A Policy Agenda heti elemzésében megvizsgálta az Országgyűlés egyéves munkáját, és ezen belül is a kormánypárti frakciók képviselőinek aktivitását. Ez alapján továbbra is a frakciókormányzás határozza meg a jogalkotást, voltak olyan kormánypárti képviselők, akik több kezdeményezéssel éltek, mint akár négy minisztérium együtt.
Hozzávalók: A nyúlpástétomhoz: 50 dkg nyúlmáj 25 dkg nyúlhús 1,5 dl tejszín 1 db tojás 1 teáskanál só bors 1/2 gerezd fokhagyma 1 db lilahagyma 5 dl tej medvehagyma A mézes céklához: 1 db sült cékla 2 evőkanál méz csipet só A paszternákpüréhez: 1 db paszternák 2 dl tej só
A labdarúgó NB II 26. fordulójában a Keleti csoportban esélyeshez méltóan győzött a Mezőkövesd, valamint a DVSC-DEAC. Az MTK második csapata hazai pályán szenvedett vereséget szenvedett a Vecséstől. A Nyugati csoportban a Veszprém idegenben kapott ki, így jelenleg a kiesőzónában található.
Az élvonalbeli női kézilabda-bajnokság 5-8. helyért tartó rájátszásának ötödik fordulójában a Békéscsaba hazai pályán három góllal nyerte meg a Dunaújváros elleni rangadót.
Irak északi területe nagy lehetőségeket rejt magában a Mol Nyrt. számára is: már több sikeres kutatófúrást végeztek a kurdisztáni Akri-Bijeel és a Shaikan blokkokban, amelyek közül az első próbatermelés egy kút esetében már jövőre megindulhat.
Több mint 9 milliárd forint európai uniós támogatást nyertek el épületenergetikai korszerűsítésre állami felsőoktatási- és egészségügyi intézmények - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma és energiaügyekért felelős államtitkára. Bencsik János a Szent István Egyetemen elmondta: az Ybl Miklós Építéstudományi Kar 189 millió forintot kap vissza nem térítendő támogatásaként.
A szlovákiai A-csoportos jégkorong-világbajnokságon Svédország Finnországgal csap össze a fináléban, a mérkőzést folyamatosan frissülő cikkünkben követheti!
Hazaérkezett Németországból vasárnap délután Wolf Kati. Az énekesnőt rajongói várták leszállás után a repülőtéren, a Blikk beszámolója szerint tapssal és virággal fogadták, amikor belépett a terminálon.
Az allergiás asztma az asztmás betegségek leggyakoribb típusa. Az asztmás gyermekek közel 90 százalékánál, a felnőttek 65 százalékánál jelentkezik allergia is. A tavaszi-nyári időszakban különösen magas a levegőben található allergének száma, így különösen fontos, hogy a betegek megismerjék az asztmás rohamot provokáló tényezőket és a megelőzés lehetőségeit.
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában a Ferencváros 1–1-es döntetlent ért el Szombathelyen a Haladás vendégeként. A lefújást követően egyik edző sem lehetett boldog, legalábbis a Sport Tv-ben adott nyilatkozatukban az érződött: nem egy ponthoz jutottak, hanem kettőt elveszítettek.
A harmadik helyen álló Napoli a címvédő Intert fogadja a Serie A 37. fordulójának záró találkozóján. A tét a déliek ezüstálma: ha legyőzi a Napoli ma este vetélytársát, az utolsó fordulóra egyetlen pontra csökken velük szemben a második helyen álló Inter előnye.
Kisebb tornádó volt Burgenlandban, a magyar határtól néhány kilométerre. Senki nem sérült meg, de tucatnyi ház megrongálódott. Ma estére Kelet-Magyarországra citromsárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A Premier League 37. fordulójában Darren Bent duplájával idegenben győzte le az Aston Villa az Arsenalt, miközben a Liverpool is meghajolt a Tottenham vendégszereplése előtt. A kiesési rangadón (a 19. Wigan a 20. West Ham United-et fogadta) pedig Demba Ba két gólja sem segített a West Ham-nek, hogy elkerüljék a biztos kiesést, a Wigan Athletic pedig megragadta az utolsó szalmaszálat a bentmaradás…
A dán FC Midtjylland női kézilabdacsapata nyerte meg az EHF-kupát, miután a döntő visszavágóján idegenben csak két góllal kapott ki a szintén dán Tvis Holstebro vendégeként, és így öt gólt megőrzött a hazai pályán szerzett hétgólos (28–21) előnyéből.
