az előző havihoz mérten 0,1, a 2010. márciusival összehasonlítva 8,7 százalékkal emelkedtek. Az ipari exportértékesítés forintban mért árai a 2011. februárinál 0,1 százalékkal kisebbek voltak, 2010 márciusához viszonyítva 5,2 százalékkal nőttek - olvasható a KSH jelentésében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 120,89 pontos csökkenéssel, 24.156,38 ponton nyitott pénteken. Ez a legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 0,50 százalékos gyengülést jelent. Balásy...
Bankrablóval néztek szembe, s bűnmegelőzési buktatókat vettek sorra bravúrosan a nyíregyházi nyugdíjasok. A rendőrség emellett segítő tanácsokkal is ellátta a versenyzőket a hasznos, és egyben igen kellemes délelőttön.
Növelte bevételét és nyereségét a Microsoft az idei első három hónapban, a nagy vetélytárs Apple profitját azonban nem tudta felülmúlni, amire soha korábban nem volt példa.
Tovább erősödött reggel a forint, a magyar fizetőeszköz napok óta 14 havi csúcsán van. Az eurót 264 forint alatt, a svájci frankot pedig kevesebb mint 204 forintért jegyezték a nemzetközi devizapiacon péntek 9 óra előtt. Elemzők szerint a továbbiakban folytatódhat az erősödés. (rá) hírTV
A Felsőoktatási és Tudományos Tanács (FTT) szerint a felsőoktatás demográfiai problémáinak megoldására az ott szerzett bizonyítványokat és tudást bizonyos időközönként kötelezően meg kellene újítani.
Alacsony alig 800 milliós forgalommal indult neki a hét utolsó napjának a BUX. Az index közel 1%-kal került lejjebb, annak ellenére hogy a vezető nyugat-európai indexek nem mutatnak érdemi...
Egyre többen vágynak okostelefonra, sokat költeni viszont nem akarnak rá a magyarok. Lehet a nyuszi még nem ezt hozta, de sok karácsonyfa alatt már olcsó okostelefonokat láthatunk....
Operaénekes tehetségkutató műsort is el tudna képzelni a jövőben az Operaház miniszteri biztosa. Horváth Ádám "a magyar operajátszásért" konferencián mondta ezt, ahol a szakma képviselői egyetértettek abban, hogy fontos a fiatalítás. Az Erkel Színház jövőjéről is beszéltek. Azt, hogy pontosan mikor és milyen formában nyit meg a ház, egyelőre nem tudni.
A Total francia olajtársaság 1,4 milliárd dollárért bevásárolja magát az Egyesült Államok második legnagyobb napenergetikai cégébe, a SunPowerbe. A franciák ezzel többségi tulajdonosaivá vállnak a...
Az aranyár emelkedéséből egyre többen szeretnének részesülni fizikai aranyba fektető tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) vásárlásával, minek köszönhetően a nemesfémekbe fektető alapok vagyona...
Két női mellről beszél a brit parlament. Az ülésteremben Ed Miliband, a Munkáspárt vezetője szólalt fel, mögötte azonban egy mély dekoltázst viselő képviselőnő foglalt helyet.
Pakisztán sikeres kísérletet hajtott végre pénteken egy atomtöltet célba juttatására alkalmas manőverező robotrepülőgéppel - közölte az ország hadserege.
A Workania.hu internetes állásportál által működtetett Fizetesek.hu vizsgálata szerint a vizsgált valamennyi autóipari munkakör összegzésével nyert átlagjövedelem bruttó 272 ezer forint, az átlagos 13...
2011 I. negyedévében 3141 új lakás épült, 35 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 2398 volt, ami 51 százalékos csökkenést jelent 2010 első három hónapjához képest - olvasható a KSH jelentésében.
A piaci kapitalizációja alapján a világ legnagyobb olajvállalata, az Exxon Mobile a magas olajárnak és az emelkedő termelésnek köszönhetően a vártnál nagyobb, 69 százalékkal emelkedő nyereségről számolt be. A nyeresége 10,65 milliárd dollárra, részvényenként 2,14 dollárra emelkedett az előző év hasonló időszakában mért 6,3 milliárd dollárról, amely részvényenként 1,33 dollárt jelentett. Az…
Várhatóan nem kerül sor a Lotos állami részesedésére vonatkozó április 29-ei ajánlatadási határidő meghosszabbítására, nyilatkozta tegnap a lengyel pénzügyminiszter a KBC mai napi kitekintője szerint...