Múlt vasárnap ünnepelte egyéves születésnapját a Blikk Fitt, a Blikk tömegsport-rovata. Tavaly május 8-án azért hívtuk életre ezt a rovatot, hogy sportos újságíróink példáján keresztül bizonyítsuk: kitűzhető, reális célokat némi kitartással bárki képes elérni, és sosem késő elkezdeni a rendszeres mozgást.
Házi őrizetbe helyezte a Fővárosi Bíróság pénteken Gál Györgyöt, a VII. kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának korábbi elnökét, vádlott társa, Hunvald György volt szocialista polgármester ellen pedig lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében vádolt politikusok közül Gál több mint két és fél, míg Hunvald több mint két évet töltött előzetesben.
Videóra rögzítették az Oszama bin Laden pakisztáni rejtekhelye elleni akciót az abban részt vevő amerikai kommandósok, akik a sisakjukra rögzített minikamerákon át közvetítették a történéseket a parancsnokságra.
"Az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség ...
Egyhangú szavazással újabb öt évre Demján Sándort választotta ügyvezető elnöknek a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) tisztújító küldöttgyűlése - közölte a VOSZ pénteken az MTI-v...
Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) 2011. május 12-én megtartott közgyűlésén Papp Pétert, a Kancellár.hu Zrt. elnökét választotta meg a szervezet új alelnökévé és az informatikai tagozat vezetőjévé - olvasható a lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményben.
Soha annyi betöltetlen mérnöki állást nem regisztráltak még Németországban, mint az idén áprilisban: a német mérnökszövetség (VDI) adatai szerint 68.700 álláshelyre nem akadt jelentkező. Ez 2000 a...
Maranello - Felipe Massa (30) bevallotta, őt nem zavarja, hogy másnap versenye lesz, szombat esténként is rendszeresen szexel a feleségével, Anna Rafaela Bassival (33).
Megközelítőleg 2,7 milliárd forintból vízi erőmű épül a Hármas-Körösön Békésszentandrásnál - közölte az MTI-vel a Hydro Power Consulting Kft. szóvivője pénteken.
Az Amnesty International (AI) elsősorban a rasszizmusra, a gyűlölet-bűncselekmények elleni nem kielégítő fellépésre, a médiatörvényekre és a szexuális kisebbség gyülekezéshez való jogának sérülésére hivatkozva bírálta Magyarországot éves jelentésében, amelyet a szervezet helyi vezetői pénteken ismertettek Budapesten
Forgalmi változásokra kell számítani vasárnap a fővárosban az EU-elnökség kiemelt sportprogramja, a 18. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó miatt - közölte a Budapest Sportiroda pénteken.
Kötelező pályázati elem, mégis kevesen használják kommunikációs fogásként, pedig a társadalmi nyilvánosság biztosításának kötelezettsége, vagyis a disszemináció egyedi lehetőséget kínál a támogatott projekt és ezzel az adott márka erősítésére is - tudtuk meg a Magyar Disszeminációs Szövetség (MaDisz) elnökétől.
Közel kéthetes hamburgi edzőtábor után szombaton utazik az Egyesült Államokba a korábban két súlycsoportban is világbajnoki címet szerző bokszoló, aki június 4-én az amerikai Byron Mitchell ellen lép szorítóba Atlantic Cityben.
Az államilag támogatott hallgatói létszámkeret 30 ezerre korlátozásával az elkövetkező három évben 16,3 milliárd megtakarítás érhető el, amit kiegészít a kifutó képzésekből származó 8,3 milliárd. Így a kormány összesen 24,6 milliárd forintot spórolhat meg a felsőoktatáson 2013-ig - derül ki egy az Edupressnek eljuttatott elemzésből. A tervezett változásokkal ötvenezer frissen maturált diákra…
Már az alaptörvény jövő év január elsejei hatályba lépése előtt, a jelenlegi tizenegyről tizenöt főre bővítené az Alkotmánybíróság létszámát az a javaslat, amelyet a Fidesz részéről Lázár János és Balsai István terjesztett az Országgyűlés elé pénteken
Öngyilkosságot követett el az a 30 éves férfi, aki a gyanú szerint meggyilkolta feleségét a Fejér megyei Csókakőn. A gyanúsított a fogdában akasztotta fel magát, majd a kórházban vesztette életét.
