A kiszámíthatatlan időjárás akár tavasztól őszig is okozhat kellemetlen meglepetést a mezőgazdaságból élőknek, ezért érdemes idejében bebiztosítani a termést
Nem egy konkrét árfolyamszintet, hanem például a svájci frankalapú jelzáloghitelek esetén nagyságrendileg a 190 és a 200 közötti tartományt rögzítheti majd a jogszabály a bajba jutott devizahitelesek...
A legendás Porsche 906-osnál népszerűbb autót aligha találhatnánk a Föld kerekén, pedig igencsak keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy élőben találkozhassanak vele. A versenyautó homologizációjához néhány utcai verzió legyártására is szükség volt anno, ezek a példányok azonban az idők folyamán eltűntek, vagy gyűjtemények mélyén bujdokolnak. Pedig a könnyű vázszerkezetnek és a kompozit anyagok…
Ismét bizonytalanul nyitottak az európai tőzsdék, habár ma a nyitást követően többségében lefelé indultak az indexek. A DAX30 0,3, az FTSE100 0,2%-kal csökken, míg a párizsi CAC40 már 0,6%-kal került...
A szocialista politikus azt mondta: nem került az MSZP elé az az alkotmánytervezet, amit Petrétei József készített, de nem lát abban semmi kivetni valót, ha egy miniszter a ciklusa elején végiggondolja és le is írja, hogy ő milyen törvényekhez nyúlna, és mit tenne az alkotmánnyal.
Hogy mennyire híres és elismert a magyar borászat? Elég ha azt mondjuk, hogy magyar borokat szolgálnak fel a 2011 második félévi lengyel soros EU elnökségi rendezvényeken.
Nem vonja vissza a Kereskedelmi Dolgozók Független Szervezete (KDFSZ) a Tesco elleni felszámolási kérelmét, mert a megadott határidőig a cég nem fizette ki a gépkocsivezetőknek a teljes rendelkezésre állási díjat és annak késedelmi kamatait - tudta meg a Magyar Nemzet.
Az autóalkatrészek gyártásával és kereskedelmével foglalkozó japán Ryowa Hungary Kft. 34 munkavállalóját bocsátja el esztergomi üzeméből - tudta meg egymástól független, névtelenséget kérő forrásokból kedden az MTI.
A bevételük 0,1 százalékát kötelesek lennének befizetni a veszélyes anyagokat kibocsátó cégek egy katasztrófavédelmi alapba - mondta el a Világgazdaságnak Bakondi György katasztrófavédelmi kormánybiztos. A fél évvel ezelőtt történt ajkai iszapkatasztrófa után az újjáépítés jól halad, a kártérítés már kevésbé.
Az előzetes várakozásoknál nagyobb mértékben bővült az eurózóna szolgáltatóipari aktivitása márciusban, miután a régió két legnagyobb gazdaságában, Németországban és Franciaországban a szolgáltatóipari 2006 júniusa óta nem látott mértékű bővülése ellensúlyozni tudta a lassuló ír növekedést, és a Spanyolországban mutatkozó visszaesést.
Két ezüst és három bronzéremmel zárta a dortmundi Európa-bajnokságot a magyar birkózó válogatott. Szabadfogásban két harmadik, kötöttfogásban pedig két második és egy harmadik helyet sikerült elérni.
Szerelmes papagájoknak kölcsönzi hangját Tolvai Reni és Kállay-Saunders András a Rio című animációs film betétdalában, négy másik volt megasztáros oldalán.
Már francia csapatok is harcolnak Elefántcsontparton a polgárháborúban- közölte a párizsi elnöki hivatal. A francia katonákat a leváltott elnök csapatai ellen vetik be. Az afrikai országban azért robbant ki felkelés, mert az előző elnök nem ismerte el választási vereségét, és nem volt hajlandó átadni a hatalmat. A harcokban eddig már több százan vesztették életüket. Az éjszaka már az elnöki…
Nem egy konkrét árfolyamszintet, hanem például a svájci frankalapú jelzáloghitelek esetén nagyságrendileg a 190 és a 200 közötti tartományt rögzítheti majd a jogszabály a bajba jutott devizahitelesek megsegítésére a következő évek kiszámítható havi törlesztő részletei érdekében - jelezte a Kossuth Rádió ma reggeli műsorában Gyuris Dániel. A Bankszövetség elnökségi tagjának tájékoztatása szerint az…
A Nasdaq OMX bejelentette, hogy május másodikától jelentős mértékben csökkenti az Apple részvények súlyát a Nasdaq 100 indexben. A benchmarkban eddig 20,49%-os súllyal szereplő Apple részaránya 12...
New York - Az 5. emeletről zuhant ki az a családapa, aki egy átmulatott éjszakán, részegen csupán szellőztetni szeretett volna. Éppen újszülött gyermekének világra jöttét ünnepelték.
