A kislány életét vesztette, a testvérpár másik tagja életveszélyes állapotban van. Csütörtökön kora délután gázolta el őket egy kisteherautó Bács-Kiskun megyében, a 44-es főúton.
Súlyos, életveszélyes állapotban van az a két gyerek, akiket csütörtök délután gázolt el egy Ford Tranzit a Bács-Kiskun megyei Kapásfalu közelében, a 44-es úton - értesült a HavariaPress.
Ronald Reagan születésének 100. évfordulójára emlékeztek csütörtökön a Parlamentben, a Magyar Posta alkalmi boríték és bélyegző kibocsátásával tisztelgett az egykori amerikai elnök előtt. Az amerikai nagykövet szerint Reagan mélységesen hitt a szabadságban, nagy tisztelettel tekintett a magyarokra, akik 1956 után sem adták fel a szabadságharcot.
Lövöldözni kezdett egy férfi egy Rio de Janeiró-i általános iskolában csütörtökön: tizenkét embert megölt, majd magával is végzett - közölte a TV Globo brazil tévécsatorna rendőrségi forrásokra hivatkozva.
A kormány célja úgy csökkenteni a gyógyszertámogatásra fordított összeget, hogy a betegek terhei ne növekedjenek - mondta Nagy Anna csütörtöki tájékoztatóján.
Bár a gazdasági világválság óta tapasztalt legsúlyosabb recesszióból való globális kilábalás tart már egy ideje, sok országban még mindig magas és tartós a munkanélküliség
Két héttel az USA-ban kibocsátott emlékbélyegző után hazánkban is „akcióba” lendült a posta; Ronald Reagan portréjával ékesített alkalmi borítékkal és bélyegzővel tiszteleg az Egyesült Államok néhai elnöke előtt. A gyűjtőknek is sietniük kell: kiadott kezdőmennyisége szerint 1750 készült belőle, eladási ára 200 forint, tervezője pedig Benedek Imre.
A rendőrség egyik minisztériumtól sem kapott gyorssegélyt, mivel nincs rá szüksége. Korábban a betegszállítókat és a mentőket félmilliárd forintos gyorssegélyben részesítette a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, mert ezek a szolgáltatók a működésképtelenség szélére sodródtak, alig volt pénzük üzemanyagra. Az Országos Rendőr-főkapitányság a Független Hírügynökséget úgy tájékoztatta, hogy a rendőrségi…
Amint az várható volt, márciusban teljesült az éves hiányterv. Az NGM szerint a második negyedév végén az előirányzat 176%-a is összejöhet, ám ezt leapasztja majd a nyugdíjvagyon
Egész napos volatilis kereskedést követően végül 0,5%-os pluszban zárta a napot a BUX. A forgalom a mai napon is erős volt, mintegy 42,3 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a részvények. A...
A globális pénz- és tőkepiacokon látott hullámzáshoz hasonlót mutatott ma a forint is a főbb devizákkal szemben, és késő délután is a reggeli szintek közelében járt a kereskedés. Az európai...
A részvénypiacok áprilisban még emelkedhetnek, de utána korrekció várható, ami akár az amerikai jegybank, a Fed újabb kötvény-kibocsátási programjainak elindításához is vezethet - írja Marc Faber...
A helyszínen meghalt az a 7 éves kislány, akit a testvérével együtt elgázolt egy személygépkocsi csütörtökön a 44-es úton Lakitelek közelében - közölte a rendőrség. A 12 éves fiú a balesetben életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Az önkormányzatok adóssága 2005 és 2010 között a négyszeresére nőtt - mondta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára az Állami Számvevőszék konferenciáján. Tállai András ismertette az önkormányzati rendszer korszerűsítésének főbb irányait is.
Szávay Ágnes az orosz Dinara Szafinával az oldalán bejutott az elődöntőbe a 220 ezer dollár összdíjazású, salakpályás marbellai tenisztorna párosversenyében.
Budapest - Fejvesztve menekülnének Magyarországról azok a külföldi turisták, akiket balszerencséjük durva, rugalmatlan és cseppet sem segítőkész BKV-ellenőrök karmai közé vezetett.
Az MSZP-nek azzal kell indulni, aki 2014-ben esélyes választási győzelemre, de ezt előtte fel kell mérni; ma még nem lehet megmondani, hogy ez a személy Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila, vagy valaki más – mondta az MSZP alelnöke komáromi sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére csütörtökön.
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számított - első negyedévi hiánya 742,1 milliárd forint, az éves előirányzat 108 százaléka volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 114,82 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 24.451,38 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma az átlagosnál jóval magasabb volt, 43,5 milliárd f...
Egy nő holttestét, egy súlyosan és egy életveszélyesen sérült embert találtak abban a családi házban, mely csütörtökön reggel gyulladt ki Diósdon. A gyanú szerint a házban élő 75 éves férfi gyilkolta meg élettársát, miután megverte vejét. A történtek után öngyilkosságot kísérelt meg, s felgyújtotta a házat.
