A szakértők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a német kiskereskedelmi forgalom márciusban. A német statisztikai hivatal pénteken közölt adatai szerint havi szinten 2,1 százalékos volt a vissza...
Egyetlen nap alatt több ezren csatlakoztak A Moszkva tér nekem mindig Moszkva tér marad nevű csoporthoz a világ egyik legnagyobb közösségi oldalán, miután a fővárosi közgyűlés úgy döntött: 26 közterület nevét megváltoztatja.
A Felsőoktatási és Tudományos Tanács (FTT) szerint a felsőoktatás demográfiai problémáinak megoldására az ott szerzett bizonyítványokat és tudást bizonyos időközönként kötelezően meg kellene újítani; a szervezet honlapján közzétett, 81 oldalas elemzésben az áll, hogy még az idén elindítanák a felsőoktatási intézmények második integrációs hullámát.
Majdnem megduplázta adózott nyereségét a német Daimler az idei első negyedévben, bevétele pedig csaknem 20 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A Kecskeméten 800 millió eurós beruházással...
A Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hűséges fegyveres erők egyre gyakrabban erőszakolnak meg nőket, és egyes katonák ennek elősegítése érdekében Viagra potencianövelő tablettát kaptak – állította Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet a világszervezet Biztonsági Tanácsának (BT) tanácskozásán diplomáciai források szerint.
Mindössze 20 percig tartott a svéd labdarúgó bajnokságban a Syrianska Södertälje és az AIK Solna mérkőzése, mivel a szurkolók petárdával megdobták az egyik asszisztenst és egy labdaszedőt.
A cégek összességében nem értenek egyet a kamarai tagság kötelezővé tételével, közülük a tagsággal nem rendelkezők erősebben ellenzik az intézkedés bevezetését - állapította meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatása.
Ma délelőtt 10 órától tartja az OTP éves rendes közgyűlését. A napirendi pontok közül az izgalmasabbak az osztalékfizetéssel és az új igazgatósági tagok kinevezésével kapcsolatosak. A mostani...
Növelte bevételét és nyereségét a Microsoft az idei első három hónapban, a nagy vetélytárs Apple profitját azonban nem tudta felülmúlni, amire soha korábban nem volt példa.
Vilmos herceg és a szépséges Kate menyegzőjét már az egész világ lélegzetvisszafojtva várja, hiszen alig néhány óra van hátra a boldogító igen elhangzásáig. Az esküvőt megszervező szakembereknek igen sok kihívással kellett szembenézniük, s már a Westminster Apátságba vezető út sem jóindulattal lesz kikövezve. Egy igazi király persze még fehér lovon vágtatott volna a helyszínre, hogy ágaskodó…
Az Európai Unió 27 országából Magyarországon folyósítják majd a legrövidebb ideig a munkanélküli segélyt, ha három hónapra csökken az ellátás hossza - írja a Policy Solutions közpolitikai elemzése, amelyben a tagállamok segélyezési rendszereit vizsgálták.
2011 I. negyedévében 3141 új lakás épült, 35 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 2398 volt, ami 51 százalékos csökkenést jelent 2010 első három...
Bruttó 272 ezer forint az átlagjövedelem a magyarországi autóiparban, ezen belül a gyártásban részt vevő alkalmazotti munkakörök közül a műszaki tervezők keresnek a legtöbbet, átlagosan bruttó 363 ezer forintot - derül ki a Workania.hu internetes állásportál által működtetett Fizetesek.hu vizsgálatából.
A mai nap még a tegnapinál is csendesebb lehet, mert a hercegi esküvő miatt Nagy-Britanniában munkaszüneti nap van, így a londoni kereskedők nem vesznek részt a devizapiaci kereskedésben - írja...
A latin-amerikai kontinens sok tekintetben a kockázati tőketársaságok egyik legfelkapottabb régiója, csak Brazíliában 50 alap fektet be, sokan pedig éppen a forrásgyűjtési fázisban vannak. Az év...
A nem megfelelően, vagy egyáltalán nem szigetelt házak nemcsak hogy nem biztosítanak megfelelő hőérzetet lakóinak, de sem pénztárcájukat, sem egészségüket nem kímélik
Ezúttal Rudolf Péter és Szabó Győző közös jelenete maradt ki a Beugró Plusz adásából. A színészek olyan intenzitással játszottak, hogy még a díszletben is kár esett. Ma este 21.25-kor pedig a középdöntős Ruttkay Laurát láthatjuk a Beugró Pluszban a Viasat3-on.
Az EUR/USD tegnapi és mai mozgást figyelembe véve egy 1.4770-1.4880 közötti sávot figyelhetünk meg órás charton. Ma 10 és 11 órakor érkeznek adatok Európából, 14.30-kor az Egyesült Államokból, valamint délután Bernanke is megszólal.
Növelte bevételét és nyereségét a Microsoft az idei első három hónapban, a nagy vetélytárs Apple profitját azonban nem tudta felülmúlni, amire soha korábban nem volt példa.
Ma délelőtt 10 órától tartja az OTP éves rendes közgyűlését. A napirendi pontok közül az izgalmasabbak az osztalékfizetéssel és az új igazgatósági tagok kinevezésével kapcsolatosak. A mostani...
Süt a nap és megkezdődik a szemüvegesek fárasztó rituáléja: napszemüveget elő, hagyományos szemüveget le, napszemüveget feltenni, a hagyományos szemüveget eltenni. Mi is lenne a jó megoldás?
Először beszélt az ellen elkövetett szexuális támadásról Lara Logan amerikai televíziós újságírónő, akit februárban egy kairói tüntetésen támadtak meg. Az egyik legismertebb amerikai háborús tudósítónak számító újságíró a csütörtökön nyilvánosságra hozott interjúkban elmondta: biztos volt abban, hogy meg fog halni.
5 milliárd dollárt meghaladó nettó eredménnyel zárta 2011 első negyedévét a Microsoft, ami jelentős, 30%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Bár a Windows értékesítések...
Sever Plocker, a vezető izraeli Jediót Aharonót napilap főszerkesztő-helyettese pénteken arról írt, hogy tévedett, amikor korábban azt hangsúlyozta, hogy Izraelnek kötelessége Szíriával békét kötni. Plocker szerint azonban éppen ellenkezőleg: Izrael nem köthet békét gyilkosokkal, és diktátorokkal, mert azt csak egy demokratizálódott ország képes hitelesen és hosszú távon képviselni.
Az idei év első negyedévében 1,9 milliárd svájci frankos profitot ért el a svájci nemzeti bank (SNB), miután devizatartalékai nyereséget termeltek a gyengülő frank és erősödő euró következtében. A...
Ma vesznek végső búcsút attól a tószegi körzeti megbízottól, aki az elmúlt héten halálos áramütést szenvedett az egyik horgásztónál. Az eset részletei azóta sem tisztázottak, a vizsgálat jelenleg is folyik.
Ingatlanok értékesítéséről döntött csütörtökön a Tolna megyei közgyűlés, amely a többi között üdülőket és egy volt laktanyai telket jelölt ki eladásra, közölte az MTI. A döntés szerint a Tolna...
A Mol Nyrt. eljutott a csúcsra, s ma már nem az a cél, hogy itt maradjon, hanem az, hogy az egész régió számára úttörő módon irányt mutasson az energetikai szegmensben - fejtette ki Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója
Ismét a közvélemény nyomására cselekszik a Fidesz, amikor átalakítja az országgyűlési képviselők javadalmazásának rendszerét. A kérdés: mekkora fizetést érdemel meg egy parlamenti politikus? A törvényjavaslat már készül, és talán erre is választ ad.
Az MLB csütörtöki játéknapján a New York Yankees a Chicago White Sox-ot, míg a Tampa Bay Rays a Minnesota Twinst ütötte ki. A Boston Red Sox bosszút állt a Baltimore Orioles-on.
Különös sztriptíz "elkövetője" volt Kevin Prince Boateng, az AC Milan labdarúgója. A játékosról Gaetano Berardi, a Brescia védője rángatta le a mezt. A ghánai játékos felkapta a földről a trikót és azzal a kezében lőtte kapura a labdát.
Összesen félmillió forintos büntetésre számíthat egy autós, aki 15 percen belül kétszer is jelentősen túllépte a megengedett sebességhatárt Tápiószecső belterületén - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.
Tizedik alkalommal hirdette ki tegnap az Európai Helyes Gyakorlat Díj nyerteseit a Munkahelyi Egészség és Biztonság Világnapján az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség.
Ma délelőtt 10 órától tartja az OTP éves rendes közgyűlését. A napirendi pontok közül az izgalmasabbak az osztalékfizetéssel és az új igazgatósági tagok kinevezésével kapcsolatosak. A mostani...