Csakis hírlapi kacsa lehet a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) szerint a Lázár János - Balsai István fideszes képviselők nevével jelzett alkotmánymódosító javaslat. Szerintük ugyanis, ha a nyugellátások visszamenőleges megváltoztatását megszavazzák, akkor Magyarországot törölnék a tisztességes országok listájáról.
A következő hónapokban várhatóan a jelenlegi szinten marad az MNB alapkamata, ám később nem zárható ki a kamatemelés az inflációs nyomás miatt - jósolták londoni felzárkózó piaci elemzők a magyar jegybank monetáris tanácsának hétfői kamatdöntő ülése után, amelyen az egyöntetű konszenzusnak megfelelően maradt a 6 százalékos kamatszint.
Egy Svédországban turnézó kanadai kórus vezetője állított meg egy teljes gázzal haladó autóbuszt egy autópályán, miután a jármű vezetője szívrohamot kapott - jelentette hétfőn a svéd sajtó. A sofőrt a kórus egyik tagja tartotta életben szívmasszázzsal, és mesterséges lélegeztetéssel, amíg a mentők kiérkeztek. A buszvezető életét végül sikerült megmenteni.
A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn negyedik napja tartottak lefelé. Hétfőn az euróövezeti gazdasági és pénzügyminiszterek a görög kormány takarékossági programjáról és a portugál mentőtervről tárgyalnak. Az ezzel kapcsolatos izgalmakat növelte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn New York-i letartóztatása, mert ez - pontosabban az esetleges utódkeresés -…
Szívgyógyászati beavatkozás után a betegek gyakran nem folytatják a korábban is szükséges gyógyszeres kezelést, de ennek súlyos következményei lehetnek - közölte több mint 13 ezer beteg vizsgálatának eredményeit az American Journal of Cardiology című szaklap.
Az illetékes New York-i bíró elutasította Dominique Strauss-Kahn óvadékkérelmét, azzal az indokkal, hogy az IMF-vezér esetleg megszökik a felelősségre vonás elől.
Meghívták Moszkvába a Líbiában szembenálló feleket; a kormány küldöttsége már kedden megérkezik, de a felkelőké halasztódik – jelentette be hétfőn Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Június 1-jétől egyszerűsödnek az intézeten kívül született gyermekek anyakönyvezésének szabályai, miután az Országgyűlés hétfőn elfogadta az anyakönyvi törvény módosítását
Egy-másfél évig a székükben tartaná az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) azokat a bírókat, akiknek az új alkotmány szerint 2012-ben abba kell hagyniuk az ítélkezést, mert már elérték vagy jövőre elérik az általános öregségi nyugdíjkorhatárt.
Már a finanszírozói piacon is érezhető, hogy azok, a kis- és középvállalkozások, amelyek túlélték a válságot, elindították beruházásaikat. A hitellel szemben a lízinget részesítik előnyben, a svájci frank helyett pedig elsősorban az euró alapú finanszírozást választják....
Őrizetben marad a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szexuális bűncselekménnyel vádolt vezérigazgatója - határozott a hétfői New York-i tárgyaláson a bíró. A vád szerint a manhattani Sofitel szállodában talált DNS-nyomok az első vizsgálatok alapján bizonyítják a bűncselekményt.
Életveszélyes állapotban szállították kórházba azt a fiatalembert, akinek a mellkasába vágott egy nagyteljesítményű fűrészgép egy bakonycsernyei faüzemben - értesült a HavariaPress.
Megállapodásra jutottak az euróövezeti országok pénzügyminiszterei hétfőn arról a programról, amelynek keretében az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) három év alatt összesen 78 milliárd eurónyi hitelt nyújt Portugáliának.
A Philadelphia-i övezetbe tartozó Camelot iskolák Michael Vicket választották ki három lehetőség közül, így a futballista mond beszédet az iskolák közös tanévzáróján. Érdekesség, hogy a polgármestert, Michael Nuttert is lekörözte.
Alig, hogy letartóztatták az IMF jelenlegi elnökét, a francia Dominique Strauss-Kahnt, máris megindultak a találgatások a lehetséges utódról. A Reuters szerint bár hagyományosan európai szakember...
A kilakoltatási moratórium lejárta utáni első napon, hétfőn két önkormányzati bérlakást vett vissza lakóitól a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatak önkormányzata.
A mai hangulatot a New York-i Fed index mellett egyes vállalati hírek határozhatják meg, márpedig a Fed index értéke elmaradt a várttól. A nyitást követően a legfőbb amerikai indexek felfelé vették...
