Erzsébetváros volt polgármestere, Hunvald György biztos abban, hogy a bírósági eljárás végére bizonyítani tudja, nem volt igaz az, ami miatt több mint két évet töltött előzetes letartóztatásban
A hetedik kerület volt polgármestere a felesége születésnapjáról, az ügyészségi értékbecslés hiányáról, egy 34 éves Fiatról és 300 millió forintról beszélt az ATV-nek adott rendkívüli interjúban.
Családja holtan találta a New York Rangers játékosát, Derek Boogaardot. A klub nem adott ki semmilyen tájékoztatást az ügyel kapcsolatban, annyit tudni lehetett, hogy a szélső több sérüléssel is bajlódott a szezonban.
Az Oceana természetvédelmi szervezet búvárexpedíciója vegyes képet alkotott a Balti-tengerről: egyes régiók örvendetes fajgazdagságáról adott hírt, miközben biológiailag halott területeket is találtak.
Hűtlen kezelés gyanúja miatt elrendelte a nyomozást a Fővárosi Főügyészség a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kilenc szállodájának, köztük több balatoni hotelnek a 2004-es eladása miatt - tudta meg a Magyar Televízió (MTV) Híradója
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt elrendelte a nyomozást a Fővárosi Főügyészség a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 9 szállodájának, köztük több balatoni hotelnek a 2004-es eladása miatt.
Az ítélet szerint Andrej Szannyikav, aki korábban elnökjelölt volt, tömeges zavargásokat szított Alekszandr Lukasenko államfő újjáválasztása elleni tiltakozásul.
Az orosz elnök szerint nem lesz hatékony és életképes az európai rakétavédelmi rendszer Oroszország nélkül. Dmitrij Medvegyev az Oroszország-NATO tanács tagországai államfőinek küldött üzenetében emlékeztetett arra, hogy a tavalyi lisszaboni csúcs megnyitotta a lehetőséget az egyenlőségen, a biztonság megoszthatatlanságán, a kölcsönös bizalmon és a kiszámíthatóságon alapuló stratégiai partnerség…
Az MTK Budapest ugyan kétgólos győzelmet aratott Pápán a labdarúgó Monicomp Liga 29. fordulójának szombati játéknapján, de mivel riválisa, a Siófok is nyert, eldőlt, hogy az utolsó kör eredményeitől függetlenül búcsúzik az élvonaltól.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu ezentúl napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Michelisz Norbert a negyedik leggyorsabb időt futotta a Túraautó Világbajnokság (FIA WTCC) olaszországi időmérő edzésén szombat délután, ezzel eddigi pályafutása legjobb időmérő eredményét érte el.
Ahogy azt a gyerekek általában számon tartják már csak egyet kell aludni ahhoz, hogy a Hungaroringen kezdetét vegye a már hagyományosnak mondható ÖRÖMAUTÓZÁS, mely néhány évvel ezelőtt egy súlyos betegségben elhunyt fiatal rallye rajongó Kléri Ádám emlékére szerveztek lelkes autósport barátok. Az eseménynek a tavalyi évhez hasonlóan a mogyoródi F1-es versenypálya ad majd otthont vasárnap délelőtt…
A Fidesz szerint nem lehet lemondani a nyugdíj-szabályok megváltoztatásáról. Ismét pótköltségvetést szorgalmaz az MSZP. Francia állampolgárokat gyanúsítanak kémkedéssel a líbiai felkelők
A Vasas 8-7-re legyőzte a vendég Egert szombaton a Vodafone férfi vízilabda NB I döntőjének első mérkőzésén a Komjádi uszodában, ezzel előnyt szerzett a visszavágóra.
Erzsébetváros volt polgármestere, Hunvald György biztos abban, hogy a bírósági eljárás végére bizonyítani tudja, nem volt igaz az, ami miatt több mint két évet töltött előzetes letartóztatásban. Hunvald György volt polgármester és Gál György, a VII. kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának egykori SZDSZ-es elnöke, továbbá 23 társuk ellen november elején emeltek vádat különösen jelentős kárt…
A Siófok Homma mesterhármasával szerezte meg a biztos bent maradást jelentő győzelmet Kecskeméten a labdarúgó Monicomp Liga 29. fordulójának szombati mérkőzésén.
A sereghajtó, s az élvonaltól már biztosan búcsúzó Szolnok meglepetésre győzött a Kaposvár otthonában a labdarúgó Monicomp Liga 29. fordulójának szombati játéknapján.
Az MTK 2-0-ra győzött Pápán a labdarúgó NB I 29. fordulójában, de mivel riválisa, a Siófok is nyert, mégpedig 3-2-re a Kecskemét otthonában, eldőlt, hogy a fővárosi csapat az utolsó kör eredményeitől függetlenül búcsúzik az élvonaltól. További eredmények: Budapest Honvéd-Újpest 1-4, Videoton-Győr 2-1, Kaposvári Rákóczi-Szolnoki MÁV 0-1
A Vasas nyerte egy góllal az Eger elleni döntő első összecsapását szombat este a Vodafone férfi vízilabda ob I szombati játéknapján, amivel 1-0-ra vezet a kétmeccses fináléban.
Az utolsó lépések. Vasárnap, már a főcsoportdöntőket rendezik meg az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL). Keleten a Boston Bruins a Tampa Bay Lightninggal, míg Nyugaton a Vancouver Canucks a San Jose Sharksszal került össze.
A norvég Larvik csapata nyerte meg a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután a visszavágón csak egy góllal kapott ki az Itxako csapatától és az első meccsen szerzett két gólos előnynek köszönhetően elhódította a kupát.
Péntek este rendezték meg a SmackDown adását, ahol Randy Orton és Christian csapatot alkotva verte meg a Sheamus, Mark Henry kettőst. Cody Rhodes legyőzte egykori barátját Ted DiBiaset.
Újabb kalandot kínál az adrenalinszintjüket előszeretettel tornáztatóknak a torontói CN Tower: biztosítókötéllel, kapaszkodás nélkül sétálhatnak körbe a híres tévétorony tetején.