In the Land of Blood and Honey (Vér és méz földjén) címmel december 23-án ünnepli bemutatóját Angelina Jolie első rendezése - vált ismertté vasárnap a cannes-i filmfesztiválon.
Megmentette kollégája életét egy brit parlamenti képviselő, miután időben észrevette, hogy frakciótársának agydaganata van. A politikust azonnal kórházba szállították, azóta már végrehajtották rajta az életmentő műtétet.
Várhatóan jövő évtől léphet hatályba a köztisztviselők új etikai kódexe. Majálist szervezett a családok nemzetközi napja alkalmából a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Budapesten. Az MSZP szerint az ország egy évtizedre vagy akár még tovább is válságban maradhat a kormány munka és az oktatás világában végrehajtott változtatásai miatt.
A 24.sports ciprusi sportportál már tényként közölte: Marko Andjics, a Videotonnal magyar bajnoki címet szerzett szélsőhátvéd az Anorthoszisz labdarúgócsapatánál folytatja karrierjét.
A Ferencváros 1-1-es döntetlenre végzett Szombathelyen az NB I 29. fordulójában, s így pontelőnybe került ismét a Debrecennel szemben. Ha megnyeri az utolsó mérkőzését a Pápa ellen, 2011 nyarán visszatérhet a nemzetközi porondra.
Az amerikai profi baseball-ligában, az MLB-ben nem sok örömre adott okot szurkolóinak a Houston Astros az elmúlt időszakban. Legutóbbi tizenöt találkozójukból kilencet elveszítettek, és a New York Mets ellen is vesztésre álltak, amikor soha nem látott jelenet zajlott a Minute Maid Parkban. Az megszokott látvány sporteseményeken, hogy berohan egy szurkoló, elég ha csak Jimmy Jumpra gondolunk. Ilyen…
Baktériumok, vírusok, gombák. Számos kórokozó hemzseg a strandokon, az uszodákban és a természetes tavakban. Lássuk, mekkora is valójában a fertőzés veszélye!
A nagy esélyes Alberto Contador nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny vasárnapi, kilencedik szakaszát, és sikerével az összetettben is az élre állt.
Anyagi nehézségek miatt kérdésessé vált, hogy elkészül-e a Stephen King művéből, A Setét Torony című regényfolyamból tervezett audiovizuális "megaprojekt", amelynek Javier Bardem lenne a főszereplője.
A férfiak gyakran panaszkodnak amiatt, hogy barátnőjük nem elég szószátyár az ágyban. Ezzel nem arra utalnak, hogy a nőjük nem elég hangosan élvez, hanem arra, hogy nem fejezik ki szóban is érzelmeiket. Pedig éppen ez az, ami a leginkább felizgatja a pasikat – állítja Dr. Megan Fleming szexuálterapeuta.
Az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 9. fordulójának legnagyobb rangadója a Premjer-liga két meghatározó csapatának, a címvédő Zenitnek és a Rubinnak 2–2-re végződő mérkőzése volt.
A 2 275 000 euró összdíjazású római ATP-torna fináléjában a második helyen kiemelt szerb Novak Djokovics két játszmában nyert az elsőként rangsorolt spanyol Rafael Nadal ellen. A szerb idén továbbra is veretlen – 37. mérkőzését nyerte meg zsinórban –, ráadásul ebben az esztendőben sorozatban negyedik tornagyőzelmét aratta a világelső ellen. Sőt, Madrid után másodszor salakon, ami eddig a spanyol…
Az Olympiakosz Volosz meglepetésre 2–1-re legyőzte a Panathinaikoszt a görög labdarúgó-élvonal rájátszásában. Szélesi Zoltán végigjátszotta a mérkőzést és gólpasszt adott, Németh Krisztián nem kapott lehetőséget.
Ismét új nevet véshetnek a román bajnoki trófeára: a 2010–2011-es élvonalbeli labdarúgó-bajnokság győztese – története során először – az Otelul Galati.
Letiltotta hét napra a Facebook az "egyenruhások jogaiért" néven alakult oldal egyes funkcióit. Ilyen akkor történik, ha egy olyan személy "jelent" valakit a megfelelő gomb segítségével az adminisztrátoroknak, akinek nem tetszik, hogy ismerősnek jelölték.