2011 tavaszára a világgazdaság jórészt túllépett a válságon, de maradtak kritikus területek. A válságból kivezető utat csapdák szegélyezték, és várakozásainknak megfelelően ezekbe a csapdákba...
Debrecen — Több mint 10 ezer asztali számítógép összesített teljesítményére képes az a négy szuperszámítógépből álló rendszer, amelynek első darabját a héten a Debreceni Egyetemen adták át.
A ZTE vezetőedzője szerint csapatának nem jött jól, hogy a Videoton az előző fordulóban döntetlent játszott Szolnokon, mert így harapni fognak a fehérváriak.
Fülöpjakab – Egy vásárlója kedvéért fogott kísérletbe Gyöngyösi Sándor, aki két év próbálkozás után sikeresen kezdte el termeszteni a gyógyító hatású pecsétviaszgombát.
Földgázt kap a stratégiai készletből, és a következő gázévre a határkeresztező kapacitásokat is megkapja az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek Zrt. vagy valamelyik leányvállalata a nemzeti fejles...
7,4-es erősségű földrengés rázta meg Japán északkeleti részét csütörtökön, a japán hatóságok szökőár-riadót hirdettek, amelyet másfél órával később visszavontak.
Lehetséges új elemi részecskét vagy természeti erőt fedezhettek fel az amerikai Fermilab fizikusai, akik szerint az új jelenség kibővítheti az anyag tulajdonságaival kapcsolatos ismereteket.
Mintegy 200 ezer vendég torkoskodott 1200-nál is több hazai étteremben az idén március 10-én megrendezett Torkos Csütörtökön - közölte a szervező Magyar Turizmus Zrt
Az anya vezette félre az orvosokat, akik tumornak néztek egy öt és fél kilogrammos gyermeket a romániai Ramnicu Valceán, állítják a kórház doktorai, akik kezelték a nőt. Elmondták, meggyőződésük, hogy a nő azért titkolta el terhességét, mert meg akart szabadulni a kicsitől.
Az Európai Bizottság szerint "hamarosan" megérkezik Portugália hivatalos segélykérelme. Erről várhatóan a június 5-ikei portugál választások előtt megszületik a döntés, majd igen rövid időn belül megtörténik az első hitelrészlet átutalása - mondta csütörtökön egy magas rangú európai uniós forrás.
A kormány és a Bankszövetség a következő napokban megállapodást fog kötni hat témában- mondta ma Matolcsy György. A cél, hogy a devizahitelesek kikerüljenek abból a helyzetből, amiben vannak. ...
Kivonták a forgalomból a magyar Ziegler ostyagyár két termékét túl magas fuzárium méreg tartalom miatt Ausztriában - jelentette csütörtökön az APA osztrák hírügynökség. Ziegler Péter, a Ziegler Ostya Bt. ügyvezető igazgatója a történtekről elmondta: az általuk használt magyar lisztnek volt a megengedettnél magasabb a Don-toxin tartalma; az ebből készült termékeket visszahívták, a gyártáshoz…
Magyarország követi azt a gazdaságpolitikát, amelyet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) "Út a növekedéshez" című kiadványában megfogalmaz, azaz strukturális reformokkal csökkenteni kell az adósságállományt - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kiadvány bemutatásán csütörtökön Budapesten.
Vizsgálatot rendelt el az NHL a Chicago Blackhawks kapusa, Marty Turco ellen, ugyanis a kapus a szerdai Montreal Canadiens elleni mérkőzés közben egy kanadai gól után kapott pénzt.
A forint árfolyama csütörtökön a portugál pénzügyi segélycsomag hírei és az EKB-kamatemelési kilátások tükrében ingadozó euró árfolyamot követve alakult, kezdeti gyengülés után visszatért az előző délutáni szint közelébe.
Újabb hatalmas, 7,1 erősségű földrengés rázta meg ma délután Japánt. A főbb tengerentúli indexek hirtelen kisebb esésbe kapcsoltak (-0,7%), ám ennek ellenére még mindig az elmúlt napok sávjában...
Az arany ára új csúcsot döntött csütörtökön, miután Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke azt mondta, hogy a bank által csütörtökön bejelentett 25 bázispontú kamatemelés nem egy kamatnövelési sorozat első lépése.
Magyarország követi azt a gazdaságpolitikát, amelyet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) "Út a növekedéshez" című kiadványában megfogalmaz, azaz strukturális reformokkal csökkenteni kell az adósságállományt - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kiadvány bemutatásán csütörtökön Budapesten.
