Az UEFA fegyelmi bizottsága nem találta bűnösnek a rasszizmussal vádolt Sergio Busquetset, a Barcelona középpályását, aki így játszhat a Bajnokok Ligája döntőjében a Manchester United ellen.
Miközben világszerte egyre szűkösebb és drágább az élelmiszer, a világon megtermelt élelmiszermennyiség mintegy harmada kárba vész - közölte hétfőn a FAO, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Főigazgatóságának munkatársai a Kelet-Magyarország akciósorozat keretében ismét nagy mennyiségű adózatlan cigarettaszállítmányt foglaltak le a Szabolcs-Szatmár-Be...
A hazai gépjármű kereskedelmet és fenntartó hálózatot érzékenyen érintette az elmúlt időszak, ugyanis az újautó értékesítések visszaesésével nem csak az értékesítésben, hanem az üzemeltetésben...
A Magyar Helsinki Bizottság szerint az Emberi Jogok Európai Egyezményének tömeges megsértését jelentené a kedvezményes nyugdíjak utólagos megvonása....
Hoffmann Rózsa az oktatási mundér becsületét védi, a Jobbik azzal vádolja a kormányt, hogy a nagy gazdasági szabadságharc közepette befeküdt az IMF-nek, az LMP iskolamentő alapot akar.
Két forinttal csökken a benzin és a gázolaj ára is a töltőállomásokon szerdától - erősítették meg piaci források a holtankoljak.hu értesülését. Így a benzin országos átlagos ára 382 forint lesz szerdától, míg a gázolajé várhatóan 360 forintra süllyed.
Miközben világszerte egyre szűkösebb és drágább az élelmiszer, a világon megtermelt élelmiszermennyiség mintegy harmada kárba vész - közölte hétfőn a FAO, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a Düsseldorfban "Save Food" címmel kezdődő tanácskozás elé időzítve.
A várakozásnak megfelelően halad a magyarországi reformfolyamat, ám a gyenge hazai gazdasági aktivitás miatt nincs sok lehetőség a hibázásra - vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
Az Európai Unió előtt álló súlyos kihívásokra az európai integráció mélyítésével és szélesítésével kell válaszolni – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn, Katowicében, a 3
Egy 31 éves francia írónő feljelentést fog tenni Dominique Strauss-Khan ellen szexuális zaklatás vádjával, egy 2002-es eset miatt - jelentette be hétfőn a nő ügyvédje. Az IMF vezérigazgatóját vasárnap tartóztatták le az amerikai hatóságok, egy szállodai szobalány elleni szexuális zaklatás miatt.
Három év alatt összesen 217 milliárd forint költségvetési megtakarítást eredményezhet a rokkantsághoz, egészségkárosodáshoz kapcsolódó ellátások átalakítása a nemzetgazdasági miniszter közlése szerint. Matolcsy György egy írásbeli kérdésre adott válaszában kitért arra is, hogy a rokkantnyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások - a korhatár…
Miközben világszerte egyre szűkösebb és drágább az élelmiszer, a világon megtermelt élelmiszermennyiség mintegy harmada kárba vész - közölte hétfőn a FAO, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a Düsseldorfban "Save Food" címmel kezdődő tanácskozás elé időzítve.
A Portfolio.hu értesülései szerint a MOL szerdán 0 órától bruttó 2 forinttal csökkenti a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát. A változás oka, hogy a benzin és a gázolaj dollárban mért...
Két forinttal csökken a benzin és a gázolaj ára is a töltőállomásokon szerdától - erősítették meg piaci források a holtankoljak.hu értesülését. Így a benzin országos átlagos ára 382 forint lesz szerdá...
A kkv szektor finanszírozásában a lízing szerepe ismét erősödni látszik, az elmúlt két év visszaesését követően az első negyedévben már mérsékelt növekedést mértek a lízing a piacon - közölte a Lombard Lízing Csoport hétfőn az MTI-vel.
Három év alatt összesen 217 milliárd forint költségvetési megtakarítást eredményezhet a rokkantsághoz, egészségkárosodáshoz kapcsolódó ellátások átalakítása a nemzetgazdasági miniszter közlése...
A várakozásnak megfelelően halad a magyarországi reformfolyamat, ám a gyenge hazai gazdasági aktivitás miatt nincs sok lehetőség a hibázásra - vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
Boltban, étteremben, tömegközlekedési eszközökön gyakran látni rohangászó, kiabáló, hisztiző, látszólag túlpörgött kisgyerekeket. Vida Ági babapszichológus megmagyarázza, mi az oka ennek és hogyan lehet elkerülni a hasonló helyzeteket.
A dubaji al-Vaszl labdarúgócsapatának edzője lesz Diego Maradona. A játékosként 1986-ban világbajnok argentin szakember - aki hazája válogatottjával a negyeddöntőig jutott a tavalyi világbajnokságon - szombaton megtekintette a klub edzőközpontját, találkozott a játékosokkal és vezetőkkel, majd utóbbiakkal megállapodott az együttműködésről.