Kovács Lázár és egykori szeretője, Bíró Andrea nem ásták el a csatabárdot. A mesterszakács támadást indított kisfia édesanyja ellen, akár börtönbe is küldheti.
Tegnap este hat órakor kisebb csoport tartott gyalogló edzést a pénteki zarándoklat előtt. Tétényi Éva polgármester a Széchenyi térről indulva a biciklis úton indult el egy kisebb csoporttal. Aki szeretne csatlakozni a tréninghez, ma újra megteheti, ugyancsak este 6 órától, a Széchenyi téren.
55 millió forintos éves juttatást és gyanús, színlelt szerződéseket is talált a felügyelőbizottság a Magyar Nemzeti Bank gazdálkodásában. A Járai Zsigmond vezette testület vizsgálata szerint több esetben nem tartották be az állami vállalatok vezetőire vonatkozó havi kétmillió forintos bérplafont sem.
Európai modellé válik a Duna-stratégia, más uniós tagországok is át kívánják venni a magyar elnökség idején formálódó regionális fejlesztési módszert - mondta Martonyi János külügyminiszter kedden az ...
Nem egy konkrét árfolyamszintet, hanem például a svájci frankalapú jelzáloghitelek esetén nagyságrendileg a 190 és a 200 közötti tartományt rögzítheti majd a jogszabály a bajba jutott devizahitelesek...
Nem egy konkrét árfolyamszintet, hanem például a svájci frankalapú jelzáloghitelek esetén nagyságrendileg a 190 és a 200 közötti tartományt rögzítheti majd a jogszabály a bajba jutott devizahitelesek megsegítésére a következő évek kiszámítható havi törlesztő részletei érdekében - jelezte a Kossuth Rádió ma reggeli műsorában Gyuris Dániel. A Bankszövetség elnökségi tagjának tájékoztatása szerint az…
Kilenc járműkategóriában összesen 136 modell vett részt az AutoBild Allrad magazin olvasói szavazásán, amelyet a pick up-ok és a kishaszonjárművek osztályában az Amarok, míg a 25 ezer euró alatti vételárú, összkerékhajtású személygépkocsik között a Caddy 4MOTION nyert meg. Ezáltal a Volkswagen Haszonjárművek e két típusa megismételte tavalyi sikerét. A jelenlegi, kétféle tengelytávval és két…
Az anyagi nehézségek miatt a szervezők nem tudják felajánlani a Titanic Filmfesztivál fődíjával eddig járó 10 ezer eurót, a Hullámtörők-díjért viszont így is versenybe szállnak alkotások, bár egy meghívott versenyfilmről le kellett mondania a mustrának - tudatták a 18. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál szervezői.
Szaúd-Arábia áramigényeinek jövőbeni kielégítése érdekében hatalmas nukleáris és megújuló energia beruházásokat tervez. A királyság tervei szerint 2030-ra, az addig megháromszorozódó áramigénye felét...
Új sorozatunkban a különböző betegségek foglalkozás-egészségügyi kérdéseit vizsgáljuk a munkakörök betöltése szempontjából. Első témánk a cukorbetegség, amiben világszerte egyre többen szenvednek. Mind a pályaválasztásnál, mind a munkavégzésnél fontos, hogy úgy alakítsuk életünket, hogy a diabétesz ne legyen akadályozó tényező.
A járműértékesítési szakma mély válságát éli, nemcsak az eladások visszaesése miatt, hanem azért is, mert a problémák kezdenek begyűrűzni a szolgáltatói és szerviz ágazatba is - mondta Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Stabil gazdasági növekedés várható a közép-kelet-európai régióban és az inflációs kockázatok nem gyakorolnak majd nyomást a növekedésre, ezért vételre ajánlja a régiós részvénypiacokat a Raiffeisen...
Már jövő januártól életbe léphet az üzletek vasárnapi nyitva tartását korlátozó törvény. A terv szerint egyelőre csak a 280 négyzetméternél nagyobb üzletekre vonatkozna a vasárnapi kötelező szünnap - hangzott el a Kossuth Rádió műsorában.
Nagyon impozáns a kisebb cégek papírjait tömörítő Russell 2000-es index teljesítménye. A márciusi korrekció során nem esett éves mélypontra, csupán a januári lokális minimum környékére szúrt le. (Solar Capital)
Hétfőn őrizetbe vették a Kansas City Chiefs 3-szoros Super Bowl győztes játékosát, Mike Vrabelt. A tapasztalt linebacker egy szálloda csemegeboltjából lopott egy üveg alkoholt. A játékost óvadék fejében szabadon engedték.
Kedden, a délelőtt folyamán növelték veszteségeiket a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, elsősorban Portugália további leminősítésére, valamint a növekvő olajárakra.
A 2010-es évek az új alkotmány keretében zajlanak majd - mondta Török Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában. A Vision Politics igazgatója úgy látja, hogy a Fidesz a maga képére írja át az alaptörvényt, de ez nem meglepő.