Az LMP azt kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlésben, hogy a kerékpáros infrastruktúra legalább részleges elkészültéig hétvégenként, az iskolaszünet megkezdésétől pedig akár hétköznapokon is adják át a bicikliseknek a Margit híd északi oldalának külső sávját
Együtt látogatott pénteken Gyöngyöspatára Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet és Pintér Sándor belügyminiszter. A delegáció délután három órakor érkezett a településre.
Tavaly az Európai Unió állampolgárainak 68 százaléka döntött úgy, hogy üdülni megy, 3 százalékkal több, mint egy éve, ami mindenképpen jó hír a turizmusnak, az uniós nemzetgazdaságok életében egyre fontosabb szerepet betöltő ágazatnak - hangsúlyozta pénteken Antonio Tajani, az Európai Bizottság alelnöke.
Wetzel Tamás miniszteri biztos szerint a jelenlegi 80 ezres kérelemszám év végére elérheti a negyedmilliót. Valószínűleg több mint százezren még ebben az évben le tudják tenni az állampolgársági esküt.
Egyhangú szavazással újabb öt évre Demján Sándort választotta ügyvezető elnöknek a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) tisztújító küldöttgyűlése - közölte a VOSZ pénteken az MTI-vel.
Az OTP Bank a korábbi évek gyakorlatától eltérően az idei első negyedéves elemzői várakozásokból saját konszenzust készített, amely 13 elemzőház becsléseit tartalmazza. A becslések alapján a bank...
Egy ma beterjesztett alkotmánymódosítási javaslat szerint a már megszerzett "korai" nyugdíjakat törvénnyel csökkenthetik, vagy szociális segéllyé alakíthatnák - értesült a Napi Online....
Jövő pénteken kerül bemutatásra a magyar műsorvezető az első kisfilmje a cannes-i filmfesztiválon - azt mondja erős mezőnyre számít, hiszen a világ egyik legnagyobb nemzetközi filmfesztiváljáról van szó.
Az önkormányzati infrastruktúra, a kis- és középvállalkozások fejlesztése valamint lakóépület-felújítási hitelprogram refinanszírozására írt alá 125 millió euró összegű hitelkeret-megállapodást a Magyar Fejlesztési Bank az Európa Tanács Fejlesztési Bankjával (Council of Europe Development Bank - CEB) - közölte az MFB pénteken az MTI-vel.
Tíz százalék fölé emelkedett a Concorde Alapkezelő befolyása a Graphisoft Parkban, jelentette be a társaság. A Concorde az utóbbi hónapokban is jelentős vásárlásokat eszközölt a fundamentálisan jóval...
Fideszes képviselők azt javasolják, hogy a parlament július végiéig válasszon négy új alkotmánybírót és szavazzon az Alkotmánybíróság új elnökéről. Ha a javaslatot megszavazza a parlament, akkor még idén tizenöt főre növekedhet az Alkotmánybíróság létszáma.
Jövő hétfőtől hatszáz patikában egy héten keresztül nyílik lehetőség arra, hogy bárki megmérethesse a vércukor- és koleszterinszintjét, illetve a vérnyomását.
Szombaton még érdemes a szabadba menni, de vasárnap markáns hidegfront éri el Magyarország területét, ami lehűlést hoz - közölte Jenki Szilvia meteorológus.
Forgalmi változásokra kell számítani vasárnap a fővárosban az EU-elnökség kiemelt sportprogramja, a 18. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó miatt - közölte a Budapest Sportiroda.
Az 56. Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntője előtti esélylatolgatások ír vagy német győzelmet is emlegetnek, de a fogadóirodák a francia versenyző győzelmét jósolják
Három tüntetőt lelőttek pénteken a jemeni főváros közelében, miközben híveinek ezrei előtt Ali Abdalláh Száleh elnök Szanaában kijelentette, hogy ellenáll "minden erejével" a nyomásnak, elutasítja a távozását sürgető ellenzéki felhívásokat és az Egyesült Államok azonnali átmenetet sürgető felszólítását.