Az Európai Unió előtt álló súlyos kihívásokra az európai integráció mélyítésével és szélesítésével kell válaszolni – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn Katowicében, a 3. Európai Gazdasági Kongresszus megnyitóján elhangzott beszédében.
Az MSZP szerint 600 ezer ember ellen indított nyílt és agresszív támadást a Fidesz azzal, hogy alkotmánymódosítással tenné lehetővé a korkedvezményes, korengedményes és korhatár előtti rokkantnyugdíjak csökkentését, megvonását
Fegyveres postarablás történt Szabadegyházán, hétfőn reggel. Több lövés is dördült, de nem sérült meg senki. Egy HPZ-844 rendszámú zöld színű Opel Astrát keres a rendőrség. Az autó lopott. A rendőrség lezárta a rablás környékét, ellenőrzik az átmenő forgalmat- tudta meg a Független Hírügynökség R. Szabó Ágnestől, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
Hétfő reggel a nápolyi rendőrség hivatalosan is tájékoztatta a római magyar külképviseletet arról, hogy eljárást folytatnak egy magyar ösztöndíjas egyetemista esetével kapcsolatban. Kovács Petra konzul a Független Hírügynökségnek elmondta: a nyomozás egyelőre még nem állapította meg, hogy a Nápolyban 10 napja kórházban fekvő magyar fiatalember hogyan szerezte súlyos érüléseit, egy balesetben vagy…
Britney Spears angol hasonmása, Lorna Bliss (29) a Britain's Got Talent című tehetségkutatóban hangja mellett formás idomaival is igyekezett felhívni magára a figyelmet. A zsűri végül nem, de a pornóipar annál inkább felfigyelt a fiatal művésznőre, és megtette ajánlatát.
Hatvan év után újrakezdődött a tanítás a budapesti Piarista Gimnázium eredeti épületében. A diákok és a tanárok díszmenetben vonultak reggel a Duna-parti iskola elé, ahol 1717-ben kezdte meg az oktatást a rend.
Az MSZP, majd a KDNP képviselői is kivonultak a parlament alkotmányügyi bizottságának hétfői üléséről, a fideszes Lázár János és Balsai István pénteken beterjesztett két törvényjavaslatának megvitatása közben. Az indítványokat kedden kezdheti tárgyalni a Ház.
Az MSZP, majd a KDNP képviselői is kivonultak a parlament alkotmányügyi bizottságának hétfői üléséről, a fideszes Lázár János és Balsai István pénteken beterjesztett két törvényjavaslatának megvitatása közben
Tápszentmiklós 1000 fős falu, iparűzési adóból 4 milliót szedtek be eddig. Lemondtak róla, a bevétel így már az eredeti ötszöröse, év végéig még 25 céget várnak a faluban
Mindez Lázár János és Balsai István pénteken beterjesztett két törvényjavaslatának megvitatása közben történt. Az indítványokat kedden kezdheti tárgyalni a Ház
A MOL szerdán 0 órától bruttó 2 forinttal csökkenti a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát. A változás oka, hogy a benzin és a gázolaj dollárban mért jegyzésára egyaránt nagyot esett az utóbbi napokban. Ennek köszönhetően a hazai autósok a benzin literjét átlagosan 380-381 forintos, a gázolajat pedig 359-360 forintos áron tankolhatják majd....
Az atom szóval kapcsolatban mostanában mindenkinek az –erőmű és az –energia összetételek ugranak be. A biztonságosan kordában tartható folyamatot sokan veszélyesnek, félelmetesnek titulálják, miközben az apró részecskék által felszabadított energiát gyakorlatilag mindnyájan használják.
A használt lakásárak csökkenése Magyarországon tavaly már lassult, alig érte el a 2 százalékot, az új lakások árának visszaesése azonban éppen 2010-re gyorsult, elérte a 6 százalékot a megelőző évi 1,6 százalék után; a lakáspiaci forgalom a tavalyelőtti nagy visszaesés után is tovább mérséklődött tavaly - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból.
Moammer Kadhafi líbiai vezető és két társa ellen kezdeményezte elfogató parancs kiadását a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyésze, Luis-Moreano Ocampo.
Elfogatóparancsot adott ki a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Moamer Kadhafi líbiai vezető ellen. Luis Moreno-Ocampo, a törvényszék ügyésze már márciusban bejelentette, hogy emberiesség elleni büncselekmény miatt vizsgálatot indítanak Kadhafi ellen.
A spanyol Sergio Ramos Spanyol Kupa-leejtése után után Marteen Stekelenburg is leejtett a buszról egy trófeát. Az Ajax kapusa a holland bajnoki címet ünnepelte, amikor mindez történt.