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számított - első negyedévi hiánya 742,1 milliárd forint az éves előirányzat 108 százaléka volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön.
A csatár eltiltásával kapcsolatban megszólalt a City menedzsere is, aki a Rooneyval kiálló Uniteddel szeretett volna összecsapni az FA-kupa elődöntőjében.
A kormány célja úgy csökkenteni a gyógyszertámogatásra fordított összeget, hogy a betegek terhei ne növekedjenek - mondta Nagy Anna csütörtöki tájékoztatóján. A kormányszóvivő azután beszélt erről...
Elutasították a fellebbezést, így Wayne Rooney-nak két mérkőzést kell kihagynia, amiért a tévékamerába kiáltva káromkodott a West Ham elleni bajnokin szerzett gólja után.
Kialakult a futsal Magyar Kupa döntőjének párosítása, miután a címvédő Rába ETO a sorozat elődöntőjének idegenbeli visszavágóján is fölülmúlta az Üllő FC Cső-Montage-t.
New York, Chicago, Sydney, Tokyo és Berlin után a világ legsikeresebb tőzsdei trénere Magyarországra látogat. Dr. Van Tharp a tőzsdei pszichológia tudományág megteremtője, több mint, 5 tőzsdei...
Lövöldözni kezdett egy férfi egy dél-amerikai iskolában csütörtökön: 12 embert megölt, majd magát is lelőtte – számolt be helyi tévécsatorna hatósági forrásokra hivatkozva.
Az államháztartás központi (önkormányzatok nélkül számolt) alrendszerének március havi hiánya 182,4 milliárd forintban teljesült - közölte délutáni gyorsjelentésében a nemzetgazdasági minisztérium....
Nemrégiben olvashattuk, hogy egy amerikai kozmetikus anyuka botox-szal kezeli 8 éves lányát, hogy az sztárrá válhasson. Kerry Campbell biztos benne, hogy lánya modell, színésznő vagy énekes lesz, és ehhez idegmérget kell fecskendeznie gyerekébe. Mi szakemberrel jártuk körbe a témát, vajon hogy látja mindezt a plasztikai sebész?
Budapest - Megkezdődött csütörtökön az erzsébetvárosi ingatlanpanama bírósági tárgyalása, ám a vádirat ismertetése után a bírónő zárt tárgyalást rendelt el, mivel az ügyészség államtitoknak minősülő dokumentumokat csatolt a bizonyítékok közé.
Szávay Ágnes - oldalán az orosz Dinara Szafinával - bejutott az elődöntőbe a 220 ezer dollár összdíjazású, salakpályás marbellai tenisztorna párosversenyében, miután csütörtökön döntő rövidítésben győzött a Kristina Barrois, Jasmin Wöhr német kettős ellen.
Budapest - Zárt ajtók mögött fillérre elszámoltatta a bíróság Kovács Lázárt (37), miután volt szeretőjével, B. Andreával a házasságon kívül született kisfiuk apasági perében részítéletet kértek.
Amennyiben az Európai Bizottság elfogadja Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár kezdeményezését, úgy Bartók Béla születésnapján, március 25-én tartanák az európai tehetségnapot 2012-től. A pedagógusnak írt levelében az államtitkár emellett kiemelte a tehetséggondozás fontosságát, és annak magyar eredményeit is.
Erős, 7,4-es földrengés rázta meg csütörtökön késő este Japán északkeleti részét, a hatóságok azonnali szökőár-riasztást rendeltek el. A helyi idő szerint éjjel fél tizenkettőkor történt természeti csapás epicentruma az Amerikai Földtani Felügyelet jelentése szerint Szendai városától 66 kilométerre keletre, az óceánban volt.
Felkeltette a Manchester United érdeklődését Zinedine Zidane fia, Enzo. A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint az angol csapat mindenképpen szeretné megszerezni a fiatal játékost.
Az Új Széchenyi-terv keretében működő zöldberuházási rendszer panelpályázatai során 12,6 milliárd forint felhasználásáról született döntés, amellyel 242 pályázatot támogattak, így 22 580 lakás korszerűsíthető a fővárosban és 31 vidéki településen – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára Tatabányán, csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Egy 7 éves kislány életveszélyesen megsérült, s 12 éves társa is nagyon súlyos sérüléseket szenvedett, amikor egy személygépkocsi elütötte őket csütörtökön a 44-es úton, Lakitelek közelében - közölte a rendőrség