Vaddisznókat fogtak be hétfő délután a 3-as úton Gödöllő térségében; riasztották a tűzoltókat is – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Nem a tanár személyétől, sokkal inkább oktatási módszerétől függ, hogy a diákok mennyire képesek elsajátítani a tananyagot - állítják amerikai szakemberek.
Nyílt hadüzenetnek tekinti a fegyveres és rendvédelmi szakszervezeteket tömörítő demonstrációs bizottság Lázár János és Balsai István fideszes képviselők pénteken beterjesztett új nyugdíjjavaslatát, ezért a testület egyhangúlag úgy döntött, sztrájkbizottsággá alakul.
A Barcelona argentin zsenije, Lionel Messi, majdnem katasztrófát okozott. A Levante mérkőzés után a repülőgépen ünnepeltek a játékosok, mikor Messi közel járt ahhoz, hogy „üzembe helyezze” az egyik vészkijáratot.
A Bayern München német válogatott csatára, Miroslav Klose végleg leírta magát a Bayern Münchennél. A 32 esztendős csatár a Stuttgart ellen kihagyta a lehetetlent, két méterről az üres kapu fölé lőtt. A mostani szezonban 20 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és csak 1 (!) gólt szerzett. Érdemes megfigyelni Uli Hoeness a bajor klub elnökének az arcát.
A párhuzam egyáltalán nem légből kapott. Egyes amerikai államok méretüket, gazdasági erejüket tekintve egy súlycsoportba sorolhatóak az eurozóna országaival. Michigan például nagyobb, mint a...
A hét végéig biztosan börtönben tartják az IMF nemi erőszak kísérletével vádolt vezetőjét, miután az ügyét tárgyaló New York-i bíróság nem engedélyezte, hogy óvadék ellenében elengedjék. A vád szerint azért van erre szükség, mert Dominique Strauss-Kahn könnyen Franciaországba szökhetne az igazságszolgáltatás elől.
Részvényenként 210,32 forintos áron nyilvános vételi ajánlatot tett a PannUnion részvényeire a Pannunity Kft. és ennek keretében a PannErgy Nyrt. eladja a Pannunion Nyrt.-ben lévő összes, 95,3 százaléknyi részvényét - jelentette be a BÉT honlapján hétfőn a PannErgy és a PannUnion.
A svájci frank alapú hitelek esetében a törlesztő részletek árfolyamának 160 forint/svájci frankban való rögzítéséről is gondolkodnak a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM), derült ki a tárca hétfői...
Az airBaltic repülőgépei hétfőtől heti négyszer közlekednek Budapest, és a lett főváros, Riga között - közölte a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. (BA) hétfőn az MTI-vel.
Egészségére! - mondhatnánk joggal minden elfogyasztott pohár víz után. Mert a víz mint lételem valóban az egészség nélkülözhetetlen feltétele. De az általános szokásmód szerint vízivás közben nem koccintunk senkinek az egészségére. - Pedig bizony lenne rá okunk - állítja Balázs Brigitta, a Bajcsy Kórház dietetikusa, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének szerkesztőbizottsági tagja.
Az MSZP szakpolitikusa a parlamenti vitában elismerte, hogy tömegével küldték nyugdíjba a szocialista kormányok idején az egyenruhásokat a rendvédelmi szerveket érintő átszervezések miatt.
Megsértette az egyenlő bánásmód követelményét a Gyermekrák Alapítvány egy volt alkalmazottjával szemben. Az alapítvány korábbi irodavezetője tavaly akart örökbe fogadni egy gyermeket, de miután ezt bejelentette munkáltatójának, felmondtak neki. Ráadásul az alapítvány elnöke még a gyámhivatalt is felhívta, hogy megakadályozza az örökbefogadást. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság szerint zaklatás történt a…
Angol és amerikai tudósoknak két különálló kutatás során első ízben sikerült szilárd bizonyítékot találniuk arra, hogy bizonyos génvariációk okozhatják a depressziót. Mindkét tanulmány az American Journal of Psychiatry hétfői számában látott napvilágot.
Mai találkozójukon megegyeztek a legjobb hitelminősítéssel rendelkező eurozóna tagállamok, hogy az eurózóna mentőalapjának garanciavállalási keretét 780 milliárd euróra emelik, miközben a tervek...
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) is tiltakozik, a nyugdíjellátáshoz kapcsolódó törvényi szabályozás egyeztetés nélküli változtatása ellen. A kormány 165 napja nem hívta össze az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, és a SZEF szorgalmazza a tervezett változások megtárgyalását.
Olimpiai kvótát szerzett Tóth Krisztina és Póta Georgina. A hétfői legfrissebb világranglista alapján biztossá vált, hogy mindkét magyar asztaliteniszező ott lehet a 2012-es londoni ötkarikás játékokon.