Jelentős átalakításokat készít elő a YouTube videomegosztó portálon a tulajdonos Google, hogy a portálon kialakított csatornákkal a televíziók vetélytársává tegye a népszerű oldalt
A kormány célja úgy csökkenteni a gyógyszertámogatásra fordított összeget, hogy a betegek terhei ne növekedjenek - mondta Nagy Anna csütörtöki tájékoztatóján az MTI tudósítása szerint. A...
Újabb termékkel erősíti az autósok védelmét a Genertel direktbiztosító. Az évi néhány ezer forintos díj ellenében minden teljes körű casco biztosítással rendelkező, karambolt előidéző autós elkerülheti az önrész okozta váratlan kiadásokat is....
Nem kímélik a lesipuskás fotósok a herceg jövendőbelijét sem, ezért a helyi sajtópanasz-bizottság (PCC) csütörtökön figyelmeztetést intézett a lapszerkesztőkhöz, hogy hagyják békén.
Jelentős átalakításokat készít elő a YouTube videomegosztó portálon a tulajdonos Google, hogy a portálon kialakított csatornákkal a televíziók vetélytársává tegye a népszerű oldalt.
Miskolc – Élet és halál között lebeg az a fiatal rendőr, aki szerda délután rejtélyes okból fejbe lőtte magát. A körzeti megbízott, Sz. Zoltán (22) közvetlenül a tragédia előtt a fiatalember autóbalesetet szenvedett, amit egy karcolás nélkül megúszott. Utolsó hívását édesanyjához idézte.
A Magyar Bankszövetség nem ért egyet Surányi György javaslatával, az túl nagy áldozattal járna, és csak keveset nyernénk rajta. A napokban lehet megoldás
Ismét egy fiatal gazda az Alföldről, aki hisz a magyar mezőgazdaság jövőjében és a hagyományos, növénytermesztő-állattenyésztő gazdaság egyszer ismét valósággá váló jövedelmezőségében. Baji Imre kamuti (Békés megye) családi gazdálkodó portréja.
A helyszínen meghalt az a 7 éves kislány, akit a testvérével együtt elgázolt egy személygépkocsi csütörtökön a 44-es úton Lakitelek közelében – közölte a rendőrség az MTI-vel. A 12 éves fiú a balesetben életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Az államháztartás központi (önkormányzatok nélkül számolt) alrendszerének március havi hiánya 182,4 milliárd forintban teljesült - közölte délutáni gyorsjelentésében a nemzetgazdasági minisztérium....
A kormány célja úgy csökkenteni a gyógyszertámogatásra fordított összeget, hogy a betegek terhei ne növekedjenek - mondta Nagy Anna csütörtöki tájékoztatóján az MTI tudósítása szerint. A...
Egyetlen évet kosárlabdázott az egyetemen Kyrie Irving, aki úgy érzi elég tapasztalatot szerzett ahhoz, hogy az NBA-ben is bemutatkozzon, ezért kijelentette, hogy részt vesz a 2011-es játékosbörzén.
Budaörs–Kartal — Órákra mentőhelikopteres ellátás nélkül maradt Magyarország középső része április 2-án, miután a budaörsi bázis egyetlen helikoptere ügyelet helyett éppen pénzért szállított egy lélegeztetett beteget a Honvédkórházból Bécsbe – írta az index.hu
Elpusztult Zitta, a Fővárosi Állat- és Növénykert ázsiai elefántja. A közel ötvenéves nőstény állapota szerda hajnalban fordult kritikusra, és hiába küzdöttek húsz órán át az életéért, végül el kellett altatni.
Az elmúlt év végén bevezetett miniCasco után újabb innovatív termékkel erősíti az autósok védelmét a Genertel, Magyarország első direktbiztosítója - tudatta a társaság szerkesztőségünkkel. Az évi néhá...
Megállapodás aláírására készül Orbán Viktor miniszterelnök és Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke a cigányság problémáinak megoldására.
Megállapodás aláírására készül Orbán Viktor miniszterelnök és Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke a cigányság problémáinak megoldására
Fegyveres külföldieket fogtak el a rendőrök csütörtökön, Budapesten, az Oktogonnál. A soros uniós elnökség miatt Budapesten fokozott ellenőrzés van, a feladatot ellátó rendőröknek tűnt fel a gyanús autó, amiben a külföldiek voltak.
Az év harmadik hónapjában is folytatódott az utasforgalom emelkedése a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren. Márciusban csaknem 9%-kal többen fordultak meg a budapesti légikikötőben, mint egy...
Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélkül számított – első negyedévi hiánya 742,1 milliárd forint, az éves előirányzat 108 százaléka volt – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön.