Összesen 136 közúti közlekedési baleset során intézkedett a rendőrség az elmúlt 24 órában, három közlekedési baleset három halálos áldozatot követelt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szombaton a honlapján.
Megkezdődött a Nemzetközi Valutaalap (IMF) új vezérigazgatójának kiválasztási folyamata - jelentette be szombaton a testület monetáris és pénzügyi bizottságának (IMFC) vezetője. Tharman Shanmugaratnam hozzátette: az új intézményvezető személyének kiválasztása "nyílt, átlátható és az érdemeket figyelembe vevő" eljárás lesz. Mint közölte, a szervezet előtt álló kihívások miatt előnyös lenne, ha…
Hat órára nőtt az Ukrajnába tartó kamionok várakozási ideje a záhony-csapi magyar-ukrán határállomáson - közölte a Nemzeti Vám-és Adóhivatal a honlapján szombaton.
Felakasztottak egy elítéltet a dél-iráni Ahvaz város börtönében - jelentette szombaton az ISNA iráni hírügynökség. A beszámoló szerint az Amer H. nevű rabot drogcsempészet miatt ítélték előzőleg halálra. További részletet a hírügynökség nem hozott nyilvánosságra, így azt sem tudni, hogy pontosan mikor hajtották végre a halálos ítéletet.
Hozzávalók: Az égetett tésztához: 7,5 dkg finomliszt 5 dkg jó minőségű vaj, apró kockákban 0,75 dl tej 0,75 dl víz 2 db nagyobb tojás enyhén felverve A töltelékhez és díszítéshez: 20 dkg zamatos eper 2-3 rózsaszín kekszmorzsa vagy összetört habcsók 2,5 dl alaposan lehűtött habtejszín 7 dkg porcukor 1 teáskanál narancslikőr (elhagyható)
Felújították és a Lesanyban lévő Katonai Műszaki Múzeumba szállították azt az 1930-as években készült, különleges csehszlovák tankot, amelyből csupán öt darabot őriznek még a világon.
Női K-1 500 m-en Kozák Danuta, férfi C-1 1000 m-en pedig Vajda Attila nyerte a kenusok és női kajakosok idei első Európa- és világbajnoki válogatóját Szegeden.
Szombat délután szülőhazájában Angliában versenyez a magyar csodaló, Overdose. A Haydick Parkban megrendezendő versenyen nagyon komoly ellenfelei lesznek Dózinak.
A közép- és kelet-európai háztartások helyzete javul, de a jövő még mindig komoly kihívásokkal terhes - derül ki egy friss felmérésből. A háztartások fogyasztása és hitelfelvétele újra beindulni látszik, de az árak emelkedése, a devizahitelek korlátozása, a nyugdíjpénztári vagyon visszaállamosítása miatt óvatosabbak az emberek
Gyengültek pénteken a meghatározó amerikai tőzsdemutatók. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,74 százalékkal, 93,28 ponttal 12.512,04 pontra csökkent, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 19,99 ponttal, 0,71 százalékkal 2.803,32 pontra esett, az amerikai gazdaság egészét reprezentáló S&P 500-as index 0,77 százalékkal, 10,33 ponttal 1.333,27 pontra gyengült.
Egy speciális, gumiból készült, anyagát illetően leginkább a búvárruhához hasonlító köpenyben tartották fogva Dominique Strauss-Kahnt a New York börtönszigetén. Az IMF volt vezére házi őrizetbe került, mindezt 1,12 milliárd forintnyi dollárja bánja.
A londoni Európai Újjáépítési és Beruházási Bank (EBRD) igazgatósága július végéig dolgozza ki határozatait és ajánlásait arról, hogy a szervezet kiterjessze a tevékenységi területét a Közel-Kelet és Észak-Afrika térségére - közölte a szervezet
Versenyt korlátozó megállapodás gyanúja miatt indított nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a MÁV egyik leányvállalatának, a MÁV Ingatlankezelő Kft.-nek a közbeszerzési eljárásai kapcsán – tudta meg a Magyar Nemzet a BRFK sajtóosztályán.
Hamis motoros láncfűrészeket foglaltak le a pénzügyőrök Vámosszabadi térségében egy szlovák gépjárműben, az 1920 kisgép értéke 192 millió forint - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
Az irodalom és a fotográfia sokrétű kapcsolatát járja körül a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) hagyományos könyvheti rendezvénye, a JAK Piknik, amelyet az írószervezet idén a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójával (FFS) közösen rendez meg a Mai Manó Házban június 4-én.
Elutasította a "kanadai juharlevelesek“, azaz a Maple Group 3,7 milliárd dolláros vételi ajánlatát a torontói értéktőzsdét üzemeltető TMX. A TMX igazgatósága közölte, hogy ők továbbra is a...
Negyvennégy személyt öltek meg a biztonsági erők a pénteki tiltakozó megmozdulásokon Szíriában - közölték emberi jogi aktivisták szombaton az AFP-vel, hozzátéve, hogy a legtöbb áldozat a nyugati Idlib tartományban és az ország középső részén fekvő Homs városban vesztette életét.
A szexfüggő embereknél az életmódjuk és titkos szenvedélyeik minden döntésükre hatással van – állítja a Heteknek adott interjúban Dr. Robert Weiss los angelesi szexuál-terapeuta, cáfolva azt az Európában elfogadott nézetet, hogy a szexuális viselkedés és a szakmai teljesítmény két külön világ. A világhírű pszichiáter intézetében számos híresség megfordult, Dr. Weiss többek között Tiger Woodsnak is…
Ismét exkluzív 3D televíziós sport közvetítést láthatnak a UPC digitális kábeltelevíziós előfizetői. A társaság a vasárnap kezdődő Roland Garros tenisztorna teljes ideje alatt továbbítja az Eurosport ...
Vámosszabadinál egy szlovák kamionból 1920 darab láncfűrész került elő, amelyek a megtévesztésik hasonlítottak egy ismert márka termékeire. Fűkaszákat is találtak
Japán földrengés és cunami sújtotta északi körzetébe látogatott szombaton a kínai miniszterelnök és a dél-koreai államfő, hogy kifejezze együttérzését és támogatásáról biztosítsa az újjáépítési erőfeszítéseket.
Szülőtámogatási járadék bevezetését és a gyermekszám alapján nyugdíjkorkedvezmény bevezetését javasolja a Jobbik - közölte Z. Kárpát Dániel, a párt népesedési munkacsoportjának vezetője szombaton Budapesten.
Felújították és a Lesanyban lévő Katonai Műszaki Múzeumba szállították azt az 1930-as években készült, különleges csehszlovák tankot, amelyből csupán öt darabot őriznek még a világon.
Vannak olyanok, akik biztosak voltak abban, hogy a kullancsukat 1-2 órán belül eltávolították, mégis megfertőződtek. Ezért igyekezni kell úgy távolítani el a kullancsot, hogy ne nyomjuk össze a testét, és persze törekedni kell, hogy az eltávolítás minél hamarabb megtörténjen.
Az e-kórlap és az e-recept bevezetésének legfőbb célja az, hogy biztonságosabbá és hatékonyabbá váljon a betegellátás - mondta Surján György, a Gyógyszerészeti, Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) megbízott főigazgató-helyettese az MTI-nek adott interjúban.
Legfeljebb öt évvel odázná el a végső megoldást a devizahitelesek megmentésére a kormány legutóbbi javaslatcsomagja - véli a Nomura egyik elemzője, aki szerint annak bevezetése lehetetlen helyzetbe hozná a bankokat.
Jelzálogot jegyeztetett be a verpeléti Evowine Kft. az Overdose Vagyonkezelő Kft. 50 százalékos tulajdonrészére, amely Mikóczy Zoltán kezében van. A társaság egyetlen vagyontárgya Overdose, a magyar csodaló, amelynek eszmei értéke becslések szerint 1,5 milliárd forint....
A válogatott kapus, Herr Orsolya a Siófok KC-Galérius Fürdő női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását – jelentette be Takács Zsolt, a jelenleg az NB I alsóházi rájátszásában (9-12. hely) érdekelt klub ügyvezetője.
Az angol hercegnő húgának, Pippának a formás fenekét kérik számon párjukon a magyar férfiak is – panaszkodnak a nők, és egyre többen járnak popsifeszesítő tornára.
A Magyarországon nem őshonos állatok vásárlásának veszélyeire hívja fel a figyelmet a Fehérkereszt Állatvédő Liga. Szilágyi István kurátor az InfoRádiónak arról is beszámolt, hogy a múlt héten az egyik budapesti szórakozóhelyen egy mosómedvét fogtak be.
A tervek szerint két éve Overdose favoritként indult volna a Haydock Parkban a Temple Stakes nevű versenyen, bár súlyos betegsége miatt akkor meghiúsult szereplése, szombaton mégis eljön a pillanat, amikor a magyar csodaló Angliában, ugyanezen a versenyen bizonyíthatja kivételes képességeit.
Budavár polgármestere, Nagy Gábor Tamás bízik abban, hogy az eddig elvégzett munka folytatásához Horváth Csilla elnyeri a választók bizalmát a vasárnapi időközi választáson. A Fidesz–KDNP jelöltje az MNO-nak elmondta, fontos számára, hogy a Vérmező rendezett parkká váljon, valamint hogy megoldódjon a várfal ügye. Az I. kerület 6-os számú választókörzetében lemondás miatt írtak ki időközi vok...
Az Európai Unió jelentette együttműködés, egység a legmegfelelőbb válasz a nacionalizmusra Guy Verhofstadt volt belga miniszterelnök, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője szerint.